Őszinte meglepettséggel fogadom a megjegyzését, amit némi kuncogás követ lányos zavaromban, mert azt nem igazán tudom, hogy egy olyan nőtől, mint Ő, ez bóknak számít-e vagy inkább felér egy "mekkora idióta vagy"-al, de bármelyik is legyen, abban biztos vagyok, hogy sikerült meglepnem. Mármint azzal, hogy épp nem véres bosszúról vagy a fivére ellen tervezett összeesküvésekről beszélek, bár kétségtelen, hogy ha ilyesmi is járna a fejemben, azt nem éppen Vele osztanám meg. Sőt. Leginkább senkivel se, mert annyi eszem még nekem is van, hogy tudjam, nem igazán lenne okos dolog tőlem bárkiben is megbízni ebben a családban, amikor én jelenleg nem vagyok egyéb, mint egy idegen, egy betolakodó. Még arra se mernék megesküdni, hogy Dmitrij nem tenne el láb alól, ha azt kapná parancsba az apjától, mert ha egy valamit tudok a maffiáról az az, hogy a főnök szava szent. Nem vagyok biztos benne, hogy épp miattam szállna szembe az apjával, bármi is legyen épp köztünk. -Nem.- rázom is meg a fejemet komoly arccal a vigyorgásomat követően.-Olyan remekül tudta előadni, hogy most épp milyen gyümölcsöző volt a befektetése vagy, hogy milyen remekül teljesítenek a részvények, hogy simán bekajáltam.- vallom be őszintén, mert az tagadhatatlan, hogy az apám sikerei annak köszönhetőek nagyrészt, hogy remek beszélőkéje van. Ha hazudik is épp, azt folyamatosan teszi, bármiféle megszakítás vagy hezitálás nélkül és épp emiatt nem kételkedik benne az ember. -Akkor lett gyanús, amikor az egyik partyn belebotlottam Dmitrijbe, ugyanis Vele nem az esküvőn találkoztam először.- osztom meg vele ezt a kis információt, hiszen nem nagy titok, jó páran láthattak minket akkor azon az erkélyen és azóta is áldom azt a pár személyt, aki kisétált oda és megzavart minket. Ki tudja, mi történt volna, ha nem jönnek...
Viszont, ha már a nem tervezett esküvőknél járunk, ha óvatosan is, de rákérdezek, hogy vajon Ő biztos lehet-e abban, hogy rá már nem fog ilyesmi várni, csak mert a fivérét belekényszerítették egy ilyen frigybe, a magabiztos válasza pedig őszintén lenyűgöz. Fel is vetődik bennem, hogy talán nekem is így kellett volna reagálnom, amikor az apám elém állt ezzel az egésszel, de végül rájövök, hogy nem. A mai napig hallgatnám a siránkozását, a sunyi megjegyzéseit arról, hogy én milyen aljasul és önzőn kitoltam vele és erre cseppet sem lennék kíváncsi. Jelenleg, még mindig úgy érzem, hogy ez volt a legjobb lépés részemről. -Akkor milyen módon?- kanyarodik ajkaimra egy aprócska, de sejtelmes mosoly, mert a válasza kíváncsivá tesz, hogy mégis miféle tervei vagy elképzelései lehetnek erről vagy, hogy azért egy olyan helyzetben lévő nő, mint Ő, álmodozik-e szerelemről vagy sem. Hiszen, Yelena is nő. Számomra egyértelmű, hogy ha lehetetlennek tűnik is a dolog, azért szokott ábrándozni és ahogy kivívta magának a tiszteletet, a szerelemre való jogot is kivívná talán. -Na ez az, amit nem akarok. Hogy prédaként tekintsenek rám.- dünnyögöm válaszul, hiszen épp ezért kértem Dmitrijtől az elején, hogy cserébe azért, hogy én tisztelettudóan és elfogadhatóan viselkedek az oldalán, Ő se kezeljen úgy, mint egy szajhát és az egy dolog, hogy Dmitrij ehhez tényleg tartja is magát, de még így is érzem, hogy a többi férfi nem tart egyébnek, mint egy megfizetett lotyó. -Mondjuk azt tudom, hogy Dmitrij, már csak amiatt sem, mert az Ő felesége vagyok, nem hagyna ilyesmit szó nélkül, de én magam is el akarom ezt érni.- közlöm végül határozottan Yelena rövid ismertetőjét követően, ami kicsit sem meglepő, hiszen nem idealizáltam én soha a helyzetemet ebben az egészben, mégis a lehetetlent tűztem ki célul. Kivívni némi tiszteletet egy rakás gyilkos és bűnöző között. -Kérlek! Az én helyzetemben bármilyen tanács jól jöhet.- mosolyodok el, hiszen ki más láthatna el ilyen tanácsokkal, ha nem épp a férjem húga, bár azt már nem teszem hozzá, hogy azért nem feltétlenül fogom vakon követni azokat. Yelena is a család része, így aztán Ő is épp annyira kívülállóként tekint rám, szóval bármilyen tanácsot is adna, alaposan mérlegelnem kell. -Már csak azért is, hogy legközelebb legalább egy Natasha ne próbáljon gúnyt űzni belőlem.- forgatom a szemeimet, hiszen ma reggel épp ez történt, amikor az orrom előtt próbált a férjemre mászni és értem én, hogy itt más szabályok vannak, a férfiak azt és ott dughatnak meg, akit és ahol csak akarnak, de azt is pontosan tudom, hogy ez kifejezetten nekem szólt. Talán próbára is tett. Hát biztos nem az orrom előtt fog rámászni a férjemre, akár kényszer házasság volt ez, akár nem.

- Annyira édes vagy. - Bukott ki belőlem kontrollálatlanul. És az apja mekkora egy címeres barom lehet, ha így viselkedett a lányával és olyanokat várt el tőle, amit egyetlen normális szülő sem tett volna. Valószínűleg pontosan tudta, hogy Olivia megteszi, amit parancsol neki és kihasználta őt, belevetette egy olyan ember karjaiba, akit nem ismer, egy olyan család kötelékébe, amiben a beleszületettek kifejezetten otthonosan mozognak, de a kívülállóknak földi pokol lehet a beilleszkedés; hiszen általában hozzájárultam ahhoz, hogy az újaknak, a bekerülteknek nehéz dolguk legyen, szívesen magamra vállaltam a tesztelésüket és esetleges megleckéztetésüket is, annak felmérését, ki milyen helyet kapjon a táplálékláncban. Ám Olivia nyilvánvalóan más kategóriába tartozott és mivel Papa még előttem is mélyen hallgatott a testvéremmel kötött házassága valódi okáról, jobban tettem, ha hallgattam és nyeltem egyet, akárhányszor vehemensebben kívánkozott volna ki előtte a véleményem: viszont a lány és köztem különbség volt, hogy én pontosan tudtam, hogyan kell az apámra hatni és nem féltem attól, mit fog reagálni egy neki nem tetsző vagy túlzó lépésemre, mert bíztam magamban és az általa elég keveset verbalizált, mégis szavak nélkül is érzett masszív szeretetében és kötődésében annyira, hogy vissza fogom forgatni a szerencsémet és talán kiabál velem, csúnyán néz, duzzog, de néhány nap múlva mintha mi sem történt volna. Anyámtól legalább egyetlen pozitív tulajdonságot örököltem, könnyűszerrel az ujjaim köré csavartam Papát.
- Sohasem volt gyanús neked, hogy nem is tudom... apád eltűnt egy kis időre, nem mondta el, hova megy, mindig jobb színvonalon éltetek, mint az a munkájából adott lett volna? - Soroltam fel a legáltalánosabb és legkézenfekvőbb jeleit annak, ha valaki az alvilághoz kötődik üzleti kapcsolatok révén. Tényleg érdekelt, mit tapasztalt, hiszen számomra idegen világ volt az övé, beleszületve a maffia köreibe kevés elképzelésem volt a partnerek családtagjainak megéléséről. Nem is nagyon kellett nekem eddig ezzel foglalkoznom, viszont ha már a sors utamba sodorta Oliviát, mint Dim feleségét, ezáltal befogadott rokont jó volt tudni, honnan jött, mit sejt, mibe lát bele, milyen elképzelései vannak a működésünkről, hogy azokat kijavíthassam, megerősíthessem és... jó, persze, kicsit manipulálhassam. Az vesse rám az első követ, aki nem ezt tenné a helyemben, ha egy idegen csak úgy betoppan a famíliájába és muszáj lenne közel engednie a tűzhöz.
Röviden, jóízűen felnevettem az én esetleges házasságomat firtató kérdése hallatán. - Biztos vagyok benne, hogy az én fejemet nem ilyen módon fogják bekötni. - Jelentettem ki megtörhetetlen eltökéltséggel. Apám sejti, hogyha hasonló alkuba akarna belerángatni előbb belezném ki a leendő férjecskémet vagy vágnám el a saját torkomat, hogy megszűnjek aduászként funkcionálni. Fel sem foghattam, hogy Dim-nek hogy nem volt egy keresetlen szava ehhez az egyezményhez, annyira csendben voltak a részletekről, hogy esküszöm megizzasztottak és még így sem sikerült nagy volumenű dolgokat kiderítenem. Furdalta is az oldalamat a kíváncsiság rendesen. - Igazad van, nőnek lenni közöttünk nem könnyű. Engem csak azért nem köpködnek nyilvánosan, mert születésem jogán nem tehetik meg, de megteszik, amikor azt hiszik, nem hallom. - Megvontam a vállaimat. Kinőttem már abból, hogy a sutyorgókra hallgassak és megvannak a módszereim az elhallgattatásukra. - Ezek hiénák, Olivia. Kiszagolják, ha bizonytalan vagy és attól függ, hogy éppen milyen a módszerük és milyen lábbal kelnek fel megpróbálnak veled gyorsan vagy kicsit lassabban végezni. És ezalatt nem csak a fizikai bántalmakat értem. - Megcsóváltam a fejemet és bekaptam egy darab áfonyát, ami még tízóraiként szolgált volna. - Nem akarok kéretlenül tanácsokat osztogatni neked, de... - Dehogynem! - A te legnagyobb ütőkártyád pont az, hogy a testvérem felesége lettél.  - Halvány mosoly ült ki a szám szélére. Jelenleg nem tudtam eldönteni, vajon felkeltettem-e a kíváncsiságát, ezért is hagytam a levegőben lebegni a kijelentésemet. Hozzá nagyon finoman kellett közelítenem.

