A hosszú éveim során nem egyszer kellett már egy-egy természetfeletti faj képviselőjének az orrára koppintanom akár nekem, akár a többieknek, ha kezdett némelyikkel elszaladni a ló, hiszen a hatalom, bármekkorába is kóstoljon bele az ember, sosem elég. Ha egy halandó vámpírként születhet újjá, eszébe sem jut azért hálálkodni, amiért kijátszhatta a halált, inkább azt kezdi lesni, miféle hasznot húzhat abból az új helyzetből és miként élhet vissza a kapott erővel. Félre ne értsen senki, nem vetem meg őket, hiszen nekem is voltak olyan időszakaim, amikor túlságosan kezdett magával ragadni mindaz, amit kaptam, de nekem szerencsére ott voltak a sorstársaim, akik időben visszahúztak a földre. Ezeknek a lényeknek is kell néha egy baráti hátbaveregetés, egy kis irgum-burgum, mert az sosem vezet semmi jóra, ha egy-egy önkéntes vezérnek próbálja kikiáltani magát a többiek között vagy különbnek érzi magát a többitől.
Itt jön a képbe ez a kis rendszer, amit az évek során kiépítettem, ami egyszerre biztosítja a személyzetet számomra és azt is, hogy a városban, melyet jelenleg otthonomnak neveztem ki, nyugalom és béke legyen. Tatia pedig épp úgy, mint sorstársai, ugyanazért került ebbe a csapdába, amiért a többi is; mohó volt és kapzsi, nem beszélve az önbizalmáról ami lenyűgöző, csak az embert hajlamos kellemetlen helyzetekbe sodorni. Most pedig itt áll előttem, mit sem sejtve arról, hogy ki vagyok valójában és valószínűleg épp ugyanazzal próbálkozik, amivel már oly' sokan előtte ebben a helyzetben, azaz próbál valami sokkal kecsegtetőbb ajánlatot tenni ahelyett, hogy valóban évekig tartozna nekem hűséggel. Bájos, de kiszámítható, én mégis úgy teszek, mintha érdeklődést mutatnék az egyezség irányába, de őszintén kétlem, hogy olyasmivel rukkolhatna elő, ami valóban érdekelne. Mindenem megvan és a vagyon, már régóta nem a legfőbb mozgatórugóm. -Megpróbáltatások? Azért ennyire nem vészes a helyzeted.- jegyzem meg kiismerhetetlen mosollyal az arcomon, hiszen azért nincs láncra verve vagy bármiben is korlátozva, leszámítva, hogy a rendelkezésemre kell állnia, ha szükségem van rá, bár egy magafajta nőnek ez már önmagában rosszabb lehet, mint a rabszolgaság. Tatia öntörvényű és szabad jellem, a hozzá hasonlók pedig nagyon nehezen viselik, ha más parancsol, de ennek ellenére a képességei még kapóra jöhetnek bármikor. -Hát, ha már ide sétáltál vele, hogy megmutasd, persze, hogy érdekel.- mosolygok továbbra is, miután közelebb is sétálok hozzá és a dobozhoz, amiről még mindig nem tudom, hogy ajándéknak szánta vagy inkább megvesztegetni akarna vele, de bármelyik is legyen, felkeltette az érdeklődésemet, de ez inkább Rá irányul, hogy tudjam, milyen messzire is képes elmenni.
Egyik karomat magam elé tartom, másik kezemmel pedig megtámasztom államat, igazi töprengő arccal pillantva le az igazgyöngyre, ami a dobozban lapul, de nem szakítom félbe a történetét arról, miként vetett szemet erre a szépségre vagy, hogy mikor szerezte meg. Az elismerés azonban bizonyára látszódik az arcomon, kiolvasható tekintetemből is, ahogy alaposabban megnézem magamnak a gyöngyöt, de azt még innen is képes vagyok megítélni, hogy valódi. Tatianak pedig, talán fogalma sincs arról, hogy mindez az Ő értékén dob csupán, hiszen aki képes megszerezni magának egy ilyen különlegességet, az sok hasznos feladatot láthat még el. -Lenyűgöző.- szélesedik ki a mosoly az arcomon, miután a gyöngyöt ismét visszazárja a dobozba, kérdése hallatán pedig egy hatalmas sóhaj kíséretében fordulok el tőle és a bárszekrényhez lépek. -Kérsz egy italt?- kérdezem, mintha meg sem hallottam volna az iménti szavait, mint ahogy a válaszát sem várom meg, csak automatikusan töltök két pohár gin-t.  -Ha nem tartanálak ennél jóval okosabbnak Téged, most azt gondolnám, hogy fenyegetni próbálsz, de az nevetséges lenne, nem igaz?- lépek vissza hozzá a két pohárral, az egyiket pedig felé is nyújtom, majd tovább indulok a bőrfotelomhoz és kényelmesen helyet foglalok. -Szóval ezt egy baráti gesztusnak szántad?- kérdezem érdeklődve.-Mert nem igazán egyértelmű, hogy ajándékot akarsz adni vagy a szabadságodat szeretnéd ezzel visszakapni.- vonok vállat tanácstalanul, de én inkább az utóbbira tippelnék, mert már volt dolgom pár Tatia-féle személlyel és, ha valamit biztosan tudok az az, hogy nem szokásuk csak úgy barátkozni.
