- Meddő és felesleges, ott nem fogod megtanulni hogyan kell az amerikai srácokkal beszélgetni, mi az ő nyelvezetük, mit szeretnek hallani és hogyan. Társaságra van szükséged, nem leckékre. Be vagy gubózva, mint egy lepkebáb - cirógatja meg a feje búbját, együtt mosolyog a nevetésével.- Mit tudom én azt, a szerelem délibáb, nem nekem való, de még az is lehet, hogy az is csatatér, de esetetekben egyáltalán nem játszik - nem olyan képmutató, hogy sajnálkozzon emiatt, hiszen akárhonnan is nézi, ez egy kaland.

- Ivan nem olyan! Miért ne élne? A házát nem hagyta el, a bokacsipogóját nem vette le, teljesíti az összes háziőrizetes elvárást, miért ne rendezhetne bulit, még mielőtt elfelejtik és begyöpösödött alkoholistaként végzi? - mosoly vibrál a szája szélén, ő se tenne másként, de talán a generációjukban mindannyian egy kicsit őrültek, hiszen stabilra felszopott kapcsolati hálójának gyönyörű szövevényét otthagyta az oldalába kucorodott Mila miatt, időt sem adva magának arra, hogy pro-kontra érvekkel meggyőzze magát arról, hogy ez nem a legjobb ötlet az életben. - Hát pedig, csak az élethez szükséges fehérjét és alkoholt vettem magamhoz - vigyorog bőszen, egy pajkos emléket dobva a bizonytalan gondolatok elé, de Mila még nem végzett a buligyilkossággal, a szökés szó hallatán összeborzong az ölelésében.

- Akkor keresünk valakit, akinél megtarthatod, az biztos, hogy a kreativitásod elhalt a férjed vállszélességének árnyékában, de majd feltámasztjuk megint! - legyintget- Inkább a leánybúcsúdat tervezzed, ne egy újabb szökést, hát higgy a te bölcs öcsédnek, semmi jót nem ad a válás a mi köreinkbe. Ó te - sóhajtja válaszul pontosan azt, amit Mila, az állát megemeli, hogy a nyakába puszilhasson, az utazás előtt magára fújt kölni halványuló pézsmaillatába, a kezét felemeli, hogy hosszú, vékony ujjaival a hajába túrjon tarkótájt és végre tényleg lehorgonyozzon nála egy kicsit.

- Kitágultak a pórusaid te lány, de még így is szép vagy, utállak ezért. Mhmh! Egy jó kanapé aranyat ér, remélem nem ott tartja a férjed a személyzet meghallgatását - frivol vigyorát letörli két szemforgatás, amivel a munkát értékeli. - Szóhoz sem jutok nagyikám, akinek már lövik a pizsit este nyolckor és csak hétvégén ér rá a bulira, de elmegyek én eléd, el bizony, hogy jól megnézzem magamnak a főnököd - fenyegetően megrázza a mutatóujját, de csak a sofőr veszi magára és abbahagyja a bámulásukat a tükörből.

- Hűha. Jó nagy - szegi hátra a fejét, hogy felnézzen miközben a lába mellé leteszi a bőröndjét, aztán befelé indul legalább olyan fesztelenül mintha gyakran járna ilyen helyeken, ami voltaképpen nem is hazugság, csak a világ másik felén szokta volt ezt tenni.- Ah, végre egy jó hír, a portásokkal jóban kell lenni, amikor részegen elhagyod a kulcsokat, őnekik mindig van egy mesterfogása arra, hogyan jussál mégis be a következő vodka-martinidre a lakásodba - integet a srácnak, de nem áll meg, továbbhúzza a bőröndjét a liftbe, maga elé veszi és biccent. - Olyan kártyát én is kapok, vagy majd nyüszítve kaparásszam az ajtót, amíg valaki beenged? - pislog Milára, aztán a lakosztályra. - Baszki Mila... ez óriási... ha akarod nem is találkozol vele - megy utána, csak azért nem szájtátva, mert elég sok gazdag ficsúr ágyában feküdt már ahhoz, hogy ne legyen tőle idegen a luxus, de mégis minden, amit most lát valahol éppenséggel Miláé, még ha a férjén keresztül is.

- Most kapaszkodj belém, mert ha kipróbálom azt az ágyat ki nem szedsz belőle egy darabig - öleli át a lányt. - Nagyon lakályos, igazán kitettél magadért hercegnő!