 

Nem nagyon tudom, miként magyarázhatnám el Yelena-nak, mi miatt mentem bele ebbe az egészbe, amikor sokszor még én sem értem a saját lépéseimet vagy döntéseimet. Okos húzás lett volna beházasodni a maffiába? Semmiképp. Okos húzás volt bemászni Dmitrij ágyába? Naná, hogy nem. Okos húzás lenne megbízni akár benne vagy bárki másban ebben a családban? Pláne nem. Mégis, sorra olyasmiket teszek, amikre nem tudnék ésszerű magyarázatot adni, mert egyszerűen csak ezt diktálja bennem valami, amitől nyugodtabb az a lelkiismeretem, ami az apám irányában is működött ezidáig. Pofán röhöghettem volna és elküldhettem volna a fenébe. Ügyködhetnék a háttérben, hogy valamiképp megszabaduljak Dmitrijtől és tényleg szabad legyek, már ha abban az esetben nem én lennék az első, akit kivégeznének, de én képtelen lennék ezt tenni. Nem csak azért, mert idő közben Dmitrij sokkal közelebb férkőzött hozzám, mint azt eredetileg szerettem volna -bár ezt aztán végképp eszemben sincs elárulni Yelenanak-, mert még ha nem is lenne így, akkor sem tudnék ártani Neki. Talán, ha elejétől fogva egy aljas rohadék lenne, aki naponta összever és minden éjjel megerőszakol, már réges rég nem így állna a helyzet, de köztünk nem ez történt és jelen felállás szerint, talán még valami remény is van arra, hogy ebből a kényszerházasságból valami jó is kisülhet. Még a végén majd hálás lehetek az apámnak. Mekkora poén lenne! -Már nincs de, ha kinyírták volna, amiért nem megyek ebbe bele, pontosan olyan rohadéknak érezném magam, mint amilyennek őt látom.- vonok végül vállat, hiszen ez az igazság. Ez volt az Ő utolsó esélye és azzal, hogy ezt lépte, végleg elvágta magát, az én lelkiismeretem viszont tiszta maradt. Miattam nem halt meg. Megöli Ő majd saját magát a hatalomvágya és a pénzsóvársága miatt, én meg majd...-Elképzelésem sincs, miként alakul majd ez az egész, szóval inkább a jelenre koncentrálok.- sóhajtom tanácstalanul, mert most valóban ötletem sincs, hogy miféle kimenetelre számíthatok, miután új vizekre terelődött a házasságunk. Szívesen közölném a velem szemben ülő nővel, hogy a fivére annyira nem is borzalmas, ha az ember betekintést nyer a páncélja alá vagy, hogy tegnap én magam döntöttem úgy, hogy maradok, de csak még nevetségesebben érezném magam.
Nyilván rám aggatná, hogy Stockholm-szindrómám van és talán nem is lenne téves a diagnózis, bár végül inkább Dmitriy kezelését említi, amire nem tudok nem a legpikánsabb formában gondolni. Szerencsére, még időben rendre intem magam és nem kezdek el röhögni. -Mondjuk életfeladatnak nem semmi feladat lenne.- morfondírozok mosolyogva, megőrizve magamnak mindazt, amire eddig jutottam a makacsságommal és a dacommal, mert bármilyennek is lát most engem Yelena, bármennyire is gondol gyengének, azért a magam kis harcait megvívom én minden nap a fivérével és fogom továbbra is, valahányszor nem fog tetszeni egy-egy önkényes húzása. -Én szinte nem is emlékszem az egészre. Épp lepergett előttem az életem.- csóválom a fejemet a semmibe bámulva, mikor az esküvőnkről esik szó, amiről az első emlékem tényleg az, hogy miután kinyögöm az igent, elrohanok hányni a mosdóba, végül kipréselem magam az ablakán. -Azóta sem értem, hogy nem vettem eddig észre, hogy miféle körökben mozgolódik az apám, az pedig így, hogy Te sem tudsz többet, még mindig rejtély, hogy ki, mit nyert ezzel.- töprengek hangosan, hiszen az, hogy mennyire nem újkeletű ez a maffia dolog, csak azután esett le, hogy az oltárnál álltunk azzal a férfival, akivel hetekkel korábban egy estélyen találkoztam. A maffia, már akkor is jelen volt az életünkben, csak én ostoba voltam és nem láttam tovább az orrom hegyénél. -Gondolod, hogy így már a Te fejed nem lesz bekötve?- kérdezem puszta kíváncsiságból, mindenféle cinikusság nélkül, mert ha valóban az lett volna a normál felállás, amit mond, felmerül a kérdés, hogy így mi lesz az ő sorsa, bár a túlélés szerintem mindenképp szerepelne a repertoárban. -Nem lehet könnyű nőként érvényesülni itt.- pillantok rá együttérzőn, mert ha valamit már a legelején megtanultam az az, hogy itt minden pasi felsőbbrendűbbnek érzi magát, a nőkre pedig, csak eszközként tekintenek. Nyilván, a maffiafőnök lányával szemben, azért akkora arca mégsem volt mindenkinek, de valahogy biztosan éreztették Vele, hogy nem tekintik ellenfélnek. Mint ahogy velem is éreztették az egyik partyn, hogy csak Dmitrij lotyójaként tekintenek rám. -Mégis mi más szerepem lehetne a családban?- kérdezem kíváncsian, magam is hátra dőlve a székemben.

- Neked van lelkiismereted egy ilyen ember irányába? - Őszintén meglepődtem. Ez a lány vagy a világ szentje vagy a legostobább személy ezen a bolygón. Nem nagyon tudtam elképzelni, mi kellett volna ahhoz, hogy az apám rá tudjon venni egy ilyen üzletre, de az biztosan nem lett volna elég, hogy néhány napig szavakkal terrorizáljon. Valószínűleg még a fegyver csövétől sem ijedtem volna meg, nyugodt szívvel vállaltam volna be egy golyót, ha az lett volna a szabadságom ára. Érdekes, hogy apámnak eszébe sem jutott, hogy engem ilyen módon kössön a családhoz és elvárjon tőlem ekkora áldozatot... vagy ha igen, szuperül titkolta az ilyen irányú terveit, ám a bátyámat eladósorba hajította, ami melengette a szívemet. Apámmal viszonylag keveset lelkiztünk, de úgy tűnik, hogy pontosan tudta, meddig mehet el velem szemben és mivel ő maga volt szemtanúja annak, hogy az engem tenyészkancának szánó anyámat eltettem láb alól, lehet, hogy meggondolta, megéri-e elveszíteni a bizalmamat. Próbáltam empatikus lenni Olivia helyzetével és beleképzelni magam a helyébe, csakhogy nagyon nehezemre esett, annyira idegen volt tőlem ez a mértékű önfeláldozás és konfliktuskerülés. Több verzió is megjelent az agytekervényeimben; ha ilyen marad, tökéletes, hiszen nem sok vizet fog zavarni, de vajon megerősíthetném-e annyira, hogy a befolyásával a testvérem is kissé tisztábban kezdje látni a helyzetünket és észhez térjen?
- Végül is, még fiatal vagy. Ha kibírsz pár évet a bátyám mellett, lehet, hogy a szabadság lesz a jutalmad. Bár... kétlem. - Szegény vágyai és álmai! Csöbörből vödörbe esett, ez a szervezet nem rajongott a nők önmegvalósító törekvéseiért. Ha csak a saját példámból indultam ki, a Pakhan lányaként is sokkal több ferde és rosszalló tekintettel találkoztam születésem napjától kezdve, mint támogatóval és kínkeserves munkába telt, míg kiegyenesítettem azokat a szemeket és legalább azt elértem, hogy a támogatásomtól tartózkodóak lecsendesítsék a hangjukat. - Lehet, hogy jobb, ha hozzászoksz, hogy Dim kezelése lesz a legnagyobb sikerélményed. - Ugyan kételyek fogalmazódtak meg bennem a testvérem megszelídítésével kapcsolatban, nem voltam ott mellettük, hogy tudjam, mi az igazság. Furcsa volt őt kezesbárányként elképzelni, mondjuk én nem panaszkodhattam, engem sohasem bántott és mindig mellettem állt, ha szükségem volt rá. Olyan szövetség volt a miénk, amit azt hittem, senki és semmi sem szakíthat szét és lám... mégis megtörtént, több szög is volt már a kettősünk koporsójában és a testvérem nem fogta vissza magát, a lenézésemmel és patriarchista hozzáállásával bőszen kalapálta is azokat a bizonyos vasdarabokat.
- Semmit sem tudok, Olivia. - Most valóban őszinte voltam, a fejem megcsóválásával nyomatékosítottam a szavaimat. - Nekem is annyira megdöbbentő volt a villámesküvő, mint mindenki másnak. Pedig hidd el, nagyon sok mindent megadtam volna azért, hogy lássam a bátyámat igazából, hagyományosan megnősülni. - Elnevettem magam. Annyira hihetetlen lett volna, talán még a saját esküvőm gondolatától is groteszkebb. - Alapvetően nem ez a megszokott, ha a hagyományokat nézzük, nekem kellett volna bekösse a fejem egy üzlet miatt egy másik család örököse, de... valószínűleg az én apám nagyon sakkban akarja tarthatni a tiédet, ha beáldozta Dim-et az üzletért. - Fájt, hogy kihagytak a részletekből és mivel gondolatolvasó még nem voltam és apám agyát sem nyithattam fel, maradtak a hipotézisek. - Na, maffiafőnök lányának lenni pont ilyen! - Dőltem hátra a székemben. - Sohasem tudhatod, mire ébredsz másnap reggel és nagyon gyorsan kell alkalmazkodnod ahhoz, hogy túléld. - Ismét az igazat mondtam, azzal a különbséggel, hogy én sohasem álltam meg ennél a pontnál, mindig a kezemben akartam tartani a gyeplőt és irányítani a szekeret. - Hogy milyen életed lesz az csak és kizárólag azon múlik, hogy milyen terveid vannak a családban, milyen szerepet akarsz magadénak. A trófeafeleségen kívül, persze. - Jegyeztem meg hamiskás mosollyal.

