Furcsának tartom, hogy a szex utáni percekről nem zengenek ódákat a költők, hogy milyen a kielégülés puha bársonya, amikor már a szív is visszalassul, az érzékek még túl vannak telítődve, de minden beburkol magába. Nem kell beszélgetni sem, a testek mindent megbeszéltek már, ami aktuális volt. Erről kellene írni, nem örökké a vágyakozásról, a beteljesületlenségről és társairól. Mondjuk nincs költői vénám, de nyilván kísérleteztem vele, mint a legtöbb kamaszlány, csak én übergyorsan abba is hagytam. Nem volt megfelelő rá, hogy kiírjam magamból a gondolataimat. A versek szabályait írás közben kell megtanulni. Na, látszik is, mekkora tehetség vagyok benne, ugye?
A fürdés gondolata engem már csábít, sőt, az öcsém miatt meglehetősen siettet is, bár az ágyban ejtőzés gondolata legalább olyan hívogató. De Miro fontos nekem, és megígértem. Ettől nem tántoríthat el az, hogy élvezkedtem egy sort. Akkor rossz nővér lennék, és nem vagyok az.
Az ágy felsóhajt, amikor Damyan megmozdul, fel is áll és nekem már fanyar a mosolyom a hátát látva. Fekve is mondhatta volna, hogy nem. Ehhez nem kell plusz cselekvést beiktatni. Az idióta kérdést hallva csak sóhajtok egyet, hát képzeljen el valamit, az úgyis jól megy neki. Átgördülök az ágy másik felére, ahová közelebb van a fürdőszoba. Vaszilij, hogyne, jó. - Felőlem jöjjön. - állok fel jóleső merevséggel a combjaimban, bemasírozok a fürdőszobába és elfordítom a zárat is. A magány jóleső érzete, mivel itt-ott érzékenyen érint a melegvíz, így inkább sietek a dologgal, csak utána sétálok ki a tükörhöz törölközni és...ledermedni azokon a foltokon. Mi a... Kinyitom a tükrös szekrényt, keresek alapozót és púdert is, hogy elfedjem, amennyire lehet. Bár látszani mindenképpen fognak...még jó, hogy van selyemkendőm. Valahogy megoldom, hogy ne bélyegnek tűnjön. Már dúdolva fordítom el a reteszt és sétálok ki, hogy kényelmesen öltözködni kezdjek. Igazság szerint halálos nyugalomban lépek be sminkelni. Másodjára is. - Vaszilijt gondolom meg kell várnunk. - sóhajtom fel a nem tetszésem, de semmi gond. Ebben legalább gyors vagyok. Nem tetszések ide meg oda, úgyis jönni fog velünk, úgyhogy tök mindegy. Mondhatnám neki, hogy akkor lementem, de fölöslegesnek érzem. Boldog zuhanyzást neki.
Előásom a táskám, közben keresek zoknit, alig sietek..ugyan! Csak utána robogok le a nappaliba, hogy sűrűn elnézést kérjek a lassúságomért. Elmondom, hogy kit kell még megvárnunk, bár ez Mironak lehet nem túl informatív, szóval elkocogok magamnak italt tölteni, és kivárni az időt, hogy leléphessünk innen.

+18Lihegve omlom a hátára, belepréselem az ágyba de levegő csak hálni jár belém, az élvezettől zsibbad a karom, és lüktet a farkam, ahogy kicsusszanok belőle, a rugalmas forrósága nélkül magányos vagyok.
Belecsókolok a tarkójába és legördülök róla, a feltarott hüvelykujjára elnevetném magam, nem kell a visszaigazolás azt tudom, hogy mennyire volt jó neki, még mindig a fülemben visszhangoznak a nyögései és a szívén is hallom.
Tudom, hogy jól van, hogy jó volt, hogy megtettük, amit kellett.
Az ujjaimmal végig simítok a hátán, le a fenekére, aztán csak elfekszem, hogy a levegő megtalálja az utat belém, hogy szaporán emelkedő mellkasomban a szívem végre nyugtot leljen.
Zuhanyozol velem?
Felszusszanok nem tervezek vele romantikus útra lépni azon okból kifolyólag, hogy nincs kedvem és nem is szeretnék, nem akarom, hogy azt gondolja a dolgok változnak köztünk. Mellékesen nincs kedvem zuhanyozni, pedig kellene, de nem felelek, helyette feltolom magam az ágyról és lelógatom a lábam, majd lerúgom magam és a telefonomhoz sétálok.
Nem mondom, hogy nem szívta ki az energiám, hogy nem aludni szeretnék, de nem mutatkozhatok gyengének, sőt azt is el akarom vele hitetni, hogy engem ez meg sem viselt. Sőt, ha nem menne bulikázni akár meg is ismételhetnénk, de nem félek, hogy nem lesz alkalmunk. Ahhoz sem fér sok kétségem, hogy ha kérném, nem maradna velem, ehhez csak el kéne mennem vele zuhanyozni és csókokkal csalni magamhoz. Maradna, belém folyna és nekem adna magából mindent, de én nem vagyok egy romantikus film főszereplője, nem tervezem hát ezzel félre vezetni.
- Inni terveztek? - firtatom a válasz helyett. Ez egy nem a zuhanyzásra. Mellékesen a válasz sem érdekel, ha isznak, ha nem is úgy lesz, ahogy én szeretném.
- Vaszilij elvisz titeket. - kijelentés, nem kérés, nem ajánlat, már intézem is, hogy az egyik emberem, aki nagyon jól tud hallgatni, aki kitűnő lesz nemsokára közénk, csak még nagyon fiatal, még sok a tanulnivalója, de nagyon igyekvő és ami ennél sokkal fontosabb, hogy szemmel tartja a kis feleségem és annak romlott öccsét.
Melegítőnadrágba bújok, mert már nem lehet meztelenül rohangálni, de hiányzik ez és magára hagyom Milát, hogy igyak valamit, aztán váltom a zuhanyzóban, de előtte eldöntöm az új szerelésben mehet-e bulizni, annak ellenére, hogy lemosta a szagomat magáról, de a jeleimet nem tudja.

Az agyam tisztában van vele, hogy az öcsém a lakásban van és valószínűleg mindent hall belőlünk, de ez a tény száműződik egy hátsó szegletbe, és egyszerűen nem foglalkozom most ezzel. Nem tudok, mert minden érzékemet Damyan tölti ki, a testem pedig készségesen fektetem fel erre az oltárra, hát jöjjön ez a mogorva, szexi, dühös, szexi seggfej, aki hangban nem kedves, nem mond szépeket, de itt...zárt ajtó mögött a hálóban, tényleg úgy érzem, hogy az övé vagyok, és ő is akarja, hogy így legyen.
Már nem foglalkoztatnak a káosszá gyűrt, tépett ruhadarabok sem, semmi csak az a remegtető, édes érzés, ami késztet rá, hogy ritmust diktáljak, őt tartsam magamban és ehhez helyezkednem kell, szögeket váltani, a tarkóját szorítani meg nem mozduló csípővel, hogy mindjárt, mindjárt és ne változtasson semmit, maradjon így, csakis így, hogy kihajszoljam magam, feljuttasson az égig és csússzak rá vissza. Megint, megint. Szinte leugrom róla a hirtelen élménytől, helyette az izmaiba kapaszkodom, mintha átgyúrnám őket, de csak a nyögésem rebeg kettőnk között.
Átlépek a légies csodába, ahol már minden sziruposan csodálatos, ebben a gyönyörteli állapotban nézhetek az igéző szemekbe, amik most mintha izzanának és kéjenc boldog fény csillanna bennük. A csók finom, mély csoda, amiből töredékek szólnak hozzám, édes szavak, őszinték, amire mhmben vallok vissza, hogy ő is, én is, amiben követelhetem a még-méget, mert már bejáratott a helye, mert ilyenkor már az a jó, ha erősebb, keményebb, és csak azt akarom érezni, hogy elmegy bennem.
Szinte megsértődöm, amiért leemel magáról. Rámtör a hiány, a befejezetlenség, a szoba hűvöse. Lihegve nézem az arcát, a száját, a szép szemeit. Ráhajolok egy csókért, egy jutalomért és hátat fordítok neki, gátlásoktól mentesen kínálva fel magamat. Vegye el, jöjjön, én kértem rá. Hülye hang hagyja el a torkom, félúton az uh, az uhú között, ajakba harapósan, ahogy visszatér a kitöltés érzete. Még támaszkodom, tudok, és így elébe tudok menni a lökéseinek, ámbár elnézést az öcsitől, de ilyenkor vagyok már tényleg hangosabb. Még remeg bennem az élvezetem, könyökre ereszkedem, a fejem alá hűsen simul a lepedő, hisz ő maga a forró keménység, a nyers erő, kapaszkodót kell keressek.
Mindenemen ott van, a hátamon a súlya, a szája, a fogai súrlódó jelenléte, a simogató kezek megőrjítenek egészen. Olyan kérlelhetetlenül kemény, mintha sosem állnánk meg. Ezt ezekben a pillanatokban nem is bánnám. Hátranyúlok, hogy hesegessem a kezét, ne most akarjon új helyre betévedni. Ne most, mikor már remegek, már érzékeny a húsom a súrlódástól, ne most. De ne hagyja abba. Mire átváltok nyöszörgésbe, bolond mosollyal lekísértbe, teljesen belém csapódik, mintha átlépne pár fizikai korlátot is és áttörne belém valahogyan. Megmagyarázhatatlan.
Belefürdünk a szexnedvekbe, mintha tényleg összeadnánk mindenünket. A mosolyom örömködik, mert a remegését minden tagomban éreztem, ettől elégedetten dorombolok magamban. Sosem csalódok. Sosem. Egyszerűen leengedem magam, ami inkább összerogyás, míg újra normálisan tudok lélegezni. Képtelenség. Megmozdulni sem vagyok most képes, nem is akarok. Kell még az érzés, a tudat, hogy összekapcsolódunk. Rogyjon rám bátran, hogy tudjunk helyezkedni. Csak rásimogatok az alkarjára, annyi erőm még van. Még kellenek percek, hogy helyreálljak ezután. Ahhoz is, hogy egyáltalán felé forduljak és megcsókoljam. Mindenhez. A beszédhez is. Csak egy felmutatott hüvelykujjal tudom tudatni, hogy hogyne, minden a lehető legjobb.
Mert fel kell innen álljak, be kell másznom a zuhanyzóba és felöltöznöm. Igen, kétségtelen, hogy csodálatos szerető. Tele vagyok ezzel a mámoros energiával, közben pedig mintha kiszippantotta volna a mozgáshoz szükségest. - Zuhanyzol velem? - száraz szájjal sikerül feltennem az első értelmes kérdésemet. Összefűzni a szavakat.

