Számomra fontos a múlt, s éppen ezért ember múltam ma is bennem él, emlékeim között. Még akkor is, ha a személyes élmények torzítottak rajta, torzíthattak rajta, a múltam formált olyanná, ami és aki most vagyok, így illő becsülettel tartom számon.
Egyezmény gyümölcse voltam, mely nem csak szüleim násza, hanem két nép közötti egyezmény megerősítése is volt. Anyám az asszír Tyareh törzs papjának elsőszülött lánya volt, kit szintén papként neveltek, ám az élet közbeszólt: több haszna volt így.
Olyan is lett a házasságuk, amilyen. Apám főpapi dinasztia sarja volt, így a házasság különösen fontos volt. Szeretet nélkül. Mégis, utólag is, csodáltam őket azért, hogy igyekeztek ebből azért valami jót is kihozni. Rajtam kívül.
Apám nyomdokaiba léptem, mikor már nem tudta ellátni a feladatait, s csak remélem, büszke volt rám.
Én féltem. Hatalmas felelősség egy városállam életének egyik irányítója lenni, gondoskodni a népről, hiszen a teli has, fedél a fej felett tud a hit gyakorlása felé vezetni. S a földet szerettem. Az ad ételt és életet, s nagyon odafigyeltem, hogy az adók, juttatások és a föld megfelelően legyenek kezelve, még ha ezek egy része nem is rajtam múlott, s hiszem, jobban is tehettem volna dolgom, csak nem voltam elég bátor kiállni teljességgel véleményem mellett.
Nyíltan, legalábbis.
Mint ahogy az sem nyíltan történt, hogy menedéket terveztem adni egy olyan léleknek, kit a közösség, a vezetőség és még tudja ki, csak azért vett célba, mert féltek tőle. Mert más volt.Én is másnak számítottam, hiszen félig idegen nép szülötteként kitűntem az ottaniak között, ha nem is a kék szememmel, a világos hajammal mindenképpen.S együttéreztem megvetettségével, mássága okán.
Az egyetlen voltam, főpapként, ki a helyi zikkuratot teljes egészében ismerte, apám hagyományozta rám ismeretét, s magam is építettem hozzá rejtett részeket, főként a föld alá. Ezt a helyet szántam menedéknek neki, de elkéstem. Forrt az indulat bennem, mikor láttam, Gitával milyen döntésre jutottak, s a földet hívtam segítségül. Ösztönös ima volt, védelmet kérve arra, akit félelemből ítéltek halálra, csak mert más.
A történtek után már nem érdekelt a leendő saját házasságom, ami tovább erősítette volna a két nép közötti egyezményt: ahhoz túlságosan intenzíven éltem át magát a létezést, hogy családapítással és politikával foglalkozzak.
Azóta sok víz lefolyt a Tigrisen, mint ahogy nekem is időre volt szükségem, elengedjem bűntudatom: főpapként nekem volt felelősségem egy olyan hit fenntartása, amely nem engedheti be a félelemből fakadó esztelen tetteket az emberi szívekbe és lélekbe. S hogy ebben elbuktam.

***

A tudomány szeretete éltet. Minden, ami a múlt, s minden, ami a megértés kulcsa, s minden, ami a földdel kapcsolatos. Rajta keresztül érzékelem többi noktrián társamat, merre is vannak éppen, a ley-vonalak akárha saját érhálózatom lenne, de meghagyva számukra a privát szférát, mely számomra, az érzetek okán, megszűnt létezni.
Talán időnként (mindig) ezért is szeretek akár fizikai is határt emelni magam és mások közé, hogy végre csak magamat érzékelhessem.

Aktívan kiveszem részem az emberek életében, s egyben észrevétlenül irányítom lépteiket, tekintetüket, merre ne nézzenek, felfedvén a valóságot, s kilétünket, a többi fajjal egyetemben.

