Finoman megszorítottam az ujjait, ahogy a tenyerembe siklottak. Milyen aprók! Ő maga sem nőtt túl nagyra, én viszont igen, így egészen kontrasztosnak hathattunk volna egy külső szemlélőnek, de rajtunk kívül nem volt itt senki... még. Megfordult a fejemben a filmekben már elcsépeltnek ható mondat, miszerint "mit kereshet egy hozzá hasonló lány egy ilyen helyen?", ám ő a tanúbizonysága annak, hogy az angyali szépség nem elég, hogy kihúzzon valakit a csávából, ha sorra ostoba döntéseket hozott. És ez a lány nagyon szépen, szinte díjnyertes módon gyalogolt bele a mocsokba, méghozzá önként és dalolva. Legalábbis ez volt a véleményem abból kiindulva, amit eddig megtudtam róla.
- Rendőrség? Hányszor jöttek ki, ha hívtad őket? - A szemöldököm szinte a hajvonalamig futott. A járőrök ha tehették kerülték az intézkedés-gyanús eseteket, az FBI pedig nyilvánvalóan nem fog kivonulni egy kocsma előtt történt verekedéshez. Vagyis... én itt voltam, szóval talán mégis. Persze ezt ő nem tudhatta. - Nem igazán figyeled a körülötted zajló történéseket, ugye? A főnököd üzlete elég nagy bajban van. - Egyetlen másodpercig sem gondoltam volna, hogy buta, sőt! Szerintem sokkal több esze volt, mint amit bármikor bárkinek megmutatott. Volt valamiféle ravasz csillogás a tekintetében, olyan, amilyet eddig csak az igazi, becsben tartandó túlélők szemeiben láttam.  Így a közelében ácsorogva komplexebbnek tűnt, mint elsőre hittem: bájos vonások, finom virágillat, látszólagos kedvesség, mellette  tűegyenes gerinc és kiélezett figyelem. Nehezebb dolgom lesz, mint hittem vagy mindössze a paranoiám szórakozott velem?
Levettem két felespoharat az egyik polcról és mindkettőt teletöltöttem a vodkás üveg tartalmával. Anyám próbált úriembernek nevelni, nagyobb részben sikertelenül - Egészségedre, Chantele! - A kezébe nyomtam az egyik poharat, a másik tartalmát lehúztam. Alapvetően józanul éltem az életemet, a mai nap viszont kivételnek bizonyult. Ma születik meg a harmadik alteregóm, ez ünneplést vagy éppen agyi tompítást kíván! Arról nem is beszélve, hogy kifinomult érzékeimnek hála hallottam, hogy Mike a megbeszéltekhez híven két másik taggal a bár felé tartott. Elkezdtek bizseregni a csontjaim. Hiába volt tervezett a szituáció, a véremet szüntelen felpezsdítették a hasonló helyzetek; agresszió, szex, vér, adrenalin, ezek alapján akár egy ősember szintjén is mozoghattak volna, de nem tagadtam, hogy mindegyik jókora adaggal járult hozzá a létezésemhez. - Az van... - Ekkor már jócskán lehetett hallani, hogy motoszkálnak odakinn. - Hogy szerintem ezek visszajöttek.  A szívemre venném, ha valami bajod lenne, úgyhogy menj vissza a vendégtérbe. - Feltűrtem az ingem mindkét ujját, miközben végigfuttattam rajta a tekintetem.

Könnyebb volt felhívni magamra a figyeltem, mint gondoltam volna, pedig még bele sem lendültem. terveztem, hogy leverek egy-két üveget, de nem akartam felesleges bosszankodást előidézni a lányban, hiszen a jóindulatára volt szükségem, annak esélyét kellett fokoznom, hogy megszán és ezen első lépés által valahogy a közelében maradhatok... ezáltal az újdonsült célpontom, Alec közelében is. Mindig az első lépés, a kezdet a nehéz és azon Mike öklének köszönhetően már túl voltam, így nem maradt más hátra, mint messze földön híres bájamat bevetni a csatatéren. Való igaz, az Isten vagy bármi, ami fent van és megteremtett minket a kreálásomkor nem fukarkodott, mindent megadott, amire férfiember vágyhat és segítségével számára pozitív gondolatokat ébreszthet egy női agyban és szívben. és én jelen pillanatban ezt nem voltam rest kihasználni. Ugyan ez inkább a nők fegyvere, ám az a néhány alkalom, mikor szemrevételeztem a lányt, szinte sütött belőle, hogy pocsékul érzi magát. Azokat a hatalmas, zöldeskék szemeket elvágyódással vegyített nyomor, szinte sivárság járta át, olyannyira, hogy majdnem sajnálatot ébresztett bennem. Mi késztethet rá egy fiatal, gyönyörű, okos, talpraesett, fényes újságírói karrier előtt álló lányt, hogy egy lepukkant South Loop-i bárban végezze, ahol az egyetlen elismerés felé maximum egy részegen tántorgó patkányhoz tartozó két, a seggébe hajnali háromkor belemarkoló kéz? Érthető, hogy az utca másik oldaláról is összevillant a tekintete az enyémmel. Szerencsétlen. Én meg egy szemétláda vagyok.
