+16Lüktet a levegőben a jelenléte mintha egy másik aura vennék körül és ez nekem szól, engem éltet, nekem ad félre nem érthető jeleket.
Ha kicsit is odafigyelek pontosan tudom, hogy családban marad alapon Miro pont úgy elém térdelne, mint a nővére és nem is lenne ellene kifogásom, de azt ki kell érdemelni.
Alig húzom magam felé, engedelmesen jön, a combomban feszülnek az izmok, a szám gúnyos mosolyra húzom, a szívem megugrik, de még mindig sehol nincs ahhoz képest, ahogy az övé pumpálja a túl sok beszívott oxigéntől száguldó vérét.
Izgatottá válik, majdnem elnevetem magam, ő az, aki bírná, hogy bántsam szex közben, sőt elkérné a durvaságot, de vajon mik a határok? Bírja olyan széles skálán, ahogy azt én szeretem? Nem, azt hiszem nem. Kevesen szeretik azon a szinten már, az egy másik történet.
- Veszélyes. - gúnyos a szó a számból, miket nem mond. - Az lennék? Veszélyes? - talán igaza van, de mellettem nagyobb biztonságban van, mint lett volna amellett, aki szóba került még a házasság bizniszében. Én magamnak akarom Milát, ő kurvává tette volna, engem ellenben szétvet az ideg, ha arra gondolok más is hozzáérhet.
Belelovalja magát. A teste reszketni kezd, a düh fellobban belőle, a haragnak szaga van és belőle ömli, amitől a farkas bennem úgy morran oda, hogy még magam is közelebb hajolok, hogy jelezzem; leharapom a kibaszott fejét.
- Minden veszélyes, én is az vagyok és nem, ó nem azért, amire te gondolsz, az elrendeltetett, hanem magam miatt. Ha azt hiszed, hogy a farkas, amitől félni kell, akkor még mindig csak a hegy csúcsát kapargatod. - megbánom, hogy ennyi mindent elszavalok neki, de talán jó, ha sejtik, hogy nem vagyok túl kedves fajta, bár… lehet ezt sejtik, de ezt csak halvány megérzés mondatja velem.
- Látod? - be sem tudom fejezni, csak egy hangos morranással, mert közelebb hajol, megállom, hogy kitérjek előle, a keze a combomon olyan lehetetlenül kacéran simít végig, hogy egy pillanatra elfelejtek levegőt venni, nem lehet ennyire direktbe az orrom alá dörgölni, hogy mit akar. De persze, az nem ő lenne, ha nem így tenne, annyit dőlök hátrébb, hogy lássam az arcát, de a forrósága és meztelensége most ütköztet meg, most én nyalok a számra önkéntelenül, de én egy vicsorral el is folytom.
- Még mindig gőzöd sincs róla, hogy ki vagyok. - ami nem is baj, erősebben szorítom az állát, a teste kis része a combjaim között, ha még előrébb jön, akkor már nekem simul.
- Hidd el nekem, ha deportálni akarok megteszem, de nem… nem ajánlok neked inkább semmit. - mégsem kötünk üzletet, sokkal jobb nekem, ha nem kezelem őt sem egyenrangú félnek. - Inkább azt mondom neked… - közelebb hajolok az arcom az övét súrolja, miközben a füléhez érek. - nem nyúlok a szádba és tépem ki a nyelved, aztán a gerinced és csinálok belőle függönydíszt. - meleg leheletem a fülébe fújom. A szívem vadul ver, mielőtt bármit is reagálhatna ellököm magamtól, könnyedén felemelkedem, de nem lépek el. Akarom, hogy tudja, hogy minden szavam komolyan gondoltam, de félek, hogy Mirot ez csak jobban felizgatja, és mivel ő meglepően pőrén van öltözve, minden szívverést lekövetem a bőrén keresztül.
- Nem vagyunk azonos súlycsoportban…- kicsit elgondolkodom, hogyan is fejezzem be a mondatot. - semmilyen szinten. - szexuálisan sem, ezt is meg kéne, hogy értse, még mielőtt baszott nagy baj lesz.