***

Éreztem a gerinc roppanását, s egy másodpercnyire, a mérhetetlen fájdalom mellé azt, hogy megszűnt a testem egy része létezni és hogy nem érzékelem.Baleset volt-e, vagy szándékos döntés, pillanatnyilag jelentéktelenné vált, ahogy megtapasztaltam egy olyan jelenséget, ami az utolsó állomása létünknek: a halált. Figyeltem az érzeteket, fogalmam sem volt, mi fog történni, félelem helyett sokkal inkább a bizonytalanság érzete volt bennem: merre tovább? Ahogy megfogalmazódott bennem a kérdés, a testtől nem olyan régóta leváló fonal irányt vesz, s szinte húz magával. Követem, érzem, ellenállhanték, de értelme nem sok van.
A nő energiája erős, mint ahogy a férfié is. A nő energiája képes lesz megtartani az energiámat, míg megkapom az új testemet rajta keresztül. Mégis, óvatosan és szeretettel vettem körbe, míg el nem érkezett az idő, hogy a kapocs közöttem és a test között volt olyan erős, hogy már benne tudok maradni. S csodálattal, végtelen tisztelettel, hogy a várandósság alatt kitartott, s viselte annak megpróbáltatásait. S rajta keresztül még jobban átéltem azt, milyen erős és kitartó a női teremtő erő. Mint a föld.  Mindent elnyel, mégis táplál. Ám ha elégedetlenségét és igényeit nem veszik figyelembe, olyan erővel súlyt vissza, amibe minden beleremeg.
Emlékeim és az, aki vagyok, velem maradtak.
Egészen más volt így felnőni, s megszokni nem csak az új testet, annak másságát, hanem azt is, hogy én most gyerek vagyok a társadalom számára, s egyben magamban hordozom annyi élet tapasztalatát, amivel még a legöregebb boszorkányok sem bírnak.
S megtanította azt is számomra: bánjak kellő körültekintéssel a testváltásra, sokkal megterhelőbb tud lenni, mint amire számítottam. És komikus is, valljam be.

***

- Talán két hónappal ezelőtt is jeleztem, hogy a nagy geomagnetikus viharok miként triggerelnek nagyerejű földrengéseket is. - noha az egyetemen nem oktatok földtant vagy egyéb, földdel kapcsolatos anyagot, egy időre most letettem, de mégsem. A mai korban már lehet olyan technológiát használni, amivel kiélhetem az interneten feltett videókon keresztül mindazt, amit... én még mindig jobban érzékelek, mint akár a közeljövőben a legfinomabb műszerek is. DE végre nyíltan lehet erről beszélni. S így terelni egy-egy fókuszt olyan dolgokról, amikre az emberi szemek és fülek még nincsenek felnőve.
- Akkor mondtam azt, hogy a nagyobb napkitöréseket követő két hónap után nagyjából, nagyobb erejű földrengések következnek be. Ez pedig látható is abban a halmazban, ami az elmúlt huszonnégy órában be is következett.
Nem tudom, melyiknél voltam jobban hercegnő: a napkitörést követő geomagnetikus vihar alatt, amikor egyhuzamban voltam majd két napot kiütve (s nem is tudom, kit akartam ezért lecsapni, de az illető szerintem egészen biztosan érezte), vagy tegnap, amikor a vízcsepp is probléma volt. Minden az volt. Vissza kellett fognom magam, s így inkább hirtelen mondtam le a találkozóimat. Az előadásokat nem akartam.De megtettem.
- A földrengések nem mások, mint a felhalmozódó feszültségek elengedése.
Naaah, az megvolt. Az elsőnél annyira nem éreztem, de amikor a Vancouver-i kipattant (nem ám a Fülöp-szigeteki 7,1-es!), olyan érzés volt, mintha a hideg földbe süllyesztettem volna el a lábaim a kánikulában.
Ennek sem adhattam hangot, így az érzelmeim és érzeteimet erősen visszafojtva, adtam elő az első előadáson. A másodikat már nem, mert a Fülöp-szigeteki rengésbe ontotta bele Gaia minden erejét, és úgy éreztem, szétfeszít az egész.
- Mielőtt rátérnék a földrengésekre, előbb egy kis energetikai ismeretek a Földdel kapcsolatban.
Oh, hát arról évezredeket tudnék zengeni.
- És ezen az ábrán egészen jól mutatja az energiamező-vonalat. Ezek nem láthatóak, nem így léteznek, de léteznek, szabad szemmel nem láthatóak. - de én érzem, olyan tisztán, mintha hajszálat huzigálnának a bőrömön. Hol bizsergetően kellemes, hol inkább hagyjuk.Annyira beleélem magam a magyarázásba, hogy ha nem villan fel a huszadik percnél a jelző, még órákat is eldumálnék. Így is rátolok még vagy ugyanennyit, mert a Schuman-rezonancia, a Napkitörések és minden egyéb olyan dolgot, amiben benne vagyok, és belefér még az ismereteikbe, amit megoszthatok (vagy éppen terelhetek), azt átadjam. Ilyenkor, s előadások, órák során eltűnik az a jég, amit magam köré növesztek, hogy aztán utána újra magamra öltsem a hűvösség feszengetést keltő felöltőjét.