 

Furcsa érzés bárkivel is arról beszélni, hogy miért is döntöttem úgy, hogy önként beházasodom a maffiába az pedig még furcsább, hogy ezt a beszélgetést épp Dmitrij húgával ejtem meg, na nem, mintha Avával, az egy szál barátnőmmel nem veséztük volna már ki alaposan a témát. De ez a másik oldal, most valaki olyan próbálja megérteni a döntésemet, aki a család oszlopos tagja és ez megnehezíti a beszélgetést, mert másra se tudok gondolni, mint hogy mi mindent fog majd Ő leszűrni ebből. -Nem a kellemességről szól ez, Yelena.- rázom meg a fejemet szelíd mosollyal, bár az az együttérzés, ami az arcán látszik, kétségtelenül jól esik, ugyanakkor meg is lep, mert ha valamit nem vártam ezekben a körökben az az, hogy majd bárki is együttérezzen velem. -Napokig hallgattam, hogy ha ezt nem teszem meg érte, mindent elveszíthet, amiért olyan sokáig dolgozott vagy akár az életébe is kerülhet, ha kitáncolok ebből. Pontosan tudta, hogy a lelkiismeretem ezt nem hagyná, én pedig épp ettől akartam végre szabadulni.- idézem fel magam előtt azt a szánalmas jelenetet, ahol az apám a létező összes színészi képességét bedobta és miután szembesültem azzal, hogy előbbre van számára a birodalma és a saját élete, mint az enyém, naná, hogy inkább rábólintottam a házasságra, mint hogy örökké ezt hallgassam. -De talán nem kell bemutatnom Neked, hogy mi az az érzelmi zsarolás.- vonok vállat félénk mosollyal, mert bármilyen bájosnak is tűnik a velem szemben ülő nő, azért azt nem felejtem el, hogy kinek a lánya és, hogy ki a testvére. Nem élek buborékban és nincsenek tévképzeteim a maffiáról és pontosan tudom, hogy az érzelmi manipulálás meg a mindenféle megvezetés itt is keményen jelen lehet és van is, de ezek az emberek legalább nem a vér szerinti rokonaim. -Már hogyne lennének álmaim és vágyaim? Mindenkinek vannak, nem?- kérdezek vissza vigyorogva, de aztán valamicskét lelohad a mosoly az arcomról, ahogy jobban belegondolok, hogy valószínűleg Neki is vannak, csak épp még kevésbé haladhat feléjük, mint én. -Nem tudom. Valamiért azzal bíztatom és nyugtatom magam, hogy ez az állapot nem tart örökké, bármi is legyen a célja.- válaszolom tanácstalanul, hiszen Dmitrij és én is abban bízunk, hogy ez az egész csak valami papíron lefolytatható üzleti húzásra ment ki és, ha mindez lezárul, többé nem kell majd házastársakat játszanunk. Mehet minden tovább úgy, ahogy előtte volt, bár én személy szerint minél messzebbre mennék innen.
Újabb meglepetés ér, amikor rákérdez, jól bánik-e velem Dmitrij, bár magam sem tudom, hogy miféle képek élhetnek a fejében rólunk, miként éljük a napjainkat. Talán, úgy képzelte, hogy valami koszos tömlöcbe vagyok zárva a pincében vagy fene tudja. -Eleinte nem voltam biztos benne, hogy nem fog bántani, de már tudom, hogy nem tenné.- magyarázom határozottan, de mielőtt még túl szentimentálisnak tűnhetne a megjegyzésem, gyorsan hozzáteszem:-Mármint nem is teheti.- hiszen az apjuk kikötötte, hogy nem bánthat és bár eleinte tényleg ez tarthatta vissza, jelen állás szerint tudom, hogy már amúgy sem tenne ilyet. Mondjuk azt már végképp nem mondom el Yelenának, hogy valami érthetetlen módon bízom a testvérében, mert akkor végképp bolondnak nézne, amit talán, már így is elértem. -Kedves tőled ez az ajánlat, de hidd el, tényleg nincs okom panaszkodni. Már egész jól tudom kezelni a bátyádat.- nevetem el magam, mert ez azért nem pontosan igaz így, hiszen mindig akad valami, ami miatt verbális háborút vagy épp hidegháborút folytatunk, de ez inkább az Ő irányításmániájának és az én makacsságomnak köszönhető. -Abban viszont bíztam, hogy Te talán többet tudsz erről az egészről. Nem fér a fejembe, miért volt ez jó üzlet az apáinknak.- morfondírozok kicsit még a válaszát követően, bár valójában az sem lepne meg, ha igazából tudna valamit, csak nem osztaná meg velem. Az Antonov család nem egy kitárulkozós fajta és ez még csak nem is csoda. -Viszont áruld el, kérlek. Milyen egy maffiafőnök lányának lenni?- biccentem félre a fejemet kíváncsian, de nem vagyok biztos benne, hogy választ fogok kapni a kérdésre, még ha pusztán csak a kíváncsiságom is vezérel. Mert ugyebár nem kitárulkozós fajták.

Szürreális volt az egész történés és igazából most először jutott eszembe hálát adni a fenti hatalmaknak, hogy legalább lagzi nem volt, mert ott tényleg nem tudtam volna elrejteni az arcomra kiülni kívánó döbbenetet. Az én apámnak is hogy lehetett ennyi esze? Egy pillanatra esküszöm megsajnáltam Dim-et: az anyánk belőlem akart tenyészkancát csinálni és a fogantatásom nulladik pillanatától kezdve azt tervezte, hogyan fog értékes prédát csinálni belőlem, amit majd eladhat a házassági húspiacon, erre a bátyámnak jutott a csúfondáros érdekházasság sorsa. Valahol vicces volt ez a fintor, akár égi jelnek is vehettem volna, hogy változtak a sakkfigurák állásai a táblán, már semmi sem olyan, mint ahogy azt előre megírtként eltervezték.
- Biztos nem lehetett kellemes életed, ha önszántadból választottad ezt. - Sajnálkozóan összevontam a szemöldökeimet, mert az empátia jó dolog. Kedves dolog. És nekem most jó benyomást kellett tennem a sógornőmre,  mert egyetlen elkószálni képes elemet sem hagyhattunk figyelmen kívül a családban. Most nem. A város nagyhatalmai már így is egymásnak feszültek, nem engedhetjük, hogy rést üssenek a pajzson, ahogy az múltkor is megpróbálták. M van, ha például Oliviát viszik el helyettem és beajánlanak neki egy új életet valamelyik európai országban némi itt-ott hallott félinformációért cserébe? A helyében én tuti harapnék egy ilyen lehetőségre, szóval innentől kezdve nekünk is két verzió jöhet szóba. az egyik, hogy elhitetjük vele, hogy mennyire szipiszupi, megtartó közösség vagyunk, hagyjuk, hogy megmelegedjen és megszeressen legalább egy embert a famíliából, hogy eszébe se jusson ártani nekünk vagy agresszívak leszünk és megfenyegetjük, hogy pokollá tesszük az életét. Mivel a testvérem felesége lett, az élete vészesen közelít a pokol felé, szóval marad az első verzió. Az egyébként is stabilabban működik, még akkor is, ha az orosz módi alapvetően a másodikat kívánná. - Tényleg elég számodra a kirakatfeleség szerepe? Nincsenek álmaid, vágyaid? Tényleg ennyire beletörődtél ebbe? - Ha nem éppen Oscar-díjas alakítást nyújt, akkor hihetetlenül szomorúak lehetnek a mindennapjai. Arról nem beszélve, hogy a kirakatfeleség fogalma csak a megrögzött patriarchisták szerint létezett. Egy nő a létezéséből adódóan figyel, a koszon kívül sokkal több ragad rá, mint bármelyik férfira, innentől kezdve halálos fegyverré válik. Arról nem beszélve, hogyha esetleg kiteszi a lábát a szobájából és sürög-forog a megbeszélések környékén, a testvéremmel néha még mondjuk beszélgetnek is, valószínűleg akarva-akaratlanul elmondja a véleményét, ami onnantól kezdve befolyást jelent. Ez a lehetőséget csírájában el kell fojtani. És hogyan? Arra kell használni, hogy azt duruzsolja, ami a családnak a legjobb. Tehát megint ott tartunk, hogy kedvesnek kell lennem és muszáj megkedveltetnem magam vele, hogy lássa, van értelme mellettünk maradni. Azt nem biztosíthatom, hogy a testvérem jó férje lesz, de én lehetek a barátja! Látszólag.  Azért mindennek van egy határa.
- Nincs magasan a léc. - Bukott ki belőlem szarkasztikusan, elhúzva a számat. Nem veri? Még jó! - Ha megütne, valószínűleg én törném le a kezét. - Jegyeztem meg. Ok nélkül nem verünk senkit és lehet, hogy tévedek, de ez a lány korántsem tűnt a testvéremmel egy súlycsoportnak, nehezen tudtam volna elképzelni róla, hogy a viselkedésével házhoz menjen a pofonért. - Hogy őszinte legyek, a házasságotok értelmébe engem sem avattak be. A legnagyobb titokban szerveződött az egész, úgyhogy biztos fontos volt... miben tudok segíteni, hogy jobb legyen neked? - Nem akartam túl átlátszó lenni, talán ezzel még nem mentem messzire.
 

