Nagyon sok mindent kell megbeszélnünk. A baj sokoldalú, hiszen nem egy napos dolgok vannak és nem lehet beszűkíteni pár órára. De egy reggeli talán megold és mint értelmes boszorkányok, mindketten tudunk normálisan beszélni a másikkal. Ebben még csak reménykednem sem kell, magamat ismerem már, lassan őt is megismerem és bár első nagy beszélgetésünk mindez...örömmel kezdek vele kommunikációba. Jelenleg az ital a téma és megmosolyogtat a szavaival, milyen igaza van, a feszültséget el kellene tüntetni. Örömmel venném, ha nem lenne egész végig jelen mindez bennünk. Én töltöttem az italt, addig ő ételt szedett magának és magamnak is. Koccintásra emeltük mindezt és bólintottam szavaira az üvegek összeérintése után.
- Ránk. - egyeztem ki ebben, hiszen ez miatt is érkeztem, hogy jelen legyek most már. Ő is a családom tagja, ráadásul el kell kezdenünk valahol. Kezdjük hát itt, a legeslegelején. Belekortyoltam párat, majd letettem, helyette az evőeszközt ragadtam meg, hogy étkezni kezdjek. Mennyei robbanás tört be az ízlelőbimbóimba, ez látszott a tekintetemen, hogy nagyon eltalálta az ízvilágot, bólogatni is kezdtem, majd egy újabb falatot tömtem be. Addig persze ő beszélni próbált. A falat lenyelése után emeltem rá a szemeimet.
- Nem baj. Elkezdjük valahonnan. Én sem voltam még randin. Elmondom neked, hogy lányok közelében sem nagyon voltam és semmilyen szorosabb kapcsolatom nem volt még. - vallottam meg neki, hiszen nem akartam hazudni neki. Akartam, hogy esélyt adjunk magunknak.
- Szóval nem fogok elfutni. Te se tedd, kérlek. Akarok egy esélyt adni magunknak. - az őszinteség mindig jelen kell legyen ebben a családban, így ezt nem szándékoztam megmásítani, csak mert Serrával beszélgettem. Ám szerinte mindezt nekem kellene kezdenem, mert ő nem tudja honnan kezdeni.
- O...kééé. - zavarba kerültem, megkellett vakarnom a tarkómat a szabad kezemmel. Őt figyeltem, ő is ugyanúgy zavarban volt, mint magam is, így talán könnyebb lesz mindez. Aha, persze. Leeresztem a kezem és figyelek rá. Az arca vonásait, a zavarát, a testtartását.
- 28 éves tűzboszorka vagyok. Az apám mellett dolgozom a hivatalban. Nem tudom, hogy lényegében mit mondtak rólam számodra... - az ételre pillantottam és egy falatot szedtem fel bele. - ...de ez nagyon finom. - kaptam be a falatot és jóízűen enni kezdtem. A lenyelés után folytattam. - Szeretem a gyomromat, igen. A középső nevem Eoghan, apám tanított ki gyerekkorom óta. - folytattam kicsit még, bár nem tudtam mire is kíváncsi, így aztán itt meg is álltam. - Szeretem a zenét, tudok zongorázni... - még ennyit mondtam, míg rápillantottam és bár nem volt bennem már akkora félsz, mégis tartottam valamitől. Nem tőle, talán az elutasításától.  

Szerencsére egyetért a dolgok menetében, hogy örökké úgy sem kerülhetjük egymást. Ma van a napja, hogy megkell beszélnünk ezt az egészet. Házasok vagyunk és jó lenne valamit kezdeni ezzel az egész helyzettel, ezzel a kialakult dologgal. Ami viszont plusz pont volt, hogy nem tartom fent semmivel sem, főleg nem magammal, így aztán a szavait hallgatva mosolyodtam el. Igaza van, ahogy ő úgy én sem kerestem rá alkalmat és időt arra, hogy akár egy percre is leüljünk bármiért. De most ezt meglépem és megállítottam a tevékenységeiben. Jelenleg az úszásban. Igaz, hogy nem ilyen mód akartam, de most ez jutott. Nem vagyok kétballábas, egyszerűen csak nem figyeltem. Semmi több.  
