"A szesztilalom kizárólag csak gondot okozott." - Hangzott ez el valamikor a hírhedt gengszter, Al Capone szájából. Az alkohol megvonása nemcsak, hogy nem okozott nyugalmat és nem adott jobb erkölcsöket, de az ember hajlandó volt érte megszabadulni a gátlásaitól, levetve magáról mindent ami emberré teszi.
Na de ez mégis hogyan köthető hozzám?
1925-ben születtem meg Cosima Torrio és Fabrizio D'avalos törvényes lányaként. A nagyapám, John Torrio volt az a személy aki felkarolta a menekülő Capone-t és hamar kinevezte, mint a jobb keze. Tulajdonképpen, nem csak a nagyapám volt az aki különösen megkedvelte Al-t, de az anyám is, aki akkoriban még a nagyapámnak segített a tilalom idején, különféle italok palackozásában.
1919-ben találkoztak, szorosan együttműködtek és igazi bajtársakká váltak. Al mindig jókedvűen és szeretettel emlegette anyát úgy, hogy "mio Strega" így Cosima Torrio hamarosan így is vált ismertté az alvilágban mint "Strega", vagyis a Boszorka. Persze kevesen tudták csak, hogy anyám valójában egy boszorkány. Az italok amiket csempésztek, nem sima egyszerű szeszes italok voltak. Sötétmágiával fűszerezte őket, elérve, hogy már az első pár pohárka után az emberek könyörögjenek újabb és újabb palackokért. Ezen kívül, nem véletlenül volt ezentúl szinte sebezhetetlen az olasz férfi. Mae, Al felesége gyanakodott ugyan és sokan sejtették is, mégis mindig tagadta Al és anyám is, hogy valaha lett volna köztük valami.

1925 a születésem éve és annak az ideje is, hogy a nagyapám visszavonuljon Olaszországba, mindent Capone kezeiben hagyva. Addigra anya rendelkezett megannyi étteremmel, egy saját márkás üzlettel és egy hotellel is. Minden mást Al Capone kapott meg, de anya nem bánta, hiszen szerette a férfit és úgyis mindenki azt hitte, hogy nagypapihoz hasonlóan ő is kivonult Capone szorosabb köreiből. Főként miután megházasodott egy igen tehetős emberrel, Fabrizio D'Avalosszal. Anya sohasem volt belé igazán szerelmes, de valamiért elfogadta, hogy ez az ő útja és a végletekig hűséges maradt...De nem csak hozzá. Ugyanúgy segítette a háttérből Alt, ahogyan a nagyapám is, aki 1934-ben tért vissza Brooklyn városába, mikor én már 9 éves nagylány voltam.  Már első látásra nagyon megszerettük egymást és ő
tudta... Mindazt, amit akkor én még nem és apám sem.  Tudta, hogy a lányának és annak a férfinek vagyok a gyermeke, akit ő a fiaként szeretett és vezérként tisztelt. Nagyon elkényeztetett, hordott mindenfelé, modellt, filmcsillagot, ünnepelt dámát akart belőlem faragni és az életem egy igazi tündérmesévé vált, a legnagyobb Chicagoi mocsok közepén.
Ki más mondhatná el magáról, hogy az anyja egy igazi sztár, a nagyapja közkedvelt politikus és a legjobb barátnője, Marilyn Monroe?

Nincs olyan csoda azonban, ami örökké tartana. Tinédzserként vettem részt az első okkult szertartásban anyám által. Én azt hittem, hogy ez normális, én azt hittem, hogy ez a boszorkányság és semmi rossz sincs benne, hisz mindennekára van. Mégis egyre jobban letört az, hogy milyen energiával tölt fel mások szenvedése... a legjobb barátnőm szenvedése. Minél híresebbé vált Miss Monroe, annál inkább rántotta magával a depresszió és én annál erősebbnek éreztem magam. Mart a bűntudat, nem akartam többé így érezni. Ezért, elkezdtem eljárni otthonról, gyakran egyedül. Úgy gondoltam, jobb ha az alkohol lesz az új addikcióm, hiába néztem le mindenkit aki az alkohol ölelésébe menekül. Így ismertem meg Ramyt.
1947-ben, egy bárban találkoztam vele. Valamiért éreztem, hogy ő más mint a többi ember. Igazából, ő valahogyan pont olyan volt mint én, mégis különbb.
Soha senki sem keltette fel így az érdeklődésem és habár első nekifutásra csak táplálkozni akartam a belőle áradó energiákból, végül benne társra leltem. Aznap..khm..estére, aztán később ő lett a családunk orvosa, majd a férjem. Sosem tudtam eldönteni, hogy ennek mennyire lehet köze ahhoz a nőhöz aki miatt ő akkor megjelent a bárban, de egészen a mai napokig nem is igazán hagytam a féltékenységem felszínre törni.
Ő volt a múlt, míg én a jelen. De mindannyian tudjuk, hogy a múlt nagyon is szeret bekopogni az ajtón. Így áll most a helyzet. A férjem és én, két egyre távolodó világ, két külön házban..a szívünk az egyetlen ami még visszatartana..csak hiába húz egyfelé két "ember" szíve, ha a lábaik más irányba viszik őket.