Valószínűleg bárhogy és bárkinek is tálalnám az indokaimat, hogy miért alkudtam meg ezzel a helyzettel, nem nagyon látna benne logikát, mint ahogy én sem mindig látok és Yelena arcából ítélve Ő sem. A döntést nem is a legnyugottabb pillanatomban hoztam meg, valószínűleg nem is gondoltam át elég alaposan és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy rögtön a házasság megkötése után az első dolgom az volt, hogy szökni próbáltam. Nem, mintha nem tudtam volna, hogy kivel és kikkel állok szemben, de valamiért azt reméltem, hogy én túl kicsi hal vagyok ahhoz, hogy értelmét lássák annak, hogy bárki is utánam eredjen, de nyilvánvalóan tévedtem. Másképp most nem itt ülnék, hanem egy szállodában a francia riviérán, de Dmitrij maga gondoskodott arról, hogy ez ne így legyen.
Belegondolni is nehéz, mennyi idő telt már el azóta vagy, hogy mi minden történt velem/velünk, de mindezek után sem mondanám azt, hogy megbántam volna, hogy így döntöttem. Nem egy börtöncellában lakom, nem éheztetnek, nem vernek össze nap, mint nap és igazából leszámítva azt, hogy egy olyan férfival élek együtt, akivel nem szándékoztam volna egyébként házasságot kötni, az életem egész normálisan zajlik. Ez pedig leginkább annak köszönhető, hogy fikarcnyit sem próbálom belemártani magam Dmitrij ügyeibe, mint ahogy Ő sem próbál engem beavatni bármibe is. Ha reggel elmegy a házból, az én gondolatom az, hogy "dolgozni megy" és nem is töprengek azon, hogy ez pontosan mit takarhat. -Nem várom, hogy megérts.- nevetem el magam Yelena kérdése hallatán, de lényegében végül is pontosan azt tettem, amit ő körül ír. -Úgy gondoltam, hogy ha már nem bízhatok a saját apámban sem, akkor legalább tudatosan legyek olyanok között, akiktől nem sok jót várhatok. Legalább nem ér felkészületlenül és nem is lep meg, ha hátba szúrnak.- vonok vállat tanácstalanul, de az akkori döntésemet nagyban befolyásolta a csalódottságom és a sértettségem is meg egy jó adag harag az apám iránt, szóval nem biztos, hogy érdemes benne logikát vagy a megfontoltság egy morzsáját is keresni.-Hallottam róla, de én csak egy dísz vagyok az egész színdarabban, Yelena, egy kirakat feleség. A legkevésbé sem ártom bele magam az ügyeitekbe és ez addig jó, amíg így marad.- magyarázom komoly arccal, hiszen épp ez jelentheti az életben maradásom biztosítékát, ha konkrétan semmiről nem tudok. Sem a terveikről, sem az ügyleteikről, sem azokról, akikkel kötik ezeket. Semmiről. Megmaradok az eredeti szerepemnél, ami nem kíván tőlem többet -tudtommal legalábbis-, mint hogy a puccos eseményeken Dmitrij mellett mosolyogjak. Talán, ez is azért kellett, hogy a stabilitását tükrözze vagy, hogy igazából fogalmam sincs, hogy mire megy ki az egész, de jelenleg ez így működik.
Elnevetem magam a maffia sztoris kérdése hallatán és, bár nem tagadom, igazán szívmelengető sztorikat tudnak összehozni egy ártatlan naiv nő és egy bűnöző férfi románcából, azt azért elég meredek lenne kimondani, hogy ez is szempont volt a döntésem meghozatalakor. -Egy pillanatig sem reménykedtem szerelemben, amikor rábólintottam erre.- válaszolom teljesen őszintén,  hiszen mégis ki dédelgetne ilyen álmokat, amikor épp a város egyik maffia családjának trónörököséhez készül hozzá menni, aki arról híres, hogy imádja a nők társaságát, kegyetlen, kíméletlen és egy fikarcnyi érzelem sem szorult belé? Az egyetlen, amiben bíztam, hogy hagyni fog létezni a kis nyomoromban és éli tovább az életet úgy, ahogy előtte.
Az utolsó kérdése váratlanul ér és a meglepettség valószínűleg ki is ül az arcomra, mert arra végképp nem számítottam, hogy majd érdekelni fogja, milyen is az életem a testvére mellett. Nem, mintha azt feltételezném, hogy épp értem aggódik, csak nem gondoltam, hogy nyíltan rákérdez erre. -Nincs okom panaszra.- vonok vállat. -Nem ver vagy ilyesmi és általában igyekszünk úgy létezni, hogy ne nagyon keresztezzük egymás útját.- válaszolok csak ennyit, ami lényegében nagy általánosságban igaz is ránk, mert a többiről, a közös éjszakákról és a manapság kibontakozó, teljesen érthetetlen vonzalomról eszem ágában sincs bárkinek is beszélni, mert akár valódi házasság a miénk, akár nem, ez akkor is intim dolog és nyilván Ő sem örülne, ha bárkinek is erről kotyognék. -Bár azt nem igazán értem, hogy mire megy ki ez az egész vagy, hogy mi volt a terv ezzel a házassággal.- jegyzem meg elgondolkodva, hiszen akárhogy is állunk épp Dmitrij-el, abban valószínűleg mindketten bízunk, hogy mindez egyszer véget ér és mindenki élheti majd tovább a saját életét, csak én még abban sem lehetek biztos, hogy számomra nem egyetlen kiút létezik ebből. Éppen ezért tartom magam távol a tűztől, hogy azon a napon majd nyugodtan mondhassam, hogy kibaszottul nem tudok semmit, így nem is jelentek fenyegetést.

Aktuálisan nem tudtam eldönteni, hogy megvessem vagy csodáljam ezt a lányt, a kettő között pedig az én olvasatomban nem igazán létezett senki. Hajlamos voltam a sarkításra és a dolgok feketén vagy fehéren történő szemlélésére, a leegyszerűsítésre, de mi ezzel a baj? A színskála csak bonyolítja a dolgokat és felesleges magyarázkodásokhoz vezet: az emberek egyébként is felettébb egyszerűek, ha megtettek a lépést, akkor azt látták jónak és kész. Engem akkor sem kényszeríthetnének az akaratom ellen, ha kést szorítanának a torkomhoz, inkább meghaltam volna, minthogy a véleményem és a belső iránytűim ellen forduljak és hűtlen legyek magamhoz és a kimondott vagy kimondatlan esküimhez. Biztosan baj, hogy magamból indultam ki, de elképzelésem sem volt arról, mi kergethette Olivia-t a bátyám karjaiba. Csak azért, mert az apja azt mondta neki? Ilyet azzal tesz az apja, akivel tudja, hogy meg lehet tenni... érdekes, az enyém még soha nem akart gyűrűt húzatni az ujjamra, mert valószínűleg tudja, hogy az végzetes lépés lenne és előbb tenném el láb alól a kijelölt vőlegényemet, mint hogy kiválasztanám a ruhát a ceremóniára. És ahogy hallgattam a saját apjáról alkotott véleményét, halvány mosoly rajzolódott az arcomra, elvégre a lehető legrosszabb utat választotta a manipulatív személyektől való szabadulásra. A maffiában csak úgy lehet túlélni, ha az ember maga is mesterévé válik a megtévesztésnek és a napraforgó-viselkedésnek, sérthetetlenné pedig csak akkor válhat, ha közben meg is semmisíti a körülötte ólálkodó akadályozó tényezőket. De Olivia? Elpusztul, ha erre nem jön rá hamarosan.
Felvontam a szemöldökömet és az arcomra talán ki is ült, hogy még hallgatni is rossz volt, amit mondott és hülyeségnek találtam. Mi ketten nagyon különböző világból jöttünk, az már biztos és ha neki a behódolgatás a stratégiája, akkor valóban bármi kimozdíthatja a köreinkből és ellenünk fordíthatja, amire jelen helyzetben egyáltalán nincs szüksége a családomnak. - Képes voltál belesétálni egy ismeretlen helyzetbe, ami sokkal nagyobb eséllyel okoz neked szenvedést, mint jót, csak azért, hogy az apád ne kössön beléd? - És innentől nem lepleztem a hűlekedésemet, jómagam is hátradőltem a székemben és inkább belekortyoltam a bögrébe, minthogy kitörjön belőlem a nevetés. - Hallottál már valamit arról a világról, amibe most belekerültél? - Könnyelműsége az én szememben bolondságnak hatott, tőle sokkal felkészültebb és keményebb legények könyörögtek sírva kiútért ebből a bandából, ő pedig a túlélése zálogaként tekint ránk. - Ennyire rossz helyről jöttél vagy túl sok romanticizált maffia sztorit olvastál? - Bukott ki végül belőlem. Őszintén, féltem attól, hogyha a testvérem tényleg fellángol a lány iránt, abból nekünk hatalmas bajaink lesznek, mert ha a család egyik vezére nem lát ki a rózsaszín ködből, könnyedén nekikormányozhatja a hajónak a jéghegyet. Mi van, ha beleszólást enged neki a dolgainkba? Ha szex utáni bódulatában kikotyog információkat, amiket nem kellene, mert a mellette fekvő szőkeség hivatalosan a felesége és elhiszi, hogy még mindig ura a helyzetnek és semmi rossz nem történhet, ha elered a nyelve? - Dim jól bánik veled? - Kérdeztem rá egyenesen. Nem Olivia jólléte érdekelt, sokkal inkább az, hogy a testvérem mennyire helyezi bele magát ebbe a kapcsolatba és milyen mértékben kell rajtuk tartanom a szememet. Az én örökségemet nem veszélyeztetheti, ha ők ketten összegabalyodnak.
 

