is there really a therapist in every corner?

**Nathaniel Gilson** | Vas. Szept. 15, 2024 2:01 pm |

To Ram

- Kérlek. - bólintásomat mosollyal fűszerezem. Mert noha előző szavaim talán kissé ráerőltetőnek tűnnek, vagy netán érzelmi vonalakat látszódott pengetni, sem eszem, sem szívem ágában sincs. A választás lehetősége, mit fel tudok ajánlani, s azzal a későbbiek során bármikor lehet élni.
Figyelésembe a kávé enyhe csokis illata kúszik be, s eltérítés helyett sokkal inkább segít fókuszálni abban, amit éppen teszek. Mélyeket is lélegzek.
Kimondatlan kérdéseimet szinte hallja, hiszen mit kérdeznék, meg is válaszolja. S ez sokban segít a figyelésben, hogy Charlotte személyisége körvonalazódjon előttem.
- Pár hétre rá? Azelőtt milyen volt? Volt esetleg összetűzése valakivel a osztályból? - a kérdést úgy teszem fel, hogy ne a választ akarjam megadni vele. Most mégis jobb az igen-nem válasz várása, hiszen a többi, nyitottabb kérdés majd ezzel tud jönni.
Hosszabban elgondolkodom, s hosszú ujjaim automatikusan nyúlnak a pohárért, s a kávé illatát felhasználva, gondolom végig a szavakat.
- Ez a két legvalószínűbb feltételezés... - újabb kortyok, újabb csend. Nincs előttem, velem Charlotte, hogy magam figyelhessem meg, így kölcsön kell vennem másét.
- Milyen testbeszéde van? Láttál más és másra utaló sérülések nyomait? - megvárom válaszát. - Önmarcangolásra utaló fizikai jeleket? - vannak jellegzetes szorongási jelek, ezek alapján is be lehet azonosítani, vagy legalábbis sejteni, mi is lehet a háttérben. Szeretek azonban a megérzéseimre hagyatkozni, s hiszem, vannak más segítségek is ebben. Csak figyelmesen kell hallgatni...
- A riadalom valóban lehet annak a jele is, hogy szeret velük lenni, vagy legalábbis jobbnak tartja, mint az otthonokat, és maradni akar. Lehet az ellenkezője is, ám annak mostanra már látható... jelei vannak. Próbálna kiutat keresni, nem hazamenni, úgy ténylegesen. Volt már, hogy nem ment éjszakára haza?
Mosollyal teszem le a poharat, s felé fordulok, a tekintetét keresem.
- Minek akarnál bizalmat megnyerni, amikor az már régen megtörtént? - várok egy keveset, egy újabb kortyért nyúlok, ezúttal már az ölemben marad, kezeim között a pohár.
- Az sem félreteendő, hogy a szimpatizmusnál többet is érezhet irántad. - tipikus eset lenne, noha a tipikus szót vastag filccel húznám ki a szótárból. Semmi sem tipikus.
- Itt a türelem tud segíteni. Firkál, vagy rajzol esetleg valamit? Milyen zenéket hallgat? - a beszéd közben megismétlődő szavak is sokat elárulnak.
- Hogy érzed, miként reagálna arra, hogy kicsit irányítani akarnád, vagy erőltetni a bizalmat? - hiába mondtam a türelmet az imént, ebben is sokkal gyakorlatiasabb vagyok, hál a hipnoterápiáknak. Túl kell járni az entitások eszén, s van, hogy tárgyalásnak helye nincs: mennie kell, semmi finomkodás. Sosem szerettem az egoval dolgozni, rajta keresztül ugyan lehet mintázatokat kapni róluk, de sokkal izgalmasabb, ha egyszerűen csak félretoljuk őket, a lényegre térve. Meg tudnak lepődni. Meg bedühödni.
- Lelkeden viseled, mi történik vele. - nézek rá komolyan. Tudom, hogy szükségtelen lenne kimondanom. Hiszen mindannyian, hiszek benne akkor is, ha éppen nem úgy tűnik a többiek esetében is, a segítésért vagyunk. Így vagy úgy.
- Sok dolgot feltettél most, s úgy véled, egyik sem vezet igazán a megoldáshoz. A szíved mit súg? Mit szeretne tenni? - tök jó dolog lenne, ha jönne, elmondja mi a gondja, s pikk-pakk elmondom, mit tegyen. És az új lehetőség birtokában, mely szerint akár a lánynak tetszik is és ezért szeretne több időt vele lenni... egy új lehetőség a palettán.
Még akár én is találkozhatnék Charlotte-tal. Valóban benne van a dologban, hogy előfordul, közvetett úton kerülünk a személyhez, aki segíthet nekünk. Most azonban úgy érzem, egyáltalán nem véletlen, hogy Ram az, aki ezzel szembenéz. Tanulhat, tapasztalhat belőle. Ám sem megoldani, sem pedig nem segíteni, nem tehetem meg. Mellette és vele azonban lehetek, s javaslatokkal élhetek. Mindennél jobban utáltam az olyan hangzatos dolgokat, hogy úgyis tudod, meg ráérzel. Kezdő löket? Aaaaz minek. Szavaim segíthetnek számára, megadni a kezdő lépéseket, hogy rátaláljon arra az ösvényre, amely Charlotte lelkéhez vezet. A kezdetben bátortalan lépések rójják ki majd az ösvényt, s határozzák meg az irányt. S Ram nagyon is ráérzett a megfelelő útra. Egyedül a döntésében bizonytalan, hiszen úgy hiszi, az meg sincs. Ó, pedig dehogynem! Megvan az! Én most csak a tükör vagyok, a bátorító kéz, amely rámutat arra: igen, amit érez és gondol, az bizony a megfelelő út.