  

Létezésem során volt már részem néhány sikamlós helyzetben és üzletben, de ezzel a mostanival még saját magam előtt is be kellett ismernem, hogy túltoltam a dolgot. Ilyen a természetem! Merész vagyok és a kezdeti, első évszázadok nehézségei után a tapasztalati tőkém is azt kezdte el erősíteni bennem, hogy szinte bármire képes vagyok és akármiből kijöhetek jól, emiatt kellően bátorrá váltam. Volt időm kibontakozni, fejlődni, tanulni és sohasem untam bele a határaim feszegetésébe: épp emiatt jelentem meg Carmen irodájába is, hiszem magam sem gondoltam volna, hogy belecsúszok egy olyan hibába, ami évekbe kerülhet az életemből. Mondhatná egy kívülálló, hogy egy halhatatlannak mit számít néhány törlesztési célú év, ám én nem az a fajta voltam, aki beletörődik a veszteségbe, sokkal inkább szerettem végül addig forgatni a történéseket, míg győztesként jövök ki a szituációból. Sokat töprengtem, hogy tudnék ebből a fennálló állapotból kiforogni és Cedric megjelenésével mintha látomás szállt volna meg és rögtön megtaláltam a megoldást. Hiába készültem rá a még emberként, fiatal lányként történt szökésem óta, hogy a volt férjem egyszer megtalál és be akarja majd hajtani az adósságaimat, mégis meglepődtem, amikor megjelent az ajtómban és pont ekkora volt a meglepődésem, amikor rájöttem, hogy felhasználhatom őt a szabadulásomhoz. Ezen gondolattól megtáltosodva ébredtem három nappal ezelőtt és attól a reggeltől kezdve szépen lassan összeállítottam magamban a tervem lépéseit, ehhez viszont nem bujkálnom kellett az előttem álló nő előtt, hanem épp ellenkezőleg, a szeme előtt lenni.
- Kivásárolni? Vacakkal? Megsértesz, Carmen. - Rosszallóan megcsóváltam a fejemet. - Megértelek, nehéz elhinni, hogy próbálkozom egyenes gerinccel viselni a megpróbáltatásokat, de te nem ugyanígy tennél? Mi értelme lenne úgy tenni, mintha semmi sem történt volna és nem tartoznék neked? - Kérdeztem tőle. Carmen okos nő volt, aki képes átlátni a szitán, ezért nekem még okosabbnak kellett lennem és ez a kihívás bizsergetett, motivált és jól éreztem magam tőle. Végre partneremre találtam, ami nagyon ritka volt ebben a mai világban... és az élet viszonylag unalmassá is tud válni, ha hosszúvá nyúlik. - Azért úgy látom mégiscsak érdekel. Szerintem gyönyörű darab. - Félmosolyt villantottam rá. Szerettem a szépet, felbecsülhetetlen értékű ingó- és ingatlan vagyon volt a birtokomban, de ez különösen közel állt a szívemhez, hiszen nagyon sokáig tartott, míg megszereztem. Ráhelyeztem a hüvelyujjamat a táska zárjára és amikor a táska teteje felnyílt, ő is megpillanthatta a La Peregrina-t. - Először az abercorn-i hercegi család egy estélyén láttam meg még 1910-ben és már akkor eldöntöttem, hogy az enyém lesz, de hirtelen kicsit sürgősebb tennivalóim akadtak, amik miatt le kellett mondjak róla. Aztán bő tíz éve sikerült megszereznem. Ha nem haragszol, a Cartier-láncot, amiben volt, megtartottam. - Lecsaptam a táska tetejét, hogy ne vigye túlzásba a nézelődést. Úgyis neki szántam, lesz még ideje rá. - Jó kezdete lehet a barátságunknak vagy legyek kevésbé kedves és meglátjuk, hogyan alakul? - Az asztalnak dőltem, jobban kényelembe helyezve magam. Innentől az ő döntése, hogy melyik úton fogok elindulni.

