- Nincs is finomabb a sittes levesnél. Nem tudom Mila, nem ismerem a szexuális életed összes mocskos kis részét -lusta mosollyal a száján ellenben elábrándozik arról, hogy mi lenne, ha így lenne, de nem ad neki túl nagy hangot, bár ha még egy kicsit iszik éhgyomorra, akkor lehet, hogy fog.

Mer ez valahogy mindig is jobban érdekelte, mint bármi más, és ebben a fertős szakadékból még Yegorov mivolta vagy kivolta sem látszik ki, elveszik benne minden hozzá kapcsolódó kérdés, legyen akármekkora is az a férfi, hogy simán kinézné belőle, hogy veri a nővérét, ha amaz éppenséggel nem állítana mást.

Veszélyes játék a gondolatokkal.

***

- Tudom, hogy nem, esélyed sem volt - sóhajt együttérzően és komoran, Milára pillantva, hosszan, kicsit komoran. Egyértelmű volt számára, hogy a lány egyszer feleség lesz és nem az övé. Egyszer egy férfi elveszi tőle és a legtöbb, amit tehet, hogy azt a férfit valamilyen módon az uralma alatt tartja, hogy a lehető legjobb életet élhessenek a nővérével.

- De nincs miért aggódnod, én is mindig így láttam az életünket. Mindig együtt. Ezen egy óceán sem tud változtatni, még ha el is rabolnak országanyácskánkból, mert ez a mi életünk természetes rendje - túlzó, túlcsorduló szavak ezek, amik a jakuzzi buborékaival együtt pattognak ki a szájából, nem tehet róla, túl fáradt ahhoz, hogy ellenálljon nekik és elüsse szeretettel teli, meleg élüket.

- Szép mentés, hercegnő, szép mentés, de a tökéletesség az nem olyan, de kösz. Jól esik - sóhajt egy nagyot, amivel le is zárja azokat a dicstelen időket a monitor előtt, amikor rémülten fedezte fel mindazt, amit a szelfikamera kegyetlenül megmutatott. A szépség haldoklását. Az orrszőrök lázadását. A szeme alatti karikákkal hullahoppozó energiaéhséget.

- Nem adok elő neki semmit, nem az én férjem... legalábbis azt hiszem ebben az országban sem elfogadott a hármas felállás, de majd utánanézek, ha osztoznál - vigyorog a lányra, torokhangon neveti el magát, némi kis tehetetlenséggel a hangjában, mert hazudna, ha azt mondaná, hogy nincs miért aggódnia Milának vele kapcsolatban.

- 12 óra alvás? Már most úgy hangzik, mintha álom lenne - fordul oda a cirógató kéz felé, újabb sóhajjal kapaszkodva a józan, éber eszének maradékába, együtt mosolyogva a lány oly kedves nevetésével, pedig rajta nevet, de neki szabad.- Be bizony, azóta már biztosan zárat cseréltek, mert nem volt okos dolog meghagyni az előzőt. Teljesen hülyén viselkedtek, nincs az emberekben együttérzés Mila, hát csak a vackomat kerestem ott - forgatja meg a szemét kedvtelve, aztán fájdalmasan felnyögve megdörzsöli az orrnyergét.

- Igazán megérdemled miután annyi ideig nélkülöznöd kellett, majd gondoskodom utánpótlásról, majd... ah, milyen fürge vagy - bámul fel rá, alulról pazar kilátás esik a lány nedves tagjaira, ahogy csepegve magasodik fölé a medencéből kikelve, mint valami ostoba, mediterrán istennőség, akinek éppen a habokból kiszállni támadt kedve... többet kellene aludni és enni és kevesebbet szívni és szexelni, mielőtt ezek a gondolatok a szájára kívánkoznak, zsibadt teste túlságosan kimerült ahhoz, hogy reagáljon a látványra.

- Már most hisztis és nyűgös leszek, te viszont egy hős vagy! Alig várom, hogy folytassuk - nehézkes sóhajjal tápászkodik fel, a lány tüsténtkedéséhez képest ólmosan lassan, a törölközőt kunyorogva fogja, lehúzza magáról a vizet vele, aztán a dereka köré tekeri, hogy ne mászkáljon teljesen meztelenül, Mila bőrén a libabőrök vonzzák a kezét, de mielőtt elérhetnék az ujjai, a lány félrefordul és öltözködik, bamba kis nevetéssel néz végig rajta.

- Megint edzhetünk majd együtt - mondja, és azzal arcra esik az ágyban mellette, összehúzva magát odasimul mellé, mintha még mindig ártatlan kisfiú lenne, a karját keresztbeveti a derekán és a vállához rejti a fejét, hogy hosszúra hagyott arcát eltakarja a haja. A tiszta bőr illata az idegen öblítő és mosószer szagát elnyomja körülötte, magába lélegzi az egyetlen ismerősséget, amit soha nem volna képes elengedni. - Csak egy kicsit lecsukom a szemem, aztán folytatjuk - hazudja és olyan mély álomba zuhan, amilyenbe azóta nem, hogy Mila repülőre ült.

Csak felvonom a szemöldökömet, valószínűleg csak szórakozik. Mármint...ő az öcsém, mégis mi szüksége lett volna valaha is a fehérneműimre? Semmi. És a jövőben mi szüksége lenne? Továbbra is semmi. Így egy vállvonós mosolygással el is engedem a dolgot. Nem az első lenne, hogy valamivel szívatja a fejemet, szóval nem akarok a kelleténél nagyobb figyelmet szentelni a dolognak. Szükségtelen.
Most pedig kedvem lenne azt mondani, hogy ugyan, menjen már. Nem ölte volna meg. Bántotta volna talán, sőt, akarta volna neki azt a fájdalmat, de megölni? Biztosan nem. A szemében állít meg valami, hogy ezt kimondjam. Talán...talán megtette volna, igen. Talán mégsem. Szerencsére ez már nem fog kiderülni és nekem sem kell rajta elgondolkodnom igazság szerint. - Akkor vihettem volna a levest a sittre. - hát elviccelem én, és végül ő is. Na mondjuk ilyen kinkről nem tudok a magam részéről. Az övéről...nos, talán ebben ő a kérdőjelesebb. - Gondolod arra izgulok, ha vernek? - nem, nem arra. Néha mondjuk már magam sem tudom, hogy mire. Egyszerűen csak...hagyom a vágyközpontomnak, hogy megélje, amit szeretne és később vonok le következtetéseket. Jobban mondva eddig így volt. Mielőtt még házas lettem.
- Kicsit öngólt lőne vele. Egy maffiózónak egy zsaru a veje? Már Szibéria valamelyik elhagyatott jégmezőjén lenne elfagyva, ha ez így lenne. - nem, Damyan egyértelműen nem lehet zsaru. Ki van zárva. - Igen, most, hogy itt vagy, már elhiszem, hogy úgy lesz. Ha valaki, hát te bizonyára meg tudod fejteni a nagy Yegorov-ügyet! - és ez pőre bók neki...tudom, hogy képes rá. Nekem rövidebb a pórázom, nem tudok olyan széles köröket lefutni, mint ő. És mivel lefekszünk, már....nos, nem tudok teljesen semlegesen tekinteni rá. Ha szar lenne, nyilván másképp lenne. De nem az. Az ösztönök pedig nálam is működnek.


Kicsit sajnálom, hogy rákérdeztem, vagy...nem is tudom. Megszáll valami buta érzés, a tényé, hogy Mirot kiszakítottam az életéből, a mindennapjaiból azért, hogy egy idegen országba jöjjön. De olyan iszonyatosan egyedül éreztem magamat nélküle. Damyan nem kommunikál velem, nem kérdezi meg a véleményemet és nem csinálunk "csak úgy" dolgokat. Néha inkább olyan érzésem van, hogy nem akar engem megismerni, csak él a helyzettel, amiben vagyunk.
- Sssh...Miro, én sem tudtam róla. Nem is sejtettem, hogy valaha is ekkorát fog fordulni az életünk. Mindig úgy gondoltam... - nem is tudom, hogy hogyan vélekedtem - hogy nem fogok férjhez menni. - engem nem neveltek feleségnek, anyám életbölcsességei pedig nem igazán erre vonatkoztak sosem. - Vagy, ha mégis, akkor te jössz és ott leszel. Szobád lesz a házamban, vagy nekem a tiédben. - de ennél tovább tényleg nem mentem. Lehet azért sem, mert egyik hülye sem ébresztett bennem olyan érzéseket, hogy annyira vágytam volna gyűrűre, harangokra meg fehér ruhára. Nos...az esküvői boldogság mondjuk így sem volt meg.
De most elnevetem magam, mert Miro ilyen. Könnyed, vicces...és nekem baromira szükségem van rá. - Úgy akartalak hívni, hogy ne legyen fültanúm. - mert ki tudja, lehet Damyan még a falakon át is hall mindent. Néha olyan...másnak látszik. De mindig éber. Mindig. - Miindig tökéletes voltál, mert örültem, hogy láthatom az arcodat. - engem nem zavar semmi sem rajta. Ráadásul tényleg komoly időeltolódásokkal voltunk kénytelenek kommunikálni...és azok is inkább hozzám igazodtak. Úgy szeretem őt...ezt elmondani sem tudom.
- Ez nem rossz ötlet, bár neki azért ne add elő. - vagy hát mit tudom én, lehet tényleg nem érdekelné, hogy mit csinál, ha csinál valamit. Kevesebb zsarolós, beszólogatós alapja van addig is. - Jóóó...muszáj aggódnom. Miféle nővér lennék, ha nem aggódnék miattad? - bár tudom, hogy nem kell őt féltenem. Mindent el fog követni azért, hogy Damyan ne találjon az ittlétében fogást.
- Naaa, jójó...megkajálunk és mehetünk az ágyba, aztán aludhatsz vagy 12 órát, hogy friss és üde legyél! - megígérem neki, a karját is megsimogatom mindenféle pozitív szándékokkal felvértezve.
De őszintén próbálok nem felröhögni...nem lehet...tuti megint szívat. - Te bementél a régi albérletembe?? - nem bírom, de...felröhögök - Nem is csodálom, hogy furcsállták a jelenlétedet. Dilisem. - már mosolygok, szívből mosolygok. - Most itt vagy. Együtt vagyunk, Bármikor elbújhatsz a takaróm alá a világ elől. - vagy én az övé alá az én világom elől. Részletkérdés. - Ja a ciginek annyi volt kedves öcsikém. Nem két fősre volt az tervezve. - de engem ellazított, jól érzem magam. Felállok a jacuzziban - Menjünk, tényleg le kellene feküdnöd, mielőtt nyűgös és hisztis leszel. - nyújtom a kezem felé, hogy másszunk ki együtt innen. - Nem folytattam a sorozatunkat. - amit videohívások közepette egyszerre kellett néznünk. Képzelem mekkora lelki ereje volt neki ehhez.
Ügyesen kimászom és nem rántom ki őt is, nem is esem el, úgyhogy büszkén kapom fel a tálcát, hogy vizes lábakkal beszaladjak a teraszról. Mondjuk mindenem is vizes. - Ezt vidd, én keresek törölközőt neked is, meg hozok ruhát magamnak. - és irányítom is magam a hálóba, hogy mindent beszerezzek. Az időt sem húzom, csak a hátamra dobom a saját törcsim, és lemegyek hozzá. - Tessék. - nyújtom oda, kicsit didergek hirtelen, de gyors vagyok, félretolom a vizes fehérneműt és shortot húzok atlétával. Végigfekszem az ágyon és csak csodálom a tényét. A jelenlétét. Végre itt van!!!!

- Még fogalmad sincs a nyúlüreg valódi mélységeiről, Alíz -vigyorog, mint a kandúr a hírhedt meséből, de hát megvannak a maga mocskos, perverz kis titkai, amiket nem is kell feltétlenül tudnia a lánynak ahhoz, hogy jól működjön az ő örök testvériségük, ami nélkül csonkaságot érezne, mint egy kettévágott sziámi ikerpár. Lehetnek akármennyire is féltestvérek, ha egységet és egészt képeznek ebben a világban.

- Megöltem volna - apa nevében nem nyilatkozhat, de ez olyan hirtelen és komolyan kiszalad a száján, hogy csak az igazság lehet, semmi másnak nincs ilyen határozott éle, ekkora súlya és nem követi egy kis ijedtség, bűntudat nélküli megriadás, amiért volt bátorsága kimondani és a szó nyomot hagyott a száján. Elsimogatja egy mosollyal. - Kivéve persze, ha te is akarod, mert ez a kinketek, ki vagyok én, hogy ítélkezzem? - emeli fel a kezeit egy könnyed nevetéssel, hogy elvegye a gyilkos, féltő indulat komorságát.

- Nem ismerem a zsaruk játékszabályait, ezért meg kell bíznunk abban, hogy apa nem adott egy rendőrhöz - legszívesebben kiköpne a gondolatra, két oldalról is a törvény alatt él, hiszen bukott boszorkányként a természetfeletti természeti törvényeinél is többre tartja a feketemágia bűnös élvezetét, ezért már éppen csak egy zsandár hiányozna az életébe. - Ezeket a misztériumokat mind meg fogjuk fejteni Mila. Újra egyesítjük az erőinket, és amit nem értünk, azt megértjük, vagy hátrahagyjuk, ha kell - komolyan beszél, kedvtelve és megnyugtatóan, megsimogatva a karját egy apró kis horkantással.