Nem volt semmi konkrét tervem, hogy miről fogunk beszélni majd, ha sikerül Yelenával összefutnom, de arra fel voltam készülve, hogy nem a divatról vagy a kedvenc könyveinkről fogunk barátságos hangnemben csicseregni. Abban a közegben, amiben mi élünk, igazából egészen nevetséges is lenne, de szerettem volna kitapogatózni kicsit, hogy mégis hányadán állunk  mi ketten, mire számíthatok Tőle, azon túl, hogy valószínűleg nem tart egyébnek, mint egy betolakodónak. Valakinek, aki talán azt sem tudja, hogy mibe csöppent bele vagy, hogy mennyire nem kell semmi jóra számítania itt. Talán, még arra sem, hogy élve megússza majd ezt az egészet, de általában azzal nyugtatom magam, hogy ha holtan több hasznomat húznák, már rég kinyírtak volna. Mondjuk rögtön az esküvő után, amikor Dmitrij maga jött el értem és cibált vissza ide, ha már voltam olyan rendes és rögtön meg is szöktem. -Hát, mi kihagytuk az ismerkedős részt, tudod.- jegyzem meg szelíd mosollyal az arcomon, próbálva némi poént csempészni a beszélgetésbe, amit sikeresen a fivére szerelmi élete felé tereltem, de kicsit sem zavar, ha ettől igazi naivának tűnhetek. Jelenleg túl zavaros minden és, ha már csak azt letisztázhatom magamban, hogy mennyire nem kell beleélnem magam semmibe, már egy részemet sikerül is megóvnom. Legalábbis remélem, bár már most is nehéz végig hallgatnom, hogy Dmitrij miként szokott perzselni, aztán tovább állni, ha megunja a játékszerét. Eleinte én is arra számítottam, hogy elég lesz egyszer-kétszer megkapnia, kipipál majd a listáján és elégedett lesz magával, amiért a dacos asszonykát végül mégis sikerült ágyba vinnie, mégsem így alakult. Talán, csak idő kérdése? -Ne vedd sértésnek, de eszemben sincs bárkiben is feltétlenül megbízni.- közlöm továbbra is mosolyogva, amit csak azért erőszakolok magamra, hogy ennyivel is kevésbé látszódjon, valójában milyen pokoli érzés mindezt szemtől szemben hallani Tőle, még ha minden nap erre jutok én is. Még, ha némi bizalom ki is alakult már bennem a fivére kapcsán, aki már legalább kétszer megóvta az életemet, pedig már azt is tudom, hogy konkrétan parancsba kapta, hogy nem eshet bajom. Egyik eset sem tűnt parancsteljesítésnek, de ezeket a gondolatokat, már jobbnak tűnik, ha megőrzöm magamnak. Már így is pocsékul érzem magam, amiért a gengszter kamu-férjemről beszélgetek a nem kevésbé veszélyes, szintén gengszter húgával.
Hasznosabbnak érzem, ha inkább kiterítem a lapjaimat és még mielőtt Yelena azt gondolná, hogy egyetlen célom tönkre tenni őket, elébe megyek az egész témának, Ő azonban olyan kérdést szegez nekem válaszul, amire az első reakcióm egy hatalmas sóhaj és az, hogy a mennyezet felé pillantok, így próbálva összeszedni a gondolataimat. -Az apám remekül tudja manipulálni az embereket.- közlöm végül fájdalmas mosollyal, de talán épp neki nem is kell bemutatnom az ilyen figurákat. -Ezt az egészet úgy tálalta, mintha a szeretetemet fejezhetném ki azzal, ha meghozom érte ezt az áldozatot és ez a húzás mindig is az ütőkártyája volt.- dőlök hátra a székemen, miután tanácstalanul széttárom a kezeimet egy pillanatra, majd pár másodpercig az ablak felé bámulok, így próbálva összeszedni a gondolataimat és felidézni mindazt, amit aznap éreztem. -De igazság szerint, egy világ dőlt össze bennem attól, hogy képes volt ezt kérni tőlem.- fordulok végül ismét Yelena felé, tanácstalanul vállat vonva, igyekezve elrejteni a szégyen okozta fájdalmamat, de talán épp azért tudok vele erről beszélni, mert valószínűleg az ő apa-lánya kapcsolatuk sem a szereteten alapul. -Vicces nem? Inkább hozzámentem önként egy bűnözőhöz, mint hogy az apám továbbra is beleszólhasson az életembe.- nevetem el magam, de a nevetés cseppet sem őszinte, de talán épp emiatt fogja megérteni, miért is másztam bele önként ebbe az egészbe, még ha rohadtul nincs is logika benne. De inkább egy olyan ember szúrjon hátba, akitől nem is várhatok mást, mint valaki olyan, akinek szeretnie kellene. -Szóval, mint mondtam, túlélni akarok és, ha azt egy maffiózó feleségeként tehetem most meg, hát legyen.- húzom ki magam ismét a székemen, miután megköszörülöm a torkomat, így zárva le a talán túlságosan is bő magyarázatomat, de azt remélem, hogy így végképp sikerül eltüntetnem minden gyanakvását.

Nem szerettem az új arcokat. Hívjon bárki begyepesedettnek, szinte fizikai kínnál járt, ha valaki a köreinkbe keveredett és azt az illetőt meg kellett ismerni, esélyt adni neki, feltérképezni a szándékait és a tulajdonságait, eldönteni, hogy közénk való-e... a családunk összes embere kemény munka során került kiválogatásra, még a rokonoknak sem kegyelmeztünk, ha kiderült, hogy nem teljes mértékben elkötelezettek vagy másfelé kacsintgattak, nem úgy viselkedtek, ahogy elvárt volt. Örültem neki, hogy nem én kaptam a becses feladatot, miszerint egy elrendezett házassággal biztosítsak egy üzleti kapcsolatot, ennek ellenére a bátyám házassága természetesen rám is hatással volt. Egyáltalán elmagyarázta valaki a szőkeségnek, hogy mibe csöppent bele? Hogyan viselkedhet, mibe ütheti bele az orrát és mikor jár jobban, ha inkább magára zárja az ajtót? Rossz előérzetem volt, tartottam attól, hogy nem fogja tudni, hol a helye, pedig ha valami, hát ez aztán igazán fontos a mi köreinkben! Mi van, ha egyszeriben túl okosnak fogja képzelni magát és beleszól mondjuk a bátyám egyik megbeszélésébe? Abban a szent pillanatban a legidősebb Antonov-sarj a tekintélyét veszti, főleg ha a bátyám az esetleges fellobbanó vágytól elvakulva még jogalapot is ad az újdonsült nejének a magyarázásra? Atyaég... ahogyan megelevenedett egy ilyesmi szituáció a szemeim előtt, rögtön kettőszáz lett a várnyomásom.
- Komoly? - Őszinte nevetés bukott ki belőlem, amikor kérdése kirángatott a pokoli vízióimból. - Látszik, hogy nem ismered őt. - Megcsóváltam a fejemet, miközben a nevetésem mosollyá szelídült. Édesem, mennyire aranyos. Komolyan az foglalkoztatja, hogy a testvéremnek voltak-e számottevő kapcsolatai ahelyett, ahogy sírt ásna neki, amiért muszáj volt hozzámenni? Nyilván, mindannyian különbözőek vagyunk... ha én kerültem volna az övéhez hasonló helyzetbe már szisztematikusan mérgezném a házastársamat, hogy néhány hónap múlva elvigye a szívelégtelenség, addig pedig a szökésemet is simán megtervezném vagy az oldalamra állítanék néhányat a kemény magba tartozó emberi közül. Kétlem, hogy ő ebben gondolkodna. - Dim sohasem volt túl komoly párkapcsolatok terén. Szeret perzselni, olyankor pedig dögös és elragadó, mert mindent megtesz, hogy megkaparintsa a figyelmet. - Lehúztam a kesztyűmet és a kukába dobtam, majd megrántottam a vállam. - Persze, ezt ő is élvezi, ki ne élvezné, ha odáig vannak a nagy maffiózóért, aki a világot a másik lába elé teríti? De azért néhány hét, hónap alatt kialszik a tűz, megunja az előzőt és keres mást, akivel újra lángolhat. - Bekaptam néhány szem aszalt gyümölcsöt az asztalomról, majd helyet foglaltam a székemben és intettem neki, hogyha gondolja, foglaljon helyet velem szemben. Ha már így alakult, talán kiszedhetek belőle valamit. Bármit, amitől okosabb leszek.  - A mi családunkban nem életbiztosítás a feltétlen bizalom, amivel egy valós szerelmi kapcsolat jár. A ti példátok is nagyon jól mutatja, hogy az üzlet mindenek felett áll. - Nem rosszul esne, ha a házasságomat hasonló módon minősítenék, akkor is, ha tisztában lennék vele, mi áll a döntés mögött. Vajon ő valóban romantikus fajta? Kedvesnek tűnik, naivnak, jó embernek és ezen személyek hisznek a világ igazságosságában, reménykednek, hogy még ha valami rossz is egy pillanatban, kisülhet belőle valami jó. - Mégis mi a fenéért egyeztél bele ebbe? - Kérdeztem egészen egyszerűen hallva, ahogy a megérzéseimmel szinkronban úgy tűnt, tényleg próbálja átkeretezni a történteket, valamiféle kifacsart módon elfogadni, hogy alku tárgya lett belőle és az életéből. Miért? Valami kurázsi? Reméljük, hogy a bátyám mellett a koszon kívül ragad majd rá az orosz virtusból egy picike. Bár lehet, hogy jobb ez így nekünk.
 

