- Te egy paradicsom vagy.
- Frankie!
- Nem, nem, ez érdekesnek tűnik. Folytasd, Frankie.

A teából felszálló gőz pillangóformát ölt, és úgy repked a három éves kislány göndör barna fürtjei körül, mintha legalábbis ő maga bűvölte volna meg az elemeket, hogy szórakoztassa magát. Csilingelő kacaj tölti be miatta a konyhát, mielőtt újra elhalkulna és villacsattogás venné át a helyét.

- Azt tanultuk az oviban, hogy a paradicsom gyümölcs.
- Ez így van.

Az oviban ahova alig három hete jár, egyelőre heti három napot a maradék kettőből pedig egyet mindenképp ő fog rá vigyázni mert így jár az, aki bevezeti a négy munkanapos hetet majd összebarátkozik a felső szomszéddal és a három éves lányával.

- Mégis mindenki úgy eszi mint egy zöldséget, ugye?
- Nem tudom, hogy van-e külön módja a zöldségek evésének de mondjuk hogy igen.
- Mint te.

Az enyhén felhúzott szemöldök még nem megfelelő szociális jel egy háromévesnek hogy még mindig kifejtésre szorul a történet, de azért kitartóan próbálkozik vele, meg csendben vár, hátha Frankie majd jobban elmagyarázza, miért is olyan mint egy paradicsom azon kívül, hogy nem hívja smoothienak a ketchupot. Nem mintha amúgy a történetei és mesélései 76,2%-nak lenne értelme. Elég hamar rájött, hogy barátkozni egy háromévessel pontosan annyira megterhelő mint bírósági jegyzőkönyveket olvasni kávé nélkül egy olyan gyilkossági ügyről, ahol minden barát és ellenség gyanúsított, hatvan tanú van és senki se tud semmit azon kívül hogy “jó ember volt, sosem gondoltuk volna, hogy ilyen dolgokban benne van”. Frankie azonban a csendet annak veszi, hogy mindenki értette mit mondott, és boldogan falatozza tovább a mac&cheese-t amit az anyja készített neki, mert Man, annak ellenére hogy fantasztikus bébiszitter, a világért sem tud főzni, és nem is nagyon van ideje vagy kedve megtanulni így ki tudja mennyi idősen. Talán majd ha innen is elköltözik, talán ha majd Gita tovább áll, hogy máshol nézzenek ki ugyanúgy mint többszáz éve, akkor majd valami kisvárost választanak, ahol éttermet nyit, ahelyett, hogy gyilkosok és emberrablók ellen harcolna

- Frankie, kincsem, szerintem ezt még el kellene jobban magyaráznod.

Az óriási sóhaj ami elhagyja azokat a kicsi ajkakat az hitetné el veled, hogy a világ összes súlya azokon a csepp vállakon nyugszik.

- Man is egy gyümölcs aki tud csudi varázsokat, de mindenki zöldségnek hiszi, mert senki nem tud a csudi varázsokról.

Egy pillanatra megfagy a levegő, csak a három éves zavartalan eszegetése hallatszódik, és két órával később mikor már Man feje sem hasonlít egy paradicsomra, akit rajta kaptak a szertárban a történelem tanárra, és egy-egy pohár borral maradtak kettesben, gyermeki őszinteségtől mentesen, akkor az ugyanolyan csend egészen kényelmesnek tűnik.

- Elmondhattad volna.
- Melyiket? Hogy már arra sem emlékszem, hány éves vagyok? Vagy hogy a csudi varázsok sem segítenek abban, hogy előrébb jussak a munkámban hetek óta?
- Mindkettőt.
- Van elég bajod így is. Megkerült már az apja?
- Három hónapja nem hallottam felőle. Mit gondolsz, miért vigyázol rá te többet az utóbbi időben? Nem tudom, Man. Szerintem benyelte a maffia. Mindig is be akart kerülni, de sosem vették komolyan és ez lett a veszte.
- Csak egy szavadba kerül, tudod hogy...
- Nem. Nem akarom, hogy belefolyj te is.

A csend hirtelen kényelmetlen lesz, a mellékcselekvésnek szánt kortyolás csak azt éri el, hogy félrenyeljen és azonnal fulladásba kezdjen. Mert ha a naív felső szomszéd tudná, hogy már rég belefolyt, hogy három napja már azt is tudja, kit is kell figyelnie - lehet nem engedné többet Frankie közelébe.

Márpedig Frankienek nagyon is igaza volt.
A paradicsom valóban gyümölcs.
Mant pedig állandóan alábecsülik és általában ez mindenki veszte.