Mindenkit utál, akit nem ő választott Mila életében, és még nem volt senki, aki szerinte megérdemelte volna a lányt.

***

És akkor ilyen kérdésekre kell okos választ adnia, ami igaz is, pedig az igazság és ésszerűség nem jár mindig kéz a kézben, miközben Mila olyan elveszett arccal néz rá, ami vigasztaló ölelést és gyengédséget követel. Abban a kis szomorú tudomásul vételben ott van minden, amiért nem kellett volna őszintének lennie, de ugyanakkor azzal elvesztette volna mindazt, amiért fontos neki a lány. Hiszen ő a nővére, vele lehet őszinte akkor is, ha nem esik jól, mert az őszinte, lemeztelenített igazságban sincs semmi, ami éket verhetne közéjük. Többet ér így kimondani, mintha puha hazugságokba csomagolva elveszítette volna ez embert, akinek elmondhatja, amit érez, akkor is, ha az érzései kettősek és döntenie kellett, hogy merre hajlik el.

- Én lennék a legboldogabb, ha hazavihetnélek, de tudom, hogy ez nem rajtad múlik, nem is rajtad múlt, és ha ezt tudom, már évekkel ezelőtt megszökhettünk volna hazulról, hogy sose találjanak meg minket, és ne legyenek családi kötelezettségeink - piszkálja meg az ételt egy kis mosollyal, mert sokszor eljátszott a gondolattal, amióta ez az egész kiderült, hogy mi lett volna ha... de azokban az időkben nem élhetnek, amiket csak elképzeld.

- Ne viccelj - mosolyodik el őszintén és egy kicsi felháborodottan- Ha lenne Szentpétervár-Chicago repcsibérlet, nekem már lenne és oda-vissza járva nyakcsigolyacsavarodást kaptam volna a kényelmetlen mosdószopásoktól, hogy hasznosan teljen az utazási idő is. Klassz a videóhívás, de abban nem látom, hogy mi van veled igazán - eszik abból a húsosból is, amit a lány kitüntet a figyelmével, nevetve nyeli félre a falatot. - Ne is mondd! Az időeltolódás miatt csomószor akkor hívtál, amikor éppen valakin már túlvoltam, nem a legjobb formámban láttál, borzalmas! Már csak ezért is ide kellett jönnöm, az eljövendő barátaim érdekében, hogy ne hagyjam ott őket félúton - mert persze nem kérdés, sose cserélné el Milát senki faszáért.

- Ah, gondolod ilyen piti lenne? Mondjuk férfi, megtörténhet. Majd keresek valami egzotikus hostessállást, sok az orosz ebben a városban, jól jön a nyelvismeret és szép is vagyok, ne aggódj miattam - kinyúl érte, a hajába simogat két ujjal ahogy felé hajol a falatkáért, az ujjai közé csippentett hajtinccsel sóhajt egyet. - Van még a cigarettából, vagy elszívtuk, vagy elejtettük, vagy be kell érnem az itallal, hogy leöblítsem ezt a parát? Komolyan Mila, olyanokat tudsz kérdezni így a jetlegben, hogy egészen elvesztem - hajtja le a fejét a karjára megadóan, a vízben elnyúlt testtel, mintha túl fáradt lenne a létezéshez, az evéshez és a gondolkodáshoz is, de a beszédhez valahogy mégsem. - Annyira borzalmasan hiányzott az, hogy csak úgy átmenjek hozzád, amikor nem akarok sehol máshol lenni, csak eltűnni mindenki más szeme elől, hogy ne nézzenek. Ott mászkáltam a kibaszott lakásodban az új lakó meg állandóan azt kérdezte ki vagyok és mit akarok ott, felháborító.

- Nem, szerintem nem lopkodtad. - felvonom a szemöldökömet, hát miért tette volna? A kukkolásait ismertem..jobban mondva egy idő után egyszerűen lebukot, és már nem mondhatta azt, hogy éppen bújócskázik. Kihallgatott és komolyan aggódtam egy pár pillanatig, hogy beköp, elmondja apának, hogy mit művelek, de sosem tette. Miro mindig is a szövetségesem volt, talán ennek a nem ismert tényét tudtam már gyerekként is, amikor megtudtam, hogy létezik. - Hé, azt én is tudom, hogy a pornó nem a valóság! - mindjárt fel is háborodok itt, egyszerűen a fehérneműt szaglászós dolgokat nem értem, nekem eszembe sem jutna semmi hasonló. - Ahh, tudtam én, hogy rád van szükségem! - ráragyog egy szívből jövő mosolyom. Olyan magányos voltam nélküle, mintha egyszerűen csak elsodródtunk volna a világban. De már minden jó lesz, minden rendben lesz.
- Óhh, nekem tökre megfeleltek azokra a célokra. Egyáltalán nem gondoltam semmi...komolyságokra. Egyébként nem tudom mit szóltatok volna, ha valamelyik is verni próbált volna. - kíváncsi pillantásokkal sorozom meg. Az első lett volna, aki közli,, hogy akkor ezt most hagyjam szépen abba. Apám meg....ki tudja? Jobb az ilyenekbe nem belegondolni. Egyébként is, régen tök egyértelmű volt, hogy a fiúkat lehet dróton rángatni, ha akarom. Ez valahogy mostanában nem működik.
- Hmmm őszintén? Nem gondolnám zsarunak. Már csak azért sem, mert házasodott, és elvileg arra a beépített részek nem terjednek ki. Vagy rosszul tudom? Egyszerűen...csak fura. Nagyon különös ember... - tényleg nem tudom őt hová rakni, lehetetlen. Talán Miro rájön majd valamire, vagy észrevesz olyasmit is, amit én nem. Mindig is jobb megfigyelő volt nálam.
- Oké, remek. Akkor színtiszta birtoklás. Gondolom a ténynek szól, hogy a felesége vagyok. - nyilván, hát mi másnak is szólna? - Én sem emlékszem, hogy láttam volna valaha. A nevét sem hallottam. Ezért is fura az egész, hogy ilyen hirtelen és a semmiből jött az egész... - baromira idegesít, hogy nem osztották meg velem az okokat és a miérteket. Végtére is az én életemet kötötték hozzá ehhez az emberhez, nem a sajátjukét.
- Majd igyekszem barátokat is szerezni. Csak..nem járok el túl sokat. - na meg az egyedül elmenni valahová meglehetősen nehézkes dolog. Úgyis mindig a nyakamba ültet valakit Damyan, hogy figyeljen, kövessen. - Naa, ne utáld. Olyan kis egyszerű volt! - nem is kellett hozzá túl sok dolog, hogy boldoggá tudjam tenni. Bár az albérletben a gyűrűjétől megrettentem és gyorsabban mondtam nemet, minthogy be tudta volna fejezni a kérdést.


Elmegy és kicsit görcsölök, amíg várom vissza. Tudom, hogy mit akarok tőle megkérdezni, csak nem tudom, mit fog rá válaszolni. Valószínűleg semmi olyat, amit szívesen hallanék. Végtére is már nem gyerek, nem szabadott volna erre megkérnem. Max meghívni egy hétvégére, vagy pár hétre, aztán visszaengedni az életébe. Nem, mert nekem kell, hogy mindig itt legyen, hogy élete hajóját ugyanabba a kikötőbe vezesse, mint én. Emiatt aztán már rémeket látok az arckifejezésében is, amikor visszatér.
- Tudom. - elszomorodom egy kicsit, mert akármije is volt otthon, elhagyta. Mert én sipítoztam neki egy másik kontinensről, hogy furán érzem magam a házasságomban. Már majdnem kedvem lenne elrebegni, hogy a bocsánatát kérem és nem fogok megharagudni, megbántódni, megsértődni, ha haza akar menni. Hanem megértem majd. Tényleg.
A szavai viszont nem ezt sugallják. Olyan egyenes a pillantása, hogy szinte kardélre hány vele. - Pedig szeretnék hazamenni veled. - de én is tudom, hogy nem lehet. Meg fogom kérdezni Damyant, hogy pontosan miben állapodtak meg apámmal. Remélem, méltatni fog némi válaszra, hisz úgyis tudjuk mindketten, hogy nem érzelmi alapú döntés volt ez.
- Azt mondod idejöttél volna? Hogy megnézd, jól vagyok-e? - csillogó szemekkel nézek rá, a pálcikáim között egy ízletes húsfalatkával - Mondjuk az is sokat segített, hogy videohívásoztunk sokat. Csak a hülye időeltolódás... - na ja, az meglehetősen nehéz volt - Ki kell találnunk, hogy mivel foglalkozz...Damyan eléggé...kiszámíthatatlan azt illetően, hogy mennyire ...nem tudom. De nem akarom, hogy azzal vádoljon, nem csinálsz semmit, csak létezel. - komolyan mondom, kihajolok egy másik fajta falatkáért.

- Egyrészről rémisztően önállótlanok, másrészről egy kicsit sem bánom, ha mi ketten okosak vagyunk a többiek között - mézédes fölényessége mosolyban manifesztálódik, aztán vidám hunyorgással fordítja oda a fejét, kis csalafintasággal a szája szélén. - Tényleg nem lopkodtam? Tényleg? Mila, a pornó nem valóság, ezt minde valamire való kukkoló tudja. Sokat kell még tanulnod a mocskos valóságról - paskolja meg a kezét atyai vidámsággal.- Ezt pedig én is el tudom mondani neked, az otthon te vagy, teljesen mindegy, hogyha az összes, magát túl dominánsnak képzelő tesztoszteronhím a fejeze tetején pörög is, ez akkor is így lesz - dorombol a legmélyebb egyetértésük.

- És mintha te nem lennél bolond? Édesem, Ana választása legalább tartalmaz némi... életet. Lehet, hogy verték, de volt izgalom abban a kapcsolatban, de a te elsőid? - néz rá merőn, a világ legfájdalmasabb pillantását annyira túljátszva, amennyire csak lehet, hogy egyértelmű legyen, kisöccs minősítésben senkit soha nem tartott méltónak a nővére kezére.

- Egy pont mellette, egy pont ellene - nyergel át Damyanre, amilyen széles a háta, ketten is felülhetnének rá pacigolni, kérdés nélkül. - Elképzelhetőnek tartod, hogy egy maffiába épült zsaru? Ha már a kikérdezés megy neki, ez megmagyarázná miért nem akar sok időt tölteni veled, egy asszonyka éber szeme lebuktathatná - a száját csücsörítve töpreng a homlokát összeráncolva. - A férfiakon nagyon vékony a civilizációs máz az ősember mivolton Mila, egyes férfiakról meg teljesen le is kopik, le is olvad. Higgy nekem, ez tiszta birtoklás, nem más. Egyébként nem. Soha nem láttam, de még apa társaságában sem, viszont apa sok olyan társaságban járt, ahova én nem, találkohattak, sok a kapcsolata amit nem látunk, de nálunk holtbiztos, hogy nem volt. Emlékeznénk. Emlékeznénk. Mikor volt, hogy beállított hozzánk egy dugható kan és nem elemeztük ki azt részletesen? -már az őskort nem számítva.

- Szörnyű vagy - simogat végig kedveskedve a saját, meghorpadt horpaszán, ő tetszik magának, kéjes kedvét leli benne, kicsit el is tereli vele a saját figyelmét. - Vladimir - hosszan fújja ki a levegőt az orrán, szinte a lángnyelveket is látni, de csak a fejét ingatja meg és nem ismétli meg, hogy a barát nem az, akivel a kollegiális viszony összezárja az embert egyszer.

***

Annak ellenére, hogy indult neki nem halogatja a visszatérést, néhány szükséges eszköz a konyhából és már ott is van, hogy kitálaljon maguknak, mert az éhség harapdálja őket belülről. Mintha a séta kiűzte volna belőle az édes bódultság egy részét, a pillantása józanabb amikor megérkezik, bár az ujjainak ideges kis mozdulataiban ott maradt némi kellemetlen vibrálás és szinte látszik a homlokráncolásán a töprengés.

- Szerintem alapvetően rossz kérdés, Mila. Nem vagyok egy élettelen senkiházi, hogy ne lett volna elég komoly veszteség amiből kiszállok és otthagyok, hiszen ha nem tetszett volna nekem az élet, amit élek, akkor máshogy élem - felel olyan őszintén, mint Mila fehérneműje és megrántja a vállát, a legjobb falatokat kettőjük közé teszi, amúgy preferencia alapján elrendezi a dobozokat. - De érted, amikor arról van szó, hogy kivel és hogyan akarom élni az életem, hogy kit akarok benne látni, akkor ez mellékes. Rajtad ott volt a kényszer, hogy választásod sincs más, mint otthagyni mindent, ami boldoggá tesz. Szolidarítok veled, de még mindig sokkal könnyebb nekem, mert amit otthagytam az visszavár, azzal kapcsolatban maradtam, ellenben te csecsemő vagy itt. Gond? Igen. De nem az a gond, hogy megkértél, hanem hogy ez a helyzet kialakult és nem vihetlek haza - néhány falattal elégedettebben megnyalja a száját, ráhunyorog vidámabban. - Ha nem kértél volna meg is idejövök és olyan vastagon a szemedre hányom, hogy még a colos férjed sem halászik ki alóla. Úgyhogy nem okozott gondot. Egy percig nem volt kérdés a válaszom. Még csak nem is gondolkodtam rajta, pedig tudom, hogy adtál lehetőséget és részedről ez egy felvetés. Hegyibeszéd vége hercegnő -pálcikáz egy fekete szezámmal rendesen megszórt étvágygerjesztő falatot a szájába.