nova

**Ramya Croft** | Kedd Szept. 10, 2024 5:56 pm |

Nate and Ram

The best thing to be immortal, that we can learn and grow day by day. It would be waste of time to be narcissistic and blind.

- Biztosan csodás, legközelebb élek a lehetőséggel. - mosolygom, majd hozzáteszem: Ugyan, ne fáradj vele, de azért tényleg köszönöm. - miattam aztán ne rohangáljon, lesz még alkalom bőven, ebben biztos vagyok.
A kávéval kapcsolatban, mikor megköszöni azt, válaszolok egy nagyn szívesen-t, mikor pedig megismeri, milyen kávéról is van szó, megint csak mosolyogni tudok, majd halkan nevetni. Lesz ideje iszogatni belőle, ugyanis hosszasan ecsetelem, amiért eleve találkozni szerettem volna vele, az egyik diákon ugyanis nem igazán tudok kiigazodni. Mindenképp segíteni szeretnék neki, de nem tudom, hogyan is kezdjek hozzá anélkül, hogy többet ártanék, mint hasznos lennék az ügyben, és a szüleit sem feltétlenül szeretném bevonni, még.
- Nincs különösebb oka, szükséges volt, amiért az előző család lemondott róla a viselkedési problémák miatt. Beszéltem az előző pszichológusával, azt mondta, tapasztalt nála némi szorongást, de nagyjából ennyi. Ezért is engedte, hogy iskolába járjon a többiekkel. Utána nemrég ideköltöztek, pár hétre rá elkezdődtek a kimaradások, utána pedig, hogy hozzám kezdett el bejárni. - felelem csendesen, majd kíváncsian nézek rá a további kérdései közben.
- Egyszer, még az elején, arra panaszkodott, hogy nagyon fáj a hasa. Megvizsgáltam, kérdezgettem, végül nem jutottam sokra, így mondtam neki, hogy fel kell hívni a szüleit, hogy jöjjenek érte, és vigyék el a kórházba, ha valóban akkora fájdalmai vannak, bár ekkor már sejtettem, hogy hazudik... És ekkor szinte riadt lett, hogy ne, ne szóljak a szüleinek, nincs is semmi baja, már nem is fáj, jobban van. Kérdeztem, hogy miért nem akarja, hogy a szülei bejöjjenek, de nem válaszolt, csak felvette a táskáját, és visszament az órájára. Jeleztem az igazgató felé, és ekkor találta ki, hogy az iskola pszichológusa beszélhetne vele, de azt teljesen elutasította, viszont ketten arra jutottunk, hogy két elméletünk van. Az egyik, hogy otthon történik valami, tehát nem avathatjuk be a szülőket, mert csak rontanánk a helyzeten, mielőtt kiderülhetne, mi folyik itt, a másik pedig, hogy Charlotte valóban szorongással küzd, és a régi sérelmeit kivetíti az új szüleire. - ami miért ne fordulhatna elő? De hamarosan kénytelenek leszünk tényleg lépni, hiszen, ha az első teória a valós, akkor mielőbb el kell őt hozni onnan. Viszont minden indok nélkül sem támadhatunk a szülőkre, hogy bántják a lányukat, miközben lehet, nincs is ilyesmiről szó..
- Szeretném kideríteni, mi történik a lánnyal.. és jó lenne megoldást találni rá. Lehet, sokszor tényleg vannak fájdalmai, akár valósak, akár pszichés eredetűek, de attól fél, ha a szüleinek szólunk, majd ők is túladnak rajta. Az is lehet, hogy tényleg otthon bántalmazzák, és azért nem akar szólni nekik, bár.. az előbbi felé valahogy jobban húzok. Viszont, ha nálam legalább jól elvan, és néha még beszélget is, meggyőzhetném az igazgatót, hogy hagy töltsön ott el egy kis időt, ha úgy gondolja. Talán kideríthetnék valamit, ami alapján elindulhatnánk. Ezért is kérem, hogy segíts, szerinted mivel tudnám rávenni, hogy bízzon meg bennem, és meséljen? Erőltetni nem szeretném, hiszen, ha labilisabb, mint gondolom, még a végén rosszul sül el, hogy hagyom, hogy állandóan nálam legyen, és még faggatom is. Mindenhogy kényes ügy. - mert hát a mai világ már csak ilyen, lazán félreértenek egy jószándékú tettet is, mert miért ne... Szóval kis lépések kellenek, de mifélék?

