Mikor közölte, nincs messze a hely, amit kinézett az ebéd elfogyasztására, bólintottam. Így aztán biztos voltam benne, akkor gyalog is megtehetjük azt a távolságot, szóval nem fáradtam az autó előkerítésével, s maradt a lábak megtornáztatása.
Megengedtem magamnak egy apró mosolyt, miközben közölte segíteni fog nekem.
Elégedett voltam ezzel az elhivatottsággal, ám azt sem szerettem volna, hogyha túlvállalja magát, és nem fordít elég időt a kapcsolatára a feleségével.
-Csak gondoltam kellene egy ilyen hely. Egyre több az utcagyerek...kell valami rendes elfoglaltság a számukra.- morfondíroztam hangosan zsebembe helyezve kezeimet. Szerettem volna mindent megragadni annak érdekében, hogy elégedettek legyenek a városlakok, legalábbis azon réteg, akiknek köszönhettem az eddigi bizalmat.
Igaz a választásokig még volt pár évem vissza, de reményeim szerint, majd akkor is bizalmat szavaznak, és megmaradhatok a székemben.
Szavai nyomán rápillantottam az órámra.
-Rendben! Köszönöm az emlékeztetőt!- visszatoltam zsebembe kezem, s úgy haladtam mellette. Örültem, hogy velem fog majd tartani erre a kis beszerző útra, még akkor is, hogyha ezt nem személyesen kellene intéznem, hanem meglenne rá a megfelelő emberem.
Voltak dolgok, amiket sokkal jobban szerettem önmagam elintézni, s nem ráhagyni másokra.
Mondjuk arról sikeresen megfeledkeztem, hogy miről is akartam beszélni, s kik is lesznek a vendégeim majd, ám ezt megtartottam magamnak, hisz úgy is kifog majd derülni akkor, mikor megérkeznek a látogatóim arra a megbeszélésre.
-Rendben!-bólintottam, aztán kikerültem valakit, köszöntem pár alkalommal, hogy aztán kezet rázzak az ismerősökkel, aztán haladtam tovább a fiam mellett. - Fontos, hogy végre töltsetek némi időt egymással. - morfondíroztam, ám ennél többet nem ejtettem szót a témával kapcsolatban.
Nekik kellett elintézniük, s működésre bírniuk a házasságukat, ám azt még tartottam magamban, hogy bizony meg kell tenniük azt a bizonyos lépést, hogyha rádöbbennek, ez az egész mégsem nekik való.
A múlt alkalommal ezt elmondtam Serra-nak is, s bíztam benne a fiam is tisztában van azzal, hogy bátran kiléphet ebből a házasságból, ha nem tudják működésre hívni az érzelmeket, s csupán a kölcsönös tisztelet marad közöttük. Már ha nevezhettem annak a félelmen túl.

Kérdésére a hellyel kapcsolatban csak fejet ingattam ráérősen. Apró mosollyal néztem rá.
- Nincs messze. - szögeztem le mindezt, hiszen ez volt az egészben a legfontosabb. Mire odaérünk, teljesen jó lesz az éhes gyomrunk az ottani ételekhez és kóstolhatunk bármit, ami nem a megszokott. Ami a korábbi helyünkön megszokott lehetett. Szívesen gyalogoltam, így nem is a kocsik irányába kezdtem el haladni, hanem a gyalogos részen. Nem kell mindenhova autóval futkorászni, jó a levegő és remek a társaság, bőven elég mindez a mai napra. Ráadásul beszélgetni akartam, vezetés közben pedig nem biztos lesz apának figyelme rám....hiába boszorkány. De megkell beszélni mindent, ami történik körülöttünk, nem maradhat titok. Végül az ebéd utáni tennivalókról kezdett fecsegni, minderről tudok, benne van a naptárban, már volt róla szó, csak azt nem tudtam, mikorra tervezi. Hiszen én voltam az, ki vele dolgozott, így nem okozott szinte semmi sem meglepetést. Ahogy a felújítással sem, hiszen számításba van véve szinte minden. Természetesen bevártam, míg a cetlit letépte a felakasztott helyéről.  