- Ez az, hogy te lemozgod, én meg tömhetem a fejemet békésen közben. Nincs igazság. - felnevetek. Már azon is, ahogy ő mélázik tovább. - De ez itt ilyen ország. Arra is van menedzser szerintem, hogy összeírjanak egy heti beosztást. Nálunk meg egy ember végzi ötnek a munkáját. Kicsit szokatlan... - fejcsóválok. Tényleg az. Mármint, hogy nem várnak el tőlem sem egetrengető dolgokat, és csak néha aláznak le, ami gondolom a tanulatlanságomból ered.
- De Miro, te sose lopkodtál bugyikat meg alsógatyákat. - csacsi szöveg, miket nem mond, vagy talán én nem tudom, hogy hogy érti a mondókáját. Mindenre megvannak az esélyek. - Meg ez hülyeség is. Akkor már nézzen pornót...vagy valami. - de szagolgatni más alsóneműjét, hát nekem nem okozna kolosszális élményeket. Sőt, hát fúj...és azt sem szeretném, hogy bárki az enyémet szaglássza igazság szerint. - Ugye. Ahol én vagyok, ott neked is van otthonod. És lesz is. - ebben egészen biztos vagyok, mert nem tudok olyan hatalomról, felsőbb erőről, ami a köztünk lévő köteléket meg tudná bontani. Mármint nem a vérségit nyilván, hanem a lelkit.
- Azok vagy bolondok, vagy volt egy beetetési fázisuk, amikor is beleestek az illetőbe, később meg már beleragadtak. Emlékszel, Ana is ilyen volt azzal a nyomoronccal. Gyűrű, meg randik, meg nyaralások, pár kedves szó és ezekkel árnyékolta be a kék foltokat, a veszekedést, meg lényegében mindent. Én nem vagyok ilyen tényleg. - bólogatok lényegében magamnak is.
- Beszélgetés? - felnevetek - Inkább a zsarus kikérdezés és parancsolgatás. Abban jó. Meg az ágyban is. - most mit titkoljam, hogy így van? Nem titok. Ha nem így lenne, már talán túl lennék pár randin egy helyes amerikai sráccal, aki szart sem tud Oroszországról, a családfáján nem lelhető fel semmilyen maffiózó. De...mivel magam sem tudom hová tenni ezt a házasságot, ez nem így történik. Nálam még az első fázist is kihagyta, mintha olyan baromira magától értetődő lenne neki, hogy vagyok és maradok is.
- Szóval akkor az egész csak a...birtoklásról szól? Ilyen ősemberes módon? - kérdezem kíváncsian, mert ugyan Damyant nem nevezném elsőnek az életemben, sőt másodiknak sem, de valahogy egyik sem mert odáig eljutni, hogy próbálkozzon a "főnök" szereppel. - Jah és még mindig nem értem a miértjét. Mármint nem rémlik, hogy valaha járt volna nálunk Damyan korábban. Neked? - pedig már sokat gondolkodtam ezen, apám persze nyilván nem válaszolt a kérdéseimre, egyszerűen derogált neki annál fogva, hogy ő az apám, tehát mindent jobban tud. Ha Miro nem az öcsém lenne, még ő is dirigálna nekem valószínűleg. - Hát anyánk is egy marha nagy rejtély mit ne mondjak... - sóhajtok, élvezem a közelségét. A víz melegét. Miro jó, ő az otthon nekem. Egyszerűen aljas, önző dög vagyok, mert azt akartam, hogy az érzést vissza is kapjam.
- Lefogytál, szóval vissza kell építeni, ami eltűnt. És nem bosszúúú, hanem ténymegállapítás! - bár nem fénytelen a hajam, az biztos. Ő akart csak beszólni valamit. - Mit bírnál tovább? - pislogok, miközben átpakolom rá a lábamat. Nem mintha nem lenne elég nagy a jacuzzi, de, ha már itt van, akkor miért ne? - Mhmmm, de azért majd behajtom a többit is. - ejtem a fejem a vállára. Tuti imádni fogja a kanapét is, ráadásul elég király az a hatalmas tv. Pedig Damyant még nem láttam filmeket nézni. Sőt...bekapcsolni sem. Beleborzongok a simogatás lágyságába.
- Hmmm, akkor nem szereztem barátokat. - hümmögöm kommentálva - De kollégákból is lehetnek barátok. Otthon is voltak. Sőőt, ott szedtem fel Vladimirt is egy céges bulin. - elvigyorodok. Mintha ezer éve lett volna. Ráadásul engem kielégített az az élet, abban a béna albérletben. Miro nem akart odaköltözni, amit megértettem, de sokat járt fel. Ismerték a barátaim.
A kérdésemre viszont nem kapok választ, helyette elrohan a kajáért. Mosolyogva nézek utána, és feltérdelek, hogy tudjak majd neki segíteni, na meg tudjak enni is. Mondjuk még azt nem bombázta rám, hogy dagadt lettem és egyebek. Még! Pedig a fehérneműnél és fürdőruhánál kevés őszintébb ruhanemű létezik.
- Nincs rajta mit átfogalmazni igazság szerint... - nyitom ki a dobozkákat szépen sorban, hogy villával magamhoz is lopjak pár falatot - Oké, de nem ez volt a kérdésem. Hanem, hogy okozott-e gondot az, amire megkértelek. - erre várnék választ, mert bajt nem akartam neki. Sosem akarnék, ezt gondolom tudja is.

- Majd lemozgod, ha jól csinálod a kipróbálgatást. Vagy inkább én. De azok annyira nem amerikaiak, kivéve a kiállítástervező. Akinek van kiállítása, az tervezze maga, ne legyenek önállótlanok - mélázik el egy szusszanással, de mindennek csak a felszínén mozog.

- Pontosan, szagolgatják amit ellopták és kiverik, az én népem - lehunyja hosszú szempilláit az arccirógatás éreztén, elbiccenti a fejét Mila felé, általában nem beszél ilyeneket, de most fáradt, igazán, nagyon, tényleg fáradt. - Minden szempontból jobb - ért egyet puha, kedves hangon, ami illik a simogatáshoz, meg úgy a megkapó pillanathoz, ami arra invitálja, hogy érezze magát otthon gátlástalanul és szégyentelenül, mert most már ide tartozik, még ha mindenre árnyékot is nyom Yegorov távollevő jelenléte, aminek azonban nincs jelentősége kettőjük kis világában.

- Mit tudom én, a nők furcsa dolgokat szeretnek, vagy nem szeretnek, hány olyat ismersz te is, aki halálosan szerelmes, miközben le van kezelve a picsába? Bár te sokkal jobb vagy ezeknél és egyáltalán nem ezt érdemled - a dühe a jakuzzi buborékaival együtt pezseg, mert tőle ez nem üres frázis, minden sejtjével így gondolja, hiszen az ő nővérét csak ne csesztesse egy sehonnai idegenbe szakadt orosz, aki még le is szakítja otthonról, hogy aztán kilökje ebben az idegen városban és itt is magára hagyja, mint az esküvő utáni hónapban. - Szexinek nevezhető megnyilvánulások... Mila, mondhatod, hogy jó az ágyban, de aztán szar a beszélgetésben, nem kell az ilyen titokzatos megfogalmazás, hát fel sem tudom fogni, az agyam még orosz idő szerint jár - húzza fel az őrrát mókáskodva.

- Persze, a legtöbb férfi ilyet. Én is, csak én nem egy feleséget tartok a tulajdonomnak - simogatja meg a lány vállát az ujjainak hátával, cirógatva.- Apa pont ilyen konzervatív pöcsköszörű, de anya egy boszorkány, őt nem olyan könnyű elnyomni. De látod, apa adott hozzá ehhez a faszhoz, szóval szerinte a lánya is a tulajdona. 2000 előtt nem születtek épelméjű emberek Mila, csak mi vagyunk.

- Micsodaaaaa? Azt mondod, hogy most nem vagyok csinos? - nyivákolós sértődöttség költözik a hangjába.- Ez a bosszú, amiért megállapítottam, hogy fénytelen a hajad? Hát ez nem volt szép! Ne becsülj alá, még mindig tovább bírnám, mint te, jó kondícióban vagyok, divatosan karcsún - vigyorogva fejezi be a nyafogást, nem részletezve, hogy mit bírna a lánynál jobban. - Abszolút jól hangzik, de én el fogok aludni, úgyhogy simi adós maradok, előre pótlok - a combon, amit a lábára dobtak, mert megteheti.

- Nem, a kollégák nem barátok. Barátok azok, akikkel nem kellene feltétlenül lógnod, de mégis meg akarod tenni. Szép dolog a jó kollegiális viszony, de lényegtelen. De azért derék munka - mosolyint, aztán a komoly kérdéstől kissé megdermed, hátrejti a fejét, le Mila vállára, oda rejtőzik el a válaszadás elől, sikeresen elég sokáig ahhoz, hogy csengessen a futár, úgyhogy csak annyit mond: - Hozom! -és már ki is menekült, hogy azon nedvesen átcsapasson a lakáson és birtokosként fogadja az ételeket, mosolyogjon a fiúra mintha nem lenne holnap, aztán a konyhából tálcát és evőeszközt szerezve a dobozokkal visszatérjen a vízbe, annak partján megterítve a pezsgőfürdős piknikhez.

- Nem akarod átfogalmazni a kérdést, hm? Minden válasz furcsán veszi ki magát, ami az eszembe jutott, de tudod, ha nem akarnék, nem lennék itt - tesz egy falatot a szájába, hogy elhallgattassa magát, mielőtt szentimentálisan buta kinyilatkoztatásokat tenne az érkezése utáni első órában.

- És én azt hittem az aranyifjak, üzletemberek, kiállítástervezők, zenészek fognak jönni...helyette szedhetem fel a súlyt...elcsüggesztesz.. - sóhajtok teátrálisan. Nem mintha egyébként attól félnék, hogy az öcsém valóban lecsusszan a hot-dog árusok szintjére, abból nehezen tudna egyébként megélni. Egyébként a pénz kérdéskörről tárgyalni meg olyan lehúzó és kényelmetlen is, hogy el akarom fújni messzire. Tisztában vagyok a saját helyzetemmel, hogy azért van meg lényegében mindenem, mert Damyan felesége vagyok, és ő nem vonja meg. Még. Viszont valamiért zavar, hogy mint minden más, ez is olyan...képlékeny. Azért ragaszkodtam igazság szerint a munkához, mert nem tudnék itthon fetrengeni és koktélozgatni, meg kondizni járni egész nap. Annak az életnek mi értelme van? Apa is mindig hagyta, hogy menjek, ha akarok. Igazság szerint örömmel vettem, hogy Damyan a maga módján áldását adta.
- Hát kuuukkoljanak akkor...mit látnak? Meg mit tesznek? Kiverik, miközben néznek? - csóválom a fejem, mondjuk a bugyimat nehezen tudnák ellopni igazság szerint, de tudom, hogy vannak, akik ilyesmire is ugranak, igen. - Azt hiszem jobb, hogy nem a szomszédom vagy, hanem együtt élünk. - felnevetek - Így nem kell sehonnan kifigyelned. - megsimogatom az arcát, olyan jó, hogy itt van. Szinte fel sem fogom, hogy ez tényleg egy új valóság. A mai valóságom és a következőké. Mindjárt jobban érzem magam, hisz Miro az ismerős, az otthonos, és ha ő itt van, akkor semmi baj sem lehet.
- Aztán mit szeressek benne? Hogy vagy lecsesz, vagy lekezel? Egyáltalán nem ilyennek képzeltem egy házasságot. Sőt, nem is akartam amúgy férjhez menni. - füstölgök, mert neki megtehetem, mert őt érdekli, hogy hogyan érzek. Ő különleges nekem. De egyébként tényleg úgy terveztem, hogy nem kötök ki végérvényesen senki mellett, csak ágról ágra szálldosok majd. Akkor kevesebb idegesítő rész jelenik meg mindenben. Erre...tessék, tálcán érkezett express postával a "mutatós darab", ahogy Miro nevezi.
- Egy hét...az még szerintem jó lehet. - nem mintha egyébként erről beszéltünk volna. Vagy hovatovább bármiről beszéltünk volna. Mindegy, előrelátónak kell lenni. Ami most a legkevésbé hiányzik nekem, az egy gyerek. Jézus, hát mihez kezdenék egy kisbabával?? Ne legyünk nevetségesek. - Hát majd akkor kérdezek, ha meglesz. Cö.. - ciccentek, hát most minek tudakoljam meg előre, ha egyszer még nem aktuális? Majd akkor átbeszéljük, ha elkészült. Igazából semmi félelmem nincs ezzel kapcsolatban, mert bízom benne és a képességeiben is. Igaz, nem nagyon értem őket teljes egészében, de...nem számít. Nem is kell értenem. - Hüümm, voltak már szexinek nevezhető megnyilvánulásai, de többnyire inkább utóbbi. Olyan..múlt századi módon. A feleség egyenlő tulajdon. - nem is értem a hozzáállást igazából. Pedig minden másban elég modern. A lakása, a ruhái, a kocsija...csak valahogy ebben a kérdésben másnak érzem. De lehet, hogy csak ezt látta, vagy így nevelték. Fogalmam sincs. - Szerinted apa is ilyen egyébként? - mert nekem nem rémlik, vagy hát ők már tök régen házasok, nyilván még ha volt is ilyen, az mára már halványult.
Próbálom magam ellazítani a jó meleg vízben, de az öcsém szembetűnő soványodása azért ezt meggátolja. - De te csinos voltál Mirooo, most meg sovány vagy...mit csinálsz magaddaaal? - elhűlve kérdezem, mintha legalábbis anorexiásnak hatna, pedig nem. Csak...na. - Majd eljárunk kondizni. Én is ellustultam már ebben a városban. Jóóó, befekszünk, nézünk valami idióta sorozatot és simogatom a hajad. Ha te is simogatod az enyémet! - rakom át a lábam az övére, mert lehet, mert miért ne, mert VÉGRE ITT VAN!
- A kollégák nem számítanak barátnak, ugye? Mert velük szerintem elég jóban vagyok. És a nevemet is egyszerűen ki tudják ejteni. - roppant fontos opció, haha...- Miro biztos, hogy nem gond, hogy kirángattalak az életedből azért, hogy velem legyél? - ezt muszáj megkérdeznem, mert bebódított a cigi, az ital, meg a jelenléte is.