- Naa! - húzom el a fejem, most mondja, hogy szarul nézek ki és még nyomkodja is a homlokomat, mint egy buta tanítványát okító mester. Pedig én volnék az idősebb, mégis néha úgy tűnik, fordítva van a felállásunk. - Mi bajod van a suli gondolatával? - vonom fel a szemöldökömet, én szerettem járni, mellé is. Végül sóhajjal kísérem le, hát attól, hogy iszom és hülyeségeket hallgatok meg táncolok, még nem fogok megtanulni angolul úgy igazán. Szabályosan. - Aaazt tudom, hogy nem az én barátaim. De nem azt mondják, hogy a szerelem egy csatatér? - felnevetek, valahogy így van az a tök régi dal, amit anyám hallgat néha, ha elfelejtkezik magáról és ne adj isten apám távol van. Remélem, nem fogom most dúdolgatni, mert kiakadok magamon is. Ettől függetlenül is nagyon örülök, hogy végre a közvetlen közelemben tudhatom. Egyből magabiztosabbnak érzem magam.
- Az elég sokakban megvan. Főleg azokban, akik sikertelenek és egyszerűen nem találnak más eszközt arra, hogy meghallják őket. Viszont nem gondoltam, hogy ilyen hamar visszatér a buliszervezés világába. Most nem meg kellene húznia magát egy csendes lyukban, amíg elfelejtik az egész bírósági szarakodást? - a kérdés költői, gondolom pontosan azért nem húzza meg magát, mert lobogtatja az ártatlanságát, ami nyilván nem igaz. Otthon jó kapcsolatokkal tényleg mindent el lehet intézni. A mi történelmünk tele van olyan gyilkosságokkal, sőt, tömeggyilkosságokkal, amikről mindenki megtanult udvariasan elfelejtkezni. - Jaaaj jól van máár, meg ne sajnáljalak. Nem veszem be, hogy az egész úton nem ettél és nem ittál semmit! - felnevetek, főleg mert tényleg akarok tudni minden mocskos kis részletet. Elköltözöm, és már lemaradok ekkora horderejű eseményekről, mint annak a picsának a terhessége.
- Én abban a szökésben pedig komolyan hittem. - mormogom az orrom alatt, jól is sikerülhetett volna, ha mondjuk megtervezem. Őt sem avattam be, apa rögtön rajta keresett volna. - Damyan soha nem egyezne bele, hogy ennyi libát vendégségbe hívjak ide... - ingatom a fejem, azért a határain szerintem erősen túlmenne egy "jujjjférjhezmentem" hétvége. Legalábbis most biztosan. Később pedig, terveim szerint...már nem lesz mit ünnepelgetni. Tehát...nem-nem. Ez úgy hülyeség, ahogy van. Amúgy is, kit érdekelnek? A bolygó másik felén vannak, kövessenek instán, ha annyira kíváncsiak az itteni világra. Picsák!
- De mi a feném van nekem? - semmim, legalábbis papíron semmim. Kénytelen leszek majd némi pénzt ellapátolni egy megőrzőbe, hogy ha bármi beüt, kéznél legyen. - Jó, mindegy végül is. Szerintem meg tudná oldani, annyi, hogy hazudni kell. Elmentem tanulni, országjárásra, akármi. Apa nem fog idejönni, hogy lecsekkoljon. - a rendőrségi dolgai miatt nem is jöhetne az Államokba, szóval ettől nem félek. Ezt már végiggondoltam párszor - volt rá alkalmam -. - Ne akard elvenni a kedvem a tervezéstől! - szólok rá, hát mióta ilyen varjú? Károg itt előre. Lehet, hogy Damyan örülni is fog az ötletnek. Ki tudja? Végtére is üzletember, nem? Csak még...nem találtam meg a megfelelő alkalmat, na meg...nem nagyon tudok mit felajánlani. - Óó, te.. - nyomok egy csókot a nyakába. Érzelmes, én túlcsordulok, mióta itt van. Biztosan kell pár nap, hogy ne gondoljam csak egy álomnak a jelenlétét.
Azért csüngök rajta ennyire, isteni szerencse, hogy kicsi a kocsi belső tere, így nem tudok indamód rácsavarodni. Olyan számomra, mint egy világítótorony a viharban. Mindig látom, tudom, hogy ott van, csak el kell hozzá érnem. - Mi bajod a bőrömmel? - simítok rá a saját arcomra, hát semmivel sem másabb, mint otthon. - Jó, együnk indiait! - vigyorgok, szerencsére elég széles a skálája annak, amit szeretnék kipróbálni, vagy már kipróbáltam, az indiai menüsorból pedig elég sok minden tetszett. - Tök jó kanapé van a lakásán. Hatttalmas tv-vel, szóval elleszünk. - már előre örülök neki, sőt, előre élvezem az egészet. - Igazából mennem kellene dolgozni holnap, de addig pihenhetsz...és eljöhetsz elém. - vigyorgok pofátlan módiban, őt nem féltem attól, hogy ne találna el a megadott helyszínig. Sőt! - Utána vásárolhatnánk neked valami...ááámerrrrikááiii ruhatárat is. Mit szólsz? - igazából nézhetnénk csak az eget is a tetőteraszról, az is szórakoztató lenne, ha együtt vagyunk. - Ígérem elviszlek bulizni is hétvégén! - de még Damyannak is szoknia kell majd a tényt, hogy van egy harmadik személy is a lakásban. - Már csak pár sarok. - paskolom meg a combját, mindjárt...

Meg is érkezünk, fizetek indiai barátunknak és kiszállok a kocsiból. - Noh íme...az épület. - mutatok az előttünk magasodó hatalmas házra. - A lakás a teljes 8. emeletet öleli fel. - állok meg a járdán, míg ő kirámol a kocsiból. Csak utána lépünk be, ahol is odaintek a portás srácnak, akit már legalább arcról felismerek. - Ő felszedhető. - és kis helyes, meg fiatal, de nem a fizetős kategória, csak a szórakozós. Mármint Miro nagykönyvében. Előhúzom a kártyát, nyílik is a lift és irány legfelülre. - Nincs itthon, mielőtt kérdeznéd. - haha, szinte sosincs itthon, ha mégis, az bizonyára valami istentelen időpontban következik be. - Ha találkozni akarsz vele, arra talán reggel van a legnagyobb esély. - nyitok be az ajtón, úgyse juthat fel ide lényegében senki, akinél nincs meg hozzá a kártya. - És ííme, bár semmi közöm hozzá, de el kell ismerni, hogy jó hely. - ez tény, nem én rendeztem be, egy festékpacát sem ejtettem itt. Jó volt a lakberendező. - A te szobád lent van, a félemeleten a...miénk. - mutatok a lépcső irányába. De a nappali a kedvenc helyem, mert süllyesztett, a kanapé hatalmas, szinte hívogat, hogy nem kell onnan tovább sem menned, csak feküdj el és élvezd. - A tetőteraszt imádni fogod. - bújok ki a cipőmből - Gyeree! - húzom az egyik ajtó felé, ami a szobájába vezet. Előre megcsináltam az ágyát is, a többire gondom sem volt, nem is kellett. Egyszerűen...rendben volt tartva. - Megfelel felségednek? - vigyorgok rá.