Nem kevés időmbe és munkámba került, hogy ez a hely, a Red Diamond létre jöhessen és azóta is úgy tekintek rá, mint egy szívemnek kedves gyermekre. Na nem úgy, mint az igazira, de azért ez a helyet is ápolgatom, terelgetem, hogy a lehető legjobban működjön és, hogy lehetőleg ne barmolhassa szét nekem senki. Hosszú évszázadok óta élek. Már megszámolni sem tudnám, hányféle szerepet öltöttem magamra, hányféle helyen és poszton tettem próbára magam, de végül úgy éreztem, hogy az a nekem megfelelő, ha a saját utamat járom, ez a város pedig tökéletes táptalajként szolgált ahhoz, hogy egy ilyen klubbot teremthessek. Egy helyet, ahol ember és minden más lény élvezheti a puszta létezését anélkül, hogy aggódni kellene amiatt, hogy avatatlan fülek vagy szemek felfigyelnek rá. Szigorú szabályok szerint működünk, ha pedig egy halandó olyasmit lát vagy hall, arról időben gondoskodunk, hogy gyorsan ködössé váljanak az emlékei és még csak fel sem merül egyikben sem, hogy nem az ital miatt van.
Itt azonban kevesen, sőt, szinte senki sem tudja, hogy én miféle bábu vagyok a játékban. A hosszú évek során kialakítottam egy képet, játszom a Carmen nevű boszorkányt, aki kellő ideje létezik ahhoz, hogy elég hatalma legyen, így Aryanna nyugodtan a homályban maradhat, mert azt semmiképp sem szeretném, hogy fény derüljön igaz valómra. Addig a jó, míg az ellenségeim alábecsülnek, míg tényleg abban a hitben munkálkodnak, hogy csak egy átlagos boszorkány vagyok, mert az előny akkor még nálam van.
A klub nem sokban különbözik egy halandók által vezetett klubtól. A lényege ugyanúgy a tánc, a zene, a szórakozás, az ital és az egyéb szerek, nálunk azonban van valami más is mélyen, az alsóbb szinteken, ez pedig a szerencsejáték. A tét természetesen vagy a pénz, vagy más hasznos holmik, bájitalok és régi varázslatok de, ha valaki komoly téttel akar játszani, akár éveket is feltehet. Tatia is ezt a jóval veszélyesebb játékot választotta, bizonyára szeretett volna szert tenni valamire, amire nagyon szüksége volt vagy talán a túlzott magabiztossága vezette idáig, ami annyira nem is áll távol tőle. Most is úgy vágtázik be hozzám, mintha csak haza érkezne, én pedig az asztalomnál ülve csak egy fáradt sóhajjal veszem tudomásul, hogy már megint itt van. Akármilyen makacs és elviselhetetlen is, vannak olyan tulajdonságai, melyek hasznomra lehetnek és ezek szólnak általában amellett, hogy életben maradjon. -Nem sokáig fognak, mert nagyon úgy fest, hogy nem képesek elvégezni a rájuk bízott munkát.- válaszolom még az asztalon heverő papírt bújva, majd felpillantok a nőre és a mögötte belépő egyik bunkóra, akinek egy laza kézmozdulattal jelzem, hogy most már akár el is takarodhat.
Felállok végül az asztaltól, hosszú, hullámos tincseimet finom mozdulattal tessékelem hátra a vállaimról, majd a dohányzóasztalhoz sétálok, ahova Tatia azt a fantasztikus valamit leteszi, amit állítólag nekem hozott. Legalábbis, arca minden rezdülésével azt akarja belém beszélni, hogy ez valami elképesztő holmi, ami egy bizonyos szintig igaz is lehet, de ettől függetlenül eszem ágában sincs túl komolyan venni Őt. Tatia amilyen szép, épp olyan rafinált is, erre már az első pillanatban rájöttem, amint megláttam itt nálunk és épp ezért örültem annyira, mikor a soraim közé kényszerült. Az ilyen személyek mindig kapóra jöhetnek, mert képesek olyan feladatokat is elvégezni, amire az ajtóban álló bunkók egyike sem lenne például képes. -Már megint valami vacakkal próbálod kivásárolni magad, vagy ez most tényleg értékes holmi?- kérdezem félig viccelve, félig szándékosan odaszúrva a nőnek, aki igen kitartóan és leleményesen próbál újra és újra kibújni valahogy az üzletünkből, de hát ez nem olyasmi, amit csak úgy fel lehet rúgni. Az egyezségeket nagyon is komolyan veszem, Rá pedig tényleg szükségem lehet még bármikor, így aztán kétlem, hogy olyasmivel tudna előrukkolni, ami érdekelhetne, de az apró dobozt azért szemügyre veszem, ahogy megállok az asztalnál a mellkasom előtt összefont karokkal. -Pontosan, mi is ez?- kérdezem végül szelíd mosollyal, remekül leplezve, hogy egy kicsit is bosszantana, pedig valószínűleg az a célja, hogy kibillentsen a nyugalmamból, hátha úgy majd elérhet nálam bármit.