- Ez a beszéd - bólint rá nekividámodva, visszatiszteleg a lánynak ahogy illik, a szemét vidáman hunyorgatva.
- Például a kamionsofőr elég amerikai, nálunk is vannak, de itt állítólag jó fejek. Aztán ott vannak a disneylandi dolgozók, meg persze a fánksütők és a hotdogárusok, hűha, teljesen leszűkült a fantáziám a kajára, nézd el nekem. Felírtam a mogyoróvajas-lekváros mesterembert a jövendő hódítások listájára - bólogat nagy átéléssel és benne meg lehet bízni, kedveli az édes illatú emberek közelségét. Meg a sósakat is. Az izzadtságszagú izgalmas feromonoktól dús jelenléteket, mert úgy általában kedveli az emberek közelségét, és ezért nem fél még attól, hogy Damyan majd kifogna rajta. Minden kis titkát megtudja azért, hogy Mila körül rendben legyenek a dolgok.

- Óóó bizony - leplezetlen vidámsággal derül a rádöbbenésen, vidáman kaccant kellemes torokhangon egy kacintással megtoldva.- Mit mondhatnék, az vagyok! De amennyire én tudom, ha már az amerikai szakmáknál elakadtunk kifejezetten amerikai hobbi a szomszédkukkolás. A stalkerkedés. Bugyilopás. És ilyesmi - legyint, hogy tudná még sorolni, de nem fogja, ahhoz még túlságosan magas a fáradtsági szintje.

- Nem ez lenne a legfurcsább belezúgásod, hé, ha színészekbe bele lehet esni, akkor egy mogorva pasas az ágyad másik oldalán még inkább esélyes rá. Elvégre mutatós darab - indoklással alátámasztott fürkészése végén helyeslően bólint, mert még nem következett be a legrosszabb scenario.

- Cirka egy hetet mondok, hogy kipróbáljam az alapanyagokat és ne legyen belőle semmi gond, ne száradjon le rólad a micsodád. Én megmagyaráztam, te szóba hoztad egyáltalán? - emeli a szemöldökét, de nincs beenne számonkérét miközben ezt kérdezi, csak cseveg.- A tulajdonlást szexi módon értsem, vagy olyan porszívóállványnak képzeljelek a kettőtök relációjában? Bárcsak még tizenéves lennék és beférnék az ágyad alá, kérdeznem sem kéne - sóhajt nosztalgiával és vággyal teli hangon, de aztán már a jakuzziba belesüllyedve egy elégedett nyögéssel el is felejti ezt az ábrándozást, a fejét kényelmesen hátraejtve kinyújtóztatja a repülőgépen elgémberedett tagjait a vízben.

- Argh, hát nem tudod, hogy a sovány a trendi? - összerándul, így az elhalványodott izmok is megmutatják magukat a csiklandósság rándulásaiban. - Minden lehet pornófilm, ha van rá hajlandóság, de a kérdésre nem válaszoltál, hogy hozzam, vagy ne hozzam. Nem hozom, ne legyen igazad, egyedül vágyok egy ágyba, legfeljebb veled, hogy simogassad a hajam, addig is tudom, hogy hol vagy - lehunyja a szemét, a meleg víz felpezsdíti a szeszt a vérében.

- És vannak már barátaid?

Mosolyogva csóválom a fejem. Naiv, igen. Meglehetősen. Damyan sehova sem jönne el velünk, velem sem, szóval ezt nyugodtan el is engedheti. Mondjuk abba csak nem szólna bele, ha én is elmennék Miroval. Végtére is szerintem az is zavarja, ha itthon vagyok, amikor ő is. Egyszerűen az ágyon kívül mindenhol úgy hat, mintha idegesítené az is, ahogy levegőt veszek. Ezt Miro még nem érti, de majd rá fog jönni. - Mhm, eléggé naiv vagy. Majd elmegyünk ketten. Biztos el tudom magam foglalni míg te a tulajjal henteregsz valami juharszirup medencében. - vigyorgok, nem sértődnék meg rajta, sőt! Mindig is jók voltunk abban, hogy falazzunk a másiknak, megvédjük a másikat. És ha ehhez néha az kellett, hogy egy regénybe feledkezzek egy fura házban, akkor azt csináltam.
- Tudtam, hogy be kellett volna festenem a hajamat... - gondoltam is én ilyenekre, hogy fedélzeti kamera...biztos. Eszembe se jutott. - De oooké, Miro értem. Rossz volt a kivitelezés, és ígérem, legközelebb neked fogok szólni, ha el akarok tűnni az életemből. Nem fogom elfelejteni. - még tisztelgek is, esedezem, hát ne haragudjon már rám, olyan egyébként is, mintha már ezer éve történt volna az egész. Legalábbis én úgy érzem, hogy így van. - Vannak speciális amerikai szakmák is? Oké...a juharszirupot oda lehet sorolni, ez elég jellegzetes. Beújíthatnál mogyoróvajasat meg lekvárosat is. De ne olyan mócsingos félét. - felnevetek, a szexben sok pénz van, segít még többhöz jutni, de az igazság az, hogy inkább a kapcsolatépítésben tökéletes. Sőt, abban eléggé. Otthon is Miro olyan embereket ismert meg, akikhez alapból nem sok közünk lehetett volna.
- Remélem, nem maradunk teljes vakon. Én eddig vajmi keveset tudtam meg róla. - az is többnyire a természetével kapcsolatos, meg az ágybeli teljesítéséről, más nincs. Kivéve, hogy dolgozik neki valami Vaszilij nevű fickó. Ennél a pontnál pedig megfeneklettem. Viszont annyira ismerem az orosz közeget, hogy csak úgy nem lejthetek be kérdezősködni róla. Gyanús lenne, és teljesen fölösleges is. Hátha Miro a mágiájával szerencsével fog járni, vagy a szájával. Ki tudhatja. Egyikért sem bírálnám.
- Neem is.. - mesértődnék, de megpuszil és ez gyógypuszi, ami elfújja a sértettséget. Néha tényleg meggondolatlan tudok lenni, de gyorsan tanulok és nem vagyok ostoba. Még úgy sem, hogy Damyan hajlamos baszottul lekezelően beszélni velem. Várjunk, ez sem pontos állítás...hozzám.

- Jaaaa, hogy óó! - oké, leesik mit akar, de hetek óta most vagyok először igazán boldog, most tényleg van minek örülnöm. Most már csak meg kell majd nyugodnom. - Te kis perv! - felnevetek, valójában lehetne tényleg ilyesmi, hogy valaki...bárki figyelhet, de őszintén..azt megtehetné a lakásban is, ha nincsenek a függönyök teljesen behúzva. A nagyvárosi lét már csak így működik. - Ah kapd be, dehogy zúgtam bele! - lévén ahhoz látnom is kellene belőle valamit, a szex ilyesmire eléggé kevés. Mármint nálam biztosan. - Nos, öcsikém ez a veszély egyáltalán nem fenyeget. - legyintek, mennyire gáz lenne bármiféle érzelmet is táplálni annak az irányában, aki észre se vesz, mellesleg le is szarja magasról, hogy mit csinálok. Ellenben Miro nem. Ő érdeklődő, ő meghallgat, kérdez és én is kérdezhetek tőle. Ez bizalmi kapcsolat közöttünk, Damyan meg...pff, inkább hagyjuk.
- Ooké, biztos meg fogom kérdezni még, hogy hogyan működik. Mikorra készülsz el vele? - mosolygok tündéri módiban - Ahaa, magyarázd meg egy olyan embernek, aki...nem is tudom, a tulajdonának tekint. - mert annak tekint valamilyen szinten. Legalábbis néha úgy tűnik. Pedig mondjuk megbeszélhetnénk ezt az egész házasságot, a mikéntjét és a hogyanját, akkor mondjuk normálisan tudna működni is. Ha meg nem, akkor kinyithatná előttem a szabadság kapuit és elvehetne valaki olyat, akire vágyik.
Deee most nem érdekel ő, most Miro érdekel, meg hogy végre nem vagyok egyedül és lazíthatunk úgy, mintha otthon lennénk Péterváron. Hogy ehhez ruhát kell ledobálni, bele kell mászni a jacuzziba és elhelyezkedni, hát soha rosszabbat! - Fogytál! Miért fogytál?? El kell járnunk kondiba! - csiklandozom meg a hasát, aztán lekövetem a pózt, én is hátraejtem a fejemet. - Ez nem valami futáros pornófilm, Miro, hogy a pizza helyett mást hoz ki. - muszáj nevetnem, elképzelem a futár arcát, ahogy felhozza ide és meghívja közénk. - Nem vagy te egy kicsit telhetetlen? - vigyorgok.

- Otthon hagyni illetlen volna, és elrepülni veled az északi édenkertbe, hátha megtörné a jeget. Végül is, neki is fura lehet a szitu. Vagy most én vagyok naív? - tűnődik el röviden Damyant illetően, aztán hosszan bámul élete nőjére, egyetlen nővérére, már akiről tud, mert ugyan az anyjának biztos voltak más gyermekei, nem avatta be a kilétükbe, így legalább nem kellett szétszórni a szeretetét sem.
- Miközben minden kocsiban ott egy fedélzeti kamera? Nem, egyáltalán nem logikus úgy menekülőt fújni, ahogy te csináltad - biggyeszti le a száját, megforgatja a szemét, mintha csak azt mondaná, hogy nem igaz, hogy nem érti a lényeget a lány, a módszer volt hibás, alapjairól elbaszott, amikor őt, az egyetlen embert, akinek számított a szándéka ebben a képletben nem avatta be. Egy sértett kisöccs szemforgatása ez.- Örülök, hogy ebben megegyeztünk, ne felejtsd el - rándul a szája széle kis mosolyra, elégedetten.
- Sok mindenre bukom, most bővítem a listát amerikai szakmákkal - nevet buja torokhangon, elvégre egy sültkrumpli életmentő lehet hajnali három és négy között, de aztán mire felkel a nap, már túl is lépne rajta.

- Nyitva tartjuk a szemünket és kiépítjük a magunk információs hálózatát róla. Izgalmas lesz - bólintgat, teljes mellszélességgel állva Mila mellett az ügyben, aztán cuppanós puszit ejt az arcára.
- Mert néha felháborítóan butácska tudsz lenni, amikor megindulnak a hangyák a fejedben - meleg, szeretetteli hangon mondja, hogy tudja jól a lány, értse jól, csak aggódott, de annyira, hogy majd belebetegedett, még ha van ebben némi túlzó drámaiság, akkor is így volt.

- Mila, magamról beszéltem, én figyelnélek ha én laknék itt, vagy szomszéd lennék! - neveti füstízzel teli telt hangon önfeledten.- De te mindig visszakanyarodsz hozzá, azt ne mondd, hogy belezúgtál! - szinte vihog, miközben a jakuzzi körül táncikálva lépked, egyensúlyozva a beleborulás és a vodkával feltöltés között, de minkettőnek ellenállva.- Milyen kínos lenne, ha beleszeretnél a kényszerházasságtársadba, tiszta orosz dráma - bár leegyszerűsítené a dolgokat, valahogy az ilyen fajta egyszerűsítés nincs kedvére.
- Tényleg! A kencét javaslom esemény után egy-két napig jó, minél később használod, annál gyengébb a hatása nyilvánvalóan, de a kezdeti megtermékenyülés esetén is hatásos angyalcsináló, viszont legalább nem kell teával bíbelődnöd és nem felejted el. Szóval nem használtok óvszert. Ezt tanítottam neked a felelős szexkapcsolatokról? Hát ezt?! - italt kortyol a háborgására, mielőtt átadná az üveget, aztán visszavenné, hogy Mila vetkőzhessen, ő meg nézhesse, ahogy hosszú combjai fehéren feltárják magukat, nyel egy nagyot.