- Nem lesz dolgom, így veled tarthatok. Besegítek bárhol, már mondtam. - mosolyodtam el aprón, miközben tovább haladhattunk az utunk során. Szóval lesz pár dolog plusszba. Ez egy remek ötlet, bár nem tudom sokszor kinek akar ezzel jót tenni. Nyilván nekik. Nekem olyan mindegy.  
- Pihenésre szánt dolgok... jól hangzanak. Honnan az ötlet? - érdeklődtem meg tőle, ahogyan haladtunk előre, közben mutattam az utat is, hogy merre kell majd lekanyarodni, nem akartam úgy haladni, hogy én letérek, ő pedig csak később ér be...később. Pár másodperc késéssel. Az túl sok és hát tisztelem annyira az ősömet, hogy ennyivel előrébb lerendezzem a dolgot. Persze, biztos remek móka lehet, de a játszadozással ráérünk később foglalkozni, ha majd nem lesz egetverően sok meló az irodában és a környéken. Rengeteg mindent felírtam csak a hétre, így aztán minden szinte az orrunkba tolakodik. Nem igyekeztem sehová sem, járásom nem volt elszállva magától, ahogy én sem hittem magamról hogy oly hatalmas vagyok. Nyugodtságot erőltettem magamra, hiszen nem volt okom féktelennek lenni.
- Remélem azért nem felejtetted el, hogy két óra múlva lesz egy vendéged, hogy megvitassatok néhány nagyon fontos kérdéskört. - emlékeztettem végül, hiszen én jegyeztem fel az ő kérésére, szóval eszemben volt a dolog. Úgy, mint a többi másik is, hiszen ez volt a dolgom. Az erre kijelölt embere voltam és a legmegbízhatóbb.  
- Amúgy ma kicsivel előbb elmegyek. Serrával beszédem van... - hozok fel egy kényes témát, de beszélnem kell róla is és vele is, hiszen nem épp felhőtlen a viszonyunk. Valamerre alakulnunk kellene.  

Az a rengeteg munka, amivel körbevettem magam, s az engedély, hogy a fiam is mellettem dolgozzon, egy ideig zavart, ám egyre jobban kezdtem belejönni, s már-már úgy voltam vele, lassanként túlleszek az egész hacacárén.
Kész lesz a beszéd, kész lesz az egész mindenség, és jut egy kis időm olyan dolgokra, amik talán szót is érdemelnek, és nem csak a város érdekeit szolgálják.
Pillantásom elsőre az óra számlapjára esett, majd vissza a lapokra, mik előttem hevertek, s mikor szépen elrendeztem őket, csak akkor szólaltam meg fiam szavaira.
-Elrohant az idő… - felkeltem a helyemről, az akasztóról leemeltem kabátomat, majd úgy indultam meg kifelé, miközben magamra kanyarintottam azt.
-Melyik az? - magamhoz vettem a tárcámat, és a kocsi kulcsomat, hogyha esetleg messzebb lévő helyről lenne szó, majd megindultam kifelé, remélhetőleg a fiammal a nyomomban.
Hogyha esetleg kocsival mentünk, akkor a parkolóban beülhettünk a kocsimba, ám ha sétálni akart, akkor annak sem voltam ellenére.
Akkor zsebembe ejtettem kezeim, miután összébb húztam magamon a kabátom, s úgy haladtam vele az új hely felé. Ha nem akart beszélgetni, akkor végig csendben voltam, s gondolataim is megmaradtak magamnak, hisz nem kérdezősködhetek folyton róla, és Serra-ról.
Nem az én dolgom volt immár, hogy eldöntsék, fognak e együtt működni, avagy feladják az egészet. Serra-val már beszélgettem egy keveset, s biztattam, hívja el a kiállításra Colin-t, ám hogy megtette e… az legyen csak az ő dolguk.
Végül, még is megtörtem a csendet.
