Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
there's no hell like chicago
MUDCITY
Chicago - vagy ahogyan sokan nevezik, a Szelek városa - az Amerikai Egyesült Államok harmadik legnépesebb városa, a város azonban egy sokkalta baljósabb nevet is visel, a köznyelvben egyszerű Sárvárosként is hivatkoznak rá; vélhetően a múlt miatt, amikor a váratlan demográfiai robbanás piszkos utcákat és rossz egészségügyi és higiéniai állapotokat eredményezett, azonban ez a 21. században már régen a múlté; napjainkban inkább a felszín alatt meghúzódó alvilági szálak miatt vált szennyezetté a környék, azonban ebből a hétköznapi átlagember mit sem vesz észre. Pedig odalenn három maffiacsalád hadakozása borzolja az állóvizet, annak ellenére, hogy évtizedek óta tűzszünetet kötöttek, a díj pedig, amire pályáznak, nem is lehetne egyértelműbb: hisz egyszer minden egyezség véget ér, és eldől majd, hogy ki uralhatja a chicago-i alvilágot.
Oldalunk küllemét Nova kitartó és türelmes munkájának köszönhetjük, dizájnnal kapcsolatos kérdésekben Ő tud válaszolni. Leírásankat az admingárda közösen készítette, ehhez segítségünkre volt megannyi fantasy sorozat, a majdnem mindent tudó wikipédia és természetesen a saját kútfőnk. Ajánlott böngésző: google chrome és opera
...a city that was to live by night after the wilderness had passed. A city that was to forge out of steel and blood-red neon its own peculiar wilderness.It's the place built out of Man's ceaseless failure to overcome himself.
Az előtörténetedben semmilyen kifogásolnivalót nem találtunk, így ezennel felhatalmazást kapsz tőlünk, hogy birtokba vehesd Chicago zűrös negyedeit!
Mielőtt megírnád az első játéktéri hozzászólásod, ejtsd útba a foglalóinkat; előzzünk meg minden félreértést azzal, hogy bevésed az általad használt arcot az oldal avatar-foglalójába, majd kérjük, ugyanezt tedd meg a neveddel is. Nem elhanyagolható információ az sem, hogy mivel keresed a kenyered, és ne feledkezzünk meg arról sem, hogy egy-egy munkakapcsolat által akár érdekes plotokat is tető alá hozhattok egymással. És ha már itt tartunk, ugyanez igaz a városban betöltött szerepetekre is, erre a célra hoztuk létre a titulus-foglalót, amelynek részleteiről a linkre kattintva tájékozódhattok. Ha segítségre van szükséged, ne habozz keresni a vezetőséget; jó szórakozást, plotokban és játékokban gazdag időtöltést kívánunk!
Chatkép : Usernév : dim Titulus : cpd Play by : ryan reynolds Faj : vérfarkas Hozzászólások száma : 4 Pontjaim : 3 Foglalkozás : beta wolf Lakhely : lake view — : Előtörténet : karma is a bitch? no, it's a savior Őt keresem : Close your eyes and try to sleep now
Close your eyes and try to dream
Clear your mind and do your best
⋙ becenév Jackson ⋙ családi állapot nőtlen, egyedülálló ⋙ születési hely és idő Chicago, Illinois, 1880. december 12. ⋙ foglalkozás rendőr ⋙ lakhely Chicago ⋙ a karakter saját ⋙ hirdető - ⋙ irányultság heteroszexuális ⋙ fő karakterem Dmitrij
Nyílt
Az elterjedt tévhit az, hogy egy bűnözőnek nem szent semmi és senki. Mindannyiunk életében van valami, amit a horizontunkban őrzünk, legyen az egy családi fénykép, egy hőn szeretett társ, egy félkezű plüssmackó, vagy akár a vallás. Aki gondolkodás nélkül ragad fegyvert és húzza meg a ravaszt, az nem bűnöző, hanem ostoba gyilkos. Bár jogos lenne a kérdés, az én kezemen nem szárad vér? De, még jó pár évvel ezelőttről. Nyilván nem hinnéd el abban a kis fülkében, amiben üldögélsz, hogy csak önvédelemből cselekedtem. Kattant már bilincs a kezemen, bár akkor egy kamaszkori kilengés miatt, de mindannyiszor sikerült is bizonyítanom az igazamat. A magam groteszk, szemtelen, de mégis tárgyilagos modorában.
Magabiztos
Az idő múlásával, a rengeteg ügylettel az ember megtanul úgy bánni a reflexszerű szájrángással, hogy abból ne származzon hátránya. Hogy ne higgyék gyengének. Én nem voltam az. Sosem inogtam meg. Trükkös voltam, de gyáva soha. Néha előfordult, hogy egyet előre, aztán kettőt hátra kellett lépnem a célom elérése érdekében. De sosem adtam fel.