  

Esteledett, de még nem annyira, hogy a környéket ellepjék az éppen erre a helyre tartók: a természetfeletti körökben népszerűnek számító klubba bejutni csak az elitnek sikerült és a bennmaradásért is nagy árat kellett fizetni. Szerettem ezt a helyet, tele volt izgalmakkal, olyan személyeket lehetett megismerni, akikkel egyébként nem biztos, hogy összefutnánk, azt pedig mindenki tudja, hogy a világban a legfontosabb érték a kapcsolati tőke. Hát még az én életemben! Túlságosan is fiatal korom óta kerültem bele abba a körforgásba, amely megtanított rá, hogy az emberek és egyéb természetfeletti lények akkor a leghasznosabbak és legkevésbé veszélyesek, ha minden egyes lépésüket kontroll alatt tartják és a vezetőjük eléri, hogy csak érte vegyenek levegőt, bármit teljesítsenek, amit kér tőle, ezáltal a kiterjesztett szemeivé, füleivé és kezeivé váljanak. Minden egyes kötelékembe tartozó lényt számon tartottam, ott is voltak kis madárkám és legyeim a falon, ahol mások véletlenül sem sejtették volna, amivel mindenkori sérthetetlenségemet igyekeztem megszilárdítani és a végtelenségig biztosítani. Az esetek nagy többségében ez sikerült is, most mégis töprengésre kényszerültem, hiszen olyan üzletbe gyalogoltam bele, amelyből nehéz volt kiutat találnom: minden rendben zajlott volna, ha erre az istencsapása nőre nem mosolyog rá a szerencse. Egy falkányi vérfarkassal lehettem volna gazdagabb, ám mivel a pókermeccsünk eredménye nem nekem kedvezett, 15 évvel tartoztam az életemből Carmen Herrera-nak. Egetrengetően bárgyú történés! Talán mondhatjuk, hogy elbíztam magam, de nem ez lett volna az első nagyobb és meggondolatlanabb  tét az életemben, ahogy nem először hittem a saját képességeimben sem, mégis itt voltam és el kellett volna kezdenem törleszteni az adósságomat, amihez aztán tényleg semmi kedvem nem volt! Kicsit komolyabb ellenfelek szorításából is kihátráltam már és nem ő lesz az, aki 15 teljes évig úgy rángathat majd zsinóron, ahogyan neki tetszik. Erre eddig talán egyetlen élőlény volt képes... és ő sem végezte túl fényesen, ugyan évtizedek türelmes és konzekvens munkája kellett hozzá, de szerencsére azóta is a puha kezecskéimnek hála egy tömör acél koporsóban fekszik az Amazonas-mélyén. Carmen viszont még nem ismert annyira, hogy tudja, én aztán valóban nem szeretek alulmaradni.
- Pont nem érdekel, hogy mennyire ér rá. - Megvontam a vállam és széles vigyorra húzódott a szám, mikor a fogadóbizottság jelezte, hogy a nőnek dolga van. Én sem egyedül érkeztem és amennyiben akadékoskodtam volna a verőemberek elintézhették a dolgot egymás között, hiszen én már bent is voltam az irodában. - Képzeld, borzasztó bunkó akárkicsodák állnak az ajtód előtt. - Megforgattam a szemeimet, majd félig kitártam a karjaimat, afféle kislányos üdvözlő gesztusként. - Hoztam neked valamit! - Levettem a vállamról a táskámat és elővettem belőle egy kis fekete, ujjlenyomat-olvasóval ellátott dobozt. - Akár a mai esti partin is bedobhatod a tétek közé. Persze, csak ha kíváncsi vagy rá. - Cinkos mosolyt villantottam. Biztos voltam benne, hogy a nő kemény dió lesz, de az ő véráramába is belecsempésződött egy modern üzletasszonyé, aki szereti a szépet. És nem kezdhettem azzal, hogy kikaparom a szemét. Ettől jólneveltebb voltam.