- A hálószoba más dolog. - fejet ingattam, hiszen amíg nincs meg közöttünk az a bizonyos oldottság, addig egy fal fog húzódni előttünk és ez fixen megfog állítani mindkettőnket a következő dolgokban. Az meg más dolog, hogy volt olyan, hogy nem is itthon aludtam, hanem oda haza apámnál a régi szobámban. Annyira nem régi. Eredeti, ez a legjobb kifejezés rá. Ami pedig a kajálást illette...
- Még nem ettem, de most fogok. - nem voltam finnyás, amolyan kostoló voltam, ilyet pedig még tényleg nem ettem, az hogy ő főzött...érdeklődést váltott ki belőlem, hiszen volt komornyikunk ezekhez a dolgokhoz. Úgy tűnik az illető ma már nem fog minket zavarni, nem találkoztam vele idefele jövet a házban. Remek. Legalább tényleg csak négyszemközt lehetünk, ennél jobb pedig nem is kell. Így lehet őszinte az ember a másikkal. Kis időt kért a rendbe szedésére, nem mondhattam erre amúgy sem nemet, így szabad utat adtam neki, majd miután besietett a konyha részébe utána léptem magam is és becsuktam a kettő közötti ajtót, lekapcsolva a villanyokat a medencénél. A pulthoz támasztottam magam, míg a kajával foglalatoskodott, miután pedig elment készülődni utána kezdtem el poharat keresni. Miután ez megvolt, ittam pár korty vizet, végül neki láttam megteríteni. Ne kelljen ezzel bajlódni, míg beszélünk. Na nem mintha pont tele szájjal kellene de a megfelelő helyre tettem az evőeszközöket és tányérokat is. A legutóbbi ittlétemkor hoztam vörös és fehér bort, édest és szárazt, így mindkettőt elő szedtem és poharakat is pakoltam mellé. A pultnak dőlve vártam Serrára a továbbiakban, ha kellett az ételt is kiszedtem addig. Végül Serra érkeztére pillantottam fel, addig pedig simán elvoltam a gondolataimmal, hogy hogyan is kezdhetnék neki ennek az egésznek. A ruhája elterelte egy pillanatra a figyelmem, de hamar ellöktem magam a pulttól, hogy hellyel kínáljam, kihúztam a széket is, biccentettem, hogy telepedjen csak le.
- Nos... gondolkodtam... bár ez nyilvánvaló, mivel itt vagyok. Serra... szeretnélek megismerni. Megengeded, hogy bebocsájtást nyerhessek az életedbe? - kezdtem ezzel, totálisan komolyan csengett a hangom és tényleg megakartam lépni az ismerkedésünk legelső szintjét. Ez egy nem randi, vagy pont hogy egy randi, szóval...akárhogy is legyen ez az egész, a borok felé nézek.
- Nem tudom, hogy szoktál-e alkoholt inni? Innál velem egy keveset? Félre ne érts. Nem leitatni akarlak! Tényleg csak a beszélgetés miatt hoztam. - tanácstalan voltam kicsit, elmosolyodtam és vártam a fejleményeket, mert ha kért, akkor úgy bontottam fel, de ha nem, akkor eltettem. Ha ő nem iszik, akkor én sem fogok, illetlenség.  Az meg megint más dolog és téma is, hogy a mai naptól nem otthon alszok, hanem itthon...beilleszkedek ide és próbálom a közelségemmel is megismertetni a lányt. És én is rászánom magam arra, hogy megnyiljak előtte. Már ha ez a beszélgetés arra fajul, amerre mennie kell. Már miért ne menne, nem igaz?