Humorherold
Ha nem lenne ez a furcsa adrenalin löket, amit a mindennapokban érzek, régen leáldoztak volna a csillagjaim. A vonzó nők kacérkodnak, de az utóbbi időben inkább a kedvenc sógornőmre gondolok, ha nőneműekről van szó. Hát igen, a fogócskázás is kedvelt szokásom. Azt gondoltam, előbb-utóbb megunom, de ezt a játszmát még ezek után sem voltam képes.
Úgy téptem fel, majd csaptam be magam mögött a kocsi ajtaját, mint egy havi bajos, durcás kamasz. Valahol úgy is éreztem magam, mert miután két napnyi kupit takarítottam el az asztalomról, mellesleg tőlem teljesen szokatlan módon, már-már elégedetten nyújtózva az egyik rozoga széken, csak arra vártam, hogy hatot üssön az óra, és Volt Jackson, nincs Jackson. Ahogy ez a gondolat végigsöpört rajtam, már vártam, hogy a két lábon járó lelkiismeretem megszólaljon és szembesítsen azzal, hogy mennyire kiábrándító, amiért még hiszek a tündérmesékben, de már megint nélküle kellett végigunatkoznom egy napot. És mikor közölték velem, hogy még egy címre ki kell mennem egy névtelen bejelentés miatt, valahol még örültem is, hogy nem volt szemtanúja a lekonyuló ajkaimnak. Ahogy az esetek kilencven százalékában, úgy ezúttal is neki lett volna igaza. Mindig közelebb állt hozzám a terepmunka, bár annál, hogy egy irodai széken izzadjon a seggem, minden jobb és főleg, izgalmasabb lett volna. Korábban, a társaim mellett amúgy is hozzá kellett szoknom a veszélyhez, a többségük nem fukarkodott az adrenalinnal, bár tény, hogy egészen máshogy értelmeztük a munkánk iránti szenvedélyt. Például azzal, hogy... mondjuk úgy, én szerettem élve megúszni. Nem volt garancia arra, hogy egy-egy névtelen forrás vagy üzenet nem rejt magában valamit, mondjuk egy csapdát, ezt a kockázatot viszont még én is hajlandó voltam bevállalni. Az anonim üzenet, amit ezúttal kaptam, szintén lehetett volna valami csapda, de ha figyelembe vettem, hogy az ilyen üzenetek közül hány volt ténylegesen veszélyes: mondjuk úgy, hogy elenyésző alkalommal. Azért reméltem, hogy nem egy szülés levezetéshez kaptam riasztást, mert akkor már inkább lőjön agyon két tucat fegyveres drogdíler. A cím egy sikátorba kalauzolt, nagyjából tizenöt percnyi távolságra a kapitányságtól, a város egy kietlen, kellemetlen és mocskos környékén. Ilyen helyen még az autót sem szívesen hagytam egyedül, felügyelet nélkül, de egy nagy sóhajt követően kikászálódtam az ülésről, és a fekete szemeteszsákok mentén kezdtem el vonulni. Az, hogy ez egy retkes környék, senki nem vitatta volna, de azt már a városi legendákból is simán tudtam, hogy a legrosszabb dolgok mindig egy ilyen sikátorban várnak ránk. És mit csináltak a hozzám hasonló, felelősségteljes, felnőtt férfiak? Egyértelmű, hogy nekivágtak, méghozzá anélkül, hogy erősítést kértek volna. Megközelítettem a helyszínt, ami a körülményekhez képest elég nyugodtnak tűnt, egy hangos szót sem lehetett hallani a környéken, majd ahogy bezártam mögött a kocsi ajtaját, elővettem a telefont, hogy újra meggyőződjek a címről, de nem emlékeztem rosszul, tényleg a sikátoron keresztül vezetett az út. Itt már elült a gyanú a gyomromban, nem is tartottam túl távol kezeimet a zsebemben lapuló fegyveremtől, de jó ideig csak kiborogatott kukák, szemét és nedves mocsok között gázoltam, szinte megerőszakolva magam, hogy csak most ne akarjak levegőt venni. Miért lepett meg egyáltalán, hogy ismét egy ilyen helyről jött a névtelen füles? A belvárosi telefonlopások mondjuk tény, hogy nem rejtettek magukban túl sok izgalmat. A következő pillanatban pedig, amikor elém tárult egy fekvő test látványa az egyik konténer tövében, mellette egy térdeplő nővel, aki éppen fölé hajolt, a kezei pedig a test körül matattak, már rögtön nyúltam a zsebem után, rámarkolva a fegyverre, majd magam elé emelve a nő felé irányítottam. - Felállni, és kezeket fel. Lássam a kezeit - adtam egyszerű utasításba, bár már volt jártasságom ilyen