-Ebéd után, elmegyek a bontásra itélt épülethez. Elviszem a papírokat… Az ügyész aláírta...megnyertük… már csak beruházókat kell keresni, kik jó áron elvégzik a kellő felújításokat… - magyaráztam, s közben rámosolyogtam pár emberre, kik üdvözöltek haladtunkban, s visszaköszöntem magam is.
Igaz varázslattal sokkal egyszerűbb lett volna eljutni odáig, de az emberek világában minden sokkal bonyolultabb.
-Ha gondolod, eljöhetsz velem. - felé fordítottam tekintetem, ám menet közben megálltam egy hirdetőtábla mellett, s leszedtem róla egy szalon végleges bezárásáról szóló hirdetményt. - Innen lesz a billiárd, és a cso-cso asztal… útba esik! Kaja után bemegyünk! - tudtam, hogy ezt nem nekem kellene személyesen intéznem, de a srácoknak a legjobbat akartam. Annyira nem volt kőből a szívem, mint amennyire látszott.
Ám ha kocsival mentünk, minderről lemaradtam, s csak az említés esett meg az épület meglátogatásáról.

Nem gondoltam ma túl sok mindenre, de arra igen, hogy apámmal töltsek egy kis időt. Tanácsokat akartam, hogy ő hogyan boldogult el anyával. Tanácstalan voltam és itt volt az ideje, hogy felnőjek. Kéretlen tanácsokkal nem lettem volna kisegítve, de apámtól még azokat is elfogadom, így aztán örültem neki, hogy munka közben tehettünk egy kitérőt ebédelni. Egy új helyre, hiszen a régi felújítás alatt állt és nem tudni mikor készül el. Így a napokban utána jártam hol lehet jót étkezni és ami még kiadós is...meg ahová Serrát is el lehet hozni ebédelni. A házasság kemény dolog és azóta sem aludtam egy házban az asszonnyal és még csak szót sem váltottunk. Túl sokat biztosan nem. Pedig ennek változás szaga lesz a napokban, mert ez így évekig nem mehet. Ha már a mi nevünket viseli, akkor tegyünk is érte, hogy közünk legyünk egymáshoz. Márpedig ez a házasság nem azért jött létre, hogy egymás mellett legyünk a semmiért...ennél többet akarnak tőlünk, így ennek eleget is akarok tenni. Ám az irodában ilyen dolgokkal nem igen szeretek foglalkozni, van itt is elég probléma olykor, hogy az otthoni maceráról beszéljek...amúgy meg apa nem szól bele az életembe, de most igenis ehhez szükségem van...atyai jótanácsok. Anyával nagyon régóta nem beszéltem, de én sem kerestem az ő társaságát. De örülök hogy így történtek a dolgok ahogy. Apám tisztességgel felnevelt, így én sem tehetek mást, minthogy mellette állok és támogatom. Bárhol és bármikor. Kiosztottam közben pár feladatot, melyet a napokban átbeszéltünk, kiírtam hozzá pár sort, nyomtatásra tettem, szétküldtem az emaileket...majd a naptárra csúszott a figyelmem, hogy mit felejtünk el...vagyis hát milyen események vannak a mai napra, amik elterelik a figyelmet másról...nincs ilyen. Így pár papír nyomtatása után az órára pillantottam, letettem mindent az asztalra, majd átléptem apa irodájába. Elidőztem a falakon, a papíron, majd apa arcán is. Rengeteg munkával jár mindez. Az ő hatalma, a visszatartása...büszke vagyok arra, hogy ő az apám. Koppintottam kettőt a nyitott ajtón.
- Ebéd idő. Kinéztem egy új helyet, míg a helyünk el nem készül. Induljunk... - nem utasítottam, eszembe sem jutott, csupán megosztottam vele pár dolgot és ezzel azt is közöltem, hogy nekem most kellene tőle egy kis segítség...amolyan kimondatlan dolog volt, de ismert már talán annyira, hogy megtudja különböztetni a szavaimat a többitől. De az éhséget is csillapítani kellett, utána pedig úgyis majd a munka lesz a következő beszélgetés...a holnapi napra tartogatott beszéd és annak megírása...az utolsó pillanatokra tartogatom? Kitudja...