- Hát itt a baj! - nyomkodja meg vidáman a lány homlokát egy ujjal- De ne bánkódj, kimerítő egyszerre szépnek és okosnak is lenni, nézz csak rám, romokban vagyok. A nyelvtanfolyamot kurvagyorsan felejtsd el! - hörren fel fennakadt szemekkel.- Minek fizetnél valamiért, amit megkaphatsz teljesen ingyen is? Csak emberek közé kell menned, igazi, élő emberek közé, mert angolul tudsz, ami neked kell az a gyakorlás, úgyhogy amint felépültem a repülésből elmegyünk bulizni és szerzünk neked hasznos kapcsolatokat. Nem olyanokból, akik a férjecskéd barátai, mert azok nem a te barátaid. Azt mondják, a házasság háború, emlékezz csak anyáékra, jó van saját bázisod - belemosolyog a cicaszemekbe, joviálisan megpaskolja Mila kézfejét, mintha éppenséggel áldást osztó pap volna, bár tény ami tény, térdelni nagyon tud.- Látom, jó, hogy ilyen haamr hívtál, mielőtt elfajulhattak volna a dolgok!

- Bizony! Tudod, Rettegett Ivan. Tudod, akiről az a hír járja, hogy három éve ledobta a barátnőjét a tetőbuliból és azt szörnyethalt, de a bíróság végül felmentette. Most nem dobott le senkit, de szerintem megvan benne az asszonyverő potenciál - sóhajtja ábrándosan, nem részletezve, hogyan jutott pontosan ezekhez az információkhoz.- Szerintem igazi Truman-show lesz belőle Katját ismerve, de nem baj. Húzzad ki! A belem fogod, ha így folytatjuk, csak vallatás semmi kaja, pia, szex! - nyafog, de csak vigyorral a szája szélén. - Ugyan már! Ne hidd, hogy azon nincsenek megsértődve! Meg azon, hogy elköltöztél. Meg azon, hogy megszöktél és egyiküknek sem szóltál, hogy szökjön veled, mert az buli lett volna - tudja, személyesen kilincselte végig őket, hátha valamelyiknél megtalálja a nővérkéjét, a haját tépte, meg az ő hajukat is, ha csak a legkisebb gyanúja volt affelől, hogy esetleg tudhatnak valamit róla, legalább annyit, hogy nem bosnyák szervkereskedők rabolták el.- Tekints rá úgy, mint "Mila bocsánatkérő bulija az asszonykommandó felé!"

- Ah, drágám! Szerintem apa belezsarolta Mr. "Annyira kemény vagyok, hogy a vízsugár is elgörbül, amikor kezet mosok"-ot abba, hogy elvegye? Nem. Akar tőled valamit a faszi és akar valamit apától is, csak tőlem nem akar senki semmit, pedig nekem van itt egyedül adakozó természetem - forgatja meg a szemét, de aztán a simogatást kiterjeszti Mila hátára is. - Hiányoztál abból az életből nővérkém, de most ne nézz rám, mert érzelmes hangulatban vagyok - fátyolossá válik a hangja és a szeme is, de gyorsabban kipislogja onnan a halvány könnyeket, mielőtt az indiai fickónak feltűnhetne ott elől.

- Ah, még ilyet, azért van taccson a bőröd, mert rendeled a szemetet, de legyen! - sóhajt drámaian, mint aki kész feláldozni a szépségét a kényelemért.- Együnk indiait, egészen megkívántam a kis sofőrünket nézve, aztán igyunk, nézzünk valami hülyeséget, összegömbölyödünk, alszom és már ma este elmehetünk, hacsak nincs holnap valami nagyon fontos, felnőttes koránkelős feladatod! - hajtja a fejét a lányéra a vállán, beszívva a hajának illatát, mélyre tüdőzve a jelenlétének bizonyosságát.