Mindenki tudja, hogy nem én választottam ezt az életet, sőt, a legkevésbé sem tetszett, hogy a családba kényszerültem, mégis utólag már valahol örülök is, hogy így történt, mert ez az egész legalább vitt valami színt az életembe. Kiugrasztott a biztonságos kis burokból, amibe bezárkóztam és olyan helyzetbe sodort, ahol ha kész voltam rá, ha nem, újra össze kellett kapni magam, mert tudtam, hogy azok az emberek, akik közé kerülök a házasság által, képesek élve felzabálni, ha túl gyengének látnak és őszintén szólva, az elején abba sem volt teljesen biztos, hogy Dmitrij nem fog tőlem megszabadulni a lehető legvéresebb módszerekkel vagy, hogy más nem fog eltenni láb alól.  Most meg itt fekszem a kórház vizsgálójában és a kamu sógornőmtől próbálok információkat szerezni a férjem régi nő-ügyeiről. Nevetséges és, bár tisztában vagyok vele, hogy Yelena bármilyen angyal arcú és kedves jelenleg, legalább annyira veszélyes, mint a férjem vagy az emberei, mégis hagyom, hogy ezáltal tudomást szerezzen arról, hogy talán tényleg érdekel a fivére. Mi is volt azzal a ne látszódjak gyengének dologgal? -Persze, nyilván én is tudom, hogy nem kevés nővel lehetett dolga, de én úgy értettem, hogy volt-e ezek között valami...komolyabb?- nevetgélek zavaromban, mintha ezzel kevésbé kínossá tehetném az egészet, de valamiért piszkosul érdekel, hogy egy olyan férfi, mint Dmitrij, képes volt-e valaha is gyengédebb érzelmeket táplálni valaki iránt, vagy inkább ne is fantáziáljak ilyesmiről, bármi is legyen épp köztünk. -Mondjuk, akkor valószínűleg nem kellett volna ráerőszakolni egy házasságot.- vonom is le a magam következtetését, még ha teljesen nem is tiszta számomra, hogy mire volt jó ez az egész és épp csak sejtem, hogy temérdek pénz és terjeszkedés állhat a háttérben. -Nyugi, nem fogom elmondani, hogy itt jártam és beszéltem veled.- villantok rá egy cinkos mosolyt, bár nem vennék rá mérget, hogy Dmitrijt tényleg annyira érdekelné, hogy miről beszélgettünk vagy épp, hogy Yelena annyira tartana a testvérétől.
Ettől függetlenül aranyos, ahogy hirtelen bizonygatni próbálja a férjem hűségét vagy legalábbis azt, hogy "hivatalosan én vagyok az egyetlen", így a mosoly továbbra is ott virít az arcomon, még akkor is, mikor találgatni kezd, hogy mi lehet köztünk a fivérével. -Nincs köztünk semmi és nem a féltékenység miatt kérdeztem a nőiről. Csak kíváncsi voltam, hogy volt-e már szerelmes vagy valami hasonló.- legyintek vigyorogva, mert igazából el tudom képzelni, mennyire röhejesen hangzik ez az egész tekintve, hogy kiről is van szó, de kiindulva abból, hogy velem szemben olykor mégis képes figyelmességet és némi kedvességet produkálni, azt a lehetőséget már rég kizártam, hogy ne lennének érzései. -Miért nem beszéltek?- kérdezek vissza aztán valamivel komorabban, mert ezen a kijelentésen azért megakad a figyelmem és még, ha tudom is, hogy valószínűleg nem fognak beavatni a kis dolgaikba, akármennyire is vagyok Dmitrij felesége, azért egy próbát megér, hátha.
Lepillantok a hasamra, mikor végül arról is ejt pár biztató szót, majd lehúzom a helyére a felsőmet és felülök az ágyon, onnan mosolyogva az előttem álló nőre. -Köszönöm, hogy megnézted. Nem kételkedek a Dokiban, de azért jobb megbizonyosodni arról, hogy nem lesz valami hátulütője a sebnek.- sóhajtok is megkönnyebbülten, mert hát én épp annyira értek az ilyen dolgokhoz, mint a patkoláshoz, szóval ha lenne valami gubanc a heggel, nagy eséllyel nem venném észre. Az a kevés húzódás és fájdalom, amit még néha érzek, nem tudhatom, hogy nem-e jelez valami mást vagy csak a gyógyulás folyamatának része. -Őszinte leszek veled, Yelena.- bököm ki aztán nagy nehezen, immár jóval komolyabb arccal. -Mindannyian tudjuk, hogy én miért és miképpen kerültem a családba és nem is várom el, hogy bárki is teljes értékű tagként kezeljen vagy, hogy eljátsszuk, hogy igazi sógornők vagyunk, de...- nyelek egy nagyot, mielőtt folytatnám.-Most már ez az én életem is és szeretném, ha Te is tudnád, hogy nem célom bármivel is keresztbe tenni bárkinek. Én túlélni akarok.- közlöm magabiztosan, csak hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba, hiszen simán gondolhatná Ő is vagy bárki más, hogy vagyok olyan hülye, hogy szembe menjek velük, csak mert nem akartam ezt a házasságot, de én élni akarok. Ezt talán nem árt tudnia neki sem, mielőtt még elkönyvelne egy gyanús személynek, aki talán szövetkezne a zsarukkal vagy akárkivel. Nem akarom a kikötő mélyen végezni.

Nem mindenkinek való a maffia. Egy ideig ágáltam a maffia megnevezés ellen, mert túlságosan pejoratívnak tartottam és igényeltem volna valamiféle kifinomultabb megszólítást, ha már ebbe a családba születtem, de rájöttem, hogy kár tagadni a dolgok valós természetét és mi... hát, mi voltunk a nagybetűs maffia. A céljaink elérése érdekében bevetett eszközeink tárháza végtelen volt, semmi sem állíthatott meg minket és azokból a területekből éltünk, amelyeket mások igyekeztek elkerülni. Nem volt tőlem idegen a bűnözés minden válfajának koordinálása és elkövetése, az erőszak, az érzelemmentesség és ha létezik mennyország és pokol, biztosan az utóbbiba fogok kerülni, ám egy percre sem bántam. És nem a pénz, a gazdagság és a jólét miatt. Hanem mert az átlagos emberek életéből egy idő után eltűnik az adrenalin, az érdekesség és a pörgés,, a hatalom pedig sohasem jut osztályrészükül... annak az érzése, hogy bármikor bármit megtehetek bárkivel. Anyám ezt csak úgy fogalmazta meg, hogy a pszichopata apám nárcisztikus ördögfiókája vagyok, viszont vele ellentétben a családom jóllétéért és helyes működéséért a világot is felégettem volna. Az asztalon fekvő lány pedig jelenleg olyan új szereplőnek tűnt, akit meg kellene perzselni az egyensúly helyreállása érdekében.
- Tessék?  - A sebéről a szemeibe pillantottam, mintha nem hallottam volna jól a kérdését. Éreztem én, hogy a tipikus női bizonytalanság könnyedén felkelthető benne. Ezek szerint kedveli a bátyámat vagy legalábbis a birtoklási vágy bekukucskált a képbe, ergo nem közömbös számára. Persze, érthető... Dim egy alfahím, egy igazi paraszt tud lenni, de mi lányok ezt szeretjük, a rosszfiúk társasága pezsdíti fel a vérünket. - Ó, hát... - Nyeltem egyet és zavar mosolyra húztam a számat, amely azt hivatott jelezni, hogy "a fenébe, elszóltam magam". - Kinek mi a sok. - Rántottam a vállamon egyet. - Tudod, milyen ez, egy idő után már nem is tartja nyilván az ember, mert csak cserélődnek össze-vissza és nem tudod eldönteni, hogy most akkor az egyik ekkor volt vagy akkor már ott volt a másik is... - Gyorsabban kezdtem beszélni és kissé hevesebben gesztikuláltam a kezeimmel, zavart imitálva. Személy szerint kifejezetten jól mulattam azokon a  nőkön, akik a bátyám szívének megszerzésére vállalkoztak, mert hát mi más lenne egy hugica dolga? - Ne haragudj, nem kellene fecsegnem, Dim megölne, ha hallana. - Sóhajtottam egyet. Képes voltam én naiv szimpatikussá válni, ha nagyon megerőltettem magam: a maffia első szabálya, hogy túl kell élni. A túlélés záloga pedig az alkalmazkodás és ebben a szituációban átgondolatlan lett volna tankként ledózerolni ezt a lányt. - Ne is hallgass rám, te a felesége vagy, szóval hivatalosan te vagy az egyetlen. - Ez még tőlem is szemét volt. - Tudod, nem is igazán tudom én, hogy miújság most veletek ezen a fronton, mert... Dim nem egy dalospacsirta. Mostanában pedig végképp alig beszél velem.  - Ez mondjuk valóban rosszulesett és még nem állt rendelkezésemre elég információ ahhoz, hogy tisztában legyek vele, Olivia-nak mennyire van benne a keze Dim önmagából történő totális kifordulásának. Ha nagyon, akkor nincs mese... nem maradhat közöttünk. - A sebed szépen gyógyul, a Doki jó munkát végzett. - Jegyeztem meg azért mellékesen.
 

