2015. áprilisa - Baglán, Afganisztánban


- Hadnagy! Gyűjtsék a civileket az épület elé! Kérdezzék ki őket! Válaszokat akarok!
Én és Bob voltunk a felettesünk előtt, aki tajtékzott a tehetetlen dühtől, és szinte habzó szájjal adta ki nekünk ezeket a parancsokat.
- Értettem, százados!
Vágtam rá azonnal, majd sarkon fordultam, de Bob nem jött velem.
- Mire, uram?!
Hallottam felcsendülni a hangját, amire megálltam és visszafordultam, hogy bevárjam.
- Arra, maga féleszű, hogy hol vannak a tankok! Ne értetlenkedjen nekem itt! Menjenek! Teljesítsék a parancsot!
Gyorsan megragadtam az őrmester izmos felkarját és húztam magammal kifelé, megadva neki a kezdő löketet.
- Mi a fenét művelsz?
Halkabban kérdeztem, már magunk között, miközben a remegő, térdeplő falusiak felé poroszkáltunk.
- Látsz te itt valahol tankokat? Mert én nem! Ellenben itt egy rakás civil, akiket mindjárt halomra lövünk. Szerinted ez így rendben van?
Lawson őrmester rosszallóan megingatta a fejét, a sisak takarásában csak félig sandítottam rá, amúgy meg inkább az előttünk nem messze lévő társainkat vettem szemügyre. Úgy viselkedtek, mint a megvadult állatok. Jenkins és Hawk tizedes éppen egy férfit vertek félholtra, Cooper zászlós pedig egy nőt ráncigált maga után, útjuk a félre eső istállóba vezetett.
- Nem. Ezek biztosan nem tálibok. És ha tudják is merre vannak a tankok, tőlük jobban félnek, mint tőlünk.
Bob vett egy mély levegőt.
- Hát ezt pofázom már én is egy ideje!
Recsegte bosszúsan, megrázva a vállait, amire a kezében tartott sorozatlövő is megmozdult, amitől nekem rossz érzésem támadt.
- Hé! Kurvára abbahagyni!
Üvöltöttem rá a két tizedesre, egyúttal a zászlósnak is címezve az utasítást, aki után Bob-al egyszerre indultunk. A pórul járt férfi így kapott némi pihenő időt, ellenben Cooper még csak hátra sem fordult.
- Uram! Viszem a nőt baszélgetni! Mindjárt megtudjuk hol vannak azok a tankok!
A hangja tenyérbemászóan vicceskedő volt, amire Bob ingerülten gyorsított a léptein.
- Én nem adtam parancsot semmi ilyesmire! Engedje el a nőt, zászlós!
Üvöltöttem utánuk, de lemaradtam az őrmestertől, aki előbb odaért.
- Baszélgessél velem, te barom! Milyen tankokat keresel, faszfej?!
Hátulról erőteljesen meglökte Coopert, aki így elengedve a nőt, az istálló faléccel borított falának csapódott.
- Nincs itt semmilyen tank!
A hangja orgánuma bezengte azt a kis teret, amiben pillanatnyilag léteztünk. Kiéreztem belőle a keserűséget, a csalódottságot, valószínűleg az őrmester is arra a következtetésre jutott, hogy a százados megőrült. Olyan tankokat keresünk itt, amik nincsenek itt. És olyan parancsokat osztogat, amiért biztosan hadbíróság elé kerülünk, ha teljesítjük. De ha nem, akkor is! Persze sokan akadtak a soraink között, akik örömmel teljesítették az efféle parancsokat is, még csak el sem gondolkodva rajta, mert nem kellett min gondolkodniuk. Heves dulakodás robbant ki a két katona között, már javában verekedtek, mire odaértem. Közéjük ugrottam, Bob-ot akartam jobb belátásra téríteni, tekintve hogy a zászlós arca már csupa vér volt.
- Nyugalom! Körültekintően járunk el!
Az ősmester látva az arcomat hátrébb lépett, megnyugodni látszott.
- De uram! A százados azt parancsolta, hogy kérdezzük ki őket és ha nem beszélnek, akkor végezzük ki őket!
Csattant fel Cooper vékonyka hangja, miközben az orrából folydogáló vért törölgette az kabátja ujjával. Bob ingerülten és gyorsan reagált erre, megemelve a karabélyt is, ami oldalról úgy homlokon vágott, hogy azonnal elsötétült előttem a világ.