- Szerintem ennél jobban nem voltam birtokában a józan észnek.. - füstölgök egy kicsit. Otthon más volt, más szabályokkal kellett játszani, amikor apa azt hitte, megfogott a pénzzel, eladtam a kocsimat, amit ajándékba kaptam előtte. De mindig felhívhattam valakit, ha gond volt. Akár magát Mirot, akár valamelyik barátomat. Itt nincsenek barátaim jelenleg, kicsit furcsán idegennek is érzem magamat a városban. Viszont az nem megoldás, nem lehet megoldás, hogy a lakásban ücsörögjek, mint egy unatkozó királylány.
- De én csinálni akartam valamit! Mondjuk egy nyelvtanfolyam lehet, hogy nem lenne teljesen hülyeség így plusznak.. - elgondolkodom rajta komolyabban is, sőt, talán utána is nézek párnak. Értem én ezt a nyelvet, sőt, ha úgy van, válaszolgatni is tudok, csak néha nem jön egy csomó minden csípőből, aminek kellene. - Miféle kapcsolatok? Pár orosszal találkoztam, de az is csak felületes kézrázás volt, ráadásul inkább Damyannak szólt, nem nekem. - sóhajtok, pedig mindenkinek éreztem a kíváncsi tekintetét, az új emberek mindig kétes megítélés alá esnek. Ér valamit? Hasznos lesz? Nem lesz? - Látod mekkora szükségem volt rád?! - pislogok rá nagy cica szemekkel, hát érezze is át a súlyát, miért volt annyira fontos, hogy iderepüljön a világ végéről hozzám. Ő pedig jött, és ezért nem tudok elég hálás lenni. Már most sokkal vidámabban látom azt is, ahogy a szemetet fújja az utcán a szél, a morcos indiait is. Mindent.
- Ne már, hogy ilyenekből maradtam ki! - még sikerül a számat is eltátani. Oké, hogy vannak nagyon exkluzívra sikerülő bulik, de azt hiszem ez még azokon is túlment egy kicsit - Ki tartotta? - jobban mondva ki jutott hozzá ennyi pénzhez, hogy egy ilyet össze tudjon hozni, mert ez fajsúlyosabb kérdés ugyebár. - Szerencsétlen gyerek...ilyen anyával csoda, ha nem valami lelencházban fogja végezni, mikor már nem fog elég nézettséget hozni. - még a hideg is kiráz, hát Katja a jégmezőt képes lenne átfúrni azért, hogy találjon valamit, de a felelősségérzet baromira távol van tőle. Egy gyerek azért az a szint, amiből nem kellene hülyeséget csinálni. Ült volna rá egy pezsgősüvegre mondjuk 24 órára, azt is nézték volna ugyanígy. - De mindet ki fogom húzni belőled... - vigyorgok, mert ezek után PLÁNE tudnom kell, hogy kik lehetnek ott lehetséges jelöltek. Meg úgy egyébként is, hogy mi a fene történt a távollétemben.
- Komoly? Azért sértődtek meg, mert nem volt lánybúcsúm? Azt egyik se furcsállja, hogy mondjuk...SOSE BESZÉLTEM VŐLEGÉNYRŐL??? - oké, kicsit kiakadok. Egyébként is megszöktem otthonról a házasságom hírére, csak alábecsültem apám kapcsolatait. Meg kellett volna próbálnom meglépni valahogyan, bár a határon nem jutottam volna át. Kereshettem volna egy isten háta mögötti falut, ahol csendben tudnak maradni az emberek. Mikor hazavittek meg már új terv volt a fejemben azt illetően, hogy meddig is tartson ez a házasság egyáltalán. - Utólag lánybúcsút tartani olyan, mint 50 évesen a 30. születésnapot ünnepelni. Hülyeség. - nem tudom miért duzzogok. Talán mert nem volt meg az esélyem, hogy megadjam ennek a módját, hogy meg sem ismerhettem azt, akihez hozzáadtak.
- Jahj, apának nem kell mindent tudnia baszki. Elválunk, megpattanunk ebből a városból és változtatunk nevet, valamit. Tök egyszerű a képlet pont azért, mert van elég tűrhetően dugható csaj. Egyébként meg szerintem Damyan nem akar házas lenni, nincs szüksége feleségre. - legalábbis én így látom, vagy csak mert még mindig úgy érzem, mintha lényegében teljesen idegenek lennénk attól függetlenül, hogy van szex. Sok. De, na...Belehajolok ebbe a cirógatásba, úgy vágyom a kis semmis, buta érintéseket! Egyszerűen megszokott, otthonos, jó. - Pedig nem gondoltam, hogy ott akarnád hagyni az életedet miattam. - fogok rá a csuklójára. Ha felfelé tudok nézni, akkor pont őt nem látom ezen a csodás napon.
- Hátööö koktélt talán valamit össze lehet lökni. Főzni..hát... - felnevetek, nem mintha nem boldogulnék el a konyhában, végtére is laktam egyedül, jobban mondva külön a szüleimtől - magamnak nem szoktam. Inkább próbálgatom a környékbeli kajáldákat meg éttermeket. - és Damyannál sosem lehet tudni, hogy mikor fújja haza a szél, tehát rá főzni legalább olyan hülyeség lenne, mint azt remélni, hogy a Nap egyszer majd a másik oldalon fog felkelni. Szélesen elmosolyodom. - Anja hülye, itt is főznek gondolom, én nem szoktam. - vállat vonok - De egész jó tapasztalataim vannak már, szóval mondd, hogy milyen kaját akarsz és megrendeljük. Holnap pedig, ha kialudtad magad, eelmegyünk várost nézni! Csak előbb rendezkedj be, majd vigyázok az álmodra addig is. - és újfent visszadőlök a vállára. Aztán majd mindenféle szívességkérésre rátérek, hisz az ember nem az öccsével szokott a fogamzásgátlásról társalogni csak úgy.

- Hát én is örülök! Úgy látom a józan ész fagyos üdvözletét kell meghoznom Pétervárról, mert téged cserbenhagyott - nevet csendesen, de önfeledten, újra magához ölelve a lányt, képtelenül arra, hogy beteljes az ismerős közelséggel, ami olyan hirtelen olyan távol került tőle, ami korábban elképzelhetetlen volt, rémülettel töltve meg a sejtjeit, mintha Mila az ikre lenne egy másik időből. - Először barátkozunk, kapcsolatokat építünk, gyakoroljuk a nyelveket és nem, nem úgy ahogy gondolom, a franciázást tartsd meg a férjednek, hátha azon a nyelven megszólal, aztán jöhet a munka. Komolyan ide kellett jönnöm ahhoz, hogy el tudd foglalni magad hasznosan de kiégés nélkül? - inkább kijelenti, mint kérdezi, dagonyázik saját fontosságának tudatában, de nem kérdés, hogy nem fogja cserbenhagyni. Sose tenné. Még a legvadabb rémálmában sem.