Igyekszem nem ringatni magam abba a hitbe, hogy ezzel a házassággal kapcsolatban bármi is normális lehet vagy, hogy nekem az előttem ülő nőre tényleg sógornőmként kellene tekintenem, de ha nem próbálnék valami normálisnak titulálható, legalább felebaráti kapcsolatot kialakítani Vele, nem is én lennék. Tisztában vagyok vele, hogy számukra én egy kívülálló vagyok, egy idegen, aki bepofátlankodott a családba és, csak azért érhetek talán többet az utcán sétáló ismeretleneknél, mert az apjuk valami üzleti húzással nyereséget remél a családomtól, így nem is valami nagy bizalmaskodást szeretnék. Sőt. Nem is akarok túlságosan belemélyedni a dolgaikba vagy ebbe az egész maffia életvitelbe, mert amíg keveset tudok, addig talán van esély arra, hogy végül élve szabadulok, már ha ez a házasság egyszer felbomlik. Rémes, mennyire nem vagyok tisztában a részletekkel és az sem túl megnyugtató, hogy Dmitrij sem tud nálam többet. Mint ahogy az sem, hogy mostanra már fogalmam sincs, hogy egyáltalán ki akarnék-e szállni ebből, de nyilván ezt sem az előttem ülő nővel fogom kivesézni.
Arcomon együttérző mosoly jelenik meg a válasza hallatán és, bár vonásain a fáradtság jeleit kezdem kutatni, nem igazán találok ilyesmire. Ha kimerült is mostanra, remekül palástolja, ami egyszerre lenyűgöző és ijesztő, de ezen a ponton emlékeztetem magam arra, hogy ez a nő Dmitrij húga. Egy nő, aki talpon maradt ebben a családban és nem csak, hogy képes volt erre, de még karriert is épített. -Azért azt nem szeretném, hogy az egész ebédidődet rám pazarold el.- jelenik meg arcomon egy kínos mosoly, mert ha valamit nem szeretnék, az az, hogy miattam kelljen a nap további részét étlen töltenie, bár kénytelen vagyok azt is belátni, hogy nyilván nem hívatott volna be, ha annyira éhes lenne. -Rosszkor voltam rossz helyen.- jegyzem meg pár lassú bólintás kíséretében, de az akkori ijedtséget vagy épp az emlékeket a fájdalomról, igyekszem mélyen legbelül hagyni, ahová tuszkoltam őket, mert már jó párszor végig zongoráztam magamban a történteket. Tudom, hogy a régi életemben kisebb esély lett volna arra, hogy rám lőnek a nyílt utcán -mondjuk akkor sem nulla-, de azzal, hogy belementem ebbe a házasságba, a rizikót is vállaltam és mindentől Kirill vagy Dmitrij sem tud megvédeni. Túléltem és ez a legfontosabb, a heg pedig ott fog kísérteni életem végéig, ha megbékélek vele, ha nem.
A "Dim női klub" megnevezés, már jóval másképp érint, pár pillanatig ráncolom is értetlenül a homlokomat és akaratlanul is azon kezdek töprengni, hogy vajon hányan is lehetünk abban a klubban. -Elég ijesztő volt, az biztos.- sóhajtom halkan, bár a gondolataimat, már nem is annyira a sérülés vagy az élmény köti le, hanem az a "női klub" dolog. Én magam is tisztában vagyok vele, hogy felesége konkrétan még nem volt és bolond lennék, ha azt hinném, hogy soha nem élvezte a klubban lévő nők társaságát. Na de az soha nem jutott eszembe, hogy lehetett komolyabb kapcsolata is és az idő nagy részét nem azzal szoktuk tölteni, hogy lelkizünk az exeinkről vagy a régi élményeinkről. Eszembe se jutott még egészen eddig, hogy más is járhatott így, mint én, csak mert túlságosan közel állt hozzá vagy épp fontos bábu lett a sakk táblán. -Persze.- bólintok a kérés hallatán, majd az említett ágyra fekszek és egy úttal fel is húzom magamon a felsőt, hogy a hasam szabaddá váljon, annak is inkább az oldalsó része, ahol a lőtt seb utáni heg díszeleg.
Igyekszem nem túlságosan belemélyedni a gondolatokba, amelyek megállás nélkül zakatolnak az agyamban, de akárhogy is bámulom a plafont, akármennyire is igyekszem ide koncentrálni, Yelena megjegyzése nem hagy nyugodni.-Sokan vannak abban a klubban?- bukik ki belőlem végül a kérdés félszegen, pedig tisztában vagyok vele, hogy talán nem kellene ennyire nyíltan érdeklődnöm sem Dmitrij exei sem az esetleges mostani női felől, de az a nyomorult féltékenység, még mindig a gyengém.

Ugyan személyesen még csak futólag láttam a nőt, mindent tudtam róla attól kezdve, hány centivel született azon át, ki volt a középiskolai legjobb barátnője egészen addig, hogy szereti-e a kutyákat vagy nem. Nálunk szinte kötelesség volt s szűk családi körben beleütni az orrunkat a másik életébe, bármiről is legyen szó. A másik minden egyes lépésével tisztában kellett lennünk és nem csak azért, mert a kíváncsiság vezérelt minket, hanem mert így lehettünk teljes biztonságban. Ha jobban ismertük a hozzánk közel álló kedvenc kávézóját vagy éppen aktuális fellángolását, egyikünket sem érhette meglepetés, így természetes, hogy Olivia-ról is volt egy aktám, ami még a DNS-szekvenciáit is tartalmazta. Persze könnyebb lett volna, ha kicsivel több szubjektív információ is birtokomba jutott volna, de jelenleg a bátyámmal sem voltam olyan viszonyban, hogy traccspartit tartsunk az új nejéről, nekem pedig nem volt sem időm, sem huzalmam úgy tenni, mintha nyitott lennék egy barátnős csevejre. Persze, érdekelt a lány és terveztem is, hogy megnézem közelebbről magamnak, elvégre a testvérem mellett töltötte a mindennapjait... csakhogy az aktuálállapotok nem az ismerkedésnek kedveztek és ha lett volna némi eszem, nem is folyok bele Dim ügyeibe, akkor sem, ha egyáltalán nem tetszik a tény, hogy mióta megnősült mintha még jobban meg lenne bolondulva... de ha már itt volt a nő, mit tehetnék? Szalasszam el a lehetőséget? A hátam borsódzott, ha belegondoltam, hogy még ez az álházasság sem volt képes Dim-et észhez téríteni, nem eszmélt rá, hogy valamit nagyon nem jól csinál. Elég lenne csak a körülbelül egy évvel ezelőtti énjével találkoznia ahhoz, hogy szemen köpje magát.
- Hosszú a nap. - Feleltem a kérdésére. Figyelmen kívül hagytam a bátyámra tett megjegyzést, miszerint valamin dolgozik... jó lenne, ha ténylegesen aktivizálná magát és nem csak felesleges dolgokon pörögne az agya, mint például hogyan tud az én idegeimre menni azzal, hogy titkos testőrséget szervez a védelmemre. A múltkori vitánk során épp azt sikerült megjegyeznem neki, hogy kikacsinthatna a felesége hálójából és őszintén, azóta is zabos vagyok rá, mert akkor még inkább bebizonyosodott, hogy fordítva pattant fel a lóra. - De most épp ebédidő lenne, szóval több időt tudok rád szánni, mint a többiekre. - Az órámra pillantottam. Nem voltam éhes, valószínűleg ismét este fogok eljutni az ájulás közeli állapotig. - A Doki elmondta, milyen sebet szereztél. Hivatalos vizsgálatok ugyebár nem álltak a rendelkezésemre. - Ez a mi fajtánknál megszokás, szinte külön kórházunk van otthon és nem csak az én szórakoztatásomra, úgyhogy amint megláttam Olivia nevét a bejelentkező lapon, fel is hívtam az orvost. Idősebb már, nem feltétlenül vagyok elájulva a szakmai felkészültségétől, de sebet foltozni tudott. Én pedig pont nem értem rá akkor, amikor Olivia megsérült, mivel egy pincében tartózkodtam. - Nem is jártál olyan rosszul. A "Dim női" klub sérüléseinek átlagához képest egy egytől tízes skálán körülbelül ötösre tenném. Persze ha csak a fizikai sérülésekről beszélünk. - Jegyeztem meg jókedvűnek hangozva egy halvány félmosoly kíséretében, ám bőven volt tudatosság a mondatom mögött. Kíváncsi voltam, mennyire kerültek közel ezek ketten egymáshoz és vajon milyen kép él Olivia-ban a bátyámról. - Felfeküdnél az ágyra? Ránéznék. - A fejemmel az ágy felé biccentettem és megittam a második csésze teám maradékát. Csak jó lesz valamire ez a hibiszkusz.  

