So we meet again

Mondhatnám, hogy nem élvezem ezt a játszadozást, de igazság szerint amennyire bosszant, épp annyira szórakoztat is, hogy már jó ideje kergetem, Ő pedig makacsul állja a sarat. Igazság szerint, még valahol tisztelem is azért, amilyen ügyesen elslisszol előlem újra és újra, de nyilván nem véletlenül küldtek végül engem utána, hiszen mindenki mást mindig nyom nélkül hátra hagyott. Legalábbis a halandókat, akiknek nincs segítségül megannyi kifejlett érzékszerv ahhoz, hogy azt is tudják követni, aki nagyon el szeretne tűnni. Talán, nem is fair velük szemben, hogy én épp ezek miatt tűnök ki közülük, de fikarcnyit lelkiismeretfurdalásom sincs azért, ami vagyok, mert amennyi hasznom van belőle, annyira hátráltat is olykor a bennem élő fenevad.
Valahol mélyen, még abban is biztos vagyok, hogy szándékosan csinálja. Direkt hagy maga után egy-egy igazán apró morzsát, mintha így akarna tesztelni, hogy tényleg olyan jó vagyok-e, mint amilyennek látszani akartam, amikor megkötöttük ezt a fogadást, de ezt a férfit kiismerni épp olyan, mint az emberiségnek megfejteni a piramisok rejtélyét; találgatni lehet, de biztos válasszal senki sem állhat elő. Abban biztos vagyok, hogy nem véletlenül segített rajtam, nem véletlenül mentette meg az életemet és még, ha bőszen tagadta is, hogy a múltban keresztezték volna egymást az útjaink, az a pár elszólás kellően bogarat ültetett a fülembe ahhoz, hogy semmiképp sem adjam fel a felkutatását. Most pedig, miközben igyekszik újra eltűnni a szemeim elől, szinte biztos vagyok a győzelmemben, mert legjobb tudomásom szerint a mosdók felé nincs kijárat az épületből. Persze, az ablakon kimászhatna, hogy aztán Ethan Hunt-osan meglépjen, de azt talán még Ő sem kockáztatná meg, hogy bárki meglássa.
Egy út van kifelé innen és én épp ott cövekelek le, olyan kecsesen és bájosan, mintha azt sem tudnám mi az a CIA, miközben folyamatosan az Ő illatát kutatom a levegőben. Mondjuk ennyi pacsuli közt nem olyan egyszerű feladat, de amikor az illat erősödni kezd, kissé jobban megvetem a lábaimat, hogy a következő pillanatban, amikor egyenesen belém ütközik, lehetőleg talpon maradhassak. Ezt például egy halandó nehezebben tudná kivitelezni a magassarkúkban, de nekem nem okoz nehézséget, így a fölényes mosolyomat anélkül tudom az arcomra engedni, hogy egy pillanatra is meginognék. -Ó, szóval lenyűgöztem? Már megérte az egész.- biccentem kissé oldalra a fejemet, így fürkészve tekintetét, majd közelebb húzódok hozzá, míg szinte testünk összeér, de csak azért, hogy a mögöttem elsétáló férfi véletlenül se vághasson utat köztünk. Most nem fogom hagyni, hogy valami nevetséges módon lerázzon. Úgy rá fogok tapadni, mint egy nyomorult polip mind a nyolc karjával. -Tartozik nekem egy itallal és nagyon nem szeretem, ha felültetnek.- lesek fel rá továbbra is mosolyogva, még mindig az ildomosnál jóval közelebb állva hozzá, de aztán hátrébb húzódok annyira, hogy legalább egy fél méter távolság lehessen köztünk. Mondjuk azzal eddig még nem próbálkoztam, hogy elcsavarjam a fejét, de nálam nem is egy bevett módszer az ilyesmi és kétlem, hogy Nála beválnának az ilyen sunyi húzások. Ahhoz Ő túl tiszta fejű, túl céltudatos és túl kiegyensúlyozott, hogy egy pillanatig is az irányítása, ami a lábai között van. -De hajlandó vagyok megbocsátani, ha most kárpótol végre.- vonok vállat kecsesen, elpillantva közben a terem túlsó végében lévő bárpult felé, majd ajkaimon hamiskás mosollyal újra felkutatom tekintetét. -Grátiszba, akár fel is kérhetne egy táncra.- vetem fel a kósza ötletet, ami épp kipattan a fejemből a zene hallatán, de magamban ezt szigorúan csak a "tartsd közel az ellenségeidet" elv számlájára írom, bármennyire is tűnhet úgy, hogy épp flörtölök Vele. Olyat én sose tennék.

