Delos

Ez a szirén nevem, ami annyit jelent hogy látható. Nagyon magas vagyok, nagyon megtermett vagyok, nehéz volna nem észrevenni. Apám sokáig azt hitte hogy én is majd a királyi testőrségben foglalok kiemelt helyet és szerepet - a tekintélyes méreteimhez méltóan-, de ez nem így lett. Régebben még én is erről álmodoztam, vele együtt, azonban az összes pozíció be van töltve a testőrségben és ráadásul a mi fajtánk, a szirének sokáig élnek. Én pedig hamar felismertem ezt a helyzetet, így korán lemondtam az álmaimról és inkább új vizekre úsztam. Vagy más álmokat kezdtem el megvalósítani. Nézőpont kérdése.

Kora felnőtt koromban találkoztam először az emberekkel, s bár a mi népünk nagyon is lenézi őket - a legtöbb szirén egy alapvetően rossz megítéléssel viseltet az irányukba, hála a sok pletykának ami a habok alatt kering innen onnan hazatért, önjelölt világlátottaktól -, én mégis érdeklődéssel fogadtam azt a pár szerencsétlent, akik akkor a viharban hánykolódtak a bárkájukon. 1901-et írtunk. Nem voltak olyan korszerű és erős járműveik, mint manapság. A vihar ereje pedig könnyedén a zátonynak csapta őket. Ebben az időben már javában a déli határaink egyik őre voltam a sok közül, és akkor egyszer és utoljára elhagytam a posztom, hogy kimentsek egy férfit, akit aztán a partra vittem. A fejét beverte, alig vett levegőt, úgyhogy abban sem voltam biztos hogy életben marad-e. A parton aztán rátaláltak más emberek, én pedig csak a távolból figyeltem őket. Ekkor fogalmazódott meg bennem a felismerés: igazából semmit sem tudok a szárazföldről, a világ többi részeiről és milyen jó lenne látni belőle legalább egy kicsíny szeletet.

Amúgy a határok őrzése nagyon unalmas feladat. Soha senki nem támadt ránk, és a halandók ökörségein kívül senki sem háborgatott bennünket. Néha jönnek tárgyalni más természetfelettiek, vagy csak látogatóba más szirének, akkor kísérgetni kellett őket a következő határig, de a nap nagy része eseménytelenül telt. Úgyhogy egy szép napon leadtam ezt a megtisztelő feladatot és nekiindultam a világnak.

Tengernyi álnév, tengernyi ország

Nagy átlagban tíz évnél tovább sehol sem éltem, mindig vándoroltam tovább, és mindig új álnevet találtam ki magamnak, amivel be tudtam olvadni az emberek közé. Sokfajta állásom volt a megélhetésért, de javarészt hedonista életet folytattam. Ittam magamba a tudást, a tapasztalatokat, hogy minnél jobban megértsem az emberek fura világát. De nem csak az emberekét. A szárazföld hemzsegett a többi természetfeletti lénytől is, akik képviselőit ezidáig csak a határainkon kísérgettem. Mint ahogy az első pofon a legnagyobb, úgy az első ilyen találkozások a legemlékezetesebbek, a többi pedig apránként elmosódik az elménk bugyraiban.

Az első világháború idején Európában tartózkodtam, egészen pontosan Dijon-ban. Egykettőre belekeveredtem én is nyakig. Besoroztak katonának, megtanultam használni az akkori lőfegyvereiket, különféle kiképzésekben részesültem, hogy aztán a többi nyomorulttal együtt ott küszködjek egy bűzös, szűk árokban, várva a halált. Amikor a határaidat feszegeted nagyon hamar eljutsz a végére és ráébredsz, hogy talán a következő percben már szembetalálkozol a teremtőddel.

A második világháború pedig Angliában ért el, ott a Brit Királyi Haditengerészethez soroztak be. Legalább víz közelében voltam. Úgy voltam vele, ha kinyúvadok, akkor valaki csak megtalál a mieink közül.

Nem így lett. Túléltem. És a világháborúk kora is befejeződött.

Ennyi megélt tapasztalással a hátam mögött nagyon is elegem lett a háborúkból, de úgy a halandókból is. Egy kisebb időre ismét hazaköltöztem, Atlantiszra. De ez kevésbé volt idilli, főleg, miután megint a határok védelmére akartak bevonni, és egy napon megint azon kaptam magam hogy mehetnékem van. Legyen bármi, lövöldözés, verekedés, csak ne kelljen ott egy szál magamban a korallokkal társalognom, mert akkor ki fog égni az agyam!

1989-ben érkeztem az Újvilágba. Az első városrész, amelyet a lábaim tapodtak itt, az Coconut Grove volt, Floridában. Aztán itt is egyik városról mentem a másikra tíz évenként, de most már a munkám mindig ugyanaz volt. A rendőrségnél voltam járőr, majd nyomozó, mindig ebben a sorrendben. Mondjuk sokszor kezdeni újra nem egyszerű, főleg, ha már beleszoktál egyfajta rutinba. És egy idő után a zöldfülű járőr előbb megold egy bűntényt, mint a kinevezett nyomozó, ugyebár. Nos, később ebből akadtak problémáim.

Libra Nemzetközi Szervezet

A népünk vállát súlyos teher nyomja, melyből mindegyikünk kiveszi a részét hogy megőrizze annak titkát. Így esett hogy én ehhez a szervezethez csatlakoztam, mint örző. Persze ez nem egyik napról a másikra a történt. Mint utólagosan megtudtam, sokáig megfigyeltek, majd az unokabácsikám, Aarsh felkeresett. Ő is örző. Elmagyarázta hogy milyen tevékenységek tartoznak a feladataik közé, kik adják azokat és hogy a mi népünkből is többen kellene, hogy képviseljük ezeket az érdekeket. Úgy ítélték meg hogy a képességeim alapján én is alkalmas vagyok a soraik közé. Én meg egy magasztosabb célt láttam ebben a lehetőségben, ezért jelentkeztem közéjük.

FBI napjainkban

Sokadik évemet töltöm az FBI-nál nyomozóként. A munkámat végzem itt Chicago-ban és terroristák, nemzetközi bűnözők után nyomozok, míg őrzőként is végzem a rám bízott, és az ad-hoc jellegű feladatokat. Lake View 2 éve az otthonom.