+18Az összhangra panasz nem lehet, nem mellékes, mert oly sok nőt kell kitanulni, apró kis játszmákkal manipulálni, hogy az ágyban elsuttogja mire vágyik, de Mila nem rest a számba sóhajtani, kérni vagy követelni, ami neki jár és nem vagyok rest megadni neki, hiszen ő sem mond nekem nemet. Ez egy ki nem mondott megállapodás köztünk.
Ütemesen, ritmusra mozdul az ölembe, húzom magamra, a két kezem a formás, kemény fenekén gyúr, már nem tudom ki diktál tempót kinek, de nincs is jelentősége. Annak a forróságnak van, amibe belehúz, amibe beölel és magával rángat.
Tűzforró leheletét a nyakamba, homlokomra, államra lihegi, én pedig a nyakát, kulcscsontját támadom, hogy nyomokat hagyjak el, de valójában felfalni szeretném, belőle lakni igazán jól.
Lihegéssé válunk, hajszoló szólammá, a golyóim feszes rugókként húznak az orgazmus felé, de vén farkas vagyok a játékban, pontosan tudom milyen gondolatok szükségesek ahhoz, hogy olyan messze toljam a kielégülés lehetőségét, mintha meg sem fordult volna a fejembe.
Ehhez nem sok dolog szükséges, semmint a farkason meglazítani a pórázt, egy sóhajtásra, kettőre… szabadon engedni a bensőmben és ő máris vér ígéretét fröcsköli az elmémre, leszakadok a lány nyakáról, még azelőtt, hogy a formás torka felé venném az irányt és vadállat módjára neki esnék, még a végén baja eshet.
Mila heves lovaglása hergeli minden idegszálam, oly szűk, forró és hívogató és tudom, ismerem a testét érzem, hogy merre tart, erősebben húzom magamra, szinte magamba rántom, feszülő combokkal alá lököm magam, majdnem levetem az ölemből, de két kezével belém kapaszkodik és én ő belé.
Hörgő lélegző testrészekké válunk, ő pedig pukkadó orgazmussá, mely betölti a teret, a szobát, a falakra fest mélyvörös ígéretet, az elmém borítja el.
Morogva, sziszegve lököm fel magam a testében, az izmainak belső rándulása igazi kihívás, hogy ne kövessem a csúcsra, úgy présel szinte kifeji belőlem az akarásával.
A nyakába temetem magam újra, a testemen finom filmréteg az izzadság, csakúgy, mint az övén, a testünk összeolvad, megjelöl az illatával s én őt az enyémmel.
Barna szemében most aranyszínűek a círmok, egymást szemléljük és most eszembe jut, hogy ezt oly sokszor csináljuk ezek a pillanatok nem mondják el neki, hogy mit gondolok róla?
Torkot köszörülök, mély levegővel szívom be az élvezetének semmivel össze nem téveszthető illatát, első körben elakad a hang a nyelvemen.
Buta bókot súgok a szájába, egy lassuló csókban, arról, hogy gyönyörű, és kívánom.
Nincs kimondva teljesen, a kiejtett betűkből kell a szavakat összetennie, de ez annak köszönhető, hogy a szívem versenyt csavar egy ventilátorral.
Mohó követeléssel felel meg, többet akar, reszelősen felhörrenek, már majdnem nevetek, mert nem lep meg, ismerem őt.
A farkas emberbe szorított erejével kiemelem az ölemből, én sóhajtok a forrósága után, most még töményebb az illata, rajtam… Sürgető mozdulattal markolok a csípőjére, biztos vagyok benne, hogy tudja mire vágyom. Csak forduljon nekem háttal, hagyja, hogy végig legeljem a vállait, miközben ő felém pucsítva felkínálja magát és újból belé hatolhatok, hogy aztán a matracra lökjem és addig dolgozzam rajta, míg az izmai feladják a szolgálatot, míg a karjai nem bírják tartani, míg a combja remegni kezd és én tartom fenn, hogy ne omoljon az ágyba. Azt akarom, hogy mire belé lövöm a magvam, a lapockánál is fognyomokat hagyok el, addigra mozdulni se tudjon, az is fájjon, ahogy levegőt vesz.
Ismerem őt, tudom mire vágyik, minden felé simogatom, nyálas ujjal feszegetem a fenekének szűk gyűrűjét, ma nem veszem ott birtokba, így csak simogatom, nyomogatom, ígérgetem, de nem teszem meg. Onnan siklik a kezem alá, hogy a légvételeit figyelve kitapintsam a pontot, amit nyomni kell, dörzsölni, végül mégis őt kérem, hogy segítsen, neki jobban kézre esik.
Mélyen hatolok belé, erősen tolom magam rá és húzom magamra, simításokkal, csíkokkal csitítom a vadságom.
Lihegve, őrjöngő légvételek között pumpálom tele, a hajamból izzadság csorog a tarkómra, hátamra, az ő hajába az ujjaim vannak, markolom a fejbőrét és apró mozdulatokkal az utolsó cseppig belé fejem magam.

Mondhatnánk, hogy évődjünk még egy kicsit, legyen valami előjáték, de úgy tűnik az már megvolt, legalábbis világosan érzem, hogy készen állok rá, annyit se kell mondjon, hogy engedjek. Semmit se kell, úgy jó, ha nem beszélgetünk, mert akkor nem dühös rám, most sem dühös. Kíván, érzem, hogy kíván. Annál többet nézek ki belőle, hogy mindenkire felálljon neki, aki elé sétál, úgyhogy magamhoz ölelem ezt a cseles, lopott kis élményt, a kívánás tényét. Ezt nem veheti el, akármennyire is mogorva, haragos és nem figyel rám. Ez valódi.
A szája a lábaim között is valódi, az érzete végigszáguld az összes eremen, izmomon. Mintha most teljesen más ember lenne, mint a nap bármely másik szakában. Maradna ilyen, inkább bezárkóznék vele egy levegőtlen helyiségbe és csinálnánk egész nap. Micsoda gondolat..
Arról persze vitázhatnánk, hogy vajon az én elképzeléseim öltözködésről, miért ütköznek az ő elképzeléseivel lépten-nyomon. Mintha másik századból dobták volna őt elém. Lelkem kis szeletkéje elsiratja a nadrágot azért, mert már egyáltalán nem is érdekel, mi lett vele. Csak a súlya számít, hogy a bőre az enyémhez ér, és kiéleződöm rá.
Szomjazóként iszom a csókját, húzom magamhoz, magamra, magamba. Kérni sem kell, nincsenek meccsek. Kimarad pár levegővétel, köré feszülnek az izmok, a nyögés is hangosabb, mintha meglepne az érzete, a mérete. A tenyerem megleli a csípőcsontját, ha esetleg lassítás kellene, de nem kell. Nem kellhet. Ő kell. Eltelve az illatával helyezkedek, kínálom, odaadom magamat sokadjára. A nyögésemtől susog a szoba levegője, a testem kezdi őt megszokni, érzem az izmai mozgását az ujjaim alatt.
Megváltozik a mozgása, feljebb billentem a csípőm, nekiadom a kormányzást, befogadom minden lökését, hogy elébe is tudjak menni. Imádva nyögöm a bőrére a kitöltő elégedettséget, a majdnem sajgó csapódásokat. Ha létezne ennél mélyebb pont, elérnénk, de nem lehet. Csókot nyomdázok a szájára, de ne kérje, nem tudok egyszerre ennyi mindent kezelni. Nyögést nyelek le, nyögést dobok neki, belé kapaszkodom. Igen, még akarom. Még, még, még…
Elemelkedem a matractól is, csak tartson abban a forró szájában, a hajába túrok, nyomást fejtek ki, muszáj élvezkednem. A gyorsan változó szögben súlyból csúszom rá egészen, próbálok a talpaimmal szilárdan kitartani a gyűrt lepedőn. Átölelem, kapaszkodót keresek az izmokon, a pompás testen. Homlokom az övének nyomom, a szájára nyögök, keresem az új ritmust, könnyedén mozdul a csípőm az övével. Lenyomom magam, nem mozdulok ki, csak magamban tartom, ringok rajta valami ösztönös táncban, ami felfelé hajszol a mennyekig és tovább. Szinte rászorítom a combjaimat, várjon meg, még várjon, amíg át tudom szakítani azt a csodás célszalagot, ami megremegteti az egész bensőmet, elveszi a levegőmet és kilövi a szívem a mellkasába.
Kocsonyás tudattal, remegő izmokkal nyitok megint, a tenyerem a tarkójára simul, aláadom a nyakam, mozdulok rajta és segít is. Nyögést somolygok a szájára, átcsúszom belé, beleolvadok. A másik tenyerem a hátán támaszt. Leszakadok, kielégült mámorban lököm rá magam. Valami erős bizonyosság nyitja fel a szemem, és közelről csodálom meg a vonásait. A szájába nyígom a méget. Az újabbat.

+18Az egész most lesz összhangba, mert nem kellenek nekünk szavak, hogy értsük egymást, a testek nyelvén sokkal jobban kifejezhetjük, amit tudunk.
Csókokkal halmozom, most nem vagyok rest a számmal, érintéssel, a nyelvemmel hízelegni neki. Ódákat mesélek a feszes comboknak, a duzzadt ajkaknak a nyelvem alatt, az ízének, mely édes, fűszeres.
Arról már nem vitázom, hogy mit tiltok meg és mit nem, amit akarok, de ezt majd elővesszük egy másik alkalommal, amikor a heréim nem duzzadnak kínzó vágytól és a gyomromban nem ugrál óhatatlanul közelgő beteljesülés reménye.
Mohó csókkal habzsolom be a száját, átküldöm a nyelvem az övéhez, miközben alám helyezkedik és én akadálytalanul nyomulok a testébe.
Kéjes hörgéssel iszom be a sóhaját és fellököm magam a forróságba, amit felkínál, a szűkössége észbontó hívogatásába.
Mintha el sem férnék benne és izgat ez az érzés.
Lesiklom a szájáról, hogy a lélegzetét szívjam el, ahogy fölé helyezkedem és egyenletes lökések sorozatával bejárom teljes hosszában. Finoman mozdul alám és mégis olyan felkínálkozással, amitől tudom, bírtokba veszem és fogom ennél sokkal jobban is, magabiztosabban, erősebben.
Minden mozdulatunk összehangolt, begyakorolt, de ebből nem szenvedünk hiányt. A szája körül csapongok a sajátommal, rácsókolok, rányalok a szájára, belékóstolok és újra elválok, hogy levegőt kapjak.
A szívem vad ütemet diktál, a lökéseim mélyek, erősek. Nem kímélem egy pillanatra sem, durván csattanok neki.
A szájába súgom az élvezetem.
Feszül minden izom a hátamban, combomban, a karjaimban, ahogy tartom magam felette, de míg ő ember én annál sokkal több vagyok.
Dühös, aktív, mozgékony a csípőm egyenletes mozgása. Újra és újra felverődöm rá.
Felhúzom a térdeim és betolom a combjai alá, hogy míg lelegelek a mellkasán, még így anyagon keresztül is karcolásig feszes mellbimbókra, rászívom magam.
A háta alá nyúlva emelem meg, hogy az ölembe húzzam.
Türelmetlen vagyok, minden döfésem akaratos, önző, mohó és kérlelhetetlen.
Keményen lökök újra és újra alá, a combjaimra húzva markolom a seggének kerek félgömbjeit. A szám a nyakán cselleng, rátapadok, hogy élénk piroslila foltot szívjak rá, aztán még egyet és megint.
Jelölések a hibátlan testén, mert ő az enyém, csakis az enyém.