- Imádtad volna! Élőzene volt és medence megtöltve ilyen világító labdákkal, amik rezegtek is, meg időnként felpattantak, drónokról öntötték a pezsgőt, igazán exkluzív volt - ábrándozik kissé ellustulva a taxiülés kényelmében Mila mellett.- Hát Katja! De már valami balkáni suttyócsaj is megcsinálta, de az nem szólt ekkorát... ugyan már Mila! Apa? - hátravetett fejjel nevet úgy, hogy félrenyelve a saját nyálát kezd vidám fulladozásba. - Amilyen buli volt, örülni fogunk, ha az a gyerek nem ugat! Volt minden, amit el sem akarsz képzelni, de még nem ittam semmit amióta földet értem így nem mesélek szaftos részleteket!

- Kiakasztó. Na nem baj, majd én elviszlek, aztán felcsípünk neked egy fűszoknyás nagyfarkú kandúrkát, hogy megmasszírozza a hátad, végül is, leánybúcsúd sem volt. Csak szólok, hogy emiatt halálos sértődéshullámot hagytál hátra. Ha kicsit megmelegszel itt, a többiek hajlandóak repülőre szállni, hogy utólag megüljétek, ezt üzenik - kissé komolyabbra fordul a hangvétele, bár nem az eljövendő lánybúcsúnak szól, sokkal inkább a válás víziójának.

- Nem is azért vett el, mert amerikában nem talált tűrhetően dugható külsejű csajt Mila, ez a legbosszantóbb az egészben. Azért akarna maradni, amiért elvett: valami ügyük van apával, de nem avatott be a részletekbe, de üzlettársak. Ne álmodozz elérhetetlenről, az a hosszú élet titka - pillan rá ahogy eltávolodik, odanyúl, hogy megsimogassa az álla alatt, mint egy boldogtalan cicának. - Én se akartam már mást, minthogy végre itt legyek, szóval fel se vedd. Egy kicsit sem vagyok kétségbeesve - görbülnek felfelé a szájsarkai.

- Most először is ennék valamit. Aztán innék valamit, lehetőleg koktél legyen, hosszú pohárban, de táncolni nem táncolok, mert igazad lehet, kell egy szépítő alvás, képzelem hogy nézek ki az út után. Mit ajánlasz? Otthon van valami kajád, piád? Főzni megtanultál már, mint egy takaros háziasszony, vagy itt a nagybetűs amerikában már nem is szokás? Anja azt kérdezte, hogy igaz-e, hogy leszerelik a konyhákat, mert úgyis mindenki rendeli a kaját.

- Mert ha bezárva ücsörögnék egész nap abban a lakásban, már a diliházban foglalnám a helyet. Inkább nyelvi korlátok és munka. - amin tényleg csodálkozom, hogy megkaptam, tekintve, hogy azt hittem, minket, oroszokat nem bírnak errefelé túlzottan. Semmiképpen nem akartam valami olyan életet, ami tétlen, de senki sem mondta, hogy kitalálni magad egy idegen országban ilyen...idegőrlő és fárasztó. Bár itt legalább adnak esélyeket és még tökre nyitottnak is mondhatók. Más kérdés, hogy a férjemnek ezekről nem tudok beszámolni, nem tudom elmesélni neki, mert leszarja. Jobb híján megbeszélgetem magammal, vagyis mostantól inkább az öcsémmel fogom, ő megért. És végre itt vaaaaaaaan! Emellett igazán eltörpül az összes szarság, a kétkedések, a nem értés, minden. MINDEN! Nekem ez a lényeg, ő stabillá tud engem tenni már azzal is, hogy hallom levegőt venni. A biztonságom. A hátországom.
- Bocsi, csak annyira örülök, hogy itt vagy! - szívből mondom, komolyan és örömmel. Izgatottan ugrándozik rajta a kezem, mindegy, csak had érjek hozzá, el ne tűnjön itt véletlenül. Talán kicsinyesen buta lenne belekapaszkodni a pólójába is, sőt rögtön már akkor hozok valami madzagot és mindkettőnk csuklójára egy-egy véget, nehogy elsodorják mellőlem. Eddig ennyire nem éreztem meg, hogy mennyire rohadtul egyedül voltam a városban. Eddig. Már tudom, és nem akarom újra ezt érezni. Tudom, hogy Mironak most majd aludnia kell, meg előtte ennie valamit. Ki tudja, milyen förmedvény kaja volt elérhető a repülőn!
A taxiban pedig már a békémet építgetem az illatából, a melegéből. Jólesők az otthoni hírek, valami, amihez van közöm, mert itt jelenleg semmihez sincs. - Ahh szívesen mentem is volna. - cirógatja a karját, összekapcsolódnak megint, minden helyre fog állni, amit eddig kétpofára tömött a káosz. Kiráncigálja a szájából a maradványokat, és együtt újra felépítik majd. - NEEE, fúj, ki közvetít egy gyerekszülést??? Katjának teljesen elmentek otthonról? Egyáltalán az apa vállalta, vagy a netharcosok majd előkerítik, és pellengérre állítják a nagy pillanatnál? - nevetek, nem is tudok mást csinálni. Képtelenség, Katja és egy gyerek?! Lényegében annyira képtelenség, mint én és egy gyerek. Egyszerűen hiába próbálnád elképzelni, lehetetlen. Damyant illetően felsóhajtok. Tudtam, hogy rá fog kérdezni, de úgyis a saját szemével fogja látni, hogy azt az embert teljesen hidegen hagyom én is, a létem is és úgy egyébként a házasságunk is. - Erre nem fog sor kerülni, abban biztos lehetsz. Ha elő is hozakodnék egy ilyennel, tudod mit tenne? Kiröhögne. Vagy beállítana egy tengerpartos hátteret a laptopomon, hogy azt nézegessem. - puffogok, de még én is érzem a lemondó hangszínt. Hiába, az elmúlt hónap eléggé kiölte belőlem az illúziókat.
- Már miért ne játszana? Teljesen kézenfekvő. Úgy értem láttad őt, annyi nőt dughat meg, amennyit akar, hát miért akarna ebben maradni? - tényleg nem értem, hogy miért jött ez a házasság létre. Végig azt hittem, hogy apám csak valami beteg viccet űz. Sosem gondoltam volna, hogy hagyja ezt. Az Államokba költözést meg mindent. - Üzlettársak? - kiszabadítom magam az illatfelhőjéből és a nyakából is. Ezt mondjuk apám nem említette. Azt igen, hogy egy barátja. Vagyis komoly barátja, hogy egészen pontosak legyünk. - Ah, végül is mindegy. Én remélem, hogy Damyan belátja, hogy ez hülyeség volt, és szépen hagy rálépni a saját utamra. Utána jól megleszünk. - elmosolyodom, jól bizony. Tökéletesen jól. Soha többé nem megyünk haza. - Öööö...nincs nagy terv. Csak azt akartam, hogy itt legyél. - bocsánatkérős mosolyra görbül a szám. Akartam, megkértem és eljött a semmire. Hát kell ennél szebb, jobb, több bizonyíték rá, hogy mennyire is vagyunk fontosak egymásnak? Nem kell. - Kitalálunk valamit, Miro. A te adottságaiddal, csak ki kell nyitni azt a bizonyos ajtót, és belépni rajta. Feltérképezzük ezt a várost. - tovább simogatom a térdét, megnyugtatnak a mozdulatok - Mihez lenne kedved? Vagy még ne maceráljalak, aludnál egy ilyen világturné után? - és holnap nézünk várost? Az lesz és úgy, ahogy ő szeretné, végtére is az egész életét felrúgta miattam. Lesem hát a kívánságait.