Mire magamhoz tértem égett fa, vér és hullaszag elegye terjengett. Még mindig az istálló falánál voltam, az őrmester és a zászlós maradványait csodáltam feltápászkodás közben. Alvadt vért tapintottam az arcomon, ami a halántékomtól indult lefelé, de szerencsére nem kaptam be egyetlen golyót sem az itteni dulakodásból. Rengeteg sok lövedék hevert a talajon szerteszét, és a testükön is golyók nyomai látszódtak. Az istálló lángokban állt, ahogy a többi ház is. Hangokat hallottam az épület másik végéből, ezért szédelegve arra indultam el. Alig láttam valamit a felszálló füsttől, amire ráadásul vigyáznom is kellett, hogy ne lélegezzem be. A ház túlfelén két alakot pillantottam meg.
- Megtagadta a parancsomat, katona!
Üvöltötte Larkin százados. A hangjáról már felismertem. Az alakja fenyegetően magasodott egy térdeplő alak fölé, akinek a kezei a tarkóján voltak.
- Uram! Én nem csináltam semmit, uram!
Roberts közkatona zokogó hangja ébresztett a valóságra. A fejéhez egy glockot szegezett. Igyekeztem mögé érni, még azelőtt, mielőtt meghúzza a ravaszt.
- Tegye le a fegyvert!
A fenyegetést egy kattanó hang is kísérte, ez volt a biztosíték. Ha meghúzza a ravaszt, akkor én is. Így érkeztem mögé.
- Davis hadnagy! Mit képzel?! Maga nem parancsolhat nekem! Maga és az emberei megtagadták a parancsomat! Ezért hadbíróság...
Nem tudta befejezni a hőbörgést. Roberts hátrafejelt a kezére, amitől elsült a pisztoly, bár nem találta el. Én viszonylag gyorsan kapcsoltam, ellöktem oldalra a századost, aki a földre került. A fegyvere még a kezében volt, de én húztam meg hamarabb a ravaszt. Csak egy lövés kellett. Egyetlen a fejbe.


2015. áprilisa - pár nappal a Bagláni események után

Én és Roberts sem vártuk meg a mieinket. Minek? Letartóztattak volna mind a kettőnket. Aztán valamelyikünk úgyis rákente volna a másikra, de akárhogy is lett volna, az biztos hogy csúnyán végezzük. Egyikünk sem akarta ezt, inkább nyúlcipőt húztunk. Fogalmam sincs mi van vele azóta, de igazából jobb is ha nem tudunk egymásról. Most pedig itt állok az üres lakásban, amelyet az emlékek megtöltenek élettel és ez egyre nehezedő teherként omlik a vállaimra. Gyorsan kell összepakolnom, mert Raina reggel hazaér. Nem keverhetem bele őt is ebbe a rémálomba! Írtam neki egy levelet, amit a konyhai asztalon hagytam. Azóta pedig csak pakolom tele a fekete utazótáskát a saját ruháimmal, hogy aztán minél előbb köddé válhassak.


Black Sky

Az új életem fedőneve. Így hívnak az alvilági körökben. Amikor a darkweben kapom a melót, ez a név szerepel az e-mailemben. Bérgyilkos vagyok. Megölök bárkit, pénzért. Általában a különféle maffia emberei bérelnek fel, ám sokszor állami szervek is megkeresnek. Bezony! Nagyon jól megy az üzlet! Az eltelt évekkel párhuzamosan egyre távolabb kerültem a normálisnak mondható élettől, amire hajdanán úgy vágytam. Főleg azután, hogy az egyik ilyen munkám alkalmával megharapott egy vérfarkas. 2018 nyarán történt, Atlantában. Úgy alkaron kapott, hogy máig viselem a helyét! Fejbe lőttem, mint kiderült ettől ők is feldobják a pacskert. De azzal a nappal együtt én is örökre megváltoztam.