- Mondjuk ez tetszik, gondoljunk rád ölebként és tegyünk beléd chipet, hogy mindig tudjam merre szöksz - rajta a vetkőzés sora, az alsón kívül mindent ledobál, hogy a pezsgő habok közé lépjen olyan elégedett nyögéssel, mintha valami egészen másfajta tematikának a végére ért volna. Visszaadja az üveget, miközben a vállát a lány vállához simítva odakoccan mellé és hátraejti a fejét.- Mhm, én is élvezem, főleg most. Akarod, hogy a futárt is behozzam a kajcsi mellé, vagy elég lesz a szatyor? Bízd csak rám, majd eldöntöm a pillanat hevében.

Nem tartanám magamat naivnak alapjáraton, de valahogy ez az ő boszorkányságuk azért nehezen illeszthető be a családi fényképalbumba. Persze, nem mondhatom azt, hogy "ne már", sőt, azt sem, hogy nem veszek róla tudomást, mert egyszerűen muszáj. Ettől még egyben hallani ezt, hogy anyám mit tett...ráadásul azt se tudom, hogy pontosan ki is az a nő. Miroból kiindulva pedig azt se nagyon értem, hogy mit keres apám mellett, és mit fog majd tenni, hogy egy idő után ez ne legyen baromira feltűnő. Jobban mondva...innentől már sejtem. - Nagyapáék dajkája? - pislogok megint egy kört - Ja, hát azt sejtettem, hogy ők már rendben vannak egymással, végtére is több, mint két évtizede házasok. - Gondolom addigra már bárki kiismeri a társát. Figyelhettem volna jobban is a családi történelem leckék során talán. Vagy alaposabban az albumok körül esetleg.
Muszáj visszafognom a hangos röhögést. Damyan egy...juharszirup farmon, ahol is könnyeden elvan, amíg Miro elkefélgeti az időt a tulajjal. Aaaha, meg ahogyan azt ő megálmodta magában. - Komolyan, valahol alig várom, hogy megismerd. Utána hidd el, leteszel majd az ilyen ötletekről, hogy őt bárhová elhívjuk magunkkal. - mert mogorva, mert egy seggfej, meg mert ha rám szarik, akkor nagy valószínűséggel rá is fog, ez ilyen egyszerű.
- Szóval szerinted nem elég logikus egy kb. 30-as évekbeli házasság elől menekülőt fújni??? - meresztgetem a szememet rá, hogy mi a fene van a fejével? Gondolhatná, hogy az ilyenre élből nemet mondok. Talán azért, mert apám igazából sosem szólt bele, hogy mit teszek, amíg nem okoztam galibát. - De jó, oké...ha bármi agymenésem van, akkor mostantól neked fogok szólni. - megadom magam, mert a házasságomon már úgysem lehet változtatni. Legalábbis addig nem, míg nem leszek valamilyen alkupozícióban, és mivel apám messze van, mint a szar...legalább miatta biztosan nem kell majd aggódnom.
- Nem, nem vettem észre, hogy az lenne. - rögtön ezzel a válasszal kezdek, mert eez biztosan érdekli - Aha, és ezt már úgy vehetjük, mint a retro házasságosdit? Kár, hogy nem lengettük meg a lepedőt..ja várj... - felnevetek, igen, ezt már mondtam. Még egy nászéjszaka erejéig sem volt rám akkor kíváncsi. Valószínűleg most sem lenne, ha nem egy lakásban élnénk. Na mindegy...
- Azt hittem, hogy csak farmtulajdonosokra buksz. - vigyorgok, kétlem, hogy az ő pályája egy krumplisütő srác lenne. Neem, ennél Miro mindig is sokkal jobban helyezkedett, és jobban is fog.

Elgondolkodom a szavain, ja, a drogokra én sem tippelnék igazság szerint. Ahhoz túl központi helyen lakik. - Mondjuk mindegy, nem az érdekel, hogy miből lett gazdag. Nyilván ugyanolyan mocskos pénz, mint amin mi felnőttünk, tehát ezért nem lehetne bírálgatni. - vállat vonok - De attól még ...valami egyéb, akármi, ami információ lehetne, az mondjuk jól jönne. - és hiszem, hogy Miro megtalálja, legyen szó bármiről, ami közelebb visz a Yegorov rejtélyhez.
- Előled mégis miért akarnék megszökni? - nézek fel az ölelésből. Mironak ugyan vannak különös dolgai, de megbízom benne. Ő soha nem vert át, de már gyerekként sem tudtam lerázni. Akkor sem, ha éppenséggel akartam volna. Most meg már nem akarom lerázni.

- Mégis mi a szarért akarna figyeltetni? Hülyeség... - fújom ki az édeskés füstöt. Érződik, hogy nincs benne dohány, sőt semmi olyan, ami igazából cigire emlékeztetne. - Te meg bolond vagy. Drónnal. - felnevetek, de az az üveg igenis kell, mielőtt még vodkás vizet csinál nekünk. De előbb még...meg kell valamit beszélnünk, szóval szimplán nagy levegőt veszek, és...előállok vele. Az is lehet, hogy hülyeség, és ilyen nem is létezik, de...meg kell kérdeznem. - Tényleg? - pislogok, ooké, ezzel a válasszal mondjuk meglep. Ha ezt tudom, nem dobtam volna ki már egy csomó pénzt ilyenekre. - Nos, rád bízom a dolgot. - emelem megadón a kezeimet, távol álljon tőlem, hogy megkérdőjelezzem a "szaktudását" bármiben. - Nekem a hatékonyság a lényeg. Nem is tudom mit csinálnék egy terhesség közepette... - lévén van, jobban mondva volt egy elképzelésem a családról, mármint a sajátomról, és ez nincs meg.
- Neekem semmi dolgom nincs. - mosolygok bolondon, valószínűleg tényleg jó ez a cucc, mert hirtelen minden olyan könnyűnek meg ésszerűnek tűnik. Az is, hogy vetkőzzek. Teszem is, jóformán letaposom magamról a nadrágomat, a topot mondjuk fent felejtem, de azt mondta maradjon valami...hát marad. - Ja, mint valami ölebet, akit ott felejtettek egy másik reptéren, egy másik országban, aztán feladták gyorspostával. - nem, baszottul nem voltam boldog, főleg, mert eltelt egy kurva hónap, mire ez eszébe jutott. Belemászom a vízbe inkább, a buborékok közé és máris még jobb minden. - Baaromi jó, hogy itt vagy, öcsi. - most már sikerül beleinnom az üvegbe - Remélem, a hülye futár az ajtó előtt hagyja a kaját. De igazából neked kéne kilejtened oda. - vigyorgok, néha csak jó megfeszegetni az emberek határait.

- Jaj Mila, hogy lehetsz te ennyire naiv jókislány ebben a családban? - nevet önfeledten ölelve magához, egy puszival vigasztalva, mintha gyerekek volnának és ezzel mindent megoldhatna a világon, ami fáj, vagy ijesztő vagy egyszerűen csak összezavarja a fejét.- Öregebb, mint amilyennek kinéz, de jobb, ha nem emlegeted, hogy elárultam. Láttam róla egyszer egy képet, amiben nagyapáék még kisgyerekként ültek az ölében, ő volt a dajkájuk. Apa miatt azért ne aggódj, őt szereti és a vitáikból egy csomó energiát nyer, ők jól lesnek odahaza - paskolja meg a kezét vidáman.
- Hát persze, nem figyelsz? Mondtam, hogy meghívattam magunkat. Talán még a férjed is elvisszük, amilyen széles háta van, simán lehetne favágó, vagy éppenséggel kanadai. Vagy medve - teszi hozzá egy kis töprengés után tűnődve.
- Semmi jó nem volt benne. Talán ha használtad volna az eszed és engem kérdezel tudtam volna neked ajánlani valakit, aki úgy eltüntet, mintha sose léteztél volna és nem a húsdarálóba. Persze, hogy azt hittem! Semmi más logikus magyarázat nem volt - szusszan egyet, de nagyon igyekszik nem felmérgelni magát, dühöngött már eleget, persze másoknak, mert Mila éppen nem volt elérhető.
- Nem tiszteled te a hagyományokat szépasszony - enged a vigyornak.- Őbelőle szűz voltál, meg ő is belőled, apropó, perverz? Mondd, hogy az! - ez egy kicsit kárpótolná a nővérrablásért, még ha nem is teljesen.
- Az rajtam nem segít, hogy téged megetetnek a cégnél, de majd szerzek magamnak krumplisütőt, aki bármikor megkínál egy hosszú, vastag, tökéletesen átsült krumplival, te kis pervi, hát hogy nézel, mit gondoltál, mit mondok majd? - simogatja meg a száját, mint aki nem is tudja, hogyan gondolhatta volna bárki, hogy valami szexközpontú dolog esik ki megint az ajkai közül.

- Drága ruha, jó bútorok, tágas ház jó környéken, valószínűleg nem drog, ahhoz falakkal körülzárt villákat szoktak venni, hogy a felbukkanó gyanús alakokat elrejtsék a várárok mögött. Majd kiderítjük, nem mintha mást várnék tőle, végül is a mi fajtánk - az ölelésébe vonja ringatva nevettetik, mert azokat a heteket mindketten megérezték és mindkettőjüknek nehéz volt.- Azt meg tudom ígérni, mostantól minden más lesz, és meg sem tudsz majd szökni előlem.

Hogy az ilyen szavak nem hangoznak fenyegetően az ő szájából, az is a boszorkányság egy foka, de a növékenyhez is elég jól ért ahhoz, hogy a cigarettája édes füstöt eregetve bódítsa meg a lány fejét.
- A kor csak egy szám, hiába vagy idősebb - mosolyog rajta.- Szörnyű, ha itt laknék a környéken, drónnal figyelném mit csinálsz idefent, gyere és vedd el, ha sajnálod! -azért iszik még egy kortyot, mielőtt odaadná a lánynak, a fejét hátravetve hosszan kortyol, mintha elfeledkezett volna arról, hogy neki hozta, de ez nem történhet meg. Ahogy az sem, hogy nem figyel fel a segélykérésre.
- Hallgatlak - a gyűrűsujját eltartva megvakargatja vele a szája mellett, rámereszti a szemét Milára.- Már azt hittem sose kérdezed meg, végre felnőttél - műkönnyeket törölget a szeméből alamuszi vigyorral.- Remek módszerek, főzetek, teák vannak, de adhatok kencét is, amit elég aktus után utánaküldeni Yegorov virgonc kis ostorosainak és a farkuknál fogva kapja el őket! Adj pár napot, amíg bszerzem a szükséges hozzávalókat - egyáltalán nem hozza zavarba a téma, talán az édes füstnek is hála, de olyan könnyedén fecseg, mintha a legtriviálisabb beszélgetésük kellős közepén lennének.

- Hát, akár itt lehetünk sötétedésig, ha nem tévedek, most semmi fontos dolgunk nincs, az alvás várhat, ki akarom próbálni a vizet, vetkőzz kislány - dorombolva nyomja meg a gombot, hogy aktivizálja a pezsgést, lehúzve a pólót eltöpreng.- Rendeltünk kaját, nem? Valamit akkor hagyjunk magunkon, mielőtt teljesen elveszítjük a valóságérzékelésünket - vigyorog derűvel, felszegi a fejét. - Idióta, sötét lebernyeg. Micsoda szavak ezen nővérem, azt hiszem valami eltört benned azzal, hogy idehoztak.

