Léteznek feljegyzések olyan emberi teremtményekről, melyek képesek farkassá átváltozni, és hatalmas, veszedelmes bestiákként járjni a teliholdas éjszakákat, olyan vérfagyasztó vonyítással jelezni jelenlétüket, amitől még a vámpírok hátán is feláll a szőr. Bár többféle leírás létezik arról, hogy miként mehet mindez végbe, és a tudomány már ezt is megmagyarázta egy, az emberek között is fellelhető betegséggel, valójában nagyon is létezik ez a faj, de épp úgy, mint bármelyik másik, ők is meglapultak az évszázadok során és igyekeznek úgy élni, hogy az emberek ne szerezzenek róluk tudomást. De ettől még léteznek és köztünk vannak.

Emlékszel még arra a legendára, mely Róma alapításáról és egy testvérpárról szól? Az nem legenda. Romulusz és Rémusz volt az első két vérfarkas, a vérvonal tőlük ered és épp úgy, mint sok más legendánál, a régészek félre értelmeztek bizonyos feljegyzéseket, hiszen úgy tartják, egy nőstény farkas nevelte fel az ikreket, de valójában ez az egyik noktoriánunkra és arra utal, hogy miféle lények is voltak ők igazából.
A történet szerint Romulusz megölte fivérét, hogy egyedül ő uralkodhasson a katonák és a később megalapított Róma felett, ez pedig nem is lenne olyan hihetetlen dolog, hiszen a farkasok köztudottan megküzdenek egymással az alfa posztért, de itt a küzdelem másképp ért véget. Rémusz, miután bátyja legyőzte, fogott egy maréknyi katonát és elindult, hogy megalapítsa a saját falkáját, így a vérvonal ketté vált, későbbi feljegyzések szerint pedig valahol a Skandináv-félszigeten építette ki saját birodalmát.


Kétféleképpen válhat valaki vérfarkassá. Az egyik, hogy egy vérfarkas megharapja farkas alakban, így juttatva vérébe a gént, ami aztán beépül szervezetébe, a következő teliholdnál pedig az illető akarata ellenére átváltozik - azonban fontos, hogy nem minden faj változhat így át, erről a későbbiekben még olvashatsz.
A másik, hogy valaki már eredendően magában hordozza a gént, vérfarkasnak születik, ezt pedig akkor is megörökli egy gyermek, ha csak az egyik szülő vérfarkas, a másik pedig egyszerű halandó. Más fajokkal azonban nem képesek keveredni és szaporodni, csakis a sajátjukkal vagy emberekkel.
Az ifjú vérfarkasok 14-16 éves korukban esnek át először az átváltozáson, de náluk nem feltétlenül a telihold váltja ki, hiszen a későbbeiben már saját akaratukból is képesek felvenni a farkas alakot, elegendő ehhez egy komolyabb érzelmi trauma, düh vagy fájdalom is. Ezek mind előhívják a bennük élő fenevadat, melyet mindenkinek magának kell megtanulnia uralni, hiszen mindenkinek más és más a személyiségjegye, ami farkas alakban csak még inkább felerősödik. Tehát, ha valaki emberként is meglehetősen agresszív, farkasként is jellemző lesz rá, de az önuralom bizonyos esetekben képes felülmúlni az ősi ösztönt.


Emberi alakjuk olyan, mint egy egyszerű halandóé, semmi nem árulkodik arról, hogy mi lakozik bennük, leszámítva a harapással átalakult egyedeket, mert ők a harapás nyomát örökre magukon viselik, mint ahogy a korábban szerzett sérülések nyomait is. Ha valaki emberként volt egy lőtt seb okozta hege, az az átváltozást követően is megmarad a testén.
Ami esetükben jóval érdekesebb, az maga a farkas alak, amit képesek magukra ölteni, mert bár épp ugyanúgy néznek ki, mint egy átlagos farkas, de körülbelül kétszer olyan nagyok és marmagasságuk elérheti akár a másfél métert is.


Erősek, gyorsak, tökéletes ragadozók, remekül tudnak lopakodni és az érzékeik igen kifinomultak - sokkal jobbak például, mint a vámpíroké. Harapásuk amellett, hogy magában hordozza az emberekre veszélyes gént, igen erős és képes szinte bármilyen csontot elroppantani, karmaik pedig élesebbek bármilyen szúróeszköznél, épp ezért a faj képviselői a vámpírok egyik legveszedelmesebb ellenségei. Pillanatok alatt képesek cafatokra tépni őket.
Azonban - mint minden fajnak - nekik is megvan a maguk gyengesége, ez pedig az ezüst, melynek érintése bármilyen formában fájdalmat vált ki belőlük, legyen az épp egy villa vagy egy bilincs, ha pedig a szervezetükbe jut, olyan komoly sérülést okozhat, ami a megfelelő gyógymód nélkül akár halálhoz is vezethet. Egy ezüst kés okozta seb sokkal lassabban és fájdalmasabban gyógyulhat be, ha pedig egy lövedék kerül a testükbe és nem kerül ki belőlük egy-két órán belül, a vérmérgezéshez hasonló tüneteik lehetnek. Testük felforrósodik (bár a testhőjük egyébként is magasabb, mint egy emberé, körülbelül 38-40 fokos), pulzusszámuk megnő, légzésük felgyorsul és álmossá, fáradékonnyá válnak, később pedig hallucinációk is jelentkezhetnek, amitől rendkívül veszélyessé válnak.
A komolyabb sérülésekbe ők is képesek belehalni és nem csak ezüsttel lehet őket megsebezni, azonban minden tekintetben sokkal ellenállóbbak és erősebbek farkas alakban, ráadásul ha igazán komolyan megsérülnek, farkasként abból is sokkal előbb felgyógyulnak.


A született és harapott vérfarkasok is képesek akár 400-500 évig is élni, már ha addig nem keverednek halálos harcba. Az idősebb egyedek köztük is nagy tiszteletnek örvendnek, szavuk igen sokat számít egy falka életében, de még akkor is tisztelettel bánnak velük fajtársaik, ha kívülállóként élnek, és nem tartoznak egy családhoz sem.


A falka élén mindig az alfa áll, őt pedig az alfa nőstény követi a rangsorban - már ha van -, ha pedig az alfát éri valami, a béta követi helyettesként, akit mindig ő választ ki maga mellé. Párválasztásuk egy életre szól, legalábbis nagyon ritka, hogy másképp alakulna és sokszor még akkor sem választanak maguk mellé újat, ha az előző elhalálozott, a legtöbb esetben inkább ilyenkor válnak a tipikus „magányos farkassá”.
A többiek, akár a katonák, különböző feladatokat és posztokat látnak el a családban, a béta pedig felettük áll a rangsorban, mint egy parancsnok, tehát megtisztelő ugyanakkor kemény feladat is bétának lenni egy alfa mellett.


A nőstények terhessége semmiben nem különbözik az emberekétől, azonban jóval nehezebben esnek teherbe, az ifjoncok épp ezért mindig nagy örömnek örvendnek még a falka tagjai között is, nagy figyelemmel és odaadással segítve a nevelést.


Csakis embereket és boszorkányokat képesek a harapásukkal átváltoztatni, az ő szervezetük képes befogadni a gént, bár ebben az esetben a boszorkány elveszíti a mágiáját és onnantól kezdve farkasként kell tovább élnie.
A dhámpírokra leginkább hatástalan, a vámpírvér miatt pár napos betegségként élik meg a harapást, azonban a vámpírokra minden esetben halálos, a többi fajra pedig (noktoriánok és szirének) teljesen hatástalan.