- Én? Neked kéne túldrámáznod hercegnőm, úgy látom az amerikai tükrök nem olyan élesek, mint otthon. Minek adtak gazdag palihoz férjhez, ha aztán ledolgozod a szépséged valami energiavámpírnak, hm? Hm? HM? - érdeklődik egyre mélyebbenn zümmögtetve a felháborodás hangjait, egyelőre nem győzi meg a félrelegyintett probléma, a puffogás, nem csinál titkot belőle, hogy nem tetszik neki a látvány, miközben mindennél boldogabbá is teszi, hogy épségben, egészségben és egyáltalán látja a leányt. Voltaképpen sokkal rosszabb is lehetne a helyzet, de ami nem látszik elsőre, az nem biztos, hogy nem nő a fejükre később, mint probléma. Vagy csak a hosszú repülőút miatt túlságosan fáradt és paranoiás, végtére is, megkerülte a bolygót, vagy mi a szösz!

- És még nekem van jetlagem, kedves, hogy átvállalod tőlem a félrebeszélés terhét - nevet rá nekividámodva, élvezve a kezének melegét a testre tapadó póló és a bőrdzseki között, amiben leszállt, a hátán a tenyerének kedves simogatását, amit a szerint amúgy tökhülye amerikaiak úgyis félreértenek, mert miért ne értenének félre, amikor azt sem tudják, hogy mi az a bizalmi viszony és milyen jó érzés tudni, hogy az övéhez hasonló vér muzsikál a lány ereidben. Szusszanva zuttyan be az ülésre, hátraveti a fejét, éppenséggel az ölébe is mászhatna, legfeljebb a félbarna sofőr meresztene rájuk még nagyobb szemeket.

- Meghívtak néhány éjszakára, szerinted mégis mit kerestem ott? Moszkvában mindig történik valami izgalmas, de jobb lett volna, ha eljössz - simogatja meg a lány combját, vidáman hunyorítva pillant rá, hogy tudja, nem egészen mulatni ment, de igen kellemes munkakörnyetet biztosítottak neki. - Terhes bizony, kilenc hónap és szerintem mindkettőnknek ott kell állnia majd a szülőszobában, mert már most tervezi, hogy instagram live adás lesz belőle és az a gyerek lesz az új celeb, szóval lesz vele dolgod - nyalja meg kiszáradt száját, lehet be kellett volna ugrani a reptéri kávézóba, mert ez így nem állapot.

- Mit mondhatnék, akkora férjed van, a Holdról látszik, nehéz nem érdeklődni az iránt, mit csinál Veled - vigyorog sandán, aztán kissé elhúzza a száját. - Mert illik és mert járna neked egy nagy séta valami világító homokos Maldív-tengerparton, de nézd el nekem, szó szerint most szálltam le a földre az égből, még az sem tudom hol vagyok. Ami érdekel, az meg majd kiderítjük - de sötét szemöldökeit összevonja egy tűnődő ráncolódásra a homlokán, nem tetszik neki, amit hall, nagyon nem tetszik, hiszen Miláról van szó.

- A válás nem játszik, hercegnő - simít a kezére a lábán, magához öleli, az álla alá vonja szép fejét, hogy végigsimíthasson a hátán, megölelhesse, mint egy rég nélkülözni kellett kedves alvóplüsst, aminek neve és története van, de az övéit apa elégette, amikor rossz volt, csak Milát nem bántotta, nem vehette el tőle, amíg férjhez nem adta idegenbe. - Apának valami ügye van vele, de ilyen fajankó, hogy csak a nevét adja jól megleszünk mi, hm? - kissé hallgat, lesandít rá.- És mit gondolsz Mila mit fogok itt csinálni? Persze, majd nem mondom, de arra van már valami nagy terv? - nem is ők lennének, ha nem csomagolt volna össze csak azért, mert hívta anélkül, hogy tudta volna, mihez kezd majd ezen az idegen helyen.

