Kijelentésére felszaladt a szemöldököm, s pillanatok múlása alatt kezdem úgy érezni, nem a legjobb időpontot választottam arra, hogy eljöjjek nézelődni, még akkor sem, ha más alkalommal nem igen érnék rá.
Fiatal ereje, még szinte csak érlelődött, és még is ott lengte körbe az a mérhetetlen pimaszság, s kíváncsiság, midőn figyeli minden mozdulatom.
Rég volt, hogy utoljára bárki is hasonlóképp tekintett volna rám. Utoljára talán a fiam, mikor még gyermek volt, ám azaz idő is elmúlt, s saját magának terelgeti útját, ám szerencsére tudta, ha kérdése akad, engem bármikor megtalál.
Miután megvettem a pálcát, és a fiú nem távolodott el, s pimasz módon a nyomomban maradt, újfent rá emeltem tekintetem, főleg, mikor végigmért, midőn már a sétapálca ott virított kezemben.
Megjegyzésére halovány mosoly suhant át arcomon, s leszegett fejjel emeltem rá újfent tekintetem.
-Rég volt, talán igaz se volt… A tiprás pedig konstatálja, bármennyi idős is az ember, a tarkóján akkor sem lesz szeme. – hangomból nem érződött gúny, pedig a régi időkben, régi önmagammal, már meglehet rég magára hagytam volna, ám itt és most, ebben a korban, ebben a valómban, bizony maradtam, s meglehet még egy picit tetszett is, egy magamfajta társasága, még akkor is, ha tudatlan halandókkal voltunk körbevéve, és nem tehettem azt, mit legszívesebben megtennék.
Mondjuk nem igen értettem, miért is szemelt ki magának, leszámítva azt a tényt, hogy hasonszőrűek voltunk.
Varázzsal élők, bár én nem mágiával értem el, hogy figyeljenek rám.
Szinte perzselt a varázs mi körbelengte.
Minimálisan oldalra billentettem, fejem, aztán pár lépést közelebb mentem hozzá, megtámasztottam magam a pálcán.
-Talán választási plakátokon… a tévében… megnyitókon. Ócska semmitmondó bárokban, kötve hiszem. – hangom továbbra is hasonló stílusban, s modorral csendült, hisz nem engedhettem meg magamnak, hogy elhajtsam, s a kérdésekre válaszolni kell alapon, eleget tettem, s nem épp a varázslat miatt, mi körbelengte.
-Elismerésem… tehetségesnek látszol fiatal korod ellenére… - tettem még hozzá, miközben tovább indultam, hónom alatt a könyvvel, kezemben a pálcával, s mintha csak a régi időkben éreznék, már támasztottam is rá magam, s lépéseim követte annak mozgása is.
-Lemaradsz, ha ott maradsz. – nem pillantottam hátra, nem lassítottam lépteimen, ám ha már úgy alakult, hogy felkeltettem az érdeklődését, megadom hát, mire várt. A társaságom úgy hiszem...

Meglehet egy kicsit figyelmetlen voltam, s meglehet egy idő után, úgy gondolná az ember, túlságosan is, ám még is úgy éreztem, a bocsánatkérésem elegendő lenne.
Elegendő, hogyha nem olyan reakcióval tisztelnek meg, amivel épp szembe kellett kerülnöm.
Alaposan végig mért a pofa, akire rátiportam, aztán nagy magyarázva felkapott egy pálcát, miszerint amit választottam nem illik hozzám.
Felvontam szemöldököm egy pillanat erejéig, míg figyeltem tetteit.
-Nem szándékozom feldobni a megjelenésem. - jegyeztem meg, cseppet morgós hangulatban, s talán még tekintetem is megvillant, mikor nyakamra került a pálca feje, s kezem automatikusan emelkedett annak testére, s emeltem le onnan, ahol semmi keresnivalója nem volt.
-Nem hinném, hogy egy körökben mozgunk kölyök… - jegyeztem meg, miközben a saját kezemben tartott pálcával odébb toltam a vállánál, majd visszatettem azt az őt megillető helyre.