outfit || 3

elyon

**Nathaniel Gilson** | Kedd Júl. 23, 2024 5:17 pm |

To Ram

Halvány mosolyát látva enyém jobban szélesedik, válik derűsebbé. A kávéra félrebiccentem a fejem, s szemeibe tekintek, a kávéra mutatva. Illata már elért hozzám, enyhén finoman érzhető csokoládé illata semelyik kávébabbal össze nem téveszthető. Megdobban a szívem, nem tehetek róla, megtisztelő, hogy nem csak ismer, de kedves gesztussal üdvözöl. Az pedig nem feltétlenüla hellyel kínálás.
- Túlságosan is kedves és ismerős az illata. - helyet foglalok, hiszen nem tudhatom, magának, vagy nekem hozta, így nem veszem el tőle, hanem leülök mellé, zsebredugott kezemet ölembe helyezem, s előrehozva második szavaira válaszom, az elsőként adott szavait sem hagyom az éterben elveszni.
- Így akkor lemarad az útravalóként adott sok finomság, ami abban a kertben terem, amiért a kert köszönetét fejezi ki - bólinotm meg enyhén fejem, kifejezve a köszönetet. - S felhasználhattad volna az ételhez. - rámosolygok, egy pillanatra rátekintve.
- Átugorhatok vele, ha gondolod. - nem, mintha nem lenne mit asztalra tenniük, tudom, s erőszakoskodni sem kívánok, így a lehetőséget rábízom.
- Ah... köszönöm! - annyira rá koncentráltam, hogy most dupla látás helyett inkább csak nem láttam, két pohár kávéval érkezett.
Azonnal leveszem a tetejét, hogy mélyet szippantsak a mennyei illatból, s elveszek benne. A pillanatok éltetnek, annak örömei. E nélkül az élet és a létezés értelmét veszti, számomra legalábbis.
- Ó, igen, a francia polinéziai kávénál nincs kényeztetőbb...
Az illat vételezése után azonban csakis Ram szavaira koncentrálok. Ha az ízt és illatot akarom élvezni, akkor nem fogom meghallani, amit szükséges, s ha hallgatom, akkor az illatot és ízt fogom elveszíteni közben. Így magam mellé helyezem a poharat, s összekulcsolt kezeimet ölemben pihenetetve hallgatom. Teljes figyelemmel, földre szegezett tekintettel, segítve koncentrációmat.
Charlotte....
Ram szavai nyomán körvonalazódni kezdenek az említett lélek energiája, ahogy végighaladok az energiamező emlékein.
Válasza után hallgatok egy keveset, figyelve belső megérzéseimre, mit is súgnak igazán.
- Mi volt a diagnózis, amiért kezelték? - orvosként ehhez van hozzáférése.
- Volt arra példa, hogy haza kellett mennie? Vagy be kellett hívnia a nevelőszüleit? Milyen reakciót adott rá? Beszél a családjáról?
Válasza után várok még, majd rátekintek egy pillanatra.
- Mit szeretnél tenni? Mit tartasz a leghelyesebbnek?
Csak ezek után tudok választ adni kérdéseire. Hiszem, hogy Ram megérzései helyesek, s hogy a lehető legjobb döntést hozta és hozza majd meg ezzel kapcsolatban.

nova

**Ramya Croft** | Szer. Júl. 17, 2024 8:14 pm |

Nate and Ram

The best thing to be immortal, that we can learn and grow day by day. It would be waste of time to be narcissistic and blind.