Tekintetem zárkózottan pillant az előttem ülő tanszékvezetőre. Szigorúan az arcába. Kortyolok a mentás-lime-gyömbér-mézes italból, amit még előtte készítettem számunkra, hogy előre jelezte érkeztét.
Ezt követelem tőle, ha a lábát be akarja a Paradicsomomba tenni. Negatív energiáival egyetemben, ami már messziről behullámzik, hogy ideérkezne. Rajong az Oázisért, amit a kertembe, a birtokra varázsoltam. A természettel harmóniában létezem: értem “nyelvüket”, s mely növény vagy állat hozzám kerül, nem csak gyógyírt, menedéket és szeretetet is kap. A tanszékvezető előszeretettel szeret belerondítani ebbe a harmóniába, de mindig gyorsan távozik.
Ehhez a kimért társalgási módszerem is hozzátartozik, tudom.És a boldog érzet is, ami tőle távol esik, s támadásnak veszi.
- Ezt majd megoldja Josephina. Jobban ért a profilozáshoz, mint én.- tanítottam én már archeológiától kezdve filozófián át geológiát. Most a pszichológia az, ami megfogott. S kaptam cserébe egy ugyancsak instabil tanszékvezetőt.
- Josephina nem ér rá. A következő félévtől máshol tanít.
Csendben kortyolok újabbat a pohárból. Tudom, hogy reakcióra vár. A hűvös rezignáltságon kívül nem kap semmit. Csak csendet. Érzem, ahogy robbanni készül.
- Vagyis mostantól a nekünk adott nyomozati ügyeket neked adom át.
Semmi többes szám. Ő, személyesen, nekem. Tudtam, hogy ki fogja dobatni Josephinet. Túl szép külsővel áldotta meg a természet, s vetélytársat szimatolt személyében, felém. Na meg ő felé is.
Csak kicsit más kontextusban.
- Amennyiben hivatalos felkérést kapok, szerződéssel és megfelelő fizettséggel az előírt órákon kívüli munkáért. - a hangom talán túl tárgyilagos. Mégis várom, hol talál benne fogást, hogy mérgét rám tudja dobni, mert adok ki érzelmeket.Amin rágódhat és megfoghat rajta keresztül, legalábbis olyat nem.
Nem tudom, mennyi idő után fogyott ki belőle a türelem, s fogta rövidebbre a “látogatást”.
Csak az után néztem a tölgyfára, s a rajta csoportosan gyülekező állatfarmra, hogy az autó hangos motorja felmoraljott, s a gázra dobta a talpát a tanszékvezető, elfüstölgött.
Az “hűűűűűűűűű” érzet akkor jött a fától, amikor leült a vendégem. A telepátiánál másabb a kapcsolatom a természettel, s itt sem szavakkal kommunikálunk. Az agyam fordítja le szavakra, teljesen feleslegesen számomra, számára nem, mert minduntalan szeretne értelmezni.
Aztán csoportosan érkezett a szurkolás, a nő minden egyes lélegzetvételénél.
- Mondtam, hogy kitart.
“Há’ nem hiszem el. Túl jól bírta az a gomb...”
A nyár itt is forró. S úgy gondolta vendégem, hogy egyberuha, két mérettel kisebben, csodásan fog rajta festeni. Ez kis híján egy gombjába került, meg egy kitálalásba.
“... úgy szurkoltam pedig, hogy telibe találjon...”
Elkacagom magam, kiadva a hűvös távolságtartásba fojtott nevetésem, ami már akkor nekiindult, ahogy meglátott a tanszékvezető.

//geomagnetikus viharok, Schumann resonance és földrengés témával kapcsolatban Sefan Burns videóját vettem alapul //