Azt hiszem kicsit lemerevedek. Milyen előző kettővel?? Anyám, hogy megmérgezzen bárkit? Mi a fenéről hadovál itt nekem össze? - Anyának voltak férjei, akiket megölt? - óó, oké, tudom én, hogy a családom vérvonalában meglehetősen furcsa alakokat lehet találni, de anyám olyan...szóval ő anya, basszus, most meg egyszerűen a fülembe csorognak ilyen tények. - Tulajdonképpen Miro, anyánk mennyi idős? - csak mert én nem tudok még két férjet apám elé elképzelni. Lehetetlen. Túl...nem tudom, fiatal hozzá? Lehet csupán naiv gondolategyveleg ez, de most már meg kell magyaráznia. Emellett nyilván eltörpül az én öngyilkosságom elméleti része is. Teljességgel.
- Meglátogatjuk a farmján? - még egy új információ. Elképzelem magunkat egy juharszirup farmon, ahol ő vígan kefél a tulajdonossal, én pedig szirupos palacsintákkal tömöm majd magamat. Na meg képzeljük el ehhez a férjem arcát, és a hozzá készített magyarázatot, hogy mégis hova a fenébe akarunk mi menni és minek. Majd Miro is rájön, hogy itt némileg más a helyzetünk, mint otthon. Hogy egészen pontosan mennyire is, azt nem tudom még megmondani.
- Pedig baromira jó ötlet volt, csak lehet, hogy korábban meg kellett volna ezzel próbálkoznom, és akkor talán..taalán sikeresebb lett volna. Mondjuk Finnország felé... - elmélázom, abban a helyzetben ez teljességgel esélytelen volt, ezért maradtak azok a szerencsétlen falvak és a hideg. Átkozottul nagyon hideg, amit szarul viseltem, azon a hülye, kietlen vidéken. De már vége van.. - Te komolyan azt hitted, hogy elraboltak. - ez nem kérdés, meglepett állítás. Nem sejtettem, hogy ilyen forgatókönyvek voltak a fejében, tényleg nem. Miatta kicsit szégyellem a dolgot. Azt nem, hogy magamért megpróbáltam meglépni. Rámarkolok a térdére, ne féltsen. Most már főleg ne.
- Jézusom, de XIX. századi szöveg ez...asszonnyá! - felnevetek, ezzel a rossz emlékek felhői el is reppennek felőlünk, hiszen már vége van. Ráadásul valóban férjhez adtak. - Mintha szűz lettem volna a nászéjszakán...pardon, de hát nem is volt nászéjszakám sem! - ezen már csak kínosan nevetni lehet, mert Damyan annyit sem tett meg, hogy egy éjszakát maradt volna. Semmi, ahogy aláírta ki-ki a maga papírját, letanúzták és megkaptam a nevét, az első géppel iderepült, engem meg ott is hagyott a francba. Jó házasság, mi? Azt hittem egy kibaszott vicc lesz az egész. - Mondjuk valóban a te gondod is, mert hiába vagyok a felesége, a lakással kapcsolatban úgy érzem komolyan övé az ámen. - tehát nem húzhatom be az öcsém az ajtón, hogy akkor mostantól itt lakik. Ez semmilyen ítélőszék előtt nem állná meg a helyét. Végtére is nem Mirot vette el.
- Gondolod nálunk nincs kajálda a cégnél? Jahjj, kicsi naivám! - nevetek megint, ma már sokadjára. - Szóval nem leszek krumplisütő, ha nem probléma. Belehalnék abba az olajszagba, ha magamon kellene éreznem... - fintorgok, nem, fúj. Nem akarom, nem is fog rá sor kerülni.
Arra viszont igen, hogy nem lesz körülöttem a nagy csend, amikor hazaérek. Az sosem kiszámítható, hogy Damyan mikor fut be, az sem, hogy mikor távozik. Nem nagyon találtam még rendszert a napirendjében. - Biztos vagyok benne, hogy megvette a lakást. - ez az öreg kontinens mondjuk úgy keletebbre eső országai számára élet-halál dolog. A házad a várad, a tiéd, a tulajdonod. Pont, pont. - Jó, azt én is sejtettem, hogy nem hótiszta pénzek forognak a keze alatt, de fogalmam sincs mit csinál. - vállat vonok, tényleg nem tudom. Biztos valami féligazságot kapnék, ha megkérdezném..és mivel nem látta szükségesnek, hogy beavasson, hát azt alkalmazom nála is, mint apámnál: nem kérdezem róla.
- A nővéred egy idegen országban van hetek óta... - sóhajtok teátrálisan, bár bizonyos tekintetben valóban mohó lettem, csak azt hiszem arról most nem kell diskurálnunk, hogy milyen is a szexuális életem. Aminek a tankönyvi formák szerint nem kellene jónak lennie, de mégis...huh. Az ölelésbe burkolózok, vigyorgok, végül már könyörgök, hogy engedjen levegőt venni. Fejet csóválok, mikor már kinevettem magam. - Még nem igazán érzem az otthonomnak...bár így, hogy itt vagy, minden egészen más lesz. - ez pedig tény. És nem csak azért, mert tud varázsolni, hanem mert szükségem van rá.

Fent már tényleg olyan, mintha egy szürreális álomban lennénk, ahol teleportáltunk ide, mindenki más felé. Különös érzés őt itt látni, de nagyszerű. - Idősebb vagyok nálad, hahó! - elmosolyodom, és elfogadom ezt a "varázscigit", amit ad és annyira bombajó. Beleszívok, hát ízre aztán mindenképpen az. Nyoma sincs a nehéz dohányíznek benne. - Szoktam, igen. Mivel többnyire egyedül vagyok itthon, idefent pedig a kutyát se érdekli, hogy mit csinálok. De a vodkát ne pazarold a vízbe, hahó! - már sétálok is oda, mielőtt kárt tesz abban az üvegben. Az üveg hazaiban. - Izé, valamiben kellene nekem a segítséged. - ki kell böknöm igazság szerint lassan, mert ezt nem lehet húzni. - Hogy állsz a mágikus fogamzásgátlás területével? - kiveszem a kezéből az üveget, és komoly arccal nézek rá, még akkor is, ha a kérdés önmagában röhejes. Csak azután iszom bele. - Egyébként a jacuzzi jó ötlet, bár akkor az igazi, ha lement a nap. Annyi fény árad a város felől, hogy az ég csak egy idióta sötét lebernyegnek tűnik. A csillagok fényei sem látszanak rendesen. - nem mintha Pétervár valami putri lenne, de akkor is egészen más. A levegője is más. Ráadásul ismerős, nem pedig idegen, mint ez a hely.

- Előbb mérgezném meg a férjed, ahogy anya tette az előző kettővel, minthogy hagyjam, hogy a saját életed eldobd Mila, emiatt ne aggódj, ez eszembe se jutott - cirógatja önfeledten, azzal a letörölhetetlen, élvezkedős vigyorral. - Mi vagyok én, kínai akrobata? Tudod milyen szűkös egy repülőgép mosdója, és ha lehúzom a nadrágom óhatatlan, hogy a seggem valami bacilusforráshoz érjen, nem, a szexet akkora tartogatom, amikor meglátogatjuk a farmján. És megérdemli. Különben is, ha megkapott volna mindent, mi maradna a várakozásnak? - a hangja könnyed, de a hangulata gyorsan gondolterheltté válik, két ujja közé veszi Mila egyik hajtincsét, szemrehányóan meghúzogatja.
- Ez nem érdem, hogy megpróbáltál teljes butaságot csinálni, először mindig, mindig a kedves, okos, problémamegoldó öcsédet keresd meg a bajjal, mert életed végéig bánhattad volna, ha elhalok szívinfarktusban amiért elképzelem, hogy a veséd már két különböző gazdatestben és tovább, a szíved pedig egy hájas matróna testében, a melled meg egy perverz gyűjtőé, mert ha nem tudnád, a szervekereskedelem otthona a mi otthonunk, elég sivár vége is lehetett volna egy ilyen meggondolatlan önmentő kísérletnek! Hegyibeszéd vége, remélem örökre tanultál az esetből, és nem kell apánk legrosszabb tulajdonságait magamra véve átmennem zsarnokba és toronyba zárni téged - mormogja el a végét, megbékélve a hajcirógatással, az alatt bólint nagyot.
- Persze. A te férjed az én gondom is, befurakodott a szövetségünkbe, téged asszonyá, engem sógorrá tett, muszáj, hogy a családtagok figyeljenek egymásra, ez a törvény - pillant rá kedvtelve, széles mosollyal a száján.- Több tiszteletet a forrókezű, izzadt testű krumplisütőknek, akkor legalább lenne kajánk, ha egy ilyen helyre mész! - trillázva nevet pontot téve az út végére.

- Nem kérdés, hogy tisztességtelen üzletember, bármit takarjon is ez ebben a városban. Bérli a lakást, vagy meg is vette? Ha egy kicsit is hasonlít apánkra, megvette - ingatja meg a fejét, bár egy kicsit korai belecsapni az oknyomozó riportkedésbe, főleg, hogy még csak futólag találkozott a célszeméllyel odahaza, ami egyáltalán nem a saját közege volt, mégis érzékekre letaroló hatással volt mindenkire, akivel találkozott, de nem azért van itt, hogy a sógor érdemeit taglalja.- Nekem mondod, hogy ne legyek mohó? Ki vagy te, és mit csináltál a nővéremmel, hm? - fordul felé vigyorogva, hogy ölelje kifulladáségi. - Igazság szerint most már ez az otthonod, tehát az enyém is, úgyhogy ideje a saját szájízünk szerint formálni a tyúkszemeket, bár ez a gondolati kép egy kicsit bizarr és amúgy is fúj, fogjuk a jetlagre - borzong össze, bár van abban bőven igazság, amit Mila mond, nem hagyja letörni magát.

Inkább belélegzi a magaslati levegőt, bár a felhőkarcolók világában jócskán felettük is vannak, alattuk még sokkal többen, a kilátás magával ragadó, főleg, ahogy a hűvös szél a tó felől felkapja a lány haját a nyakáról, hogy eljátszon vele, miközben iszik.- Ez a világ legrendesebb cigije, mert a lelkeddel is törődik, nem csak a tüdődet kátrányozza tele. Mindenben is benne vagyunk anyával, de nem kislányoknak való dolog - fellobbantja az öngyújtót és megyújtja a cigarettát, aztán a lánynak adja amikor szívott belőle egy kellemeset, az övéről gúyjtva meg a sajátját. - A látomások legtöbbje csak képzelőerő és porhintés, nem kell hozzá sámánnak lennünk, és a mi szellemeink sokkal veszélyesebben az ittenieknél. Iszunk és szívunk, aztán megnézzük, bele tudunk e fulladni a jakuzziba rituálisan! Gyakran fürdesz itt? Tudtad, hogyha vodkát öntesz a pezsgőkádba a bőrödön keresztül is felszívódik? - kapja el az üveget, hogy vidáman sasszézva a vízhez közeledjen, de mielőtt elkövetné a merényletet nagyot kortyol a palacba a fejét hátravetve, érzelmesen lenyalogatva Mila ízét az üvegszájról, ne maradjon ott semmi nyoma.

Felnevetek, az ő szájából minden olyan egyszerűnek és könnyen megoldhatónak tűnik. Menjek, érezzem jól magam és majd közben belerázódom.  Nem tudom honnan hozom ezt a túlzott mániákusságot, vagy mit akarok tulajdonképpen elérni, amikor otthon meglehetősen élveztem az életet, élveztem a munkámat. Csak éppen az Oroszország volt., nem voltam férjnél és nem mozogtam úgy, mint aki egy számmal kisebb nadrágot vett fel reggel. Pétervár az otthonom, ki tudtam benne nyújtózni. Itt még nem tudom, mennyi az annyi.  - Itt smoothie-t isznak, drágám. Meg salátát esznek. Legalábbis a kondiban ezt láttam. - mert oda nyilván járok többféle okból is.  - Imádni fogod! - ebben biztos vagyok. Neki ilyen hely kell, itt kiteljesedhet.  - Jaj, nem úgy értettem, hogy a halálát akarom meg ilyenek..  - szemforgatok, azért ennyire ne engedje el a fantáziáját.  - És mielőtt jönne, a saját életemet sem akarom eldobni, oké? - hogy akkor tisztázzunk szépen mindent sorban.  A terveim között senkinek a halála nem szerepel.  Sőt valójában nincs is rendes tervem, mert Damyan olyan változékony, mint a Hold. Általánosan pedig inkább szigorú és többnyire dühös valamiért. Hogy ez a düh éppen milyen fokozaton lángol, az mindig másmilyen. Ezt már megfigyeltem. Felsóhajtok a nyakában. Semennyivel sem értem jobban a férjem, mint az esküvőnk napján.
- Akkor is tudnád ezt az infót, ha a szomszéd városba mentél volna busszal! - somolygok, ennyire már ismerem. Bár legalább nem játssza meg magát.  A juharszirupos dologra mondjuk rálegyintek. - Van, akin egy méztömb sem tudna segíteni. - fintorgok, az egyik exem pont ilyen volt. Maga a horror.  El is vette a kedvemet a kísérletezéstől egy időre.  A jelek szerint Mironak szerencséje volt eddig minden példányával. - Te vagy az egyetlen olyan mázlista, aki pont egy ilyet kap ki.  Dugtatok is? - ezt már kíváncsian kérdezem, vajon meg merte-e lépni.  Remélem. Mert itt ki tudja rá is mi vár egy rakás új helyzetben.
- Legalább megpróbáltam csinálni valamit. - mormogom. Igaz, a kivitelezéssel voltak problémák. Meg azzal is, hogy egyszerűen apám keze túlságosan messzire elért. Nem tudtam volna elhagyni az országot egyszerűen, csak akkor, ha plasztikai sebész szabta volna át az arcom előtte. - Oooh Drága, hát ilyenekre gondoltál?? - dorombolok a nyakába, úgy sajnálom, hogy ez megtörtént a csinos fejében. - Sejthetted volna, hogy magamat próbálom kirángatni a helyzetből… - belesimogatok én is a hajába, megtornáztatom a hajhagymáit egy kicsit. A taxisunk egy ideje nem néz hátra ránk. Talán attól fél, hogy olyasmit lát, ami csak a furcsa pornóoldalakon jön elő, mintegy véletlenül természetesen.
- Komolyan? Segítenél feltérképezni őt? - ez mondjuk örömteli. Amit én tudok, az vajmi kevés. Oké, a szex baromi jó, bármennyire is döntöttem el még otthon, hogy akkor részemről ez a nász maradhatna szűzies is, nagyjából ott megdőlt, amikor először megérintett. Amikor először éreztem a vágyát, el is vesztem benne. Bár talán nem ezzel kellene Mironak kezdenem. - Mi bajod van a munkámmal? Én szeretem. Végtére is nem egy gyorskajáldába álltam be krumplit sütni… - hápogok csak, nekem tetszik a hely, meg az állás is igazság szerint. Nem az ő hibájuk, hogy magamban sokszor vagyok bizonytalan.