Nem is kell sokat várnom, hogy Tyareh megérkezzen, hiszen már pillanatokkal azelőtt érzem energiáját, hogy megállna mellettem, így mikor odaér hozzám, már egy halvány mosollyal nézek fel rá, majd elé is tolom a kávéját, mintha azzal mondanám, hogy foglaljon csak helyet.
- Áh, talán legközelebb, el kell mennem Rhebáért nemsokára, aztán Lisnek is megígértem, hogy ma én főzök, tudod, hogy egy szép kertben könnyen ottfelejtem magam. - nevetem, aztán lenne jaj nekem, két nő is szörnyen rondán nézne rám, nem győzhetnék magyarázkodni...
- Ülj csak le, hoztam kávét is, már, ha még mindig ezt szereted. - mutatok a pohár felé, míg leül mellém, majd saját kávémból is kortyolok egyet, a telefont pedig a nadrágom zsebébe csúsztatom.
- Háááát .. Van a suliban egy diák, Charlotte. Nevelőszülőknél van, az előző páros lemondott róla, mert nem fogadott szót, azt mondták, nem tudják megnevelni. Az igazi szülei még kiskorában meghaltak.. Járt pszichológushoz ott, ahol ezelőtt éltek, de ott elengedték, hivatalos papírok igazolják, hogy úgy ítélték meg, járhat rendes iskolába, nincs szüksége további kezelésre. Most mégis … labilis. Nem jár be órákra, az épületen belül leül valahová, hogy ne lássák, majd csöngetéskor előkerül, múltkor hozzám kopogott be, és elkezdte előadni, hogy fáj a feje, biztos van valami baja, vizsgáljam meg. Ekkorra már tudtam, hogy sokat lóg, így célozgattam rá, hogy az orvosi szobán nem lóghatja el a matekot, mire kiborult, felkapta a táskáját, majd elrohant. Azóta már beszéltem vele párszor, hiszen újra és újra bejön valamilyen panasszal, már jelentenem kellene, sok lesz az igazolatlanja, de nem akar elmenni az iskola pszichológusához, se nekem elmondani, mi is történik. Beszéltem az igazgatóval, szerencsére nyitottan állt a dologhoz, így az igazolatlanok egy része talán megoldódik, ha a jegyei nem romlanak... de ez akkor sem normális. Szerinted? Semmiképp nem akar orvoshoz menni, mármint pszichológushoz, velem is alig beszél, de azért beszél, az igazgató meg igen kevés időt adott, hogy valahogy megoldjuk a dolgot. A szüleihez nem állíthatok csak úgy oda, hiszen vagy rontok a helyzeten, vagy nem, lehet, ők az oka valahogy. Próbáljam meg beszéltetni, vagy csak hagyjam, hogy időt töltsön újra és újra az orvosi szobában, hátha magától mond valamit? Bár az se a legjobb megoldás, az nem tanulószoba... - fejtem ki bővebben, hát még a végén rám varrnának valamit, csak mert sok időt tölt ott, holott nem is beteg. Valami hülye kifogást meg nem találhatok ki neki mindig, hogy miért is indokolt, hogy óra helyett nálam köt ki... mindketten bajba kerülhetünk, főleg én. De jó lenne kideríteni, mi váltotta ezt ki nála, ha egyszer már azt mondták, jól van..

