Amikor Ram szinte kétségbeesetten odajött hozzám, hogy egyszerűen nem hagyhatjuk, hogy azt a nőt elégessék, csak mert több, mint mi, csak mert félnek tőle, bevallom őszintén, az első szavával meggyőzött. Persze, bennem is bennem volt egyfajta érthetetlen düh, és igazságtalanság érzet, de azért senkinek se árt, ha azt érzi, hogy nincs egyedül valamiben, így szinte azonnal egyetértettem vele, velük, hiszen Rheba is ott állt, no meg a húgom is, és három pár bociszem meg végképp kicsinál, mikor láthatóan azt várják tőlem, hogy találjak ki valamit. Ez a 'valami' végül nem csak az én vállamat nyomta, hiszen többünkben megszólalt a lelkiismeret, és az önjelölt hősiesség, és bármi történt is akkor, akárhogy is sikerült kivitelezni az akaratunkat, végeredményben Gita megmenekült, és ennyi számított.

Eleinte nem igazán értettem, hogy miért éppen az én felelősségem lett az éjszaka csendes magánya, tiszta nyugalma, valamint a hold örökös-körkörös játékának asszisztálása, de hamar közel éreztem magamhoz, hiszen mindig is jobban elememben voltam, mihelyt más nyugovóra tért. A vérfarkasok... egészen érdekes módon váltak később a történet részévé. Imádtam, ahogy a párok este kézen fogva sétálnak - ami egyértelműen Ahava hibája, ő ültette a fülembe, hogy ez milyen romantikus! -, ahogy legtöbben hozzám hasonlóan ilyenkor kezdenek el alkotni, elmélkedni, élni, aztán ... jött Elia, és rászabadította az élősködőit a világomra. Igen-igen, a vámpírokra gondolok. Na nem voltam már akkor sem egy sértődékeny tinédzser, hogy beleköpött a levesembe, szóval megsértődök és megyek panaszkodni egy sort, de úgy voltam vele, mégis csak kell valami, ami szintén az éjszaka leple alatt bontakozik ki, mégis természetesebb vonal, mint holmi vérszívó, de ha már a nappal az örökös párom, az ő uralma alatt se essen bántódásuk. Együtt ötöltük ki a vérfarkasokat, ezért is létezhetnek a nap minden szakán, hiszen áldását adta, hogy fürödhessenek fényében ha ahhoz lenne kedvük, utána pedig már csak a tökéletesítés hiányzott, hogy minden szempontból élhető végeredményt kapjunk. Eleinte a hold irányította őket, de mint Te is tudod, mára már azért sokkal szabadabban élhetnek mancsos kis kedvenceim, és valahol ők maguk is megérezték a sorok közt lapuló indokot, mert legtöbbje zsigerből gyűlöli a vámpírokat. Ne fogd rám, nem én voltam! Van azért bőven a mérleg másik oldalán is, szóval Elia sem panaszkodhat. Bár, szerencsére nem csinált belőle kicsinyes problémát, hiszen nem háborút akartam indítani, csak egy kis borsot törni az orra alá, ahogy Ő is tette.

Mára már persze rengeteg legendát lehet olvasni erről is, de esküszöm nem volt semmiféle háborúistennek se köze hozzá, Romulusz és Rémusz története talán nem egészében úgy sült el, ahogy azt vártuk volna, de nem én mozgatom a bábukat, csak adtam nekik egy sakktáblát... a többi az ő dolguk. Ebben a modern világban annyira már vigyázni sem kell rájuk, hiszen annyi mindent elültettek már az emberek agyában, hogy senki nem kezd boszorkányüldözésbe, csak mert valaki úgy hiszi, hogy látott egy vérfarkast... a sok bolond inkább elmenne megkeresni, mert az nagyon poén, mintha egy béna sorozatot élnénk néha.

Én a béna sorozatok ihlette dráma helyett inkább nyugodt életet igyekszek élni, - ahogy az összes életemben -, most éppen Chicagoban letelepedve, de gyakran visszajárva Osloba is. Nehezen engedem el mindig az előző korszakom, de talán egyszer sikerül hozzászoknom végre, hogy így működünk.