Engem nem érdekel a többi ember, csak rosszul bepakolt statiszták egy csodálatos jelenetbe. Így is ügyes vagyok, mert nem kezdem el őket félrerángatni az útból, hogy elérhessem Mirot. Most már minden rendben lesz, minden, ami most sötét, gomolygó felhőként árnyékolja életem egét, helyre fog jönni, mert Miro itt van. Végre itt van velem, ebben a kurva országban, ahol egy teremtett lelket nem ismerek lényegében! De már igen! Itt van az az ember, aki a bizalmasom, a támaszom, a legjobb barátom, a testvérem, most hirtelenjében elpusztíthatatlannak érzem hát magamat! Hirtelen eltörpül az egész furcsa házasság gondolata Damyannal, az, hogy a munkahelyemen néha akkora nyelvi nehézség tornyosul elém, hogy gondolkodnom kell a körülírásokon is. Minden. Mindezt azért, mert ő leszállt arról a tetves gépről! Ide nekem a világot, had ölelem meg!
- Most mi van? - torpanok meg, amikor megfordít, pedig mennünk kellene. A repterek gyászos helyek, most az érkezésének akarok örülni, kitolni a szeles város utcáira, hogy érezze a talpai alatt az amerikai földet. Hogy már nem Oroszországban vagyunk, apa sok-sok ezer kilométerre tőlünk téblábol valahol. Kell ennél több? Mondja meg, kell ennél több??
- Azért ne drámázd túl.. - elhúzom a számat, ennyire azért nem nézek ki szarul tán. - Csak a meló, azért nem nevezném éppen anyanyelvinek a környezetet, kicsit stresszelek miatta. - védekezek két szuszra, mielőtt még valamiféle téves gondolatok születnének meg elméjének univerzumában. - Ja, ő? Egy nagy pff... - legyintek egy grimasszal, Damyan elég nehezen definiálható pár szóval. Viszont legalább végre beszélhetek róla valakinek. A munkahelyemen mégsem pletykálhatom ki, hogy a csodálatos és friss házasságom egy akkora kamu, hogy a tornyai látszanak még a Holdról is! Mármint bizonyos értelemben nem kamu, mert igazi és jaj nekem, de elháltuk már többször, ami igazán élvezetes hús-vér valóságot kreált belőle. Mellette alszom, hallom neszezni is, de egy szellem vagyok a lakásán, aki manifesztálódik, ha éppen méltóztatik hozzáérni.
Viszont olyan derékon nyugszik a kezem, ami nagyon az otthonra emlékeztet, saját magamra. Arra, aki itt és most nem tudok lenni, mert mindenhol csak akadályok tornyosulnak....viszont ami késik, nem múlik. Adok időt magamnak, csak baromira nehéz. - Ja, nem! Nem lehet, bocsi...kicsit sok mindent szeretnék egyszerre csinálni és ezek összeakadnak. - vigyorgok rá szélesen. Indiai barátom bizonyára hagyná, mert az orosz beszéd legalább annyira nem tetszik neki, mint senki másnak ebben a városban. Hahó, mikor volt már a hidegháború?!
Nem vagyok nagy segédkezője a pakolásban, jobb híján egyik lábamról a másikra ácsorgok, az ujjaim a gerincárkában matatnak, mintha legalábbis attól félnék, hogy eltűnik. Pedig biztos nem fog. Ő nem hagyna engem cserben. A sofőrnek dobok egy lehengerlő mosolygást, ne aggódjon, nem fegyvereket és halottakat tuszkolgat lelkesen hátra. Bepasszírozódom mellé, éppen az ölébe nem mászom át, de a nyakához hajtom a fejem. Az illata otthonos, Miros, öcsis!
- Moszkva? Mit kerestél te Moszkvában? - apa jóváhagyta neki? Meglepne, a kis "közös munka" mondjuk valamelyest enyhített azon az utálaton, amit iránta érez, de kit érdekel most az öreg? - Miiii??? Katja terhes lett? De béééna... - felnevetek, közben azért előre is hajolok, hogy mondjam ugyanazt a címet, ahonnan elindultunk nemrégiben. Erre mondjuk már én is gondoltam. Mármint nem a címre, hanem a terhességre. Rásandítok az öcsémre, mert ki más tudna segíteni, ha nem ő? - Kiderül itt a végén, hogy téged csak a férjem érdekel. - megsértődöm egy fél pillanatra, egy félre. - Nászutat? Jaj kérlek, ne legyél naiv. Minek akarna engem nászútra vinni? - ahol hozzám kellene mondjuk szólnia...rám néznie vagy valami...teljességgel kizárt. Maximum magában utazgat és megkefél közben minden lotyót, aki az útjába esik. - Nem nagyon tudok róla semmit, Miro. Akkor szól hozzám, ha nagyon muszáj. Amikor mondtam, hogy dolgozni akarok, azt mondta oké. Baromira hidegen hagyja a jelenlétem. - felsóhajtok némileg keserédesen. Mert oké, szarjon le, de akkor engedjen el. Végleg. - Most, hogy itt vagy, talán elé tudom tárni, hogy váljunk el csendben, és akkor mi mehetünk, ahová csak akarunk. - húzgálom a körmeimet a nadrágba bújtatott térdén. A kőszoborra hajazó férjem meg kereshet magának olyan nőt, amilyenre valójában vágyik. - Nem lenne jó? - emelem fel a fejem, hogy ránézhessek. De felnevetek. - Nem kérdezett rólad, tehát nem mondtam el neki, hogy otthon mivel foglalatoskodtál. Lehet, hogy neked sem kellene. Elég...kiszámíthatatlanul reagál általában. - vagyis rám jobban mondva mindig dühösen. Akkor látom, érzem másnak, ha éppen bennem van.