So we meet again

Règ éreztem már azt a fajta izgatottságot, mint amit most érzek, mikor belèpek a terembe, bár olyan is rég akadt, aki így megdolgoztatott volna. Na nem azt mondom, hogy a munkám unalmas lenne, mert a legkevésbé sem az, de ez a kis macska-egèr játék olyan fűszert ad hozzá, amilyet más nem tudna. Hiszen, mindez nem csak egy kihívás meg egy diadal, bár nyilván nem lenne szabad előre elkönyvelnem győzelemnek azt, amikor egy másodperc erejéig megpillantom a pultnál az emberek idegesítően hullámzó tömegèn át, de már így is közelebb jutottam hozzá, mint az elmúlt hónapokban bármikor. Ez az egész nem csak egy küldetés, egy feladat, hogy megpróbáljam Őt elkapni és közénk állítani. A múltam egy olyan darabkáját is megtalálhatom általa, amit senki más nem képes megadni nekem és ez épp elég motiváció ahhoz, hogy még véletlenül se adjam fel.
Akkor sem, ha a következő pillanatban eltűnik a szemeim elől és, bár próbálom a nyugalom álcáját magamra erőltetni, miközben elveszek egy pohár pezsgőt a mellettem elhaladó pincér tálcájáról, valójában piszkosul bosszant ez a húzása. Hiszen, megegyeztünk. Ha ismét rátalálok, jön nekem egy itallal. Talán, alábecsült és azt gondolta, hogy sosem fogok ilyen közel jutni hozzá, de bármit is képzelt, fel kell kötnie a nadrágját, ha le akar rázni.
Csak egy röpke pillanat ugyan, de mielőtt eltűnne a mosdók felé vezető folyosón, megpillantom újra, a lábaim pedig, szinte azonnal indulnak is abba az irányba, úgy lèpkedve a körülöttem tobzódó emberek között, mintha csak táncolnèk. Nem akarom felhívni magamra a figyelmet azzal, hogy futkosni kezdek itt tűsarkúban, mint egy igazi ügynök, hiszen itt mindenki az elit kör tagja, finomabbnál finomabb hölgyek kacarásznak mindenfelé, nekem pedig közéjük kell olvadnom. Biccentek egy-kèt arcnak, bájos mosoly terül el az arcomon, mintha ismernèm őket, pedig valójában szét vet a harag, mert azt gyanítom, ez a pofátlan alak most is épp az egyik feladatát végzi, de ha rajtam múlik, ma este kénytelen lesz végre szembe nézni velem. Nem fogom hagyni, hogy lerázzon, akár elvégzi a munkáját, akár nem, ez most a legkevésbé sem érdekel. Válaszokat akarok. A folyosó felé veszem az irányt, még ha csak sejtem is csupán, hogy erre jöhetett, hiszen a sok arc között alig sikerült az Övét megtalálnom. Ügyes, de nem elég ügyes ahhoz, hogy túl járjon az eszemen, vagy inkább az ösztöneimen, mert a farkas képességèt is bevetem és az Ő illata után kutatok a levegőben, azt pedig a múltkori találkozásunkat követően, amikor együtt szendvicseztünk a lakásán, bárhol, bármikor felismernèm. Lecövekelek a mosdók felé vezető folyosó ajtajánál, tekintetem újra és újra a tömeget pásztázza, de valójában sokkal inkább az orromra koncentrálok, hogy érzem-e mèg az illatát és, hogy mikor erősödik fel.

