Türelmetlen sóhaj szakadt ki belőlem, miközben a családi ebédre készülődtem. Nem számítottam semmi jóra, főleg azok után, amiket apám egy-egy fél mondatából következtettem ki. Vérbeli üzletember hírében állt, nyilván nem volt véletlen, hogy rengeteg pénzt lapátolt a családi birtokba, az utóbbi időben azonban nem egyedül indult el az üzleti útjaira. A beszélgetések során egyre gyakrabban került szóba a Petrov család, anyám türelmesen, megértően hallgatta apám világmegváltó terveit, hogy mégis milyen eszközökkel fogja még gazdagabbá tenni a családunkat, ehhez pedig jobb eszköz híján, itt voltam én. És egy előre elrendezett házasság. Nem lelkesedtem az ötletért, hogy máris megnősüljek, annak ellenére, hogy apám egyértelművé tette: a két családot egyesíteni kell. Ehhez pedig kapóra jön egy még hajadon kamaszlány és egy nőtlen, háborúból visszatérő fiú. Mondhatni, a szüleink tökéletesen egymásra találtak, és bár nem is volt más választásunk, de valahol titkon, mégis bíztam abban, hogy lesz beleszólásom a saját életembe. Ehhez persze nem ártott volna egy olyan apa, aki nem egy utolsó fattyúként bánik a saját fiával, méghozzá az egyetlennel, amit a sors adott neki, bár, ki tudja, hány valódi fattyú szaladgált a világban apám egy-egy üzleti útjának eredményeként.
A legtárgyilagosabb arckifejezést erőltettem magamra, bár jó ideje csak a távolból figyeltem a lányt, akit nekem szántak. Vállam a hideg kőfalnak támaszkodott, a lágy szellő simogatta arcomat, és ugyanez a fuvallat végül az Ő sűrű, barna hajába is belekapaszkodott. Ha akartam, sem tudtam volna mit mondani. Eddig még soha nem találkoztam Vele, ez a családi összejövetel hivatott minket megismertetni egymással, így nem is volt annyira meglepő, hogy aggódtam, sőt, egyenesen a hideg rázott Tőle, mert nem tudtam, mire is számíthatok. Olyan gondolatok marcangolták az elmémet, hogy mi lesz, ha a lány egy kicsit sem szép? Ha a vonzalom legapróbb szikrája sem kap lángra közöttünk? Ha tényleg arra ítélnek ezzel a házassággal, hogy a halálom napjáig szajhákkal és titkos viszonyokkal csillapítsam a szükségleteimet? Szerelemről felesleges volt álmodozni, mert azt nem a mifélénknek írták. És ezeket a házasságokat sem a szerelem szülte, hanem a pénz. Az üzlet, hogy valami olyasmit egyesítünk ezzel a házassággal, amiről mindenki csak álmodni mert korábban. Talán egyszer majd nekem is erről fog szólni, ha én fogom irányítani azt, amit jelenleg apám irányít. Igazi kereskedő. Én pedig egy pillanatig sem vágytam az Ő mocskos életére.
Némi nyugalom töltötte el a mellkasomat, mikor rájöttem, hogy a lány szépségére vonatkozó aggodalmaim feleslegesek voltak. Nem láttam mást, csak egy gyönyörű testet, amit maga Aphrodite szült erre a világra. Szebb volt, mint a reggeli napfelkelte, vagy mint maga a naplemente, amit az a rengeteg kis csillag asszisztál végig. Talán a szüleink mégsem tévednek akkorát?


- Remélem, hogy most csak blöfföltél, Greg - törtem meg a beálló csendet, miután a vonal túlsó felén álló férfi közölte, hogy szem elől tévesztette a rá bízott feladatot. Rövidre vágott tincseimbe túrtam, így próbálva elfojtani az éppen ébredező feszültséget, de erre minden okom meg is volt. Nem szerepelt a számításaim között, hogy Greg szem elől téveszti azt az átkozott nőszemélyt, bár, az utóbbi időben eszembe jutott az is, hogy egyszerűen csak falazni próbál Tatia-nak. Sokáig gondolkodtam, hogy mi oka lehetne rá, elvégre, én kellően megfizetem ezt a fejvadász szarházit ahhoz, hogy eszébe se jusson hátba támadni, vagy térfelet váltani, mert ezt is kinéztem az én egyetlen feleségemből. Így már csak az maradt lehetőségként, hogy Tatia nemes egyszerűséggel az ujjai köré csavarta, így állítva Őt a saját oldalára, akár tudatosan, akár szimpla mókából. Kegyetlenül bosszantott az árulás gondolata, de inkább az tűnt valószínűnek, hogy Tatia elcsábította, anélkül, hogy tudta volna, Greg miért is lebzsel a környéken. Talán az égiek akarták azt üzenni, hogy ideje lenne elengednem ezt az egészet.. A feleségem más utat választott, kiugrott a házasságunkból, és mikor megszökött, nemes egyszerűséggel magára hagyta a lányunkat, akinek így az a hálátlan feladat jutott, hogy olyan szörnyeteg apával nőjön fel, mint amilyen mellett én is. Ez volt a sors igazi fintora, hisz épp olyanná váltam, mint amilyen az én apám is volt, így annyira nem kellett volna meglepnie, hogy a lányom is kereket oldott, amint lehetősége nyílt rá. De róla legalább a mai napig tudtam, hogy jól van, sőt mi több, hogy hol van. Talán Ő lett volna a legerősebb eszköz, amint felhasználhattam volna Tatia ellen, de hagynom kellett, hogy lefolytassa a saját bosszúhadjáratát. - Szóval, hol van? - kérdeztem aztán, hangomban a lehetőséget sem hagyva meg, hogy füllenteni próbáljon. Tudta, hogy az életével játszik, bár azt már így is eldöntöttem, hogy amint legközelebb találkozunk, letépem a kibaszott fejét, mert egy ilyen szerencsétlen senki inkább ne dolgozzon fejvadászként.
Hallottam, hogyan fojtja vissza a lélegzetét, miközben forgatja szájában a mondanivalót, mint aki tényleg nem tudja eldönteni, hogy kinek az oldalán áll, de mikor elhangzott a Chicago szó, erélyesen, elégedetten sóhajtottam fel. - Tudsz te, ha akarsz - vált hangom suttogóvá, kissé gunyorossá, és anélkül, hogy bármit hozzáfűztem volna, rányomtam a telefont.