A kislány:
Nevetve vetődik le a fűbe a nővére mellé és próbálja megérteni, hogy az idősebbik lány mit szeret abban, hogy az égen ragyogó csillagokat bámulja. Sveta szerint ez mindig is unalmas volt, Ő sokkal jobban élvezi azt, ha mondjuk egyik pocsolyából a másikba ugrálhat, főleg ha még valamelyik testvére a közelében is van és azt sikerül jól telibe találnia, hogy aztán árulkodva szaladjon amaz a  szüleikhez, és elmondhassa, hogy Sveta már megint eláztatta a nadrágját. Mert bizony, abban a szerencsétlen helyzetben voltak, hogy nem jutott ki egyikőjüknek sem abból a jóból, hogy kedvük szerint, akár 10 percenenként öltözhessenek át. Egyetlen egy ruhásszerkrényben elfért mind az öt gyerek ruhája, bár Sveta a szerencsétlenség mellet azért akár szerencsésnek is tarthatta volna magát,  hisz két nővére is akadt, akiknek a kinőtt ruhájuk mindig tökéletesen állt rajta. Bár egyébként Ő mindenben tündökölt, nem számított, hogy mit vesz magára. Mégis utálta a testvérei kinőtt, elhasznált gönceit használni. Nem is emlékezett arra, hogy mikor kapott valamit, ami új. Talán nem is volt ilyen, hisz legkisebb gyerekként a családban mindent megörökölt. Ruhákat, játékokat és még az iskolás táskákat is. Gyűlölte az életét.
- Nézd, az ott a Göncölszekér. - mutat a nővére az ég irányába, miközben ujjával körbe rajzolja a gyönyörű csillagképet, de Svetat ez egyáltalán nem érdekli. Inkább csak a saját vágyálmaiba merülve sóhajt egyet és talán akkor fogalmazódik meg benne először az, hogy sokkal jobb életet érdemel ennél.
- Tudod, én egyszer gazdag leszek. - szólal meg végül egy kisebb szünet után, mire a nővére mosolyogva fordítja a fejét a húga felé, és éppen így tesz a kis Sveta is.  Látja az idősebbik lányon, hogy az egyáltalán nem hisz benne.
- Lehetsz gazdag. De ahhoz nagyon sokat kell tanulnod, meg türelmesnek kell lenned. Senki ölébe nem pottyan csak úgy a gazdagság. - a két lány bár testvérek, és az időnkénti harcaikat leszmítva, igazán jónak mondható a kapcsolatuk, viszont mégis két ellentétes személyiség. Amíg Sveta temperamentumos, mozgékony és álmodozó, addig a nővére megfontolt, szorgalmas, és pontosan olyan, aki tudja, hogy  ha valamit el akar érni, azért keményen meg is kell  küzdenie.
- Majd meglátod, hogy az enyémbe oda fog az pottyanni. - jelenti ki határozottan, és bár nincs semmiféle terve a jövőre való tekintetre, de azért tovább ábrándozik...

A nő:
Bár az iskolai teljesítményei az ellenkezőjét mutatták, de Sveta egyáltalán nem  volt sose olyan buta lány, mint amilyennek oly sokan gondolták. Az egyetlen hibája az volt, hogy jobban vonzotta mindig a  világ szépsége, szeretett szabadon szárnyalni, és egyáltalán nem kötötték le a könyvek, dokumentumfilmek, sem semmi olyasmi, ami a  nővére szerint a hasznára válhatott volna. Ő pontosan tudta, hogy nem az az Ő útja, hogy orvossá, vagy kiválló ügyvéddé válljon, nem is érdekelték Őt az emberek, nem akart életeket menteni, csakis arra törekedett mindig, hogy saját magát mentse. Nem volt Ő sosem veszélyben, sőt igazából mindenki a környezetében rajongásig szerette, de mégsem akart azon a lepra terepen maradni. Folyamatosan azt hajtogatta magának, hogy Ő biza nem ezt érdemli. Talán épp akkor is ez járthatott a fejében,  amikor először olvasott egy cikket Andrei Sergeyevics Fedorov-ról, egy nagyon befolyásos üzletemberről, és ekkor villant be az agyába is az, hogy igenis megszerzi magának a férfit, és mindenkinek megmutatja, hogy belőle gazdag lesz. Utána mint valami mániákus úgy kezdett a férfi után nyomozni, mindenféle cikkeket végig olvasva, keresgélve és így tudta meg azt is, hogy a kiszemeltje minden egyes nap, pontban kettőkor, ugyanabban az étterembe ebédel. Attól a perctől fogva szinte törzsvendéggé vált azon a helyen Ő is, bár legtöbbször a ruháit innen onnan, a barátnőitől kölcsönözte, és általában csak kávét ivott, mert a zsebe annál többet nem nagyon engedhetett meg. Addig a napig legalábbis, amíg a férfi meg nem szólította. Utána alig pár hét alatt pedig már sikeresen az ujjai köré csavarta az üzletembert, és egyre biztosabb volt magában is. Bár nem igazán volt az esete, mégis úgy volt vele, hogy ez nem számít annyira, hiszen pénze van... a szerelem meg majd egyszer úgyis eljön. Így mondott igent azon a hűvös estén is, amikor a férfi azt a csillogó, méreg drága gyémánt gyűrűt elő vette...

A feleség:
Öt kerek év sem volt elég Svetanak ahhoz, hogy bármiféle érzelmeket is tápláljon a férje iránt, pedig nagyon igyekezett, annak ellenére is, hogy a férfi semmit nem tett annak érdekében, hogy a nő szívét is megkapja. Attól a perctől fogva, hogy Isten - akiben már régen nem hisz Sveta - színe előtt ki mondták a boldogító igent, az egész élete fenekestől felfordult. A luxus életének olyan ára lett, ami miatt sokszor egyenesen a pokolban érzi magát. A családjától elszakítva hozta magával Őt a férfi Chicagoba, hogy aztán teljesen kiszolgáltatottá tegye saját maga számára. Egy eszközzé vált, akit a pénzzel, gyönyörű ruhákkal és csillogó ékszerekkel fizet ki, cserében pedig elvárja, hogy hűség feleség maradjon mellette, aki sosem ellenkezik, és magára vonhatja a férfiak tekintetét, hisz ez a férfinek is elismerés, viszont Ő maga nem nézhet rá másra. Mellette például Sveta azt is tökéletesen megtanulta, hogy mikor kell láthatatlanná válnia, és mikor lehet látható. Tudja, hogy mikor kérdezhet és azt is, hogy ha tőle kérdeznek, mit kell válaszolnia. Azt azonban sosem tudta megtapasztalni, hogy milyen igazán nőnek lenni, azt is teljesen elfelejtette, hogy milyen érzés az, ha valaki szereti, vagy ha Ő szeret. Mindig kéznél van ha kell, és eltűnik, ha épp a férje úgy néz rá. Az első pofon után amit kapott, az is világossá vált a számára, hogy nem menekülhet, és talán napról napra egyre biztosabb abban, hogy hibát követett el. Nem csak azzal, hogy hagyta, hogy megvásárolják Őt - hisz lényegében ez történt -, de azt is, hogy nem hallgatott a nővérére inkább és nem próbálta Ő saját magának megteremteni azt az életet, amire vágyott. Akkor talán szabad lehetne.