+18- Mhmm... - belemosolygok a csókjába, az alsó ajkába mélyednek a fogaim, de nem fájdalom okozása a cél, csak úgy...mert jó, mert tetszik. Most persze opció, az előbb még elutasította a gondolatát is. Értem? Ezt a részét nagyon is. Nem is kell már szavakra pazarolni a levegőt, helyette elveszi ő tőlem, ezzel a bolonddá tevő illattal, a lényével és a szájával.
Zavaró a nadrág, mert nem tud megérinteni igazán, mégis érzem az erőt, a követelést a kezéből és hálát rebegek, amiért megtart, nem esem össze. Egyszerre akarom a melltartómat és a nadrágot is levenni, letolni magamról, mind csak ostoba gátat képez, és már így is miszlikben van mindenféle darab rajtam. Abba markolok, amit érek, a hajába, nekinyomom a mellem a szájának, ha tudnám,  már most vízszintben lennék.
Imádom a kezemben..is. Mert érzem, hogy akar, hogy ezt is akarja és ez valami olyan kapcsolatot ránt közénk, ami nekem is visszaad a magabiztosságomnak, amit a szavaival úgy szeret elvenni, mintha hobbi lenne. Szinte felvidulok, ahogy megérzem az ágyat a lábaim mögött, mert kieshetek alóla, rákként araszolhatok fel az ágytakaróra és pontosan úgy szemlélhetem, ahogyan szeretném. Éhesen. Már ismerem a testét, a vonalait, a domborulatokat. Ismerem, és hatással is van rám, ez tagadhatatlan.
Tolom lefelé a nadrágomat, ami emberes feladat, esetünkben két emberes. Borzasztó, de legalább kétségtelen a minősége, mert még mindig nem szakadt darabokra. Próbálok neki könnyíteni, hogy emelem a lábam, ha már segít. - Úgy illene. Nemde? - nézek rá némileg kihívóan, de éppen előttem magasodik teljes pompájában, és ugyan nem mondom, hogy finoman hámozgat ki a nadrágból, de nincs is rá szükség. - Nem tilthatod... - replikázok élből vissza, de a vége nyögésbe fullad. A combjaimon végigpattog a befeszítő rándulás a hirtelen mozdulattól, de nincs időm merengeni azon, hogy mit lát és mit szól hozzá, mert az örökké bíráló szája eltereli a figyelmem. Leengedem magam a könyökömről, hogy a hajába simogassak és megemeljem a csípőm. Melegség áramlik végig rajtam, de csalódottan szusszanok fel, amikor hirtelen abbamarad. Vágytól kétségbeesve kapok utána és jobb híján ütközünk a durva csókban, amit az én ízem dominál le. Rajta kifejezetten tetszik.
A súlya vágyottként nehezedik rám, átölelem, de lábbal nem, nem akarom tompítani az élményemet. Az erejétől felnyögök, mindig olyan szokatlan, mindig kell egy kis idő, hogy megszokjam magamban, de most a bőre az, ami befogja a számat, arra nyögök rá. Én mozdulok először, nekem van most szükségem rá,  hogy megszűnjön a feszítő érzés és helyet kapjon bennem. A térdem alá nyúlok, kitámasztok neki, jöjjön beljebb, csússzon mélyre. Én addig újra tanulok lélegezni. Levegőt szomjazó csókot kap, amire nem tudok odafigyelni, mert a farka minden értelmeset kitol az agyamból. Lecsúsztatom a kezem a hátán, egészen a fenekéig, magamba akarom húzni. Na meg...sietünk, ugye?

+18A beszélgetéstől igazán gyorsan megy el a kedvem, már oly sok másra is tudnám a számat használni, miért is ne tehetném meg?
- A később IS opció. - morranás vagyok, de éppen a száján kóstol az enyém, rászívok a nyelvére, mintha ezzel is magamba tudnám őt olvasztani.
A tenyerem alá siklik, ő pedig a kezembe nyomja magát, a testek beszélgetnek és azok, ellenben velünk, kiválóan értik egymást, így arra jutok, hogy sokkal szívesebben adózom azon élvezeteknek, mint a szavakénak és lelkesen falni kezdem.
Már szavakkal nem kommunikálok, de mégis a számmal fejezem ki, hogy mit szeretnék.
Az ágyat veszem célba vele, arra tolom, miközben a csókom kalandozik a testén, rásiklom a feszes, apró mellére és a melltartó puha anyagán keresztül szívok rá, karcolom a fogammal. A vágy hullámokban önt el, felforrósítja a vérem, a testem, a lágvételem, a kezemen, mely akaratosan gyúr a combjai között.
Az ujjai a hajamban akaratos, kérlelő energiával karcolják a gerincem végig, engedek a hívásnak.
Mélyről érkező morranással jutalmazom a kezét a farkamon, olyan otthonos, ismerős az érintése, már tudom mitől hiányzott. A fogaimmal rágok a hetykére szívott mellbimbójára, és belelököm magam a tenyerébe.
Elvesztem magam alól, ahogy az ágyra zuttyan, ércesen felmorgok, a pillantása tüzeket lobbant, ezt le sem tagadhatná, amellett, hogy azt kérdezi mi bajom vele, miközben szemtelen, mint egy kocsis.
Ketten nyúlunk a nadrágja után, szinte közelharcba keveredem vele, hogy ki húzza, tolja, de kíméletlenül rángatom le, és ezzel együtt gyantázom is a lábát, na mondjuk őt még nem láttam elhanyagolt állapotban és ez az a gondolat, amitől a nyál összecsordul a számba.
- Most tényleg sietünk? - kelletlen a hangom, végre lehámozom a nadrágot az egyik lábáról. - mostantól…- másik láb, mintha búvárruha lenne. - megtiltom, hogy ilyet vegyél fel. - és ó tudom, hogy a megtíltom szóra ugrani fog, de hiába húz maga felé, ellentartok, a két térdénél rántom szét a lábait és közéjük csúsztatom az arcom, remélhetőleg a combjaitól úgyse hallom a riposztot.
Főleg mert immár a vékony bugyi is útban van, erről is beszélünk még, ilyenbe menne bulizni?
Nem időzöm el csak annyit, hogy ízéhségem tompítsam, pár mohó nyelvcsapás és reccsen a bugyi, ma tényleg nem marad egyben ruhája. Arra sem veszem a fáradtságot, hogy a testébe töröljem az arcom, mert Mila bővelkedik nedvességben, sietősen a lábai közé illesztem a testem és lecsapok a szájára, egy éhes, mohó, követelődző csókkal, míg pontosan tudom, hogy dönti majd a csípőjét, hogy kell nekem mozdulni, hogy a sokestést begyakorolt mozdulattal belé hatoljak végre.
Minden izmom feszül, ahogy mellé támasztom a kezem, ráeresztem magam és durva, erős, határozott mozdulattal veszem birtokba.

Néha kedvem lenne megkérdezni arról, hogy mégis hány évesnek gondol, vagy miért kezel sokszor úgy, mint valami taknyos gyereket, aki nem tudja a szabályokat és emiatt büntetést kell kapnia?? Nem értem, máskor meg úgy néz rám és úgy érint meg, hogy mindennek érzem magam, csak bakfisnak nem.
- Ha nem viselkednél így, akkor én se beszélnék úgy, ahogy. - teszem csípőre a kezem, azért álljon már meg a menet egy kicsit. Úgy vár el tőlem lényegében mindent, hogy beszélni semmiről nem hajlandó. Vagy csak ennyire szexista pöcs, nem tudom. Lehet, hogy egyszer megkötözöm álmában és úgy fogunk beszélgetni, akkor nem sok választása lenne. Bár...nagy ötlet, lényegében azonnal felkelne rá, hogy mesterkedem körülötte valamin.
- Tehát ne kérdezzek semmit, mert nem fogsz mondani semmit? Kiváló, akkor majd megoldom nélküled. - és baszódj meg, rakom hozzá gondolatilag, hát hogy lehet ekkora mérföldes seggfej, de tényleg! Pedig most véleményem szerint normálisan indítottam, sőőt, amikor jelezte, hogy valami nem tetszik, akkor még kérdeztem is. Neki ez sem jó, ez sem tetszik. Semmi sem. Nekem pedig ez nem tetszik, hogy így áll hozzá...hozzám.
Valahogy viszont ez a feszültség, amit a mai este behozott a lakásba, most felszikrázik és valami...teljesen mássá kezd átalakulni, amit értek is, amiről tudom milyen vele. Csak...ez most nagyon rosszkor pattan ki. Bár a csókja, a forrósága majdnem kifújja a fejemből, hogy miért is rosszkor, azért szerencsére sikerül az agyamat összeépíteni annyira, hogy eszembe jusson az öcsém, aki odalent vár rám abban a hitben, hogy ma este elmegyünk, ha már a megérkeztekor nem tudtam sehová elvinni.  - Ez meglehetősen bolond érv. - mormogom a szájára válaszként, ők ketten egészen mások az életemben, nem érvelheti le egyik a másikat. Az...hülyeség lenne.
Kár, hogy most mindjárt el is felejtek minden egyebet, mert a teste nekem préselődik, beledőlök a karjába, már csak kapaszkodni tudok belé, a testem képtelen tiltakozni ez ellen a hívás, csábítás ellen, amit ellenem éppen elkövet. - Most sem úgy...szóval nem negatívan...öm.. - hát ez hülyén hangzik, mert valójában borzasztóan élvezem, ha együtt vagyunk..sőt, a kelleténél jobban is. Olyankor tényleg úgy érzem, hogy leural és az övé vagyok minden légvételemmel. Halkan felnevetek a nadrágomat illetően. - Nem is arra készült, hogy könnyű legyen levenni. - vagy felvenni, de ez most részletkérdés. Az anyag reccsenése kicsit meglep. - Nee aprítsd miszlikbe a ruháimaat! - de nevetek, mert most a hangszínében nincs semmi fenyegető, semmi rossz, most másabb. Most jelen van, velem van. Tényleg észrevesz.
- Szóval a később nem opció. - elmosolyodom, igazából...ha már pont itt vagyunk, és rajta eleve nincs semmi, már lassan rajtam sem, akkor tényleg olyan vétkesnek hangzana elhalasztani az egészet. Belefulladok a csókjába, ebbe a férfias illatba, ami belőle árad. Megrándulok, de nem elhúzódom tőle, hanem nekinyomom a csípőm, bár furcsa az irányváltás. De megyek hátrafelé engedelmesen támogatva az érzékeimet a testével, amihez szemérmetlenül és bátran érek hozzá.
- Nagyon kegyes. - belemosolygok a csókba.
Belefeszülök, már engem is zavar a nadrág, tompítja az ujjának érzését. Vakon lépegetünk, én sietnék az első falig, ott is jó. Bárhol jó, csak szedje le rólam a megmaradt textilt. Rárágok az ajkamra, két sóhaj között, úgy olvassa a testem, mint egy nyitott könyvet. De azt mondta sietünk, akkor...? Nem tudom eléggé odapréselni magamat hozzá, köztünk van a keze, nyűgös nyögés vagyok, kihajolok és a hajába markolok, a szájával felgyújtja a mellem, hát mindjárt nyüszítek is egy sort.
Szőnyeg simul be a talpam alá, pislogok egyet. A háló? Miért a háló? Mindegy. Felsimulok rá, közénk préselem a kezem, végre kézbe vehetem, amit eddig csak néztem. Selymesen és keményen simul a tenyerembe. Szeretem ezt, szeretem, hogy kíván, hogy felizgatom. Beleborzongok az érzésbe, az ágyig hátrálok és lehuppanva hanyatt mászom fel rá. Könyökre támaszkodva szemlélem végig...pazar, valóban. Megtolom a nadrágom lefelé, amivel elveszítem a látványát, de muszáj. Most zavar, hogy mi a faszért nem találtam egy szoknyát. Tolom, rúgom lefelé. - Gyere! - felülök lendületből, érte is nyúlok. Tik-tak, tik-tak! Hogy magyarázom majd ki az öcsémnek, hogy...?