- Milaaaaaaaaaaaaa! - viszonozza a kipörgető sikolyt a levidámabban, azzal egy cseppet sem törődve, hogy milyen megbotránkozást váltanak ki a rég nem látottt testvérek ölelésével.- Borzalmasan hiányoztál! - talán drámai túlzásnak tűnik, de nincs benne egy csepp színpadiasság sem, orosz szavaik hallatán mégis úgy húzódnak félre a német vénségek, mint csótányok, amikor rájuk süt a nap, de nem törődik velük.

- Menjünk, menjünk, de várjál már hé ha hó hé, álljál meg, hadd nézzelek - állítja maga elé a lányt, hogy két tenyerébe vegye az arcát, a hüvelykujjával végigsimítva a szeme alatt. - Karikás a szemed és a hajad is kissé fakó, mi van itt a vízben, hogy teljesen tönkretesz? Együnk, igyunk, aztán mesélj, mondjad, panaszkodjál, gondolom van mire, azok után, hogy Mr. Chicago lelépett, otthagyott, aztán iderángatott - átöleli a derekát, a másik kezével újra elkapja a bőrönd húzóját, hogy átvágva a reptéri gyülekvész népségen végre kilépjenek és taxiba üljenek.

- Mi van, itt lehet dohányozni a kocsiban? Ne bomolj nővérkém, tudod, hogy minden is kétszer, amint megálltunk! - nevetve adja cuppanósait a lánynak, miközben berámolja a csomagtartóba a holmiját, bár a sofőr olyan ijedten pillant rájuk, mintha attól tartana, hogy őt is melléjük fektetik, mert csak úgy ropogtatják az orosz szavakat. Megnyugtathatná, hogy nem a szerveiért jöttek, de egyáltalán nem érdekli, hogy mit gondol, csak Mila, akinek kitörő lelkesédése mögül úgy árad a magányosság és szomorúság frusztrációja és fájdalma, hogy kimerült boszorkányelemeit vastagon tölti fel belőle, miközben elönti a féltő düh, mert házas asszonyként nem ezt kellene sugároznia magából.

- Nélküled üres Szentpétervár és Moszkva is. A lányok kisírják a két szemüket, hogy elmentél! Katja persze be is kapta a legyet, így hogy nem vigyáztál rá, hogy ne tegye szét a lábát minden szépszeműnek, de nem is vártunk mást - a hátsó ülésre csusszanva megvárja, hogy Mila mondja be a célpontot.- Izgulok hát! Milyen a te férjecskéd? Pörögsz, mint egy duracelnyuszi, úgy csináltok, mint a nyulak? Mikor pótoljátok az elmaradt nászutat? - egészen összebújik vele, mint gyerekkorukban, amikor olyan kicsik voltak, hogy elfértek egy ülésen.

- Jó is, mert a király megérkezett!

Moszkva. Seggfagyasztó hideg. Hányáshatárig érő szmog. Negyed liter vodka. Rosszul hangzik, de a 250 ml-is üveg ennyit tud.
Nem búcsúzkodott hosszan, érzelgősen a rokonoktól és barátoktól, az elmúlt hónapokban amúgy is befonta az idegrendszerét és szinte még a szextől is elment a kedve, mert a kefét rágta, hogy mi lesz a családjukkal. Apa persze mindent jobban tudott, mindent elrendezett, az amerikai orosszal remek üzletett kötött egy jó lányra, egy remek lánnyal, amire a szeme sem rebbent volna, ha történetesen az a lány nem a nővére!
Úgy lapozgatja a telefonjának képernyőjét a becsekkolás előtt, mintha a hüvelykujjával akarna árkot szántani a finom szilíciumszemcsék közé. Tiltás, törlés, amerikai platformokra csatlakozás, előkeresni azokat a neveket az emlékezetéből, akik elhagytak orosz anyácska tápláló csecseit, hogy belevessék magukat a nagyvilágba. Jól jöhetnek most még.
Csak Mila képét nem pöcköli el, hol tükör előtt pózolva mutatja meg, hogy milyen szerelésben várja majd a reptéren. Kedvtelve elidőzik a pillantása a karcsú alakon, ránagyít az új szerelésre, drága anyag, felismeri a szabást, divatmárka, legalább Yegorov megadja azt a luxust a lánynak, ami megilleti.

Repülőgép. Duplawhiskey, szappanügynök utastárs, gyors szopás a szűk wcben és legalább egy névjegyet és némi készpénzt nyert vele, amiből majd meghívja Milát egy koktélra, amit a repülő koporsó leszállt vele és kifaggatja minden apró kis részletről az életével kapcsolatban, amit nem kémlelhetett ki olyan nagyon messziről.

Chicago, rögtönzött fogmosás vízzel a mosdóban, gyors hajigazítás, ereszkedés, a kézitáska szorongatása a bőröndre várva, esetlen totyogás a kicsekkolókapun keresztül egy német házaspár után, akik már a második világháborút is a nyugdíjasklubból nézték szerény véleménye szerint, vidám fintorok küldése a várakozó között felfedezett lánynak, mielőtt kitörne a nyugdíjasok közül, hogy felölelve magára körbeforduljon vele a tengelye körül, hogy a topánkába bújtatott lábak csak úgy kalimpáljanak.

- Annyira hiányoztál hercegnőm, egészen megbarnultál itt a tengerentúlon!