Nem azért indulok el most a kórházba, mert ne bíznék a Dokiban, aki már milliószor összefércelte Dmitrij-t, az embereit meg talán az egész Antonov családot is, hiszen a seb szépen gyógyul és nem is érzem úgy, hogy bármi bajom lenne. Azért érzem ennek szükségét, mert biztosra szeretnék menni azzal kapcsolatban, hogy nem lesz semmi szövődménye annak a sérülésnek és, mert úgy tudom, hogy Dmitrij húga ott dolgozik. Természetesen, ha már minden áron találkozni akarok vele, kérhetném én azt is, hogy üljünk be valahova kávézni vagy ugorjon be hozzánk egyszer, hogy legalább megismerhessem, de mivel fogalmam sincs, hogy mire számíthatok, berezeltem a lehetőség gondolatától is, hogy találkozót kezdeményezzek.
Sokkal jobb ötletnek tűnt, ha bemegyek a sérülésem miatt és, ha a sors is úgy akarja, összefutunk, ha pedig nem, akkor kénytelen leszek kezdeményezni, már ha minden áron meg akarom ismerni Dmitrij húgát. Eddig mondjuk egyáltalán nem is jutott eszembe, nem éreztem szükségét annak, hogy bármennyire is megpróbáljam megismerni a családot, mert a házasságunk nem volt egyéb, mint egy üzleti befektetés, de mióta más mederbe terelődtek a dolgaink, mióta úgy fest, talán akkor is látnánk egymást szívesen a férjemmel, ha nem a kényszer kötne össze minket, úgy éreztem, talán nem árt, ha egy kicsit barátkozok.
Yelena nő. Csak nem kell tőle annyira tartanom, vagy legalábbis ezzel nyugtatom magam, miközben leülök a váróba és malmozni kezdek az ujjaimmal. Azt nyilván Ő is tudja, hogy nem azért vagyok Dmitrij mellett, mert eltöltötte volna a szívemet a tomboló szerelem, vagy mert egy aranyásó lennék. Vajon, várhatok némi szimpátiát egy olyan nőtől, aki egy maffiavezér lányaként nőtt fel? Rettegek, ugyanakkor kíváncsi is vagyok, hogy miféle nővel fogok találkozni. Hideg és számító, akárcsak Dmitrij volt az elején vagy netán manipulatív? Azt se tudom, hogy köztük milyen a kapcsolat, de tudomásom szerint nem rég történt valami incidens a sógornőmmel, ami megint csak az ellenséges család számlájára írható, mint ahogy az én sérülésem is, de ennél többet nem kötöttek az orromra. Őszintén szólva, egyáltalán nem is bánom, mert amíg semmiről sem tudok, valamivel nagyobb biztonságban érzem magam.
Hirtelen ránt vissza gondolataim kavalkádjából, amikor a nevemet hallom, majd a táskámat magamhoz véve felegyenesedek és követem az asszisztenst. Amint megpillantom a nőt, rögtön tudom, hogy Ő az, az arcán megjelenő mosolyt pedig én is viszonzom egy hasonlóval. -Szia Yelena!- lépkedek beljebb, majd helyet foglalok a betegeknek fenntartott széken és kifújom az eddig bent tartott levegőt. Eddig nem is olyan vészes, nem? -Azt tudtam, hogy itt dolgozol, de tényleg nem számítottam rád.- vigyorgok tovább, mert ha valamire fel voltam készülve, az maximum az, hogy a folyosón összefutunk, de az meg sem fordult a fejemben, hogy Ő vizsgál majd meg. A Dmitrij-re irányuló kérdése legalább ennyire meglep.-Ma még nem is láttam, valamin nagyon dolgozik.- vonok vállat, a mondatot meg inkább nem is folytatom, hiszen az előttem ülő nő történetesen pontosan tudja, hogy mennyi mindent fedhet a "dolgozik". -Na meg, csak egy sima vizsgálatra jöttem, hogy biztosan tudjam, nem okoz majd bajt a múltkori sérülésem.- vigyorgok tovább, hiszen mégse egy ultrahang vizsgálatról van szó vagy ilyesmiről, ahova magammal kellene vinnem Dmitrij-t, de ezen a gondolatmeneten nem is haladok tovább, mert felesleges lenne. Nem egy valódi házasságban élek és a következő lépcsőfok nem a gyerekvállalás lesz. Tessék, mégis tovább gondolom. -Hogy telik a napod?- kérdezem udvariasan, bár fáradtság nyomát nem látom rajta. Igazság szerint Yelena tökéletesen néz ki.

Jólesően kortyoltam bele a hibiszkuszteába, amit az egyik nővér főzött nekem. A normális, felszínes szociális kapcsolatok kialakításának képessége esetemben kissé csökevényesnek volt mondható, de elég ideje dolgoztam már itt ahhoz, hogy legyenek személyek, akik megkedveltek és olyanok, akikkel még kölcsönös is volt a szimpátia. Viszont ami sohasem múlt el, az a kórházfalak között engem eluraló ambivalencia: bármennyire próbáltam különválasztani az itteni szakmámat és a családi vállalkozást, lehetetlennek bizonyult. Számtalan olyan ember kezeltem, műtöttem itt nap, mint nap, akiket az embereim vagy épp a családtagjaim sebesítettek, esetleg - sikertelen beavatkozás esetén - öltek meg, emellett muszáj volt megtartanom az inkognitómat is. Hogy nézne ki, ha teljes nyilvánosságot kapna a tény, hogy az orosz maffiacsalád feje másodállásban gyógyító? Vagy ez a főállásom? Még ezt sem lehetett eldönteni. Persze, voltak, akik sokat sejtettek, ilyen-olyan módon már kapcsolatba keveredtek az enyéimmel, így a legtöbbeknek sejtése volt arról, milyen háttérrel rendelkezem, de a feszült helyzeteken kívül nem volt állandó téma. Itt arra figyeltek, hogy tehetséges vagyok az életmentésben, a műszakom végén a másik környezet pedig arra, hogy mennyire sikeresen tudom tönkretenni és eltenni láb alól azokat, aki a szubjektív mércénk alapján megérdemlik.
A teásbögrémmel együtt álltam meg a nővérpultnál és futottam át a nekem szánt betegkartonokat. Ma szabadnapom lett volna, de mivel Miles ismét beteget jelentett, behívtak és átvettem a sebészeti szakrendelést. Műteni jobban szerettem, mint kontrollvizsgálatokat végezni és mivel tegnap is ezt csináltam, kissé elszomorodtam, hogy beugrósként nem a sürgősségire raktam. Az adrenalin tartott életben, a pörgés, az intézkedés, a tevékenykedés volt a mindenem, több egymásutánban nyugalomban eltöltött nap után olyan volt, mintha a fogamat húznák. Talán hatni fog a hibiszkusz, kicsit lecsökkenti az alapjáraton magasabb vérnyomásomat és megnyugtat, hogy lábrázás nélkül vészeljem át a mai napot. Csak az keltette fel az érdeklődésemet, hogy megpillantottam egy ismerős nevet az egyik papírlapon. Szóval ma a sógornőm is benéz. Micsoda véletlen! Nem mondanám, hogy olyan sokat kommunikáltunk egymással, azzal meg végképp nem számoltam, hogy nekem kell ellenőriznem, hogyan gyógyul az oldalát ért sérülés. A kivételezés gyanúját elkerülendően nem vettem előre a sorban, bár ehhez az is nagyban hozzájárult, hogy nem éreztem annyira családtagnak, hogy bármikor tegyek akármit az érdekében. Végül mégiscsak beszólította az asszisztens, akit elküldtem ebédelni, amíg ő tartózkodott a helyiségben.
- Olivia! - Az illedelmes mosolyokban jó voltam, ez még nem esett nehezemre. - Biztosan nem rám számítottál, de ma én helyettesítem Dr. Miles-t. A bátyámat nem hoztad magaddal? - Kérdeztem, miközben a géphez toltam a székemet, hogy felvegyem őt a rendszerbe. Dim mostanában elég sok figyelmet szentelt a szőkeségnek, nem lettem volna meglepve, ha a overprotektív törekvései közepette feltépi a rendelő ajtaját.