16+
- Méghogy én. Akkor nem a lábaddal böködnél - és még folytatná egy bazdmeggel, ha nem volna olyan figyelemreméltóan tele minden érzéke a farkas súlyos jelenlétével, hogy attól egy kicsit ő is vadállattá válik, kitágult orrcimpákkal kapkodja a levegőt és ettől a túl sok oxigéntől szédül, de még a kocsibelsőben sem volt ilyen közel a másikhoz, mint most, amikor egy részét belélegezte.

Reflexszerűen nyújtja előre a nyakát amikor megfogja az állát, a kezeit leereszti, a guggoló alakra bámul úgy, mint aki nem tudja eldönteni, hogy hanyatt lökni, az arcába harapni vagy üvöltve elmenekülni a közeléből akar-e leginkább, vagy mondjuk mind a hármat egyszerre. Igen, az jó lenne, akkor talán nem égetne forró billogot az ujjbegyeivel az állcsontjára, amitől az egész lénye felvillanyozódik, mert a nyers erő közelsége nincs olyan boszorkányfattyú, akit ne izgatna fel. Vagy ha van, az minek él?

- Tudom mi vagy. Veszélyes vagy. Veszélyes a nővéremre - félre a fajtát, félre a melót, a fegyvert hordó sötét emberek titkait, a farkaslét kórság, ami nem olyan, mint az élet, hogy születéssel szaporodjon, vannak annak más módjai. Elfutja a méreg, ha a Mila bőrét tarkító vörös és lila, zöld és sárga foltokra gondol, az édes kis harapásokra, amikhez hasonló lenne egy farkasállat vidám, foghegyről odamart csípése, ami aztán lebontaná a lány ártatlanságát és a világuk részévé tenné, de a legalsó polcra, egy szukává és kölyökké, aki már rá is szorulna a férjurára, nem csak díszítené az oldalát. A felháborodástól reszketni kezd, gyerekkorában ilyen belső vibrálások idején gyújtott fel maga körül véletleül dolgokat, de már nem gyerek többé. Méghogy ígéret. Barna szemeiben fortyogni tűnik a szivárványhártya, mint egy mérgező gázforrásoktól bugyborékoló mocsár.

- És a már meglevő súlyos problémáinkat megoldja a hallgatásom, hm, sógor? - ahogy közelebb hajol megnyalja a száját, mintha csókra nedvesítené elő a másikból sütő melegben kiszáradó ajkait. Előretámaszkodik a karjára ahogy húzza, a segge felemelkedik a sarkáról, a hátát behomorítja, miközben előremozdul, talán kicsit többet is, mint a férfi akarta, mert ez a pozíció neki ismerős, mielőtt észrevehetné már a keze a guggoló térdek között támaszt, az egyik végigsimít a feszes combon, de hát Damyan választott ilyen fenyegetően közeli pozíciót, hogy összeroppantsa az erejével, csakhogy ő nem egy emberi lény, aki nem tudja élvezni, ha rázúdúl a bestia maga. - Ha mindezért csak annyit ajánlasz, hogy nem deportáltatsz akkor nincs alku Yegorov - bámul a szemébe.