Alapvetően vagyok ideges és bevallásom szerint, ami saját és önmagamnak szól, tehát nem hazudok benne, valójában szétvet a feszültség bentről. A farkas tombolva kúszik a gyomrom alján, mintha vadászni készülne csak arra vár, hogy lecsaphasson a megfelelő pillanatban. A préda már előttem és Mila elképzelni sem tudja azt, hogy mennyire a enyém.
Az apja nem volt vele fair, de ennek sok oka van, mégis azt gondolom lehetett volna egy kissé kegyesebb is, ha mondjuk ad neki választási lehetőséget, ám nem tette.
Ha azt mondom itthon marad, hát azt teszi, de nem akarom, hogy nyakörvet kelljen a nyakába kötnöm, nem lennék én sem kedves hozzá, nem arról vagyok híres.
- Miket beszél az a szép szád? - csak a hangsúlyom közli, hogy beszéljen szebben, még annak előtte, hogy a nyelvét kihúzom és csomót kötök rá.
A gondolataim közé furakszik, hogy lenne kedvem bántani, na nem orosz módra, hogy a vére folyjon, de még talán annak sem lennék ellenére nem kell egyből mindenbe is belehalni.
Sajnálatos mód egyenrangú félként gondol magára a házasságunkban, de lesz ideje rádöbbenni, hogy a dolgok egyszerűen feketék és fehérek.
Újra felciccenek, tetszik, hogy visszabeszél, hogy kezd dühbe jönni, de nem ma. Most nem vagyok nevelős kedvemben, vagyis abban mindig, csak nem mindegy milyen az alap hangulatom és ma meglehetősen hanyag.
- Azonnal szólj, ha el kell mondanom mik a szabályok, de jobb szeretném, ha magadtól is rájönnél. - na nem arra ki és mi vagyok, de vannak határok még azon a szinten is, ahol a szemtelensége mozog.

Puha és forró a szája, a csókja, a teste, a mozdulata, az illata. Érzem őt minden porcikájában, mert valahogy utat talál a vérembe, belémfecskendezi magát.
Tátott szájjal szívom be a légvételét, a farkas nekitörleszkedik a csontjaimnak, felég belülről.
- Neki megígérted, hozzám eskü köt.- rámorgom a szájára, csak emléktetem, hogy velem akar maradni, mert a szavai ugyan azt sugallják menne, de az illata azt mondja nagyon is itt akar maradni velem, én pedig benne.
Lesiklik a nevem a szájáról, mit egy manna, egy ima az istenéhez, aki én vagyok, azzá váltam és az akarok lenni, de közben tudom, hogy Mila egy igazi Xena, előbb vagy utóbb, de csatába kavarodunk és akkor okosan kell majd a földbe döngölnöm, hogy engedelmes szuka maradjon.
Az ujjaim a tarkóján masszíroznak, az ajkam már a nyakán csatangol, és nem hazudok neki, tényleg értem és érzem őt, az illata elárulja, a vágy úgy pöfékel belőle, mintha gőzmozdony lenne, de az ágyban értjük igazán egymás nyelvét. Minél többet vagyunk együtt, annál nagyobb az esélye, hogy a magvam megfogan a méhében.
Hosszú ujjai a testemen forrongó érintések.
- Még sosem kérted, hogy siessek. - ennek is el kellett, hogy jöjjön az ideje, de ó értem én.
- Hogy sietnénk? A nadrágod lehámozásval eltelik egy fél élet. - hogy nyomatékot adjak a szavaimnak, már gombolom is ki és nemes egyszerűséggel azt is szaggatással kezdem meg lebontani róla. Egy halandó erejének ellenállna, de én sok minden vagyok, csak halandó nem.
- Később? - hát azt hiszem ezt megválaszoltam, nem, nem később.
A szájára nyomom a sajátom, csókokkal halmozom el újfent, a kezem a nadrágon kívülről a combjai közé csúszik, hogy az anyag fedésében alá markoljak.
A szájába szusszanva tolom hátrafelé, hogy kinavigáljam a hálóba, de a csókot eszem ágában nincs megszakítani és azt sem, hogy nekidörgölöm a ruhát a duzzadó szeméremajkaknak.
- Üsse kő, siessünk. - mormogás vagyok. A lófaszt fogok sietni.
Újfent leválok a szájáról, a két kezem a seggére siklik, belemarkolok.
Az ajkam a kulcscsontjára fut fel, onnan lefelé a mellkasára, míg folyamatosan tolom a szoba felé, ki a fürdőből,
Sietős mozdulattal hajolok lejjebb és a mellére ugrik a szám, melltartón keresztül szívok, harapok rá, lefékezem a mozgását, ahogy szőnyeget érzek a talpaim alatt.
A farkam követelőzve fellüktet, a vér úgy tölti ki, mintha a szívemnek lenne szüksége rá, ezt nem vethetem a szemére, hogy nem izgat fel.

Ez az ember komolyan emelgeti a vérnyomásomat, egyszerűen semmiben nem látok most logikát, ami történik. Haragszik, az világos és abból gondolom, hogy nem rám, mert egész nap a színét se láttuk itthon, ergo nem tettem semmit. Beleköt a ruhámba, amikor máskor egyetlen szót sem szól, hogy hogyan nézek ki. Beleköt, hogy el akarok menni az öcsémmel, mikor egyébként leszarja, hogy hol vagyok, ha ő nincs itthon. Tehát nem értem mi a baj. Vagy egyszerűen az a típus, akiből ha árad a rosszkedv, el kell kerülni? Mert oké, vannak ilyenek, csak nem ártana tudnom, akkor talán nem kellene ilyen beszélgetéseknek egyáltalán megtörténniük.
- Kapd is be! - tárom szét a kezem, de tényleg. Honnan tudnám ennek a városnak a szabályait, ha egyszer teljesen idegen vagyok itt? Próbálnék nyitottan a kérdéshez állni, hogy akkor oké, beszéljük meg, mondja el mire kell itt odafigyelni most már, amire az eddigi hetekben mondjuk nem kellett. Vagy, hogy úgy egyébként itt mi a helyzet, mert fogalmam sincs róla, és azzal, hogy lekezel, nem vagyok beljebb egy centit sem. Ha már itt tartunk, akkor Miro sem. - Gondolkodom Damyan, azért kérdezek, ha nem tűnne fel esetleg! - hihetetlen egy alak, de komolyan. Nem tudom egyáltalán, hogy miről is társalgunk még mindig. Úgyis elmegyek, ő meg folytathatja magában a dühöngést, vagy amit szeretne. Jobb lett volna csak szólni a tényről, hogy leléptem. Úgy tűnik rá kell szoknom, hogy minden pipere cuccból kettőt vegyek, hogy egy táskában tudjam őket tartani, akkor az ilyen helyzeteket a jövőben el tudom majd kerülni. Tessék, drágám...gondolkodás!
Megint szó nélkül hagy ebben, pedig már világosan eldöntöttem, hogy semmi nem tetszik neki rajtam, ami oké. Megesik, bár az ágyban nem pont ez látszik. Mondjuk még régebben Miro mondta, hogy ha feláll, akkor tök mindegy a körítés, tehát annyira nem olvadok el ettől a ténytől. Ha nem jövök be, rendben van. Bassza is meg. Csak akkor verbális formába is önthetné egy szép napon, hogy mégis mit vár el tőlem ebben a házasságban.
- Nem fogjuk. - hogy is tehetnénk, ha emlékeztet is rá, hogy az öcsém ittléte az ő kedvétől és kegyétől függ. Utálom, amikor sarokba vagyok szorítva ennyire nyilvánvalóan, ugyanis gondolom összerakta, hogy Miroval meg tud engem is fogni. Ez nagyon nem tetszik igazság szerint. Nagyon-nagyon nem.
Az főleg, hogy széttépi a ruhám, ráadásul úgy ránt magába, mintha bérelt helyem lenne legalábbis a karjai között. Őrjítő ereje van a csókjának, ami képes beszippantani és magával ragadni úgy, hogy észre sem veszem azt sem, hogy megremegek tőle. Az agyam hálát mormol, amiért van rajtam nadrág, jó szoros, gyakorlatilag az az egyetlen dolog, ami távol tart tőle. Mert az íze úgy robban, mint a bomba és forró, egy ember nem lehet ennyire forró, talán lázas, nem tudom, semmit se tudok hirtelen. Csak azt, hogy Miro vár rám odalent és azt mondtam, hogy sietek. Miért ilyen, ha az előbb meg olyan lekezelő volt, parancsolgató és egy seggfej? Most meg zabolátlan és csábító, egy igéző jelenés.
Megdőlök, kapaszkodom belé, pedig lassan felforr a tenyerem a bőrén. - El.. - verődöm vissza a szájáról, amivel összesimul az enyém, ami puha és hívogató, és mikor beszél, szinte karistol, szavak nélkül mond valamit. Libabőrösen kapkodok levegőt, meg-megrándulok, most miért kell ezt csinálni? Jobban mondva miért most kell ezt csinálni? - Damyan... - elsóhajtom a nevét, hát komolyan. - De megígértem. - Mironak, aki vár rám, aki még újabb ebben a városban, mint én. Olyan, mintha már csúsznék bele a csapdába, de még megvan a menekülőút talán...vagy nem is volt eleve, már onnantól, hogy beléptem? Kitapintom a csípőcsontját, belekapaszkodok. - Sietünk? - mert ez jól megy nekünk, a szex fantasztikus, sőt! Nincs is hiányom belőle, ezzel el tud halmozni, befed vele, megbolondít. Még jó, hogy Miro megoldotta a teherbeesési kérdéskört, mert... - Ha nem, akkor később. - milyen jó az illata, milyen jó, hogy alig bírok beszélni...Kifordulok, hogy csókoljon meg újra. Vagyis én őt. De akkor is..megígértem az öcsémnek.