szituációkban. A nő elég rendezettnek tűnt, első benyomásra nem mondtam volna gyilkosnak, de mind tudtuk, hogy milyen egy báránybőrbe bújt farkas, nem? Ilyenkor minden másodperc számított, és ugyan első ránézésre rendezett, kicsit sem idevaló nőnek tűnt, de nem hittem a skatulyákban. A parancsot azonban követte, felegyenesedett a test mellől, mire kedvem támadt volna elégedetten felsóhajtani, de nyilván nem tettem meg. Megtagadhatta volna a felszólítást, sőt, előránthatott volna egy fegyvert, de egyelőre úgy tűnt, hogy a megadást választotta, ezzel pedig megtette az első lépést afelé, hogy ne akarjam rögtön lelőni. - Forduljon meg - szólaltam meg, mikor nyilvánvalóvá vált, hogy nem tart semmit a kezében, bár arra még inkább nem alapoztam semmit, hogy milyen kétségbeesetten szólalt meg, hisz nem egy jó színésszel volt már dolgom. - Lépjen hátrébb - adtam neki újabb utasítást, és ha megtette, lehajoltam a fekvő test mellé, a nyaka környékét tapogatva, csak hogy ellenőrizzem, amit a nő állított, de nem volt okom kétségbe vonni, főleg ha számításba vettem a tetemes méretű vértócsát, ami a test alatt terjedt, a nyílt sebről már nem is beszélve, ezek pedig elég egyértelmű jelzések voltak ahhoz, hogy tudjam, valószínűleg én sem fogok pulzust találni. Nem is tévedtem, bár gondosan ügyeltem arra, hogy egy csepp vérre se lépjek rá, tekintetemmel úgy őrizve a nőt, mintha attól féltem volna, hogy elszalad. Mondjuk még azt is simán megtehette volna. - Ön értesítette a hatóságokat? - kérdeztem, továbbra sem eresztve le a fegyverem, de másik kezemmel a farzsebembe nyúlva, már kutatni kezdtem a mobil után, hogy értesítsem az illetékeseket. - Ezt beszéljük meg az őrsön - módosítottam végül, ekkor már készülve arra, hogy talán ez lesz az a pillanat, hogy megszűnik az együttműködése, pedig elég nehéz volt nem gyanúsítottként, esetleges gyilkosként tekinteni rá azok után, hogy egy holttest mellett térdepelt.
Magam sem tudtam volna megmondani, hogy mi történt ezek után. Hogy hány perc telt el aközött, hogy megtaláltam a holttestet és hogy eltűnt a gyanúsított. Tompa fájdalmat éreztem, ami egyszerre igyekezett megbénítani mindent a fejemben, a torkom pedig kiszáradt, de még így is elkövettem mindent annak érdekében, hogy a jellegzetes, fémes ízt eltüntessem a nyelvemről. Kibaszott boszorkányok. Néha nem ártott volna emlékeztetni őket, hogy ez nem a Cirque du Soleil. Ki a fene volt a nő? És kit ölt meg?
Chicago neve összeforrott a bűn fogalmával; a város, ahol az acél és az üveg találkozik, látszólag nyugodt és modern külsőt mutat a világnak, ám a fényes felhőkarcolók árnyékában, az éjszakai sötétségben nemcsak az alvilági mocsok, hanem a természetfeletti erők furcsa térhódítása is ármánykodik. Legalábbis a helyiek szerint, hisz egyre több mendemonda és hiedelem terjed az utcákon, és egyre többen hisznek abban, hogy Chicago városa nem csupán a hatalom és a bűn, hanem rejtélyes és természetfeletti erők színtere is. A város, ahol a maffia játszmái és a titokzatos erők közötti konfliktusok áthatják a mindennapi életet, ahol az éjszaka mindig több titkot hordoz, mint amit a fény nappalra ki tudna deríteni. Az ördögi üzelmek és rejtélyes események sűrű ködjében a város szinte pulzál az indulatoktól, pedig nem mindig volt ez így; több évtizeden át tartó béke ért most véget, Ők pedig, akik Noktoriánnak nevezik magukat, egyiküknek köszönhetően egyre közelebb kerülnek a lebukáshoz, ami végzetes poklot szabadíthat a világra. Van, aki még több hatalomra vágyik. Van, aki harcolni akar. Van, aki bosszúra esküdött. És van, aki biztonságban akarja tudni magát és a szeretteit. De lehetséges-e ez egy olyan városban, ahol a bűn átitatott mindent? És mit tudnak tenni a noktoriánok, ha kiderül, hogy áruló van közöttük?
Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 1 Bot és A legtöbb felhasználó (108 fő) Szomb. Márc. 16, 2024 2:52 pm-kor volt itt.