De nem idefent. A lakásnak már ismerem a részeit, és tudom nagyjából már azt is, hogy mit és hol találom meg.  Annak viszont örülök, hogy ezt Miro is értékeli. Sejtettem, hogy tetszeni fog neki. Kinek ne tetszene? - Valamivel biztos foglalkozik, lévén egész nap nincs itthon. - nem mintha én itthon lennék, de a lényeg az, hogy Damyan melója is mintha egész nap eltartana. Mint apáé, akit néha a legváratlanabb pillanatokban hívtak fel. - De nem magyarázta körbe, hogy mègis miből telt erre a flancos lakásra, kocsira… - sorolhatnám, de egyébként én sem erőltettem, végtére is nem vagyok se zsaru, se könyvelő.  - Ne legyél mohó, először be, aztán jön a le. Nem? - felnevetek. Akartam, hogy tetsszen neki. Hogy ne érezze úgy, kár volt feladnia az otthoni életet és átrohanni ide.  Már itt van a helye, ha pedig rajtam múlik, akkor jó helye lesz.
- Micsoda kis gonosz dög vagy te! - belebújok az ölelésbe, a simogatásba, az illatba, ami ő maga. Tud nagyon akaratos is lenni, ez kétségtelen. - De most nem otthon vagyunk. Szóval erre vigyázni kell, mert én se tudom, hogy mely tyúkszemekre nem szabad rálépünk.. - ja, bizonyos részek, amit nyilván a rendőrség vagy egyéb szervek szeretnének hallani, tudni, előttem teljesen homályosak. Kár, hogy nincs valami alvilági nagytérkép a neten, amiből ki lehetne indulni.
A terasz egy csoda, az elismerő hangszínre én is bólintok. Ugyanezt mondtam, csak egyszerűbb kifejezéssel. Sokat vagyok itt fent, hisz mintha a világ tetején lennék, ahol senki el nem ér, de alattam ott nyüzsög a város. Mesei. Fogalmam sincs, Damyan mit szokott itt csinálni. Vagy mit csinált itt, mielőtt megérkeztem az életébe.
Az alkohol lemarja a torkom, hát igen. Ez más, mint a pancsolt vackok. - Nekem rendes cigi is megfelelne, te sámánok gyöngye! - nevetek és felé fordulok - Nem is tudtam, hogy anyával itt ilyenekben vagytok benne. Indián sámánt pedig kétlem, hogy találnál a környéken. - bár lehet, hogy ő megtalálná az egyetlent.  -  Látomások? Olyan szertartásos, mit csináljon a törzs módiban? - erre azt mondanám, hogy nem hiszem el, de ismerem őt is, és ő is az, amiről azt hittem, csak a mesékben létezik.  -  Nekünk lehet, nem mondanak semmit a szellemek. Oroszok vagyunk. - ezen muszáj felnevetnem. A család annyira orosz, hogy vissza lehetne áskálódni a fán sok-sok évtizedet, sőt, pár századot is.

- Ez mindenhol így működik, ahol emberek vannak, nővérkém, mert az emberek így működnek, csak itt nem vodkát isznak, hogy megolajozzák a kapcsolatokat, hanem gyümölcsdzsúzokat, vagy fene tudja! - legyint, hogy visszakanyarodjanak a könnyed témavezetésre.- Balszerencse a halált emlegetni a férjeddel kapcsolatban kisszívem, még a végén félreértem - bár a megjegyzés ártatlan, ő se tudja, milyen gonosz boszorkányvér bírta rá arra, hogy csak úgy kiszaladjon a száján, remélhetőleg Mila nem tulajdonít neki túl nagy jelentőséget. Inkább nevessen még sokat a nyakába rejtőzve minden problémája elől, attól borzong a bőre forrón és izgalmasan.

- Jaj kislány, nem is neked kell enni ahhoz, hogy megédesítse azt, ami kijön belőled, hanem a pasinak, de a juharszirup akkor is kellemesebb! És hé, végtelen hosszú egy ilyen repülőút! Tudod te milyen messze vagyunk valójában? A bolygó másik felén - ha valami, akkot ez kikezdhetetlen érv amellett, hogy miért kellett neki kurválkodni. Kielégült ember még az időeltolódást is jobban viseli.

- Minden szempontból a te oldaladon állok, de az nem volt egy jó megoldás - pillant rá komolyan, csendesen, beleszálazva az ujjaival a hajába, kis félmosollyal elfogadva a bocsánatkérést, egyszersmind zavarba is jőve tőle. - Ezerszer inkább apa haragja Mila, azt el lehet viselni, de a rémületet, hogy elraboltak vagy valami szörnyűség történt veled anélkül, hogy segíthettem volna rajtad nem. Esküszöm ősz hajszálaim is lettek, de már ne is keresd, mindet kitépkedtem - húzkodja meg a tincseit játékosan, kedvtelve elgyönyörködve bennük, élvezve a lány illatát, ami alóluk selymesen surrogva pöffen fel, hogy szelíden ingerkedjen vele a tiltott gyümölcs édes zamatát terítve szét a szájpadlásán.

- Megértem, már engem is idegesít, hogy semmit sem tudsz róla, de majd segítek kideríteni, mint azt, hogyan léphetnél egy normális állásba, hogy legyen önállóságod, nem kell az elsőre rávetődnöd, amit látsz! A farkakkal sem így működik! - vigyorog kissé ádázul, azt már hozzá sem téve, hogy ő majd nagyszerűen lefoglalja magát, ért hozzá, mert testül minden nyelven beszél. - Akkor megtehetné, hogy valami hasznosba fekteti a pénzét, miért nem vesz üzleteket, mint minden tisztességes pénzmosó? Mivel apával bizniszelnek biztos vaj van a füle mögött neki is - ingatja a fejét már odafent nézelődve. - Tényleg nincs más hátra, mint a lelakás - fordul körbe, de aztán csak a lányon vannak otthonos helyen a karjai, azok teszik a legkellemesebbé az enteriőrt.

- Otthon minden munkatársadnak ismertem az összes mocskos kis titkát, ha ki akartalak menteni a munkából volt mivel megzsarolnom őket - súgja csupa szeretettel a fülébe, mielőtt elengedné, mert hát kár lenne tagadni a nyilvánvalót. Jó lesz inni erre a sok változásra, a fejét hátravetve nevet fel.- Éljen a rend, a törvénysség és az alkohol! - ringó léptekkel követi, bár éppenséggel nincs kinek mutogatni és megjátszani magát, kedvét leli benne és a terasz hangulata amúgy is megköveteli. - Nem semmi - de már semmin sem tud igazán meglepődni, Mila önfeledt arcára tekintve megéri a nagy felhajtás és hajcihő. - Igyál nővérkém, rád fér! - ő is kortyol aztán elégedett szemhunyorítással felül a korlátra, félelmet nem ismerve bámul le a csalogató mélységbe, széttárva a karjait, de a lábával erősen kapaszkodva. - Van, de füvet lehetetlenség felhozni a gépre, úgyhogy be kell érned a saját varázsdohányommal, azt nem szagolják ki a kutyák - az övére fűzött telefontartóból két karcsú, saját készítésű, füstszűrőtlen szálat vesz elő.- Igazság szerint anya receptje, olyan növényekkel kísérleteztünk, amik itt is nőnek, szóval te lehetsz a harmadik, aki ilyet szív, enyhe, de ha egy indián sámánnak adnád, tudna mit kezdeni a látomásokkal, amiket tőle kapsz.

- Jó, ez otthon teljességgel igaz is. De itt más basszus, ez egy másik ország..egy totál másik kultúrával! - vagy csak egyszerűen én aggódom rá nagyon a képlékenyre azzal, hogy nem ismerem Damyan természetét? Bár erősen kétlem, hogy valamiféle háziszolgát kívánna belőlem csinálni, ahogy sok más orosz is teszi a feleségével. Anyám is annak tűnik, mégis volt elég mersze más férfival lenni, hogy összehozza magának Mirot, aki...nem tudom mondjuk mennyire is hálás ezért. Ezt baromi sokáig nem értettem, hogy ha akart még egy gyereket, hát miért kellett hozzá félrekúrni, de aztán...nos, igen. Mondjuk én nem akarok gyerekre gondolni. Így biztosan nem, hogy a kommunikációnk lényegében nulla, és a kedvenc szava a nem, valamint imádja a degradáló visszakérdezéseket is. Tehát fölösleges még az öcsémnek is emlékeztetni rá, hogy ez a házasság semmiféle érzelmen nem alapul. - Ne sajnáld, Miro...csak a halál végleges. - mert hiába int, figyelmeztet, érvel..én még hiszek benne, hogy Damyan is azt fogja mondani, ennek nincs értelme, és mást akar elvenni, vagy magányosan fog élni egy toronyban, még azt is kinézem belőle.
- Szóval ezért érezted te magad olyan jól! - felnevetek, bele a nyakába. Imádom, hogy ilyen fesztelenül tud minderről beszélni. Az elején ugyan kicsit kiborított, mert mások azt hiszem nem társalognak az öccsükkel ilyenekről, de nálunk semmi sem átlagos a családban úgy tűnik. - Nem is terveznék vele járni.. - végül csak elmosolyodom, arról az emberről messziről szaglik, hogy nem normális. Ilyenekkel pedig semmilyen szinten nem ütnék össze közelebbi ismeretséget. Na meg, most már némileg más a helyzetem, mint pár hónappal ezelőtt.
- Egy juharszirup farmra? - próbálok komoly arcot vágni, de elnevetem magamat. - Egyébként is utálom az ananászt... - jegyzem meg, bár nem ez a lényegi összetevője a mondandójának - Szóval rácuppantál valakrie a gépen...cééda. - vigyorgok, én bírom, hogy ennyire bevállalós. És valahogy kiváló érzéke van hozzá, hogy megtalálja maga körül azokat, akik kaphatóak is erre. Én általában figyelmen kívül hagytam az ilyen eseteket, ő magához öleli őket. De! Legalább mindent elmesél.
- Jó tudni, hogy az én oldalamra állnál.. - vonom fel a szemöldököm, de elsimogatom a nadrágján a mondandóját. Tudom, hogy ráijesztettem és azt is, hogy szemétség volt, de nem volt más választásom. Apám miatt sem. - Sajnálom, de nem mondhattam el. Megpróbáltál volna megállítani, utána meg rád borult volna apa haragja, amiért tudtad, de nem szóltál róla. Ezért még nem is kértem tőled bocsánatot.. - sóhajtok szánom-bánom arccal. Csak annyira felidegesített a helyzet képtelensége, hogy a XXI. században közlik velem, hogy akkor én most férjhez megyek valami idegen baromhoz, aki a világ másik felén él. Hogy miért? Semmi közöm hozzá. Ja, akkor kapjátok be mindannyian.
- Az kéne még, hogy valamit hazahozzon! Jesszus... - megrázom a fejem. Damyan szerintem eddig is óvatosabb volt ennél. Noha semmit - írd és mondd - semmit nem tudok az előéletéről, azt azért kétlem, hogy ilyen étvággyal és külsővel szerzetesként tengette volna a napjait. Azt se tudom, hogy volt-e már házas. - Egyébként idegesít, hogy semmit nem tudok róla. - szúrom be a közepére, tényleg idegesít. - Viiselkedj, Miroo! Nem cseszhetem el a melómat, akkor odalenne minden önállóságom.. - és akkor végképp Damyannak lennék kiszolgáltatva. Azt meg valahogy nem szeretném. Azért a téveszmékkel ellentétben nem vagyok valami királylány. Vagyis nem teljesen.  - Úgyhogy majd kitaláljuk, hogy mivel foglald le magad. - mosolyom már angyali. Azt nyilván Damyan sem hagyná, hogy ne csináljon semmit, csak otthon henyéljen. Amit ez idő alatt megállapítottam a férjemről az az, hogy a munkát nagyon is komolyan veszi.
- Fogalmam sincs. - vállat vonok - Gondolom azért, amiért apának és a többieknek. Mert megteheti, és ha megteheti, akkor miért ne lenne. - melyik tehetős ember él lepusztult lakásban, lepusztult városrészben? Egyik sem. Nem véletlenül. Damyant sem kárhoztatom, amiért nyilvánvalóan nem használja ki ezt a lakást egészben, ráadásul nekem is tetszik. - Ehhez a lakáshoz nem kell hozzányúlni...te is látod. Mit kéne itt csinálnom? Díszpárnát venni? Ugyan kérlek. - fintorgok egy sort. Nyilván majd idővel..az én dolgaim is meg fognak itt jelenni, de jelenleg? Minek? Olyan...nos, nem valóságosnak ható az egész. - De tényleg örülök, ha tetszik. - megölelem én is végre normálisan, ahogyan illik. Tökéletes. A tény is, hogy itt van és nem vagyok egyedül ebben a nagy idegenségben.
- Ne drámázz, picsa, majd a hétvégén elmegyünk és csinálunk programot. Mintha otthon nem dolgoztam volna... - csóválom a fejem mosolyogva, pedig dolgoztam. Sőt, jó ideig nem is laktam velük, hanem elmentem albérletbe a pasimmal. Amíg rá nem untam. Házasságról beszélt, gyerekekről...brrr. Talán ezért küldte nemrég az anyázós üzenetet. Jobban mondva lehordott mindenféle kurvának. Gondolom azért, mert máshoz meg hozzámentem.
Megrendelem a kaját mindkettőnknek, addig is ő ki tud pakolni, vagy csinál, amit szeretne. - Aperitif? - lépek hozzá vissza a szobájába. Mert akárhonnan nézzük az én fejemben ez már a megérkezésem pillanatában is az ő szobája volt, csak nem adtam neki nevet. - Leborulok törvényességed nagysága előtt. - vigyorgok. Pont tökéletes, egy kis pia, kaja és a társasága. Nem is kereshettem volna jobb elfoglaltságot. Vagyis...egy valami kiváltaná mindezt, de hát... - Akkor gyere! - indulok meg a teraszajtóhoz, ami arra a hihhhhetetlen teraszhoz vezet. Kapott itt helyet asztal, jacuzzi, amit szem-száj megkíván. Damyan nem spórolt rajta, bár kétlem, hogy sokat ücsörögne idefent. - Imádom... - mutatok körbe. Én szeretek itt fent lenni a szabad ég alatt, alattam a várossal.  Elfogadom a flaskát és meghúzom, hirtelen végig is marja a torkom, de jön hamarosan az a jóleső melegség. - Huuh, rég ittam ilyet már... - összedörzsölöm az ajkaimat, amik rögvest lezsibbadtak. De ez jó zsibbadás. - Nincs egy cigid? Most...baromira jól tudna esni. -  pedig eléggé partibagós vagyok, de most sok minden van a fejemben, és...jól esne.