outfit || 2

elyon

**Nathaniel Gilson** | Hétf. Júl. 15, 2024 12:05 am |

To Ram

Előadásra készülés közben érkezett üzenete, s már a név olvasásakor önkéntelenül villant fel halvány, de annál boldogabb mosolyom. Kedvelem Ramet, igaz, mindenkit kedvelek a kis csapatunkból. Egyéniségek, és mégis mindegyikük ad az egészhez. Ez a mosoly hívás közben is hallható volt, mely csak nekik jár. Mások a tanárt, a pszichológust, a szakembert kapják meg. Jó volt hallani a hangját, abból tudom, hogy ki hogyan van. Az övé tele volt izgatottsággal, s még mindig magában hordozta a fiatalság kirobbanó energiáját, nem kopott ki belőle. Mindössze érett nyitottsággá változott, ami szerintem kincs. Tanulhatok csak tőle ebben.
Elmondván megkeresésének okát emlékemben volt, mivel is foglalkozik mostanában. De ugyanakkor éreztem azt is, hogy rá is rá férne egy kis nyugodalmas beszélgetés.
Szerettem volna, ha idejön, a birtokra. Itt tényleg megnyugodhat és feltöltődhet. S bizonyára oka van annak is, hogy most nem akart idejönni. Pedig éppen virágzik rengeteg szép virág...
Kocsiba ültem, s tudtam, időben oda fogok érni. Van, amire csak gondolni szükséges, mint igény, s teljesül.
Mosolyom halványabban, de kiül, hogy mire odaérek hozzá, addigra már csak ő láthassa a tekintetemben. Megállok mellette, oldalt állva, jelezve, békés szándékú vagyok. Non-verbális jelzés, s szeretem használni, mert így biztonságot ad a másiknak, érzetben.
- Reméltem, hogy megmutathatom a kertet. Vagy annak egy részét. - ha annyira belemerült a telefonba, hogy nem vett észre, megvárom, míg realizálódik benne, ki is állt meg.
- Szervusz. Szabad a hely? - mutatok mellé, a padra.
- Szóval, mi is a helyzet akiről beszéltél? - rá sokkal jobban kíváncsi vagyok, mint akivel kapcsolatban felkeresett, ám időt adok számára, s magam számára is, mennyire akar most erről beszélni.

nova

**Ramya Croft** | Vas. Júl. 14, 2024 11:05 pm |

Nate and Ram

The best thing to be immortal, that we can learn and grow day by day. It would be waste of time to be narcissistic and blind.

Néha be kell valljuk, ha valamihez nem vagyunk elegek, vagy valamiben éppen elakadtunk, és .. ez egy olyan pillanat. Mindig is az orvoslás érdekelt, így még szép, hogy tanultam már pszichológiát, több korban is bele-belenéztem, éppen mire jöttek rá a halandók - vagy épp nem azok -, most mégis, akadt egy kis problémám egy betegemmel, és szükségem van némi tanácskérésre. Egyébként ... valószínű, sokkal nehezebben szánnám rá magam, mert vagyok annyira zárkózott, hogy ne tegyem, de ahogy tudomásomra jutott, hogy Tyareh a városban van, és valószínűleg lesz is, elhatázortam, hogy na majd most ...! Vele legalább lehetek őszinte, nem kell kertelnem, tudja, hogy mindig is érdekelt az orvoslás minden egyes ága, és azt is tudja, hogy szeretek tanulni, fejlődni, hiába nézek ki úgy, mint aki most szabadult az egyetemről. Igaz, csak futólag találkoztam vele legutóbb az említett egyetemen, már magam sem tudom, miért voltam ott, de elmondtam, hogy ezúttal is doktorkodok, kicsikkel, közepesekkel - avagy tinikkel, de mindegy is, hogy hivatkozunk rájuk -, róla pedig megtudtam, hogy tanít, és ez a lényeg most, illetve, hogy ez az apró találkozás miatt tudtam felhívni pár napja, hogy tudna-e rám szakítani egy kis időt az egyik betegem miatt. Szerencsémre igent mondott, így aztán egy óra múlva találkozunk, az egyetemtől nem messze van egy gyönyörű park, amellett pedig egy apró, barátságos kávézó, kevés, de annál finomabb ételekkel. Szeretem ezt a helyet, mert noha nincs saját kiülője, tényleg olyan, mintha a parkkal lenne egyben, éppen ezért a tisztaságra nagyon is odafigyelnek, nehogy megbüntessék őket, hogy miattuk jobban szemetelnek közterületen... Na szóval egy ilyen padnál ücsörgök, és várom őt, magamnak kértem egy egyszerű mogyorós lattét, az ő kedvencét pedig idefele egy kicsit nagyobb volumenű helyen szereztem be, ha már valaki a Francia polinéziai kávét szereti, erős pörköléssel, ugyebár. Amíg pedig várok, a mai korhoz hűen a telefonomat babrálom, megzargatom az én drágámat is, mi jót csinál éppen; hát alig várja, hogy meséljek, mire jutottam a földdel. Aranyos, még mindig szuper izgatott, akárhányszor találkozok egy másik közülünk valóval...

outfit || 1

elyon