Csak hümmentek, nem baj, hogy nem látja mennyire tetszik, mert a dolgok átértékelődnének, még a végén elbízza magát. Az is igaz, hogy valójában nem fektettem túl nagy figyelmet rá, de nem is szándékozom most sem.
Nem zavar, ha bulizni jár az zavar, ha ezt úgy teszi, hogy nekem ettől kínos lehet. Mégsem magyarázhatom el neki, hogy ki és mi vagyok ebben a városban, nem szeretném, hogy túlkompenzáljon.
Dacosan állja a pillantásom, érzem mi zajlik benne, nem érti, nem, ért engem, nem is kell neki, nem akarok neki kitárulkozni, nem szeretném, hogy valósan annak lásson aki vagyok. Eljön az ideje persze annak is, mert nem lehet örökké titokban tartani, nem fogja érteni, ami vele történik, de még ráérünk arra is.
A tekintetem elidőzik rajta, a dacossága a szívemig hatol, apuci kicsi lánya, most látom milyen vadul elkényeztetve élt, a reális életről mit sem tud, nyilván arról sem, hogy az apja miért ajándékozta nekem. Nekem, akiről az apja is tudja, hogy miféle vagyok. Úgy adta nekem, hogy nem mondta el neki, mennyire kéne vigyázni velem, mert, ha az agyam elpöccen, abból bajok lesznek, méretesek. Micsoda bizalom, vagy őrült felelőtlenség a részéről.
Halk, hitetlen röffenéssel veszek levegőt.
- Mindent a szádba kell rágni? - mert akkor bajban leszünk, ha nem gondolkodik, hanem csak megy a feje után, mert akkor eljön az az idő, amikor átmosom a gondolkodását, de ez nem célom, egyelőre.
Függetlennek tartanám, olyannak, aki nem folyik bele a sötétebbik oldalamba, hanem éli a kis életét mellettem és gyermekeknek ad életet. Akkor lesz igazi haszna, addig csak egy idegőrlő nő, akivel jó kefélni, de ennél jobban nem érdekel az élete, ő egy üzleti inkubátor.
- Elvárom Mila, hogy gondolkodj. Az apád szerint te egy intelligens lány vagy. - úgy mondom mindezt, mint aki máris kételkedik ebben, de csak felhúzni akarom és azt, hogy valóban kezdje el az agyát is használni. Könnyebb dolga is lehetne, ha őszinte lennél vele és beavatnám abba miről szól az egész, de nem hiszem, hogy kell neki ez a teher, arról nem beszélve, hogy milyen könnyen szerezhetne magának olyan bajtársakat, akik szívesen lennének ellenem, nem bízom benne még ennyire.
El sem hiszem, hogy a szememre olvassa; nem veszem észre. Már majdnem elnevetem magam ki hitte volna, hogy egy kislányt veszek feleségül, akinek fontosak ezek, el sem megyek azon az ösvényen, hogy pontosan tudta a mi házasságunk semmi egyéb, mint egy üzleti vállalkozás. Nem is nagyon értem mit vár el tőlem, noha értem, csak nem érdekel.
- Ezt ne feledd el és jó lenne, ha ő sem tenné. - nem ráolvasom, most én közlök tényt, mert Miro sem könnyű eset, valamiért azt érzem ezerrel kezdeget velem, az első pillanattól, hogy összefutottunk a lakásban. Persze lehet ez egy teszt és ő be van avatva abba, ami történik a családjában.


Ott vagyok ebben a csókban, a meztelen felsőtestéhez simulva, a szívét hallgatva, a száját ízzelve, miközben a tenyerem a tarkóján fog, nem simogatom, egyszerűen fogom. A másik kezem a derekára siklatom, magamhoz húzom, belefolyok a csókba. Vágyat csókolok a szájába, a nyevére, miközben az övét a számba engedem. Vágytól forrósodik a vérem, tényleg itt akar hagyni? Így?
Mohón falom fel ebben a kis játékban, magamhoz vonom erősebben, ráhajolok enyhén, hogy megdőljön derékban.
-El? - meg sem szakítom a csókot, csak a nyelvem vonok ki a képletből, de érzem őt, nos az illata és íze cseppet sem arról mesél, hogy menne. Menne, el velem.
- Érezlek. - morgom, de a szám a nyakára vándorol és el nem engedem persze, mert azt akarom, hogy maradjon, hogy én döntsem el mikor mehet el.
- Maradj. - súgom a füle mögé a kis érzékeny részre és neki simulok még erősebben, hogy a szívverésem a mellkasába érjen véget, de ez most hatalmi harc kettőnk között. Én fogom eldönteni mikor megy, csak ő még nem tudja.
A farkas energiái közénk ereszkednek, forró kéjről mesél, belefullasztom őt, elveszejteni akarom ebben.

Pontosan olyan kételkedő arcot vágok, mint amennyire kételkedem a szavaiban. Még, hogy izgatja, ha lefelé veszem! Ezzel egyébként borzasztóan elbizonytalanít hirtelen, kibillent. Vajon tényleg így van, vagy ez egy nagyon kis okosan megválasztott mondat a hidegháborús diplomáciánkban, amit éppen vívunk? - Nem vettem még észre. - állom a tekintetét, lévén nem valami perverz kis játszadozásból mondom, amit mondok. Jókor áll le összezavarni, már így is sokkal több időt töltöttem a zuhanyzás utáni teste társaságában, mint terveztem. Azt hittem, két perc alatt megbeszéljük, hogy én lelépek Miroval mulatni egyet, ő lemorogja, hogy tudomásul vette, és mindenki boldog.
- Ezt mondhattad volna eddig is... - jegyzem meg mintegy mellékesen, hát nincs azzal baj, ha ennek a városnak is vannak bizonyos szabályai. Pétervárnak is voltak, sőt, Moszkvának is, bár annak a kelleténél még több is. A Kreml ténye önmagában egy hatalmas árnyék a város felett, a többi pedig a csótány, ami a csatornáiban tenyészik. Bizonyosan Chicagonak is vannak íratlan...dolgai.
Továbbra sem értem, hogy mit lát annyira ízléstelennek. Egy hete szűk és rövid ruhát viseltem, ráadásul magassarkúval. Arra nem mondta, hogy ízléstelen, meg ribancos. Most még ráadásul oly szoros nadrágban is vagyok, hogy azt csak lerángatni lehetne. Bár erősen kétlem, hogy olyasmi fordult meg a fejében, hogy mással akarok lenni.
- Egy tényt közöltem. - amivel nyilván teljességgel tisztában van maga is, vagy még rosszabb, ha fel sem tűnik neki az egész még gondolatban sem. És ne próbálja lekicsinyíteni a sérelmemet ezt illetően, mert igen, baromi, mocskos szar érzés, hogy van egy férjem, aki úgy működtet, mint az online pornót szokás. Ott van, ha kell..inkognitó módban. Egyébként meg böngészőnk makulátlan, unalmas, átlagos, és senkinek nem kell róla tudnia, hogy mit művelünk a rejtett módban.
Miro felemlegetésével felhúz, tudja, hogy mennyire fontos nekem az öcsém, hogy szükségem van rá, és most jótékonykodási kérdést csinálna az ittlétéből? Oké, gyakorlatilag a részéről tényleg az, mert azt nem lett volna köteles megengedni, hogy Miro ide is költözzön. Meg is lepődtem. Bár egy házassággal mindig jön a többi családtag is, nem csak az az egy. - És hálás is vagyok érte. - ezt már mondtam neki többször is, kell nekem, hogy Miro itt legyen velem, mellettem, körülöttem. Egyedül lehet, hogy nem bírnék el mindazzal, ami Damyant jelenti jelenleg.
Ezt a megfoghatatlan erőt és energiát, amit áraszt magából, amivel most tépi el a felsőmet úgy, hogy a bőrömbe váj a hülye anyag, amíg nem enged a húzóerőnek. A rúzsom maradványai se maradnak épen. Kapaszkodom benne, mintha meg tudnám állítani őt. - De! - mi az ,hogy nem? Mi az, hogy lerendez itt egy egyszerű szócskával? Igenis eresszen el, hogy össze tudjam magam szedni és úgy mehessek el innen, hogy a szívem nem ver kétszázat. Nem tudom, mi van vele ma este, miért ilyen...más. Mint aki nem tudja megzabolázni az energiáját, a dühét...a fene tudja mit, de én állok ennek a perzselésnek a kereszttüzében. Én egyedül.
Magához, magába ránt, felperzseli a tarkóm a tenyere, sőt, a derekamat is. A szája pedig..forró, követelőző száj, ami az enyémet tarolja le, veszi birtokba és belefullaszt ebbe a csókba, amiben elvesz és követel, amiben atomjaimra bont. Beleállok, hogy csak égesse a számat az övé, nyomódjon rá a súlya, súrlódjunk. Megnyílok előtte, az íze felrobban bennem. Megadó nyögéssel siklok át a szájába, nem tudom őt csak fogadni, adnom is kell neki dühödten, akarósan, amiért ezt csinálta, amiért így beszélt velem. Vakon markolok a derekára, a széles hát alatt bújó lapockákra. Nekipréselődöm a mellkasának, a hasának, ami már egyáltalán nem hűvös, sőt forró, mintha vulkán lakna a bőre alatt. A lábujjamig belebizsergek, megvonaglok az ölelésben, muszáj összezárnom a lábaimat is teljesen. Most lát engem, érez engem. - El kell... - motyogom a szájába, el kell készülnöm, vár az öcsém, ilyet nem illik. - készülnöm.