So we meet again

Hónapokkal ezelőtt, egyszer már sikerült a nyomára bukkannom és, bár csak egy kellemetlen incidensnek köszönhető, hogy egyáltalán volt alkalmam egész nyugodt körülmények között váltani Vele pár szót, akkor is sikerült és ez a gondolat ösztönzött az elmúlt hónapok során, míg igyekeztem újra felkutatni Őt. Nagyon sokszor voltam nagyon közel Hozzá, olyannyira forró nyomon járva, hogy meggyőződésem, hogy csak perceken múlott az, hogy elkapjam ismét és az egyezségünk szerint behajtsam rajta azt az italt, de eddig mindannyiszor kicsúszott a kezeim közül, de hát mit is várhat az ember egy profi bérgyilkostól, akit még soha, senkinek nem sikerült elkapnia?
Kivéve engem, bár ha akkor nem támadnak ránk és kényszerülünk arra, hogy összefogjunk a közös ellenségekkel szemben, fogalmam sincs, hogy miféle kimenetele lett volna a találkozásnak, főleg, hogy a küldetésem célja egyáltalán nem az, hogy elintézzem vagy lecsukjam, mint ahogy az általában lenni szokott. Pedig, olyan könnyű lett volna akkor hagyni, hogy elintézzék a fenevadak vagy épp bele ereszteni egy golyót, miközben küzd ellenük, mégsem tehettem. Az ügynökségnek szüksége van Rá, a köreiben akar tudni egy ilyen tehetséget, de ezen felül engem, még a saját érdekeim is motiválnak most már, mert bármilyen jól is igyekezett tagadni, érzem a csontjaimban, hogy az akkori sejtésem nem volt téves és tényleg ismer engem valahonnan a múltból. Másképp, mégis miért segített volna és cipelt volna a lakására sérülten?
Mindig gondosan ügyel arra, hogy ne túl sokáig tartózkodjon egy helyen, hogy mire a nyomára bukkannék, Ő már hét határon túl lehessen és bármennyire is bosszant ezzel, ez a kis fogócskázás egészen szórakoztatóvá teszi az egészet, de most nem számíthat arra az előnyre, amihez jutottam azáltal, hogy egy jó ismerősömtől kaptam egy fülest. Darell a legjobb elemző az ügynökségnél, nem egyszer volt alkalmam együtt dolgozni vele, most pedig, mivel pontosan tisztában van azzal, hogy a küldetésem még mindig zajlik, hogy még mindig Őt keresem, volt olyan figyelmes, hogy jelezzen nekem, hogy akit keresek, most épp Chicagoban van, nekem pedig nincs más dolgom, mint a lehető leggyorsabban eljutni oda és meglepni.
Most, hogy túl vagyok egy meglehetősen idegőrlő repülőúton, ami alatt végig azon járt az eszem, hogy majd épp az ezalatt eltelt órák során fog tudni újra elslisszolni előlem, az utam rögtön a szállodába visz, ahol valószínűleg tartózkodik, de nem rontok rögtön ajtóstól a házba. Helyette inkább kiveszem magamnak a szomszédos szobát és a ma esti partyra kezdek készülni, ami miatt valószínűleg Ő is érkezhetett, ugyanis ez a pofátlan alak amellett, hogy eltűnik előlem újra és újra, még a munkáját is végzi. Egyszerre bosszantó és lenyűgöző, mégis az tölt el leginkább izgalommal, hogy ma végre elkaphatom, így valamivel később úgy nyitok be a szálloda báltermébe, hogy a diadal ízét, szinte már érzem is a számban. Vagy ez, inkább az ígért ital íze lehet?