+16
Haragosan felmorranok a félelme, mintha édes felleg lenne, nekem verődik, rá a bőrömre, nekicsapódik a számnak, a mellkasomnak. Feltelek vele és vicsorra húzza a szám, ahogy utána lépek és kedélyesen oldalba rúgom, a felháborodásra majdnem elmosolyodom, ha az a fajta lennék, aki tudja hogyan kell, de oly idegen, félek begörcsöl az arcom.
- Te vagy velem.- hörgés vagyok. Már lendítem is a lendítem a lábam, hogy újból belé rúgjak, legszívesebben addig rúgdalnám, míg a gyomrát kiköpi a száján, de nem akarom egyelőre kinyiffantani. Most. Még.
Túl sok oka van, hogy haragszom rá, egyrészt, hogy izgat és talán ez a legélénkebb, hogy legszívesebben kitépném a belét. Hibáztatom. Hiszen most is olyan felháborítóan meztelen.  
Végül nem rúgdalom fel, félő, hogy összetörik.
Annyira leszarom, hogy mit takargat magán, ami meglepően fura, azt hittem ő amolyan hímringyó alkat, nem érez szégyent és tessék.
A szíve vadul ver, ahogy elé guggolok és magamra hívom a figyelmét, még azelőtt, hogy tárgyalni kezdenénk, mert magam sem tudom milyen alapokra akarom helyezni a beszélgetést.
A farkas mélyről morran fel bennem, nekilódítom a fiúnak, és hagyom, hogy a szaporán verdeső szíve még halálosabb iramra kapcsoljon.
Dacosan nekem szegezi az állát, hát élek a lehetőséggel felé nyúlok, az ujjaim erősen rászorítom, ahogy a fejét fogságba ejtem az állánál fogva.
- Tudom mi vagy és már … részben te is tudod én mi vagyok. - ő mágus én farkas. Tiszta sor, tudjuk ki  és mi a másik. - ennek ellenére te most teszel nekem egy Ígéretet, hogy a nővéred nem avatod be. - közelebb hajolok, mert pontosan tudom, hogy Miro úgy vágyik utánam, mint szomjazó a sivatagban, a szájára sóhajtok.- ellenkező esetben problémák lépnek fel köztünk és ügye azt nem szeretnéd te sem?! - a hangsúlyom jelzi, hogy nem lenne tanácsos. Nem csak halk szavak ezek, hangos fenyegetések. Tudom, hogy a kapcsolatuk nagyon szoros, de itt a lehetőség, hogy kicsit közéjük lépjek, hogy megtörjem a tökéletes kettősüket, nekem az lenne a jó, ha ők nem lennének olyan kurva jóban.
- A másik. - erősen fogom az állát, magam felé húzom félre billen a fejem, mintha csókot akarnék lehelni a szájára, de eszem ágában sincs, azonban tudom, hogy vágyik rá. - A büdös életben nem mágiázol többet a lakásomban, nem nyomozgatsz utánam és nem… nem hagyod a mobilod a kocsimban. - hülyének néz bazdmeg.  
Forró a bőre az ujjaim alatt, a teste reagál rám, a gyomrom megugrik és egyetlen pillanat választ el attól, hogy izomból telibe fejeljem, mert bosszant.
Bosszant a vágy, az akarás, a jelenléte. Minden szavam fenyegetést morog  szájára, lényére. Azt akarom, hogy tudja itt én vagyok a nagyobb kutya,

16+
- Én? Ugyan már. Hát miért tenném? Hát nem mész a nagyontitkosdolgodra? - erőltet fel egy zavart mosolyt, bár fénytelen megszokott ragyogásához képest, beleszeppen ebbe a képtelen, rajtakapott helyzetbe, amiből nem is kínálkozik kiút, hanem mentegetőznie kell. Ez annyira nem az ő műfaja, nem is áll jól, nem is tudja hova tenni, még csak nem is képes jól csinálni, miközben felbolygatott érzékeinek nyitott kapuján keresztül nekiront a szörnyeteg.

Levegő után kapkodva hátrál el, fürgén rákolva, de a toportyán nem marad le mögötte, dühösen zihál fel, hát ez nagyon rosszul alakul, a rémülete elégedetlenséggé válik, lázad a belsője amikor a kezét kisöpri a másik lába és tompán nyögve a könyökére billen. Belepirul a méltatlanságba, az ujjai az oldalára marnak, ahol belerúgott, felháborodva bámul fel a férfire.- Eszednél vagy? Ne rugdaljál ember, mi a fasz van veled?! - úgy csattan fel, hogy ő maga is kijózanodik a saját hangját hallva, feltérdel, a bal karjával maga előtt a jobbra fog, hogy felülnézetből azért valamelyest takarja magát.

- Most? Most akarsz tárgyalni sógor, amikor neked a beszélgetés is büdös volt? - méltatlankodik, a sarkára ülve kissé előrehajol, hosszú szempillái alól sandít fel, a szembogara körül izzik a mágiát jelző tűzpiros karika vékony karimája, mert az érzékei szerint egy erdőben van, tobozokkal csengettyűző örökzöld fenyvesben, ahol a medve és farkas az úr és éppenséggel érzi a szőrme melegét a hátán, az elégetett haj összekapcsolja a bestiarésszel, nem véletlenül nem szabad túl közel lenni a célszemélyhez, amikor a rítust élik, megélik, magányos hivatás a boszorkányoké.