Úgy döntök nem hagyom, hogy sokkal jobban felmérlgeljen, mert az ideg kezd visszakúszni a gyomromból a szívembe és akkor nem lesz jó vége, nagyon nem. A kezem hirtelen és haragosan fog eljárni, hogy aztán ő taknyot sírva fetrengjen a földön, kell az nekünk? Lehet kell, hogy tudja merre, meddig hány a méter.
- Ebben van valami. Sokkal jobban izgat, ha lefelé veszed. - ez meg tény, de nem szoktam kritizálni sem a ruhatárát, még nem esett meg velük, pedig szeret kihívóan öltözködni, de még eszébe sem jutott ennyire provokatívan kirittyentenie magát. Vagy lehet a ténnyel van vajon bajom, hogy az öccse egy ribanc és őt is ebbe viszi.
A hangom nem kedveskedik és nem is kételkedik, ahogy a testbeszédem sem.
Hallom a szívének vad ütemét, a vérének pulzáló áramlását, a légzésének ritmusát, az enyém is hozzá gyorsul, mert a harag belém harap, mint egy engedetlen kígyó és mérget fecskendez a szervezetembe.
- Remek. - halk röffenés, kérnem kell, beszarok. Kérnem kell, hogy tudjam merre jár, de nem vetem a szemére, mert neki én itt egy faszi vagyok, aki valamiféle üzletekben utazgat, gőze nincs mit csinálok, arról ,meg még halványabban sem lilul, hogy piszkos dolgokban is jelen vagyok. Nem is aprólékosan, emiatt aztán jobb, ha nem keveredik olyan bajba, amiből ki kell rántanom.
- Amiatt. - is. Ne kerüljön rossz helyre, de nem amiatt, amit gondol, mellesleg az sem esne jól, ha bajba csavarodna, az apja felrúgná az egyezségünk, egyikünk sem szeretné, ő sem, én sem. Neki is elég nagy hátrány lenne üzleti területen, és így nekem is fájdalmat okozna.
Az, hogy mellettem szexi, és izgató, az nekem jár, az az én hiúságomat is legyezgeti, de nélkülem csak egy kihívó ribanc, ki fog rá odafigyelni, ha valaki megszopatni vágyik egy sikátorban? Az öccse maximum mellé térdel, hogy osztozzanak a kéjben. A gondolattól mérgesen felmordul a bensőmben a farkas.
Újabb hangos röffenés. A ruhája igenis ízléstelen, 15 éves ócska kis ribancokon jól mutat, ha mennek a sulibuliba sörpongozni, de egy felnőtt nő, aki az enyém… az enyém, ezen van a hangsúly.
- Ez a fájdalmad? - dorombolva morog a hangom, mert kezdem érteni, az zavarja, hogy nem estem orra a szépsége előtt, igaz még egyszer sem mondtam el neki, hogy mennyire gyönyörű, nem is fogom. Nem mondja el neki a szex, a szeretkezések, amiben minden pillanatban felzabálom, befalom a lényét? Hiszen ódákat zeng a testem az övének.
Minden szava szívbe szúrna, ha szeretném, ha érteném a kínját. Nem mindegy neki? A dolgunk, hogy gyermekeket nemzzünk, hogy a vérvonal összeforrjon, de lehet ezt ő nem tudja? Nem is én fogom neki elmondani. Azért kaptam, hogy örökösöket hozzunk a világra és zálog nekem, hogy az apja nem csinál faszságot, mert akkor a kislánya darabokban jut haza, most pedig már a fiára is jellemző ez.
- Azért van itt, mert Én megengedtem. - a miheztartás véget, nem vagyok vöröskereszt, hogy jótékonykodjak anélkül, hogy hasznom lenne belőle.
Nekikoccol a testem az övének, forróság ömlik belőle át belém.
Eltolom a kezét és tépem a felsőt, ezt már nem veszi fel, de apró melleinek halma elém tárul, hogy lássam, folyassam a nyálam rá.
Az ujjaim között puha a húsa, a hangja dühösen dacol velem, noha a szavak formázásban nem profi, jelenleg.
- Nem. - dehogy engedem el. A nyelvem végig szalad a szájának forró ívén, a vágy megvadul a szervezetemben. Még az is tetszik, ahogy ellenáll.
Nem felelek meg, én magam sem tudom mi ütött belém.
Kiengedem az arcát a kezemből és a tarkójára csúsztatom, hogy a számat az övére illesszem.
Mohón csókolok rá, nekinyomom a testem, másik kezemmel a derekára fogok, nyitott tenyérrel magamhoz húzom, a szívem feldorombol a vágyott közelségtől.
Pumpál a vérem, zúg a fülemben és ajánlom, hogy ne álljon ellen a csókomnak, különben végtelen játszmába kezdünk.

Utálom, amikor ilyen. Méltóztatik észrevenni, és hirtelen a szar kedvének céltáblájává festeget a szavaival, és akkor még nem húzta elő az íjat, hogy el is találjon valamivel. Most is mi az, hogy rosszul hallotta? Tehát hallotta, ergo teljesen fölösleges elismételnem. - Nem hallottad rosszul. - hát most teljesen normális dolog, hogy el akarok valahová menni az öcsémmel. Végtére is nem börtönben vagyunk, ahol házi őrizetesként nem hagyhatjuk el a lakást, maximum a tetőteraszig, hogy levegőzzünk. Ráadásul még szólok is neki, nem csak kilibbenek a lakásból, mint valami szellem. Persze ezt sem sikerül értékelnie azért, mert valaki más eleve felhúzta már. Lassan beszerzek valami pajzsot, hogy ilyenkor ezt ki tudjam védeni.
Egészen másképp hatna ez az egész "beszélgetés" talán, ha közben nem szuszogna a nyakamba, nem lenne meztelen, nem lenne..ilyen, na! A bőre is mintha élne, lélegezne az ujjaim alatt, pedig megígértem Mironak, hogy sietek és nem húzom az időt, de olyan akadály tornyosul előttem, és nyom a mosdókagyló szélének, amit nem tudok egyetlen csettintéssel arrébb gördíteni.
- Neked semmi sem szokott tetszeni, amit felveszek. - legalábbis soha egy fél szál dicséret nem hagyta el a száját. Sőt, semmi sem, tehát alapvetően szerintem nem vagyok az esete, vagy nem talál szépnek, nem tudom. Fogalmam sincs. Olyan térkép ő, amit tök sötétben próbálok elolvasni teljesen esélytelenül. De akkor minek egyezett bele a házasságba? Ezt a dolgot valahogy képtelen vagyok összeilleszteni. Ha mondott volna rá bármilyen indokot, akkor oké. Megérteném, de így képtelen vagyok.
Mire kimászom onnan, szegény szívem túl gyors ritmust tamtamol. Kezdem úgy érezni, mintha büntetés készülődne olyasmiért, amit nem követtem el. - Jó, akkor megkérdezem és megmondom, mielőtt elmegyünk. - azért, mert azt mondta szeretné, és nem kikövetelt és parancsolgatott. Úgy mindjárt más. - Amiatt, hogy nehogy rossz helyre essünk be? - ez most egy komolyan kíváncsi kérdés, otthon ismertük a terepet, hova igen és hova nem, ahol esetleg felhasználhatóak lettünk volna valakinek az apám ellen. Mert ha erről van szó, ha ezért ilyen IZÉ, akkor azt megbeszélhetjük teljesen normálisan is.
Azaz beszélhetnénk, ha nem szólna ez mindenféle egyébről is. A hely rendben, tárgyaljuk meg, de a ruhám mégis hogyan jön mindehhez? Amikor azon a fél uncsi összejövetelen voltunk, sokkal több látszott mindenféle részeimből, mint most. Hát komolyan nem értem, neeem értem, hogy mi a baja. Lehet jobb lenne kivonulnom innen, rázárnom az ajtót, hogy mondja úgy. Vagy...öltözzön fel, mielőtt öltözködési tanácsokat osztogat. Mondjuk. Mert ez a lesajnáló ciccegés teljesen felbasz. Szerintem igenis jó ez a szett, semmi baj nincs vele, ha nem tetszik neki, hát komolyan így járt. Nem együtt megyünk, nem kell néznie.
- Mi? - miért? Veszélyben volt? Ma éjjel majdnem meghalt? Csak mert nem pont úgy néz ki, mint aki megsérült. Elég...nagy felületet látok be belőle, hát mondja akkor mégis megint miről van szó? - Tudom, hogy mit jelent a két kifejezés. A ruhám pedig nem ízléstelen. - le is pillantok, szerintem semmi baj nincs azzal, ahogy kinézek. Mondjuk akkor úgy, hogy neki nem stílusa. Rendben, talán a kosztümös, térdszoknyás némberekre bukik. Talán. Vagy szimplán szerinte szarul áll, pedig nem híztam.
Látom mozdulni, de nem hátrálok a csempézett falig, igazság szerint vállszéles kényelmes terpeszben maradok mezítláb. - Nem mintha egyébként látnál. - dobom rá foghegyről, ha még ennél is jobban figyelmen kívül hagyna, akkor tényleg csak egy lakcímen élő valamik lennénk. Fel kell néznem rá, ha már van szíves ráolvasztani magát az aurámra. - Azért van itt, hogy velem legyen, hogy normális életet élhessen. - és az öcsémért harapok, ne csináljon belőle kérdéskört, mert Miro nem lehet kérdéskör közöttünk. Megkértem rá, ő meg végül beleegyezett, hogy itt legyen. Innentől már nem táncolhat vissza.
Megdöbbent a hirtelenség, a szakadó anyag hangja, ami két fél cafatban lóg rajtam. Jól ráérez, mert kimozdulok, hülye seggfej! Erre beleránt magába, az ujjai forró pontokként szorítják az arcomat. Ó, már dühös vagyok én is, baromira dühös. - Most ezt muszáj volt? - kicsit moht eht muháj vohtnak hangzik, de a nyelve erőszakos ecsetként mázol el az ajkam vásznán minden maradványt. Nem tudom menet közben mikor kapaszkodtam meg a karjában, de feszülő izmokon dagasztanak az ujjaim. A hangja teljesen mást diktál, mint ami a szemeiből sugárzik. Hogy lehet valaki ennyire kettős? Egy csábító seggfej. Utóbbi aláhúzandó. - Engedj el! - csúszik a kezem az alkarjára, még mindig ég a szám attól, amit csinált. De, ha meg nem mozgatom meg, minek csinálja ezt? Kiakaszt a közelsége, hisz jól tudom milyen vele. Rápróbálok a szabadulásra, Damyan ma nagyon..más. És ez a másság ijesztő, izgató, de főként ijesztő. Talán jobb, ha nem vagyunk ennyire...közel. - Mi ütött ma beléd? - lihegek, muszáj őt most kizárnom, eltolnom, távol tartanom magamtól.

