Az elmúlt napok eseményeinek hatása alatt egyre inkább úgy éreztem, hogy ki kell tisztulnia a fejemnek. Erre pedig általában a sportolás szokott nekem megoldást nyújtani. Elgondolkodhatok a múltbeli eseményeken, megpróbálhatom átlátni az összképet, vagy legalább összerakni a darabjait. Fekete, sötétkék csíkokkal felspékelt szabadidő szettben vagyok, fehér sportcipőben, és a szett melegítője alatt egy fehér pólóval. Futással kezdtem, mire odaértem a kalapácsvető részhez, már elmúlt 10 óra is. Miközben dobáltam a bogyót, végig a társammal folytatott beszélgetésen és tervezésen agyaltam. Vajon bízhatok benne? Jó ötlet visszasegíteni majd őt abba a szervezetbe? Elvégre hosszú ideig nem tett jelentést, nem hallatott magáról és úgy került elő, mintha maga is egy volna közülük. Az is fájdítja a szívemet hogy nem tudtam megvédeni. Egy lett a természetfelettiek világában és csupán az a bolhafészek tudja tanítani ennek az életnek a velejáróira, amely egy bűnszervezet is egyben. Nem tűnik jó tervnek, leszámítva azt a részét, hogy így könnyebben rács mögé juttathatjuk őket. Aggódom érte. Olyan intenzív behatások történtek vele, amik képesek jócskán megváltoztatni egy személy jellemét, a világszemlélet, vagy csak szimplán megzakkanhat.
Már a pályákon kívül, az egyik korlátnál támaszkodom és figyelem a futókat, meg a többi sportot űző személyt, amikor is a közelemben egy szóváltásra kapom fel a fejemet. Egy vörös hajú lány és előtte egy nála valamivel magasabb, barna hajú fiú kerültek vitába. A lánynak meg fura kézmozdulatai vannak, amitől bevillan egyfajta felismerés.
- Segíthetek?
Állok meg mellettük, megszólítva a lányt. A fiúnál is másfél fejjel magasabb vagyok, nem csoda hogy most felfelé pislogva rám, engem méreget. Nem egyértelmű a helyzet, az is lehet ezek ketten itt egy pár és csak épp hajba kaptak valamin, szóval óvatosan állok hozzájuk, próbálok barátságos képet vágni.