Sosem volt életcélom minél több barátot magam köré gyűjteni és nagyon kevés ember mondhatja el magáról, hogy igazán ismer. Nehezen fogadok bárkit is a bizalmamba és a munkahelyi vagy bármilyen más kapcsolataim általában felszínesek és üresek, mert azok nem is igénylik sem a mély és tartalmas beszélgetéseket, sem az őszinteséget vagy a bizalmat. Ava viszont beférkőzött évekkel ezelőtt a kis burokba, amit magam köré felhúztam és ma már olyan fontos szegmense lett az életemnek, amiről sosem mondanék le. Az egyetlen bizalmasom, az egyetlen, aki mindig mellettem állt, legyen szó épp az apám baromságairól vagy épp egy kamu házasságról, amit egy maffiafőnök egy szem fiával kötök. Utóbbit mondjuk annyira nem tartotta jó ötletnek, de azóta is a legjobb barátom, még ha újabban úgy is kell találkoznunk, hogy tudjuk; egy pasi -azaz Kirill- odakint az utcán parkoló kocsiból árgus szemekkel figyel mindent és mindenkit.
Ma sincs ez másképp és, miután Kirillt elláttam kellő mennyiségű üdítővel és kajával, mert hát sosem tudni, mennyi ideig is tartanak ezek az összeröffenések, a lakás ajtajához veszem az irányt, ahol jól nevelt lány módjára most is bekopogok, pedig Ava már annyiszor a fejemhez vágta, hogy simán be is sétálhatok ide. De sosem teszem, mert mi van, ha az a pöcsfej kedves férje még itthon van és váratlanul meglátom? A szőr feláll a hátamon attól a pasitól és még mindig amondó vagyok, hogy Ava sokkal jobbat érdemelne nála, de nem szajkózom neki újra és újra a véleményemet. Egyszer elmondtam neki, legutóbb pedig azzal az farokkal áldott emberrel is megosztottam, milyen szívesen taposom meg a zacskóját, ha nem úgy bánik a legjobb barátnőmmel, ahogy az a nagy könyvben meg van írva vagy, ha még egyszer megpróbál távol tartani Tőle, így azóta jobbnak látom elkerülni. -Alig vártam már ezt a mai napot!- ölelem azonnal magamhoz széles vigyorral az arcomon, jó hosszan tartva a karjaimban, mert közös ebédek ide vagy oda, ezek a kis találkozók mindig olyan jól esnek a kis lelkemnek, mintha a nem létező húgommal tölthetnék egy kis időt. Lényegében, Ava nekem pont ilyen. Olykor a cserfes kishúg, akit néha nem árt ellátni pár tanáccsal, hiszen külső szemlélőként én sokkal másképp látom a helyzetét, mint Ő, olykor pedig inkább a nagytesó szerepébe bújik és Ő oszt ki engem, ha baromságot csinálok. -Főztél kávét? Istennő vagy.- szimatolok a levegőbe mosolyogva, mert bár nem kifejezetten vagyok fáradt, ezek a kis ülések mégis mindig ugyanazzal a rituáléval kezdődnek; iszunk egy finom kávét, aztán a többi kiderül. -Én azért készültem egy üveg borral is.- lóbálom vigyorogva az üveget, amit le is teszek a konyhapultra amint bentebb sétáltam és elhelyezkedek a kedvenc bárszékemen.-Szíved választottja, remélem házon kívül van...- pillantok körbe a biztonság kedvéért, nehogy nekem elő ugorjon valamelyik szekrényből, mert a végén még reflexből verem orrba és hát azért nagyon kár lenne, nem igaz?