De nem szeretem ezt, amikor dacos kislány, pedig még izgathatna is, na jó teszi, de szívem szerint elverném a szép, kerek seggét érte, vagy miatta, nem is tudom mi ide a helyes gondolatmenet.
- Pedig lehet rosszul hallottam. - remélem, az ő érdekében és kicsit sem a sajátoméban, mert nekem valószerűtlenül mindegy, már azt sem értem, miért zavar, hogy így akar utcára menni, de közben egyértelmű, mert ezzel engem is minősít. Nem azt kérem, hogy legyen tisztelettel, azt kérem legyen okos, nekem ne jelentgessen be dolgokat, még az előtt tervezzen újra, hogy úgy döntök a drága öcsi jobb helyen volt, ahol eleddig és teszek is róla, hogy mire kimondja pikk-pakk, már otthon is lesz. Persze húzogathatják a bajuszom, csak én kurva nagyot harapok.
Olyan közel van hozzám, hogy a bőröm bizsergetően felmelegszik, hogy a vágy lobbanva éled fel a gyomromban.
- Nekem nem tetszik. - és valami azt kéne, hogy súgja neki, ezzel el is mondtam mi az alapvető probléma. Noha nem velem megy szórakázni, de mégis engem képvisel, akkor is, ha a kutya sem tudja ki ő valójában, még.  A mégen van a hangsúly.
Beszívom a bőrének bódító illatát, magamba temetem és megállom, hogy harapással, csókkal jelöljem a magaménak. Így is az enyém, szívből remélem hamarosan egy kölyökkel is  megajándékoz, az ügyön azért dolgozunk és milyen jól. A szex vele kifejezetten jó. Forró, tüzes, heves. Az ágyban nem kérdez, nem basztat és én úgy tehetek, mintha értékelném nőiességét.
A helyzet azonban az, hogy ha nem dugunk alig is gondolok rá.
Nem felek a tessékre, elengedem. Nincs tessék, az van, hogy kérdeztem valamit.
A testbeszédem árulkodik arról, hogy nem éppen kedélyesen érdeklődöm, de feltettem egy kérdést.
- Szeretném tudni. - és az is jó lenne, ha megértené, hogy nem kéjutazáson van itt, nem azért vettem el, hogy folytassa a kislányos életét, ő nekem egy biznisz, mint olyan szemmel fogom tartani, ezt lehet nem értette meg, de ő az enyém, ezt az apjával kell lemeccselnie, mert, ha én teszem annak erőszak lesz a vége, de nem vagyok rest ezt tudatosítani benne néhány jól irányzott pofonnal, nem verek nőket, de nevelő szándékkal még megtehetem.
- Ha mindegy lenne, nem kérdezném. - most meg az oviban vagyunk, hogy értse? Kurvára nem mindegy, de lehet én csesztem el, mert túl sok teret hagytam neki, eddig.
Kissé dacost és gőgöt vélek felfedezni a hangjában, amire bosszús szusszanással felelek meg, de abban igaza van, hogy eddig csak megdugtam és semmit sem kérdeztem, de félek a jópofa öccse bajba viszi.
Ráérősen törölgetem magam, a tekintete elidőzik rajtam, érzem én, értem én, ennyit adunk egymásnak, húst.
Megbillen a fejem, követem a kezének útvonalát, cöccögéssel jelzem, hogy de kibaszottul ribancos. Ez az én véleményem, ezen nem lehet változtatni, nincs az a hangszer, mely másik zenét játszana.
- Örülj neki, hogy ver a szívem. - és foglalkozom vele, törődőm vele, na jó nem, magammal teszem. Az én hírnevem görög az ujján, az én hírnevem az, amit egy kurva elvihet magával. - Tudod mit jelent a konzervatív? Vagy mit jelent az ízléses? Tarthatunk erről egy gyors eszmefuttatást. - felé lépek, a hangomban nincs együttérzés nincs semmi, csak a morózus düh, ami újra lángra lobban, most már felé kormányozom az ártó energiákat, bevonom velük, a hatalmam fölé eresztem, mint egy rossz szellemet.
- Erre vágysz? - hogy ennyire se lássam meg? Noha nem is nézek rá, észre szem veszem, mintha nem is lenne, de lejáratni nem fog, ezt lehet beléverem, nem vagyok rest elverni. nekem nem okoz lelki gondot.
Olyan közel lépek, hogy megint majdnem összeérünk.
- Az öcsédet nem játszani hozattam ide neked. - jobb, ha ezt is tudja, mert olyan kurva gyorsan küldöm haza, hogy pislogni nem lesz ideje, nem zöldkártyát kap, de pirosat.
Hirtelen nyúlok felé, egyetlen gyors mozdulattal rántom le a kezeit és ketté szaggatom a felsőt, reccsen az anyag. Onnan azonnal az állára fogok, majd az ujjam az arcába nyomom és magam felé fordítom, hogy a szemebe kelljen néznie, hagyom, hogy lássa a vadat bennem, a kitörni kés káoszt.
- A nadrág esteleg maradhat. - ráhajolok a szájára, rásóhajtom a szavaimat és egy durva mozdulattal végignyalok a száján, hogy ezt a rúzst teljesen le kelljen mosnia.
- Értjük egymást Mila? - dorombolom a nevét, de a rezgések remélhetőleg a gyomrába vernek gyökeret.

Már megint nem érkezik válasz. Egy egyszerű eldöntendő kérdést tettem fel, amire maximum két szótagot kellene belenyögnie a vízpárába, de helyette megint szarik a fejemre, mint eddig mindig. Tényleg jobb neki, ha nem kommunikálunk? Ha ennyire nem vesz észre és nem akar nekem segíteni? Valahogy gyorsabban rá kell vezetnem arra, hogy engedjen szépen utamra, hogy visszakaphassa a saját életét, amiben nem terhelem meg olyan borzasztóan nehéz dolgokkal, mint kérdésekre válaszoltatás. Nekem pedig meglesz arra az esélyem, hogy élhessek egy saját életet, amiben észrevesznek.
Egyszerűen csak akarom, hogy vegye tudomásul, én is szeretnék dolgokat. Én is szeretnék elérni dolgokat, szabadon mozogni mondjuk anélkül, hogy rám másszanak a papírok miatt. Bár az ideiglenes vízumom érvényes, és a folyamat már be van adva.
Közénk lebben a bőrbe csomagolt valósága. Bőrbe, és csak abba. Törölköző, törölköző, miért nem teker a derekára egy törölközőt legalább? Vagy jobb lenne egy köntös, hogy elfedje. Most egyébként is ez is mindegy, mert lelépünk ma este Miroval, ő meg puffoghat meg némáskodhat magának, ha azt akar. Nekem aztán mindegy. Úgysem veszi észre azt sem, ha itthon vagyok, azt sem, ha nem, tehát vegyük pusztán a kedvességem szándékának azt, hogy most jelzek.
- Ahj, ne kelljen már megismételni... - forgatom a szemem, pontosan jól hallotta, hogy mit mondtam. Elmegyünk, a részletekkel meg nem foglalkoztam, nekem a lényeg az igén volt a mondatban, nem a helyhatározón. Majdnem némító hatású a nedves hüvelykujjának súrlódása az ajkamon. Érzem, hogy a rúzs ellenáll, de megadja magát ennek az erőnek. Bizonyára úgy festek most, mint egy szabadnapos bohóc, vagy mint egy prosti a gyors menete után. Hát minek kell ezt csinálni? Összevizez, rám hajol, úgy méreget, mint akinek ismerős vagyok, de nem tud hová tenni. - Miért kéne? Ez így jó. - majdnem hebegés-habogás lesz belőle, mert olyan természetesen hajol a nyakamhoz, mintha ismerné, hol és hogyan jönnek az ívek, hol vezet fel a kis illatösvény a fülemhez. Mintha pontosan tudná, pedig dehogy tudja!! Szerintem az sem érdekli, miféle illatokat fújok magamra. Lehet bevett valamit az éjjel, attól ilyen fura.
Ráforrnak az ujjaim a hasfalára, belebizseregnek az ujjbegyeim is, némi erőlködés árán jutok csak ki a csapdából, amibe ejtett. A kellő távból nézek vele farkasszemet. Mi van ma vele? Megbolondult? - Tessék? - ez meg milyen bemondás már megint? Ha meg mondanék egy helyet és nem ott lennék, akkor mi lenne? - De tényleg nem kérdeztem meg! - azért muszáj is, hogy szépen meghallgassa a dolognak ezt a részét is. Nem tudom hova, mert nem kérdeztem rá. Amúgy is miért fontos? - Egyébként nem mindegy? - kiszól a dac, az egész ittlétem egy "mindegy". Ha leszar és meg se lát, akkor nem mindegy, hogy hol vagyok, amíg nem lát? Hülyeség. Mindemellé olyan ráérősen törölközik, mintha nem épp átmenne parancsolgatóba.
- Ribancot? - ismétlem vissza a mondat lényegi elemét. Mi az, hogy leribancoz azért, mert neki valami nem tetszik? - Ebben semmi ribancos nincs. - lezongoráztatom az ujjaimat a csípőmön. Még, hogy ribanc! Rohadj meg, te szemét! - Nem gondoltam volna, hogy konzervatív szív ver a mellkasodban. - ebből kihallhat némi végigmérő blamálást, ha akar. Engem ne ribancozzon le azért, mert neki a könyvtároslányok a zsánerei. Vagy az apácák. Akkor ezért nem akar rám nézni? Ezért nem tetszik neki semmi, ami velem kapcsolatos? - Egyszerű, ne nézz rám. - hanyag a vállvonás, pedig szívem szerint egy übernagy taslit csattintanék az arcára, hogy a kurváit sértegesse. A könyvtároslány kurváit. Szerencsémre sikerül felkúrnia eléggé ahhoz, hogy itt akarjam hagyni a vízgőzt lehelő meztelenségével, meg a seggfejségével együtt. A szemeiből pedig düh sugárzik. Pff. Ő csak ne legyen dühös. Itt én lehetek dühös! - Ha gondolod kikérdezem Mirot, hogy pontosan hová akar menni. - összefonom a karomat a melleim alatt, részemről mennék vissza a tükörhöz helyrehozni, amit elrontott. Ehhez mondjuk el kellene jutnom mellette, ami jelenleg esélytelennek tűnik, mert teljesen kitölti a teret. Fasz.