A vállait megfeszíti a fejét megbillegteti jobbra és balra, madárszívként verdeső belsőjét csitítgatva újra felszegi a fejét, helyrerázódva, amennyire lehetséges, félig egy erdei delíriumban, ahol puha mancson köröz körülötte a vad étvágyú holdimádó halál.- Akkor tárgyaljunk, csak tessék - nem kérdezi, hogy felállhatna vagy felöltözhetne-e a farkasidézéstől felforrósodott bőre nem kívánja és sejti, Yegorov direkt örömét leli benne, hogy ilyen kiszolgáltatottan látja.

+16
Abszurd, ezzel tudnám ezt a helyzetet jellemezni, olyan mélységesen lehetetlen, hogy ettől lesz lehetséges.
Fél percig sem hagyom ennek a faramuci helyzetnek, hogy zavarba hozzon, hogy megzavarjon, vagy túl nagy érdeklődéssel adózzak irányába.
A srác magabiztossága most hamar omlik le, a magasra emelt álla alábillen, csak nem arra számított, hogy rávetem magam és meghágom a medvebőrn?
A tekintete mondjuk erről mesél ódákat, de nem dőlök be neki, és nem is adnék erre olyan kabátot, ami nagy.
Sietve pördül utánam, kapálódzik… megtehetném, hogy magára hagyom, de izgatja a fantáziám a mágia semmivel össze nem téveszthető szaga, miben áskálódik vajon?
Ha nevetgélős fajta lennék tényleg jót vidulnék a medvefejen az ölébe, de kurva groteszk.
Biccentek, levelezőtárástól. Mi a pöcsöm? Nem firtatom tovább azzal levelezik akivel akar, jószerivel azt csinál, ami neki jól esik, míg az nem hátráltat engem, pedig kezdem azt érezni ennek is eljön az ideje.
Szavaira enyhén megbille a fejem oldalra, mintha nem hallanám jól.
- Kirúgsz? - suttyón elvigyorodom, és közelebb lépek hozzá, hogy egy ócska félpercre elé guggolva szemléljem. - Biztass kicsit, hogy ezt rosszul értem.-  pofám leszakad bassza meg, van bőr a képén, nem is kevés.
Az illata nekem préselődik, ilyen közelről a szívét is jobban hallom, könnyedén hajolok közelebb, de ekkor a mágia enyhe füstje mintha megrántaná a farkast a bensőmből, fejest ugrik, ki a számon, szemen. Elnyílik a szám és kapásból elvicsorodom, mintha máris testet szeretne ölteni bennem a fenevad, de ennél régebbóta ismerjük egymást, tudom hol kell a láncot rávetnem.
Miro meglepetten hanyatt vágódik, a szexiségéből sokat veszít ezzel, főleg, hogy menekülőre fogja.
Rugalmas mozdulattal emelkedem fel és indulok utána.
- Üm. - megy, aha, most megy? - Ebben nem vagyok biztos. - mert nem megyek sehova sem, csakis utána.
Hamar érem be, mellé lépek és egy heves mozdulattal kirúgom a felém eső kezét, hogy megbillenjen, cseppet sem kedveskedő mozdulattal lábfejjel oldalba rúgom, azt akarom, hogy lefékezzen. Megvárom, hogy döntsön.
A rúgás nem roppant bordákat, nem zúz, jelzésértékű csakis, már majdnem gyengéd.
- Tárgyaljunk! - vetem fel, mint lehetőséget és még mindig morog a torkom, még mindig reszelős minden szó, mert a farkas azt érzi vadászatra indulhatna és végre kitépheti Miro formás gigáját.
Azt érzem, hogy le kell fektetnem néhány alapszabályt.

16+
Az a kevés kékest füst ami felszáll az agyagtálkából nem takarja el előle a látványt, az ütéslila ingben feszülő széles vállakat, az üzleties lezserséget, amivel a férfi viselni tudja a ruháit. Vannak olyanok, akiknek egyáltalán nem állnak jól a szívenk, de Damyan nem tartozik ezek közé a szerencsétlenek köz ezt megállapíthatja, miközben úgy prédálja fel a szemébel, mintha legalábbis Yegorov volna olyan meztelen, ahogy lerágta magáról az anyját és nem fordítva.