- Mila, az életbeli problémák legtöbbjére ez a megoldás. Ha eljársz lesznek kapcsolataid, céljaid, problémáid és emberek, akik a megoldást jelentik rá, tanulságok és minden, ami jó! - ha valaki, hát ő már csak tudja, amióta felfedezte, hogy az élete más emberek körül forgolódva mennyivel tartalmasabb egészen felívelt a csillaga, hogy aztán most üstökösként lobbanjon el Pétervár egéről és próbáljon meg betlehemi csillagként utat mutatni Milának ebben az idegen világban. De megbántani, azt soha nem akarta volna. - Sajnálom hercegnő - puszil a hajába, elfelejtetve a szerelemtelen házasságot, amiért soha senki nem fog bocsánatot kérni tőle, amiért eladták és elvették, mint egy tárgyat, legalábbis az illetékesek közül, de ő mindannyiuk helyet is orrol erre a komisz világra.

- Hát nem ne viccelj! Megfigyelésen van, de a felügyelőtisztje is ott volt a buliban, ha tudni akarod nincs körülmetélve és jól érezte magát, szóval Ivan jól lesz. Az üdvözletét küldi neked, de soha nem engedném, hogy járj vele. Nem örülnék, ha ledobna egy tetőről - voltaképpen nagy szerencse, hogy az a sofőr nem érti őket, ugye?

- Mit műveltem volna? - háborodik fel, még a szívéhez is kap, de a szája szélén már ott a büszke elégedettség vigyora, ami jelzi a lánynak, hogy jó helyen tapogatózik gondolatban, és ő is jó helyeken tapogatózott a levegőben.- Szereztem maguknak meghívást a Milwake juharszirup farmra, mert a tulajdonosa édes egy pasi, éppen üzleti útról jött hazafelé és az édeset szó szerint értsd! Szerintem a juharszirup jobb, mint az ananász, ha ízesítésről van szó - még a száját is megnyalja, főleg így, hogy Mila nem menekülhet a perverz kis részletek elől.

- Ha megszöknél én segítenék neki megtalálni és magam tennék pórázt a nyakadba, tudod mennyire megrémültem? - valójában sosem beszéltek róla, nem is volt idejük a nagy előkészületek közepette, de azok förtelmesen rémületes napjai voltak az életének, amikor azt hitte a lány eltűnt... örökre!- És a hajad is törik kicsit - játszik a tincseivel, most is másra terelve a szót.- Helyes, legalább nem kell lohasztót tennem a kedvenc italába, hogy ne hordjon haza neked valami ocsmány szifiliszt, amiből aztán nekem kell kikúrálnom mindkettőtöket, legyen csak hűséges... amúgy meg anélkül is el tudom kezdeni enni az életed, hogy mondjál fel, hogy látnám a főnököd csak azért, mert miatta nem látlak majd eleget, tudhatnád, hogy nem vagyok jófiú!

- Nekem mondod? Az életrajzi kötetemet egyszer a portások nemzetközi szövetsége fogja megírni, de atyaég, minek neki ekkora lakás, ha nem adtok partykat? - hűl el teljesen, látszik a szemén, hogy már el is képzelte a dekort, a bárt, hova tenné a hastáncosokat és persze a füstgépet, ami egyszeriben fülledt bárrá változtatná a kanapét. A bőröndjét vonva lépked közbe, csodálozva és hitetlenkedve.

- Azért nem úgy néz ki, mintha nagyon otthonossá tetted volna, konkrétan ez az én szobám a legkellemesebb, amit nagyon szépen köszönök, te tudod hogy kell a kedvemben járni - húzza magához a lányt és végre úgy öleli meg, hogy nincs ott a fél kezében a bőrönd fogantyúja. - Tikka masala, csípjen, rizzsel és nem kell a naan kenyér, így is félek, hogy hízni fogok itt, ha ilyen otthonülő popsimeresztő programunk lesz! - amíg a lány telefonál gyorsan kinyitja a bőröndjét, kipakolja a köntösét, tiszta ruhát, töltőre teszi a telefonját és felakasztja a dzsekijét. - Indulhat a körbevezetés, irány a terasz az aperitiffel. Ne aggódj, nem akarlak sokkolni, nem kell beszaladnod a konyhába - a kézipoggyászából kerül elő a flaska - Fekete orosz koktél csak neked, ne aggódj, nem trükköztem, teljesen legális pótdíjért hozhattam fel a repülőre, de nem ittam bele, mert nélküled nem az igazi. Pohár nem is kell - emeli Milára az üveget, készen arra, hogy megmutassa neki a kedvenc helyét odafent.

- Kicsit azért aggasztó, hogy nem a saját hálószobátokat tartod a legjobb résznek!

- Szóval szerinted annyi lenne a megoldás, hogy járjak el többet? - némileg szkeptikus a hangom, mert az én olvasatomban ez nem ilyen egyszerű megoldás. Egyébként pedig semmi bajom nincs a tanulással, igazából sosem volt. Az ő szájából viszont olyan....egyszerűen hangzik ez is. Járjak el, beszélgessek és mindjárt ragad minden, aminek kellene. - Nem is vagyok. - felhúzom az orrom, hát miért mondja ezt? Ooké...valahonnan nézve igaza van, tényleg nem élek annyira baromi aktív szociális életet, de még szokom ezt a várost, az itteni attitűdöt, és az én házasságom is eleve más alapokat, környezetet teremt az egészhez. - Hát erre fölösleges emlékeztetned. - mormogom az orrom alatt. Tudom, hogy nem szerelmi házasságban élek, sőt, még csak nem is abból fakad, hogy volt bármiféle érdeklődés egymás felé. Viszont én úgy vagyok vele, hogy talán Damyan is be fogja látni, hogy érdemesebb lesz neki valami olyan nővel, aki érdekli is.
- Szóval nem hagyhatja el a házát. - felnevetek akaratlanul is - Akkor érthető, miért találta meg mégis a módját, hogy tudatban maradjon. Gondolom a #bezártság live-ok nem jöttek be neki eléggé a tiktokon, maradt az élőben találkozás. Ehhez tuutira meg kellett valakit kennie. - sőt, egészen biztos vagyok benne, mert csak úgy nem lehet, hogy azt csinál ott, amit akar és azokkal, akikkel akar. Hiába...pénz beszél...
- Haaah, miit műveltél te azon a géépen? - nézek rá nagy szemekkel. Már jó pár éve nem titok előttem, hogy Mironál a szex olyan, mint másnál az, hogy elolvassa a reggeli újságját. Csak ő még pénzt is csinál magának belőle. Ez az elején egyébként eléggé lesokkolt, mármint a tény, hogy Miro mivel keres pénzt....de az ő élete, az ő dolga. Nekem az a lényeg most - mert egy önző szemétláda vagyok -, hogy itt van. Még akkor is, ha ebben a lánybúcsús hülyeségben nem értünk egyet. Igaz, hogy fél életemben megjátszottam magamat mások előtt, mert apa miatt lényegében muszáj volt, aztán meg már...tök mindegy volt és mindenkire ráhagytam a feltételezéseit. De ez itt egy másik ország és Damyan sem valami szép szobor, amit kedvemre mutogathatok mindenkinek, hogy naaa nézzétek, mim van! Jesszus, belegondolni is szörnyű, hogy egyáltalán mit szólna hozzá...jahj..
- Miro, nekem tényleg nincs ehhez kedvem és tök fölösleges is... - hát tudja, hogy a házasságom egy nagy kamu, valószínűleg a többiek is tisztában vannak vele, hogy nem volt itt naagy előzetes ismerkedés...tehát gyakorlatilag csak arra lenne jó, hogy lássák az itteni helyzetet. - Nem tervezek elszökni, ennyire nem vagyok hülye. Damyan megtalálna. - nem tudom hogyan, de biztos vagyok benne, hogy így lenne. Nem is igazán tenném zsebre, amit kapnék tőle. Ajh a fene tudja, egyáltalán nem igazodok ki azon az emberen, majd Miro is látni fogja, ha majd megismeri. Egy nagyon furcsa rejtély.
Majdnem beledorombolok örömömben a nyakába, úgy örülök ezeknek a semmis kis érintéseknek, a jelenlétének. Tudtam, hogy rá van szükségem és akkor majd megint minden nagyszerű lesz. Nem fogom magam egyedül érezni, ennek az előszele most meg is simogatja a lelkemet.
- Semmi baja a pórusaimnak, jesszusom.. - felnevetek, kis drama queenem, de szeretem! Tőle mondjuk még a beszólásokat is másképp fogadom - Őszintén? Kétlem, hogy ő élne ilyesmikkel. - felsóhajtok, nem azt nem gondolnám, hogy Damyan másokat kefél a hátam mögött. Az elég szánalmas lenne a részéről. Ha meg mégis...nos, akkor az előbb-utóbb úgyis ki fog derülni.
Elmosolyodom, igen, nevezzen nagyinak, de élvezem ezt a munkát igazából. Igaz, a főnököm néha egy seggfej, de valamiért mégis igent mondott rám. Mondjuk ebben lehet, hogy a Yegorov név mint olyan..segített, de most meg már nem rúghat ki csak úgy. - Jaaaj inkább ne, aztán meg azzal ennéd az életem, hogy mondjak fel, mert egy seggfej. - újra nevetek és olyan jó nevetni, komolyan. - Szóval csak gyere elém és legyél jó fiú, ahogy kell. - ütögetem meg a térdét, ne akkor bújjon ki belőle valami hím kérdéskör, hogy hát hogy beszél velem, miért fasz...stb. Nem kell, ezt az utat ki kell tapossam.

Mosolyogva hallgatom, igen, valahogy én is ezt éreztem, amikor először megláttam az épületet, a portást meg mindent. - Nem csak mi lakunk itt azért, de ja, elég nagy. - az pedig igazán az extra, hogy pont a miénk a legfelső emelet, ezáltal megnyertük a tetőteraszt is. Intek a portássrácnak, kis cuki. Tényleg. - Plusz ne felejtsd, ők sok titok tudói. Egyébként biztosan kapsz kártyát, elég bizarr lenne, ha be lennél zárva, ha nem vagyunk itthon. - Damyan meg egyébként tényleg nem sokat van itthon, szóval...ezt megoldjuk mindenképpen. Majd megbeszélem vele.
A liftnél én Miro arcát vizslatom, hogy lássam az első meglepettségét, gyanítom ugyanúgy fog nézni, mint én, amikor először megláttam ezt a helyet. Úgyhogy mosolygok is, igen, amikor tényleg megtörténik. - Majd rájössz. - mormogom, lehet, hogy nagy, de Damyan jelenlétét nem lehet nem érzékelni a falak között. Egyszerűen mintha megérezné a lakás, hogy a tulajdonosa megérkezett. Tutira varázslatnak gondolnám, de nem hinném, hogy ez az lenne. Egyszerűen csak ilyen. Kitölti a teret, kinyújtózik benne, mintha egy kesztyűbáb lenne az egész.
Bevonszolom Mirot a hálószobájába, remélem, hogy tetszik is neki. Mire kiválasztottam a hozzá passzoló színű ágyneműt, már úgy éreztem, hogy eltúlzom. De úgy látszik, megérte. - Örülök, ha tetszik! Érezd magad otthon! - még akkor is igaz, ha ez egy hülye sablon mondat, viszont tényleg szeretném, ha jól érezné itt magát. Előhalászom a telefonomat, hogy rákeressek közben az étteremre. - Csicseregd el, hogy mit rendeljek, aztán megmutatom a legjobb részét a lakásnak. - sunyin mosolygok, nekem tényleg az a kedvencem. - Aztán zuhanyozz le, öltözz át, élvezd ki a magányunkat, míg a ház ura be nem fut. - bár az valószínűleg valamikor este lesz, szóval a délután a miénk.