Jócskán besötétedett már, mire a klub elé érek én és még öt emberem, de az ilyesfajta üzleti tevékenységeket amúgy is jobb az éj leple alatt lezavarni, mintsem fényes nappal. Nem, mintha bárki is közbe merne lépni, mert még a helyi rendőrök is pontosan tudják, hogy sem az én családommal, sem a többi maffia családdal nem érdemes ujjat húzni, de ez csak addig van így, míg vagyunk olyan okosak és óvatosak, hogy a lehető legkevesebb bizonyítékot szolgáltassuk nekik. Ami azt jelenti, hogy amennyiben megjelenek a nagybátyám valamelyik pincsijénél, hogy a szart is kiverjem belőle, amiért megpróbált keresztbe tenni neki, azt már késő este teszem a legkisebb feltűnés keretén belül. -Te és Luca menjetek a hátsó kijárathoz, hátha ez a patkány megpróbálna majd menekülni.- adom ki az utasítást Fabionak, mire egy biccentést követően ő és Luca a sikátor felé veszik az irányt, ahol aztán csendben el is tűnnek.
A maradék három emberemnek intek, hogy kövessenek és a zakóm megigazítása után megindulok a bejárati ajtó felé. A kopasz hústorony, aki nagy eséllyel valami biztonsági ember posztot hivatott betölteni, kérdés nélkül áll odébb az útból, ami arra enged következtetni, hogy már találkoztunk vagy legalábbis tudja ki vagyok, bölcs tettét pedig egy elismerő biccentéssel dicsérem. De tényleg. Díjazom, amikor valaki nem ostoba és pontosan tudja, hogy hol a helye, mert jelen helyzetben az akadékoskodás, csak időpocsékolás lenne, amivel viszont nagyon könnyen ki lehet hozni a sodromból. A főnöke, az a piti kis barom megpróbált alá tenni a város egyik legveszedelmesebb maffiózójának, ebben az esetben pedig rohadtul nem lenne semmi értelme megpróbálnia neki vagy az embereinek ellenállni, mert a büntetését így is, úgy is megkapja, Az árulás az egyetlen olyan dolog, amit szerintem bármelyik másik család is kőkeményen büntet az pedig, hogy ez a beszari kis rágcsáló, még csak nem is valamelyik másik családdal, hanem a zsarukkal szövetkezett, csak tovább rontja a helyzetet. Ha elment volna Lorenzinihez vagy Antonovhoz, hogy megpróbálja a kezükre játszani a klubját, még talán előnyünkre is fordíthattuk volna a sunyi húzását, de afelett nem lehet szemet hunyni, hogy az FBI-nak próbált bizonyítékokat gyűjteni, hogy végre olyan vádat építhessenek fel Viggo ellen, ami megállja a helyét a bíróságon. De mit remélt ez a barom? A D'ambrosio család nem csak egy ember. Viggo eltüntetésével nem ér véget a játék, hiszen attól még ott van az örököse, a gyerekei és többek között én is. Jelenleg pedig én vagyok az, aki a legnagyobb veszélyt jelenti rá nézve, mert engem küldtek, hogy megbüntessem. Ezt pedig az összes embere tudja, mert egyik sem próbál az utunkba állni, míg végig sétálunk a tömegen a hátsó termekig.
Az iroda ajtaján kopogás nélkül nyitok be, mire a Martin ölében vergődő ribanc sikoltva lefordul onnan és azonnal hátrálni kezd a földön ülve az egyik bútor felé, úgy takargatva magát közben, mint valami szemérmes szűz lány. -Takarodj innen a picsába.- pillantok a nőre és biccentek egyet az ajtó felé, mire sietősen felpattan és kirohan. Francnak se hiányzik, hogy végig itt sikítozzon nekem, mert attól csak még jobban elszáll az agyam, pedig már most is dolgozik bennem az adrenalin. -Hé, Vincent! De jó, hogy látlak!- köszönt Martin, miután kicsit rendbe szedi magát és felegyenesedik a kanapéról, én pedig fölényes arccal az asztalhoz sétálok és beülök a bőrfotelba, ami minden bizonnyal az ő helye szokott egyébként lenni. -Látjátok fiúk? Legalább valaki örül nekem.- vigyorgok szét tárt karokkal, egyesével végig nézve a három emberemen, végül Martin arcán áll meg újra metsző tekintetem. -Persze, hogy örülök, hiszen üzlettársak vagyunk, nem?- vihorászik, de érzi Ő, hogy kurvára szorul a hurok a nyaka körül, mert a vigyora nem őszinte, homlokán megjelenik pár izzadtságcsepp és a tekintete folyamatosan az ajtót méricskéli. -Hát persze, Martin. Hát persze.- bólogatok egyetértőn, az asztalon lévő szivardobozból pedig kihúzok egyet és párszor végig húzom az orrom alatt, élvezettel szívva magamba a jellegzetes illatot. -De nem is tudom...- sóhajtom tétován, majd felegyenesedek a székéből és kezeimet a zsebembe csúsztatva lépek elé, úgy magasodva fölé, akár egy ragadozó, ami nem csak annak köszönhető, hogy egy fejjel magasabb vagyok nála. Ez a beszari féreg, mostanra már majd' összepisálja magát a rettegéstől és meg mernék esküdni rá, hogy szó szerint reszket a félelemtől. Nem csodálom, hiszen mindenki tudja, hogy a nagybátyám engem nem szokott piti kis ügyek végett mozgósítani. Engem akkor küld, ha valakit meg kell leckéztetni, ha rendet kell tenni vagy épp alapos nagytakarításra van szükség. Nevezhetnénk végrehajtónak is, de ez csak azért nem helytálló, mert nem feltétlenül kell mindig vérnek folynia és a macerásabb üzleti ügyeknél inkább az éles eszemre, mint a kegyetlenségemre van szükség. - Az üzlettársak nem szokták elárulni egymást, vagy rosszul gondolom, Martin?- kérdezem nyugodtan, de amint kinyitja a száját, hogy beszélni kezdjen, neki lendülön és megfejelem, neki pedig anélkül kezd ömleni az orrából a vér és vágódik el a földön, hogy a kezeimet egyáltalán kihúztam volna a nadrágom zsebeiből. Na jó, most mondjuk szükségem van az egyikre, hogy a frizurámat rendbe szedjem egy laza mozdulattal, ahogy ujjaimmal végig szántok rajta, de aztán ismét a zsebembe süllyesztem. -Ti ketten maradjatok itt és ügyeljetek rá, hogy a klub rendben üzemeljen zárásig,- intek két emberemnek, azok pedig biccentve kilépnek az ajtó elé, míg a harmadik felrángatja Martint a földről. -Mi pedig kocsikázunk egyet.- villantok ördögi vigyort Martinra, az emberem pedig a hátsó kijárat felé kezdi toloncolni Martint, ahol Luca és Fabio már várnak a kocsival. Csak ne élvezném ilyen kibaszottul, ahogy rettegve rám néz és könyörögni kezd, mintha egyébként az én kezemben lenne a sorsa. Mintha én dönthetnék arról, hogy élhet-e még vagy sem, pedig valójában a parancsot már kiadták és én túl jó katona vagyok ahhoz, hogy akár az eszembe is jusson megtagadni. Martin pontosan ott és úgy végzi, ahogy és ahol a többi áruló: összeverve, nyelv és fogak nélkül  -csak, hogy egy kicsit megdolgoztassuk a szerveket- a város szélén. Azért nem a kikötő mélyén, mert akkor sosem jutna el az FBI-hoz az üzenet, hogy másik besúgó után kell nézniük.