Nem, egyáltalán nem figyeltem a növény helyzetére, ezért is buktam rajta át. A gondolataimat és  szemeimet Serra kötötte le, így aztán őmiatta jártam így. Persze hogy nem őt okolom az én balgaságom miatt, ugyan.Át kellett volna gondolnom megint, hogy mégis miért vagyok én itt? Mit akarok tőle kérdezni vagy mondani. Vagy egyszerűen csak hoztak a lábaim, hiszen így nem érhet véget...ilyen egyszerűen. Egy esély miatt tértem hát haza, hogy mindketten adjunk belőle? Nem tudom. Annyi biztos, hogy Serra figyelmét sikerült felkeltenem, így a vízből kimászva sietett elém. Fürdőruhájára emeltem a pillantásomat, nem akartam zavarba ejteni, igy az arcára pillantottam. A növényt ennek hatására el is felejtettem a talpára tenni, így mikor eleresztettem, billegve zuhant a helyére, a hangzavarral együtt állt normálisan be a helyére. Halottam a hangját. Valóban nekem szólt az aggodalma?
- Jól vagyok... - ocsúdtam fel végre a meglepetésből, hiszen a helyére került másodpercekkel ezelőtt a kihelyezett növény is végre. Újra lepillantottam Serra hiányos öltözetére, de mivel nem akartam oly sokáig bámulni, hát azzal a lendülettel a ruhám elszaggatott részére pillantottam. Sokáig nem időzhettem el rajta, fontos volt közöttünk most a kommunikáció.  
- Én nem. Jól vagyok...- szusszantam végül, elfogadva azt is, hogy mindent látott, ahogy én is...megzavartam a csendes pihenőjében. Nem kellett volna, nem akartam. Mégis megtettem, mert fontos dolgunk van, ami nem várhat. Persze nem pár perc alatt megoldható, de elkell valahol kezdeni. Nehezen találtam a szavakat, hiszen nem akartam, hogy sértődés legyen belőle később. Megértést akartam kettőnk számára. Sokszor voltam már nehéz helyzetben, de ez kezdett túltenni rajtam. Ismeretlen volt a helyzet és a benne rejlő lehetőség, ám mégis a kezembe akartam venni az irányítást.  Segíthetek? A kérdése bele égett az elmémbe, kedves kérdés volt, amolyan kötelességi dolog, ám mégsem annak hittem, az más volt, ez a saját döntése. Ez az, ami aprón megmosolyogtatott, így bólintás kísérte a dolgot. Segítsen, ahogy szeretne, nem nyúlok és nem is szólok a dolgokba, rá hagyom.  
- Beszélni akarok veled. - szólaltam meg végül ráemelve a pillantásomat, hogy ne fixen a mezítelen vizes testével szemezzek. Van bennem úriasság, így aztán, ha ő sem bánja, akkor nem akarom ennél nagyobb zavarba hozni. Kerítsen magának törölközőt, ráérünk ezzel foglalkozni a mai napon. Van bőven időnk rá. Még akkor is, ha még most is azon vagyok, hogy keresgéljem a szavaim hozzá.  
- Van pár dolog, amit átakarok veled beszélni. Nem leszek hosszú, csak amennyi szükséges hozzá. Nem akarom rabolni az idődet... - mosolyodtam el, miközben felkeltem a földről, a medence vizét kémleltem elbambulva. Apám szerint is dumálnunk kellene, hiszen ennek a házasságnak nem lehet vége. Szóval elkell kezdenünk valahol. Mondjuk az elején. Valamit alakítani, ami csak rajtunk múlik, senki máson.  
- Persze, ha nem érdekel és nem vagy vevő rám, megértem... akkor bizonyára most is zavarom az idődet... - húztam el a számat és reméltem, hogy nem eképpen lesz a dolog.  