Mély, révedő lélegzetet vesz amikor megindul felé, a hátát egyenesen tartja, az állát felveti, mintha nem is volna olyan védtelen, amilyennek látszik, hosszú ujjai a combjának belsőjén simítanak, de mielőtt eltakarhatná magát, a férfi már mögötte van, a pultnál és neki utána kell fordulnia fürgén feltérdelve a bőrön, hogy kinyújtózzon bármi után, ami eltakarhatná, de a ruháit a szobában hagyta, úgyhogy nem túl sietősen magát a bőrt hajtja fel, hogy a medve szépen preparált feje boruljon az ölére. Mivel oda sem néz, fogalma sincs, ez hogy festhet, a szemét le sem veszi a férfiről. Noha minek nézi, az közönyös rá, felhúzza az orrát, csúnya fintornak engedi, hogy a szépségét elvegye, a szeme ingerülten villan.

- Egy levelezőtársamtól - ez voltaképpen nem hazugság, szexcsetnek is lehetne hívni, de a világ minden részén épített kapcsolatokat arra az esetre, ha utazni támadt volna kedve. Sokkal égetőbb kérdés, hogy a férfi mit keres itt, és főleg, mikor fel eltűnni innen, átható szemeit rászegezi és felölti a legkevésbé tenyérbemászó mosolyát. - Itthon felejtettél valamit? Ha az inged színével kapcsolatban vannak aggodalmaid szerintem kifejezetten jól áll, akárhol is van dolgod, bátran mehetsz benne, nem válik majd szégyenedre - a pupillája kitágul, a farpofái meg erősen összezárják a bejáratot, mert a füsttől meglódult boszorkányérzékei a rítus szavai nélkül is mozgásba hozzák előtte a férfi árnyékát, egy acsargó fenevad képét lökve elé, ami a közömbös Damyan helyett ugrik felé olyan hirtelen és vérszomjjal, hogy a bőrt ölelve meglepett csattanással vágódik a hátára.

- Azt hiszem megyek! - azzal le is bucskázik a kanapé süllyesztett lábai mellé, hogy onnan araszoljon hátrafelé, hamut és krétanyomot hagyva maga mögött a padlón, csak amikor már elbújt kiált vissza.- Mire hazaérsz összetakarítok!

+16
Vannak  napok, amik arra jók csak, hogy otthon maradj és ágyban töltsd, már a tonk shu naptár is megmondta mára, hogy ki se mozdulj otthonról, ez egy lejtmenet nap. Olyannyira, hogy le is mondom a megbeszélésem, maffia ügyekben pedig ma béke szállja meg a lelkeket, Vladimir lehet nincs is az országban, de nála ezt nem lehet tudni és olyan mélységesen nem is érdekel.
Valamit bassza az agyam ama tény is, hogy Mila nem terhes, hiszen reggel éreztem rajta a havi baja, de inkább az  én bajom fellelhető jeleit, mintpéldául le akarta harapni a fejem, mondván eltűnt a napszemüvege, amikor rámutattam, hogy a kezében van, elviharzott. Ki érti a nőket?
Csalhatatlanul tudom, hogy Miro otthon bassza a rezet, így még a garázsban a kocsiban ülve sushit rendelek és vagyok olyan kedves, hogy nem csak magamnak, vagyis, legyünk őszinték, többet, mint amit megennék, mert félek valaki belenyúl és felveszem a Mila tempót de én tényleg fejeket harapok ketté. Fő leves, több adag, rák is befigyel a menübe, az édességeket meg sem nézem, de hozzá csapok egy kolát.
Meleg van ma. A zakóm a kocsiban marad, csak a sötétlia ingem, fekete mellényem és hozzá passzoló nadrágom, cipőm levételére vágyom jobban. Melegítőbe akarok bújni és ágyba, megvárni míg Mila hazajön és akkor belé, ha valósan nem jött még meg neki, bár jó katona vérben harcol.
Igen, talán ezt teszem, pihenek… megnézek egy filmet, beülni a jacuzziba, csodás lesz. Egy pohár, kettő vagy három whisky társaságában, kikapcsolom a telefont is. Merjek nagyot álmodni.
Rácsippantok a küldés gombra, megrendelem az ételt, mire megjön az is idő.
A portással három mondatot váltok, átad két levelet, jellemzően egyik sem nekem jött, családnak… család… A portást is fel kéne rúgdalni, de nem ma. Szusza.
Hogy van az, hogy a saját lakásom ajtaja előtt egy pillanatra elbizonytalanodom és ahogy belépek azonnal szembesülök annak okával is.
A jelenet úgy ég a retinámra, hogy majdnem belé vakulok. Mi a fasz? Merül fel az első kérdés és ezt halom követi.
A szemöldököm sem moccan meg, ahogy végig pillantok Miron, a konyhában, szemérmetlenül pucéran, törökülésben, egy medvebőrön. Az agyamban kérdések rohannak egymás után, mégis zavartalan, egyenletes lépésekkel sétálok közelebb hozzá rátámaszkodom a konyhapultra és megengedem a tudatomnak, hogy befogadja a bűnös látványt, megugrik a gyomrom, összerándulnak a golyóim és ezt rossz jelnek térképzem fel.
Olyan unottan szemrevételezem, amiből remélem azt a következtetést vonja le, hogy hullányira sem érdekel, sőt az a farkast jobban is izgatná, mert forróvá válik a bőr a testemen. Mégis megkapom azt a luxust, hogy betekintést nyerhetek privát körökbe.
A leveleket a pultra dobom, valami üzleti szar a nejemnek és rezzenéstelen hanggal felteszem az egyetlen kézenfekvő kérdést, azon felül, hogy ja… kurva kínos.
- Honnan a faszból szereztél medvebőrt? - azon felül, hogy mi a pöcsömet csinálsz? Van egy kalasnyikov eldugva alá egy üveg vodka mellé?

