Érezte hogy valami nincs rendben vele. Tudta jól családja, hogy betegeskedik ám ez most mindennél rosszabb volt amit eddig érzett. A szíve kalapált, szédült és hirtelenjében saját anyjának a nevét se tudta felidézni, amit kifejezetten furcsált hiszen semmi baja vele. Nem haragudott meg rá hogy otthagyta apját, hogy egy másik férfival lehessen, hiszen tisztán látta, hogy akivel jelenleg van sokkal jobban bánik vele. Nem akart ő neki egyáltalán semmi rosszat, most sem, ezért is érezte magát zavartan. Sötétült körülötte a világ és nézte a kétségbeesett arcát ahogy aggódva kereste nevelőapját.
- Sebastian, segíts! - kérlelte anyja bár nem értette mégis mit tudna vele tenni a férfi. Meg akart szólalni de egy árva szó nem tudott kibukni a száján annyira rosszul volt. Gyorsan megmérték a vérnyomását és hüledeztek a szülei majd mintha más érzelem is hamar végigsuhant volna az arcukon. Egy közös néma megegyezés hogy valamit tegyenek: ám mégis mit?
Előkerült a kés ami számára meglepő módon nem rajta lett használva, pedig most kifejezetten örült volna neki, ha nem kéne a szívének a fájdalmát elviselni. Helyette nevelőapja a saját tenyerét vágta meg és a sebet a szájára tapasztotta. Nem értett semmit:
- Igyad - összeráncolta a szemöldökét a rövid parancsra, de idővel erőt vett magán hogy érezze az enyhén vasas ízt ahogy legördül a torkán. Közben volt nagyobb problémája, hiszen érezte hogy egyre rosszabbul van és nem a hányinger miatt amit az előbb kellett csinálnia...
Érezte hogy húzza magával olyan erő amit eddig nem érzett, csukódtak le ólomsúllyal a szemei, miközben a szívgörcsei egyre erősebbé váltak. Nem bírta már tovább elviselni ezt a nagy fájdalmat...feladta.

Kinyitotta a szemeit óvatosan és azt hitte hogy a túlvilágon találja magát ám kis gondolkozás után leesett neki hogy nem ott van. Valahogy túlélte azt a borzalmat amit az előbb átélt. Tudta, hogy többet ilyet nem akart érezni, ám volt egy olyan érzése hogy meghalt. Próbálta összerakni az emlékeit de csak a sötétséggel tudott szembenézni miközben felült az ágyában és kérdően nézett a szüleire. Egy valamire emlékezett: arra hogy vért kapott. Nem állt össze a kép a fejében akárhogy is gondolkozott erősen, de sokáig nem kellett nyomozót játszania, mivel nevelőapja mindent elmondott. Lassan, komótosan de mégis minden szavát komolyan gondolva. Látszott rajta, hogy most egyáltalán nem viccelődik vele és minden igaz amit közölt vele. Eleinte nem tudta hogy mégis mit gondoljon, mit érezzen: vámpír lett belőle? Stroke-ot kapott és bele is halt, de hála Sebastiannak végül így túl tudta élni, legalábbis újjászületett így. Ráadásul az anyja tudta hogy micsoda a férfi és valójában talán ez volt a legnagyobb szerencséje, ha nem kapott volna időben vért akkor már biztosan a túlvilágon lenne.

Évek teltek el mióta átváltoztatták ám a családja nagy lépésre szánták el magukat. Nem bírták az angliai légkört, anyja változásra vágyott, ráadásul időszakos is volt egy költözés, hiszen nevelőapja elég időt élt, hogy feltűnővé váljon lassan az emberek számára, hogy egy cseppet sem korosodik. Jó maga pedig egyáltalán nem bánta már a változást, persze az évekkel ezelőtti énje erről biztosan másképp vélekedne, ám megtanulta rugalmasan kezelni a helyzeteket amiket elé sodort az élet. Volt ő már minden: konyhai kisegítő, asszisztens, barista ám most hogy előtte áll az élet Amerikában úgy gondolta, hogy marad a vendéglátóiparban, így esett a választása a bartenderkedésre. Mindig lenyűgözte őt ahogy készítik a koktélokat és a fejébe is vette, hogy ezzel akar foglalkozni. Aztán ki tudja mennyi ideig fogja ezt csinálni, ahogy azt sem tudja pontosan hogy meddig fog Chicagoban maradni. Minden képlékeny, ő pedig készen áll, bármit is kínál neki az élet.