Régen, sok-sok évvel ezelőtt egy ilyen cselekedetért, pillanatok alatt intéztem volna el, s talán még egy csodás varázslattal is demonstráltam volna, mi jár az arcátlanságáért, de ennyi halandó között… no meg olyan háttérrel, mivel rendelkezem, nem engedhetem meg magamnak az elhajlást.
Végigpillantottam rajta, majd tovább konstatáltam zsenge korát, fiatal erejének lüktetését.
A magam 200 évéhez képest az ő kora gyermeki lehet még csupán.
Az információt, hogy vajon honnan is lehetek ismerős a számára, megtartottam magamnak, hisz nem akartam előhozakodni azzal, hogy a helyi polgármester lennék.
Végül, még is úgy döntöttem megveszem azt a pálcát. No nem a kampós végűt, mit nyakamba akasztott, hanem a másikat, mi apáméra emlékeztetett.
Mivel a srác még mindig ott volt, így újfent rá emeltem tekintetem.
-Hobbit űzöl abból, hogy ráveted magad gyanútlan idegenekre? - tudakoltam megtámaszkodva a pálcán, hol ott semmi sem indokolta, hogy nálam legyen.
Meg aztán nem is az volt a szándékom, hogy használjam, egyszerűen csak  fel akarom tenni az irodámban a falra, hogy emlékeztessen a múltra, mit sosem feledtem el.

Néha kell egy olyan időszak, mikor nem gondolsz másra, csak saját magadra. Mikor egy szeletet töltesz a pihenéssel, mikor csak az a lényeg, hogy önmagaddal foglalkozz, és más ne számítson.
Szerettem olykor elmerengeni azokban a pillanatokban, leülni egy kávé mellé, elfelejteni miféle szerepet is töltök be, hogy nem kell mindig azt érezni, milliónyi súly nehezedik a vállamra, s meg kell őriznem magamban az egyensúlyt.
Mondhatnánk azt is, kicsit túlvállaltam magam, s kezd a végéhez közeledni, pedig erről szó sem került.
Egyszerűen csak akartam némi időt, mikor kitisztíthatom az elmém.
Épp ezért vezetett az utam erre a bolhapiacra is.
No nem a rozsda ette régiségek érdekeltek, bár talán néhány közülük még is felkeltette az érdeklődésem, s nem hiába ragadtam le egy könyves stand mellett.
Megsárgult lapok, régi könyvek illatával, maga volt a csoda. Kezembe fogva álltam meg egyik mellett, s lapoztam bele.
Leragadtam néhány oldalnál, s elidőztem felette hosszú ideig, mígnem arra lettem figyelmes, a tulajdonos áll mellettem, s kérdő tekintettel pillantva felém, ismétli meg talán már sokadjára kérdését, miszerint tetszik e a könyv, s esetleg szeretném e megvásárolni.
Megbántani nem akartam, sem pedig olyannak látszani, ki a helyszínen elolvassa azt ami érdekli, aztán vásárlatlanúl eloldalog, szóval becsuktam a könyvet, megengedtem magamnak egy kedvesnek szánt mosolyt, bár magam sem tudtam, képes vagyok e igazán olyasmire, bár általában bizalmat szavaznak személyemnek… de a lényeg a könyv volt, mit még akkor is a kezemben tartottam.
Eredetileg nem akartam, végül még is a vásárlás mellett döntöttem.
Kifizettem érte a pár dolláros összeget, aztán szépen tovább ballagtam, szerzeményemmel a hónom alatt, hogy aztán megtorpanjak egy helyütt, ahol az asztal lapján egy sétapálca díszelgett, sok más apróság között.
Felemeltem a pálcát, hol ott nem is volt rá szükségem, még is kíváncsi voltam rá.
Hajdan apámnak volt hasonló talán még gyermekkoromban.
-Szabad? - pillantottam az eladóra, ki mosollyal képén bólintott, mire felvettem a pálcát, kicsit feljebb emelve vettem jobban szemügyre, hogy aztán földhöz érintve támaszkodjak meg rajta pár pillanatra, majd épp léptem egyet hátra, hogy nehogy megüssek valakit a pálcával, mikor éreztem nekiütközök valakinek.
-Elnézést! - pillantottam a mögöttem lévő alakra futólag, majd figyelmem újfent a pálcára terelődött.