Nem gondoltam volna, hogy éppen itt fogok újra találkozni Maddyvel, és ő éppen .. a mágiáját gyakorolja. Vagy hát a lényeg, hogy varázsol. De miért egy ilyen helyen, ahová bárki idejöhet, a jelek szerint ugyebár van rá sansz, és más is lehetett volna rajtam kívül.
- Szerintem hirtelen mindkettőre. - vágom rá nevetve, amolyan miért, mégis mire kellett volna gondolnom éllel hangomban, hát még szép, hogy lélekben már eltemettem magam! Ha nem ő vár itt, hanem .. más, tényleg könnyen lehetett volna, hogy nekem lőttek, szoktam ám híreket olvasni, szörnyű.
- Jó hír, búcsúlevelet se írtam, a szüleim tuti kiakadnának. - panaszolom, mintha az 'itt halok meg' legrosszabb része lenne, hogy írtam-e levelet, vagy sem, de végül nevetek, igyekszek abbahagyni a rossz poénokat!
- Hát ezt .. meg tudom érteni. - mosolygom, kicsit el is húzom szám, mert ezek szerint én ebbe most tökéletesen belerondítottam. Kíváncsian pillantok rá, ahogy belekezd, a figyu igencsak jelenthet bármit, aztán mikor rákérdez egy az egyben … nyitom szám, még nagy levegőt is veszek, mintha hirtelen válaszolni is szeretnék, de.. végül záródnak ajkaim, a levegőt pedig orromon kifújom, és elpillantok róla pár másodpercre.
- Egyszerűbb, ha csak kimondom, szóval igen, láttam, hogy varázsoltál. Tűzmágia, hah? - nevetem visszafogottan, abban a hitben, hogy tudja, mit csinál, és pontosan tudja, hogy mi ő. Ha lenne sejtésem, hogy az ellenkezője játszik, nem is viccelném el, így azonban csak tapogatózok.

Egész jól megy a suli, úgy általában a tanulás, és így, hogy egyre biztonságosabbnak érzem a mágiám is - na azért vannak még bakik, de ... -, már jobb érzéssel megyek el otthonról csavarogni is, kicsit felfedezni a várost. Nem mondom, hogy nem kavarog néha még mindig mellettem úgy a szellő, mintha legalábbis szándékosan csinálnám, de már nem söpör végig a könyvtáron sem, mihelyt kicsit bedobogósodik a szívem valamitől. Szimbiózis, tiszta Venom! Is lehetne...
Beszéltek a srácok egy helyről, ahová el szoktak járni hülyülni, egy régi malom talán, van mögötte egy kisebb erdős rész, ahol tábortüzet gyújtanak, iszogatnak... hagyjuk is, mit művelnek, de gondoltam a napnak ezen a szakaszán, ráadásul hét közepén biztos nem lesz itt senki, így, mivel elmaradt az utolsó órám, gondoltam eljövök, megnézem, milyen itt. David elhívott a következő ilyen kis összejövetelre, így meg akartam nézni még előtte, hogy miről is lenne szó, maradok az ismert utaknál és helyeknél, mert a meglepetések nincsenek rám jó hatással, bár még így is előfordulhatnak.
Épp egy folyosón ballagok, és fordulnék rá a nagyobb teremre, illetve rá is fordulok valamennyire, mikor meglátok ott valakit, kinek a kezeit tűz borítja. Mivel hirtelen nem esik le, kit-mit látok, vagy mi történik, gyorsan vissza is lépek, és hátamat a hideg falnak vetem, ami hát nem egy, nem két hanggal jár, ahogy súrlódik cipőm a poros, kavicsos-koszos padlón, de a hangja viszont... ismerős. Pár másodpercig igyekszek csendben maradni, hiszen, ha rosszul mérem fel, ha rosszul hallottam, ki is ő, eléggé rosszul járhatok, szóval ... de majdnem biztos vagyok. Szolid.... hatvan százalék. Ötven. Hetven?
- ahm... Nem tudtam, hogy lesz itt valaki, ne haragudj. - ahj, te jó ég, az se biztos, hogy Maddy az, de persze, ne próbáljak meg eliszkolni, nehogy... de mit tehetnék, ha nem visz a lábam? A szívem bezzeg a torkomban, annak aztán nagy hasznát veszem, újabb pár másodperc múlva pedig veszek egy nagy levegőt, mit lassan kifújok, végül óvatosan ellököm magam a faltól, hogy újra beforduljak lassú léptekkel annak végén. Meg se tudnám védeni magam, ha kellene... De talán nem is kell, hiszen, ahogy fordulok, meglátom az illetőt, és hirtelen kifújom a bennem maradt levegőt, még vállaim is lentebb ereszkednek kicsit.
- ó hála az égnek.... - motyogom halkabban, mintha nem is neki szánnám, és hát valahol tényleg nem; fejem lehajtom, jobbommal orrnyergemet nyomkodom. Oké-oké, tényleg Maddy az, nincs gáz! Párszor már beszéltünk azóta, hogy belém botlott, csak nem most kezd el orrolni rám, bár ... azt nem gondoltam volna, hogy .. boszorkány. Mert az, tudom, mit láttam, még ha egy pillanat is volt csupán.
Pár másodperc múlva emelem arcom ismét, mosollyal csóválom fejem kinézve az ablakon, hogy mekkora hülye vagyok, amiért egyáltalán erre vettem az irányt, és nem a folyosó másik vége felé.
- Őszintén, örülök, hogy te vagy az, mert igen szarul mutatnék a hírekben, hogy egy ilyen lerobbant helyen haltam meg. - nézek körbe, még mutatok is kezeimmel, mintha újdonság lenne számára, de a nehéz helyzeteket muszáj humorral oldani, nem?
Rajta viszont látom, hogy kissé feszült, .. bár, mondhatni, lebukott. Na ezt mondjuk nem teszem szóvá. - Hogyhogy itt vagy? Minden rendben? - kérdezem, próbálj természetesnek tűnni Sky, ne hozd rá a frászt, nem láttad, hogy a tűzzel játszik!