- Nem, teljesen egyedül vagyok itthon, ugyan már Mila, tudod, hogyha a férjecskéd lelép, legalább három óra, amíg távol van, én meg két óra alatt végzek a meztelen jógával - a konyhasziget közepére állított telefon videókamerája persze jó rálátást ad arra, hogy nem csak jóga készülődik ott. A padlón szétterített medvebőrre rajzolt boszorkánykör szélére felírt rúnák elárulják a lánynak, hogy valami egyébre is készül, de hát telefonba minek mondana olyasmit, amit nem akar, hogy a titkosszolgálat emberei rögzítsenek? Bár ez nem Oroszország, jobb óvatosnak lenni.

- Ne aggódj, nem pucsítok feléd, minek nézel? Ezek tobozok - mutatja őket a kamerának egyesével- ilyeneket szerezz nekem a virágbeszállítótoktól, kanadai fekete fenyő lila toboza. Szerintem jó lenne ha felírnád, hát látom, hogy nem figyelsz. Ó, hogy jön az ügyfél? Persze, nyomjál le - nyelvet ölt a telefon elsötétedő képernyőjének, aztán szétszedi a tobozt, a magokból port tör, a kis fás pikkelyeket pedig agyagtálba gyűjti és meggyújtja mielőtt a bőrre telepedne törökülésben.

Végül is, ez már az ő otthona is, ahol nyugodtan űzheti a boszorkánymesterséget, főleg, ha úgy tudja, hogy senki sem zavarja meg, hiszen az emberek kiszámítható minták alapján mozognak, amiket ő elég gyorsan levesz, főleg, mert a sógor szinte menekül a vizslató tekintete elől, vagy rámordul, noha az nem használ semmit, csak élvezi a mély hang gördülését a bőrén, amiről tudja, hogy bejárna Mila pucér testének minden szögletét, volt már alkalma hallani őket, nem kérdés, a köldökére ugyanilyen morgással harap rá, hogy aztán mint valami állat a magáévá tegye.

De milyen állat valójában? Csak túldimenzionálja, vagy van a férfiben valami nem evilági. Némi haját lelopta a párnájukról, most azt szórja a füstöt hányó tobozparázsra, hogy utazásra induljon, kiterjesztve az érzékelését a szőrből elégő mágia személyes lenyomatának nyomában, amikor pittyen az ajtónyitó kártyja és a távozása utáni 51. percben Damyan Yegorov hazaér. Megrebbennek a szemhéjai ahogy felnéz a belépőre.

- Hát ez... kínos.