Hangosan felröffenek, hiszen hallom, hogy visszakérdez. Mi a faszomat nem ért? Olyan ostoba minden nő, emiatt aztán nem is hiszem, hogy nagyon kéne erőltetni, egy dologra jók és arra Mila kifejezetten az. Megértem mondjuk, fontos neki, azt hisz változik valami ettől, de nyilván nem fog.
Nem felelek, mit idegeskedik? Ha megvan majd szólok, vagy nem, még az is simán előfordulhat, hogy a legkevésbé sem kötöm az orrára.
Jelentősége nem sok, pont annyit tud mozogni, mint nélküle, hiszen messzebbre nem mehet, tőlem semmiképpen.
A lány illata áttör a tusfürdőn, mindannak ellenére, hogy nem kéne neki, ha nem lakna bennem egy fenevad meg sem érezném, észre sem venném, meg sem érintene a jelenléte, de a farkas bennem tomboló erő, mely a lány után húzna, erőszakosan közösülne vele, leuralná, maga alá gyűrné, engem pedig feszeget a múlhatatlan harag, az a fajta, ami még azért felelős, mert napközben nem tudtam a feladatom ellátni úgy, ahogy annak lennie kellett volna.
Ó a pillantása.. beszédesebb, mint megannyi szó, szó sem róla ő nem köt csomót rá, miként én teszem vele kapcsolatban.
Noha tetszik, ez nem lehet vitás, de nem engedem, hogy tudja, hogy lássa, túl magabiztossá tenné, én pedig azt akarom, hogy hintában üljön, most nem pont a szexes fajtára gondolok, hanem a lelkiről.
Kifejezéstelen arccal pillantok végig rajta, nem akarom, hogy azt lássa mennyire tetszik és közben mennyire nem, az is, ahogy kinéz. Mert roppant szexi, sőt kifejezetten az, túlsággal, így aztán semmi esélye annak, hogy elmenjenek. El. Valahova. Az agyamig basz az ideg.
- Parancsolsz? - a hangom végig siklik a csempézett falakon, a fenyegetés benne oly erős, hogy majdnem kiszel magának egy részt a térből.
Még egyszer a retkes életben ne merjen nekem olyan választ adni, hogy valahova, el. Mi a faszt képzel már magáról?
Majdnem nekikoccolok a testemmel, a hajamból vizet csepegtetek rá, közelebb hajolok.
Nem finom a mozdulat, amivel a rúzsát kenem el, de olyan könnyedén enged a nyakába, mintha mindig is ott lett volna a helyem.
- Amúgy is át kéne öltöznöd. - halk morgás vagyok, mégis a farkas morog bennem mélyről, olyan elégedetlenül, hogy kell érezze bajban leszünk.
Forró tenyere a testemnek simul, egészen olyan közel lépek, hogy már semmi se válasszon el minket egymástól, ehhez a kezének nyomulok, nem engedem, hogy távolságot verjen közénk.
Míg vizsgálgatom kisiklik előlem, elvicsorodom és felé fordulva végig mérem még egyszer.
- Két dolog. Egy, olyan nincs, hogy valahova elmész. - megtörlöm a nyakam, megint a hajam és a mellkasom, de a tekintetem le sem veszem róla, komótosan lépkedek felé.  
- Kettő, így sehova nem mész, nem egy ribancot vettem feleségül. - márpedig éppen úgy néz ki jelen helyzetben, a ruha olyan merően kihívó, hogy még a végén bajba kerül és vér hullik a fejek mellé.
A hangom színtelen, már a hasam törölgetem, aztán a combom, végül a hátam és a törölközőt a csap szélére ejtem, újból felé lépek, hiszen erősen sejtem, hogy hadakozásba kezdünk, de ma első körben ügyesen megpróbálom meggyőzni arról, hogy okos döntést kéne hoznia és nem ellenem harcolni, vesztett csatába minek bonyolódna bele. Lévén mi nem egyenrangú felek vagyunk, ő az enyém. Mellékesen úgy, hogy nem is akartam őt, de az élménnyel máris gazdagabb vagyok, hogy ő egy olyan csikó, akit élvezet lesz betörni és kicsit sem bánom, ha mellé össze is kell.

Hamarabb is eszembe juthatott volna, hogy átöltözzek igazság szerint. Sőt, ha úgy van, le is zuhanyoztam volna, de az mostanra teljesen kútba borult ötlet, mert az Ő teste, a lénye kitölti az egész teret, nekem pedig marad a kapkodva öltözködés. Ráadásul megint seggfej hangulatában van, ilyenkor pedig hozzá sem illik szólni, mert a nagyságos úr átmegy harapósba is, aminek csak az lesz az eredménye, hogy az én kedvem is elcsesződik, az övét pedig kénytelen lennék tovább rontani.
Pedig tényleg érdekelnének most a papírjaim, végtére is ő a "honifjú", tehát ő tudja intézni, plusz én pár dologgal még hadilábon állok ebben az országban, ámbár, ha az a kívánsága, akkor kiseggelem magamnak, hogy megkapjam nyomtatásban azt, amire szükségem van. Csak mondjon már valamit róla! Utálom, ha olyan mint az apám, és vakon tart valami olyan dologban, ami kiemelten fontos.
Ahhoz, hogy befejezzem a készülődést, be kell lépnem a férfiillat és a vízgőz különös egyvelegébe, ráadásul megilletődöm a meztelensége homályos vonalaitól, pedig nyilván nem farmerban zuhanyzik. Egyszerűen annyira intim és törékeny helyzet valakit megzavarni közben, hogy már-már szégyellem, amiért rá kell törnöm. Az ég szerelmére! Nem mozoghatok ebben a lakásban örökké úgy, mint a tükörjégen. Attól mert zuhanyzik, a fürdőszoba egy közös terület, amire nekem is szükségem van éppen! Tehát igyekszem a szobrászkéssel szabott testének tényét egyszerűen figyelmen kívül hagyva feldobni a sminkemet, és megfésülni a hajamat. Végül csak megszólítom, és hasonló horkantással kísérem le a semmitmondó választ. - Most akkor igen, vagy nem? - röppen a sóhaj, a fésülés gépies mozdulataiból próbálom kimantrázni a megnyugvást. Miért nem lehet egyenes választ adni? Normálisan beszélni? Vagy, ha annyira baromira zavarom, akkor meg engedjen a saját utamra. Egy új életbe.
Nem ugrom meg, amikor kilép, de óhatatlanul is végigcsúszik rajta a pillantásom. Ő meg békésen az arcát törölgeti, mintha a legtermészetesebb jelenség lenne az, hogy meztelenül és vízcseppektől tarkítva sétálgat előttem. Mielőtt még meggyőzném magam, hogy komplett idióta vagyok, megfordulok és meglep az arckifejezése. Semmi elismerő, egyetlen satnya pillantás sem adózik nekem, jobban mondva a remekbe szabott nadrágomnak. Ezzel sikerül felpöckölnie a vérnyomásom kapcsolóját. - El. Valahová. Nem kérdeztem. - hűvösen hajigálom neki a szavakat, hát mit érdekli, hogy hová megyünk? Biztos nem Üzbegisztánba. A hajából hűvös vízcseppek koppannak a bőrömre, két árnyalatnyit biztos színeződik a szemem, amikor elkeni a rúzsomat a vizes kezével. Most kezdhetem elölről a folyamatot, köszönöm "drágám"! Hátrébb kapom a fejemet, de ő is hajol, engem viszont megállít a mosdókagyló átokverte széle. Ennél hátrébb hajolni már nem lehetséges úgy, hogy ne súrlódjunk teljesen. Megrezzenek a hűvösen nedves bőrétől, ami a nyakamhoz súrlódik jóformán. Nem tudom mit művel. A parfümömre kíváncsi talán? - Damyan, teljesen összevizezel. - és lassan kénytelen leszek az izmokkal befedett hasfalára támasztani a tenyeremet, hogy beékeljem a kívánt távolságot közénk. - Nincs kedvem megint átöltözni. - megérintem a hasfalát, szinte érzem az ujjbegyeimmel az izmok mozgását, a bőre pedig sokkal selymesebb, mint azt bárki hihetné elsőre. De most nem tudom mi baja van, miért ilyen...furcsa? Mint aki eddig szőkének látott, és most jött rá, hogy valójában barna vagyok. Kicsúszom az élő, húsból font akadály és a porcelán közül, mielőtt még felülnék a kagyló peremére menekülőút híján. - Szétkented a rúzsom is. - vizsgálom meg az ujjam, mikor végighúzom a szám mellett.

A víz olyan hideg, hogy összerezzenek, de mégis azt érzem, hogy a gerincemen ránt végig. Jólesően domborodik a hátam alá, két kézzel támasztom a csempét. Muszáj lehiggadnom, de szétveri az agyam, hogy itt édelegnek,a fejembenpercerzebbnél perverzsebb gondolatok kergetik egymást és rémülten ver fel a szívem, hogy ez valahol mélyen izgatna is engem. Na jó, nem is olyan mélyen.
Már azt is hallom a vízsugár ellenére, hiába verdes a bőrömön, langyosabbra állítom, hogy a lány a szobába lép, a lépcsőn feljönni is hallottam.
A tudat, hogy a közelemben van…csak ki kéne törni és neki esni, leteperni, még csak nem is ellenkezne, de dühből tenném, haragból.
Le kell higgadnom. A víz már nem most vért a lábaimról, a sérülések nyomtalanul tűnnek el a testemről, de a tudat, hogy megszúrtak több helyen, nem a kedvencem.
Míg odakint motoszkál a fejem is a vízsugár alá tartom, a hajamból is vért mosok ki, csúnya nap volt és lehetett volna sokkal rosszabb is.
Tusfürdővel átsikálom a testem, éppen a habot hagyom leázni, amikor Mila a fürdőbe lép, a harag azonnal felüti a fejét bennem, mintha tényleg ő tehetne róla, pedig semmi köze hozzá, ha csak az nem, hogy nem előttem térdel és kényeztet, az sokkal jobban feldobná a napom, és mondjuk még csak semmi sem tarthat vissza tőle.
Próbálok nem rá koncentrálni, megint hidegre tekerem a csapot, már nem fagyasztom le magam, de nem is akarom fűteni a dühöm.
A farkas tomboló erő, ő teszi ezt velem, pedig 120 éve a barátom, vagy kicsit kevesebb, vagy több, ki tudja?
Kopogás. Megszívom a tüdőm, feltöltöm levegővel és elzárom a vizet, hátradöntöm a fejem, kirázom a hajamból a vizet.
- Mrh. - nem vagy de? Lehet a morgásból is pontosan érti, azt is mennyi kedvem van kommunikálni vele.
Elmegyünk Miroval… Mély szusszanás. Meg a faszt.
Egy kicsit… hüm.
Elhúzom a zuhanykabin ajtaját és törölköző után nyúlok, végig pillantok a lányon. Újból veszek egy mély levegőt és megtörlöm a nyakam, az arcom, felé sétálok.
A bőrnadrág úgy simul rá, mintha egy második bőr lenne, elvicsodordik a szám, nemtetszésem jele, pedig nagyon is tetszik amit látok, gyönyörű ez a nő, nekem való, forró bőrű, és az íze…
- Hova? - firtatom, már majdnem előtte állva, ha kissé előre dőlök, a hajamból víz csepeg rá, felé nyúlok, a hüvelykujjammal elkenem a rúzst a száján. Mégis hova készül, mik a tervei?  Nem mintha nagyon érdekelne, de ma kifejezetten összezavar és meg is. Van valami a holdállásban, vagy a napéban, vagy a csillagokéban, de lehet csak  a hajam zavar, az is milyen.
Valljuk be az sem vígasztal, hogy az öccsével menegetenek jobbra és balra, mert tudom, hogy összeesküvésben utaznak.
Olyan közel van, hogy érzem a belőle surrogó hőt, magamba nyelem, belefulladok.
Mi más benne, mint tegnap? Még közelebb lépek, az aurámba húzom, akarom, hogy érezze; ma ne packázzon velem, nem lesz jó vége és ne higgye egy percig is, hogy nem fogom valakivel lemeóztatni, nem követtetem, nem maradok a nyomában.
A parfümjének az illata belém kapaszkodik, mint az alóla elősejlő bőrnek, a nyakának tudom milyen mennyei illata van, a füle mögött is és ekkor még nem mentünk le a puha bőrre a két apró mellei közé.
Alig alacsonyabb nálam. Az arcom teljesen kifejezéstelen, még csak a szám sem mozdul meg, ahogy közelebb hajolok és a nyakába szagolok, mintha azt ellenőrizném mivel van befújva, nem tudok rájönni mitől más, mint tegnap. A haja nem tűnik úgy.
Végtelen arrogancia sugárzik belőlem, harag és düh keverések, melynek lassan önálló élete van olyan masszívan bugyog fel a bensőmből.