Bonyolult dolog a házasság. Főleg ha alig ismered a másik félt. Beszélni sem beszélsz vele...kitudja miért. Kerülöd és nem akarsz egy légtérben tartózkodni vele. De egyszer le kell ülnötök és megbeszélni, mert ez évekig nem működhet. Elegünk lesz és akkor... bármi történhet. Ez pedig így gyáva mód egy megfutamodás. Márpedig én Barrness nem futamodhatok meg ilyen apróságok elől. Nem olyan neveltetést kaptam, szóval ez nem opció. Nem okozhatok csalódást egyik térfélen sem. Be kell adnom a derekam és elő állni valami merésszel. Ötletem mondjuk nem volt, de apa előált pár dologgal, így abból is merítkeztem, meg persze saját kútfőből. Nem akarok gyávának tűnni a nő szemében, szóval elé kell álljak és odahaza is körül kellene nézni...be kellene költöznöm, végleg. A feleségem...furcsa kifejezés, nem tud rólam semmit sem és ugyanez viszont is igaz, szóval idejét látom a tudásainkat bővítésre kitárni. Így munka után nem a kedvenc haza vettem az irányt, nem arra, ahol nevelkedtem, hanem az új életem felé. Apának nem szóltam semmit, majd találkozunk, úgyis tudja majd merre talál meg. Meg visszafelé is igaz mindez. Összepakoltam a munka során keletkezett kupit, majd haza indultam. Nem ültem járműbe, sétálni akartam és a gondolataim armadájába temetkezni. Nem lesz bajom.  A város kerülhet bajba általam, ám eddig semmi kihágásom nem volt. Szerencse. Mázli. Tűrés. Szerencsére amilyen keveset voltam az új otthonban, olyan hamar eltájékozódtam a környéken, klassz lakóépületek, gazdag környék, barátságos szomszédnak tűnő ipsék és családok. Bár pont nem ez érdekel. Üres kézzel állítok haza, még nem nagyon ismertem ki mrs Barrness-t. Az asszonyt, a nőt, akivel az életem hátralévő részét kell letöltenem. A vér kötelez. Főleg ha két boszorkányról van szó, kiknek erős hatalmuk van... az otthonom elé sétáltam, zárt kapu, bent sötét, egy néhány ablakon szűrődik ki csupán fény. Úgy tűnik Serra elküldte mára a többieket. Jól tette. Nem bajlódtam kulccsal, nem babráltam ilyesmikkel, csupán átperdültem egy lendülettel az udvarba és tova sétáltam. Hogy volt-e riasztó rendszer, mindez sosem érdekelt, de jelenleg se szólalt meg semmi, egészen a bejárati ajtóig jutottam el, az ujjaim a kilincsre fonódtak, majd hezitálás nélkül nyomtam azt le. Még mindig nem tudtam, hogy mit is akarok majd a beszélgetésünk során...lesz -e ebből az egészből beszélgetés, avag sem, de biztos voltam abban, hogy valahol el kell kezdenünk és ebben apának is igaza volt. Az alapoktól kezdeni...randizni...összeismerkedni. Hát rendben. Atyai jótanácsokat mindig megfogadok. Beljebb lépve a kabátomat levettem, az ajtót becsuktam magam mögött, végül a fogasra helyeztem a kabátot. A kulcsaimat a kihelyezett szekrényen tárolt tálba pakoltam, már volt ott egy kulcscsomó. Serra már felavatta. Csend. Körül néztem, majd tovább sétáltam, át kellett, hogy nézzem a ház többi részét. És nem hagyhattam ki az épület belsőtéri medencéjét sem. Mert nm csak kinti medence volt, hanem a házban is akadt egy a hideg napokra is gondolt a tervező és remekül be lehet fűteni a környékét...egész jó. Mondjuk pont engem nem érdekel, de abban a pár napban ezt már pont észre vettem. Nem indultam fel a szobák irányába, hiszen ott sötét volt, így maradtam azokon az útvonalakon, ahol fény volt. A medencéig tartott mindez. Szóval csendesen beléptem és tekintetem követte a vizet a medencében. És ott volt ő is...a feleségem...elvolt foglalva, lekötötte az úszás, fel sem tűnt neki az itt létem. Nem is tartottam mindezt bajnak. Követtem a tekintetemmel, egészen addig míg bele nem ütköztem a kihelyezett disznövénybe és keresztül estem rajta. Felborult a kihelyezett nagy növény is, vele együtt én magam is. A nem figyelés, a bambulás...ám túl nagy hangzavart csaptam ahhoz, hogy ne figyeljen fel rám. Így igyekeztem visszaállítani állítani a talpára a cserepet és vele együtt élve azt a gazt...fel sem tűnt, hogy kicsit a ruhám is megsínylette a dolgot.