- Most mondjuk egy kis segítség jól jönne. - Válaszoltam a kérdésére. A vodkás üveg legalább távol maradt a testemtől, ezt félsikerként könyveltem el. - Kösz. - Kivettem a kezéből az üveget, lepattintottam a tetejét és egy fél pillanatra hátat fordítottam neki, hogy matatni kezdjek és találhassak egy konyharuhát. Az anyagra csepegtettem az alkoholból és először a szemöldököm feletti sebet, majd az ujjam bütykeit töröltem át vele. Mert hát nyilván én is behúztam egyet Mike-nak, az hiába nem volt megbeszélve. - Talán szólhatnál a tulajnak, hogy újabban elég rossz arcok kezdtek ólálkodni a kocsmája környékén. És nem a hozzá tartozó rossz arcok. - Jegyeztem meg. Mike és egy másik haver hetek óta itt járőrözött és úgy tettek, mintha dílerkednének a kerület ezen részén, holott mindenki tudta, hogy ez a rész Alec-é, az ő cucca terül és senki más nem férhet meg mellette. - Az egyikük kevésbé volt együttműködő, amikor szóltam neki, hogy lesz kedves eloldalazni innen. - És a terv a következő volt: nyilván másoknak is feltűnt, hogy konkurens emberkék szivárogtak be a környékre, akiket ha elüldöz egy egyébként az alvilágban ismerős és szintén ellenséges csoportba tartozó arc - történetesen én -, akkor felmerül a kérdés, hogy mit akarhat? És én többek között erre a kíváncsiságra fogok építeni. - Bocs, hogy bejöttem, csak nem akartam az utcán megvárni, hogy esetleg visszajönnek-e. Jake vagyok. - Felé nyújtottam a kezemet és megkerestem a tekintetét. Csak egy kicsivel mélyebben és egy picivel tovább néztem őt a kelleténél. Gyerünk, kislány! Egyetlen apró mosolyt, kérlek!

Hetek óta figyeltem a lányt. Rendőrként beépülni a maffiába, felvenni egy teljesen más életet és személyiséget épp elég volt - bár őszintén, pont ugyanolyan suhanc voltam én is, mint amit az álcám megkívánt, így igazából zsigerből jött -,  de a bűnszervezet egyik csoportján belül azt a feladatot kapni, hogy szivárogjak be egy másikba, mert az számukra konkurencia és ki kell iktatni... na az már feladat! Bizsergett a testem az adrenalintól, mert mire éppen elkényelmesedtem volna az alapvető feladatom megfelelő ellátásában, jött az újdonság; másfél éve dolgozom a bizalom elnyerésén és a maffia belső körébe való bejutáson és az, hogy engem bíztak meg az ellenség likvidálásával egyenlő volt a teljes értékű bizalom megszavazásával. Ennél közelebb még sohasem kerültem a tűzhöz, ennek öröme és elégedettsége gyerekjátékká tette a feladat magamra vállalását. Már csak egy zsebben elférő, kompakt kis noteszt kellene beszereznem, amelybe jegyzetelhetem a hazugságaimat, mielőtt teljesen összekavarodnék.
Hiszen ismét más tulajdonságokra lesz szükségem: egy nő számára kell megnyerőnek és vonzónak mutatkoznom, ami más, mint a maffia egy csoportjának a főnöke előtt szimpatikus képet festeni magamról.  Ez a lány kiszolgáltatott volt, titkolta, tudomást sem akart venni az őt ragyogtató szikráról, behódolt, unottá vált és gyűlölte az életét, tehát könnyen a bőre alá lehetett férkőzni azzal a stratégiával, ha először kettőnket hasonlóvá tevő tulajdonságot villantok fel neki, majd megmutatom neki, hogyan nem muszáj belehalni minden egyes másodpercben a létezésbe.  Szükséges volt mélyreható emberismeretre szert tenni és emberi kaméleonná válni ahhoz, hogy el tudjam érni a kitűzött célomat és megtisztítsam a világot a valódi gonosztól. Közben én is mocskossá váltam volna? Lehet. De a cél szentesíti az eszközt és az eszköz most ez a lány volt. Chantele.
Mike-al, a maffia-életem legjobb haverjával pazar ötletet eszeltünk ki, a fő összetevő pedig a péppé verésem volt. A lány empátiájára játszva jó kezdetnek tűnt sebesültet játszani, így néhány testes jobb horog elviselése után elváltunk a haverral és második lépésként feltörtem a Chantele munkahelyeként szolgáló kocsma hátsó ajtaját és a raktárhelyiségbe mentem. Az érkezése körülbelül 15 percen belül várható volt, addig lehúztam egy felest, hogy még szánalmasabban fessek és a megérkezése után direkt hallható, nem túl hangos, inkább csak szerencsétlenkedésből fakadó zajokat hallattam a raktárból, mint például a polcnak való nekiütközés vagy az egyik pohár eltörése.
- A francba. - Nyögtem még ki biztos, ami biztos és fel is figyeltem a léptekre. Reméltem, bármilyen segédeszközt hozott magával, az előbb kérdez, aztán üt típusba tartozik.